Orbán Viktor és az az Európai Néppárt (EPP) bonyolult kapcsolata menthetetlenül közelít a szakítás felé, de várhatóan csak a jövő évi európai parlamenti (EP) választás után jön el az ideje – nyilatkozza az uniós kampány előtt a Független Hírügynökségnek László Róbert választási szakértő. A szakember nem látja, mi sarkallná komolyabb együttműködésre az ellenzéki erőket, és minden korábbinál nagyobb arányú Fidesz-győzelemre számít májusban. A Political Capital kutatója szerint, ahogy eddig sem, a jövő évi kampányban sem az uniós ügyek lesznek a döntőek.
A Sargentini-jelentés elfogadása lehet-e mérföldkő a közelgő európai választási kampányban itthon, illetve az unió többi államában?
Mindenképp, hisz ez az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatában alapvető változásokat hozhat; ez lehet a vég kezdete. Miután a Sargentini-jelentést a konzervatív pártcsalád többsége is megszavazta, világossá vált, hogy Orbán Viktor nem tudja a maga képére formálni az EPP-t. Ez a konfliktus feltehetően szakítással végződik.
Ez már a következő napok, vagy hetek forgatókönyve lenne?
A közeli jövőben nem számítok kenyértörésre, a végleges szakítás inkább a májusi választási eredmények ismeretében várható. Az eredeti tervet, az EPP áthangolását, nem sikerült véghez vinni, most a B-terv lép életbe. A magyar miniszterelnök a következő hónapokban így valószínűleg egy új, a jelenlegieknél erősebb EU-szkeptikus formáció szervezésébe fog energiát fektetni.
Ha viszont az európai politikában tovább folytatódik az átrendeződés – ahogy ezt az önök elemzései is jelzik – erősödnek a populista, szélsőjobb irányába csúszó pártok, akkor létrejöhet egy unió-ellenes parlament?
Az átrendeződés, a jobbra tolódás és a populizmus terjedése valóban szembetűnő az egész kontinensen, tehát ez nem magyar jelenség. Az EP-ben azonban egyelőre nem sikerült hatékonyan megszervezni az EU-szkeptikus erőket. A feladat most sem egyszerű, de Orbán Viktor érezheti magában az erőt, hogy ennek nekibuzduljon – nem is nagyon maradt más választása. A Matteo Salvinival való találkozója is már ezt készíthette elő. Nyolc hónappal a választás előtt persze nem láthatók a majdani erőviszonyok, de különböző felmérések szerint az sem lehetetlen, hogy a következő EP-ben egy 15-20%-os frakcióba tömörülhetnek az Orbánnal (is) fémjelezhető politika támogatói. Ez már nemcsak a liberális frakcióval, az ALDE-vel, hanem az EPP-vel, illetve a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségével (S&D) is versenyképes erőt képviselhet, és megeshet, hogy fontos döntéseket blokkolni tudnak majd. Más kérdés, hogy az így letisztuló palettán a régi formációk jóval közelebb kerülhetnek egymáshoz, amivel az „újgenerációs” erőket marginalizálhatják. És ne feledkezzünk meg Emmanuel Macron mozgásáról sem, akinek ha sikerül összehoznia egy új Európa-párti csoportot, az is átszínezheti a már jól megszokott palettát.
Van olyan prognózis, amelyből pontosan kiderül, hogy a hazai és az európai választók milyen politikát szeretnének a májusban esedékes európai uniós választásokon?
Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy nem az uniós ügyek mentén döntenek az uniós választópolgárok. Eddig a belpolitikai folyamatok határozták meg a választási eredményeket, és továbbra is az várható, hogy a helyi pártszimpátia dönti el a választás kimenetelét. Ugyanakkor új jelenség, hogy a pártok belpolitikai támogatottságára már érzékelhető befolyása van az európai, sőt, a globális folyamatoknak is. Élén természetesen a migrációval, amely a legtöbb populista erő kedvenc témája.
Kiszámítható, hogy a migráció mennyi ideig lehet az európai választás központi témája?
Semmiképp. 2015-ben még sokan azt mondták, hogy pár hónap, és ez a téma kifullad. Ehhez képest már majdnem négy éve ez határozza meg a közbeszédet, és a májusi választásnak is vezető témája lesz. Magyarországon egészen biztosan, nem függetlenül attól, hogy a médiát egyre durvábban uraló Fidesz napirenden tudja tartani a migránsveszélyt. A migráció persze más országokban is fontos téma, és nem kizárólag azokban az országokban, ahol ez ténylegesen égető probléma.
Valószínű, hogy Orbán Viktor konfrontatív strasbourgi beszéde sem az európai parlamentnek, vagy a képviselőknek szólt, hanem kizárólag a hazai híveknek?
A kormányfő strasbourgi felszólalásai már régóta belpolitikai célokat szolgálnak elsősorban, nem pedig az európai parlamenti képviselők meggyőzését. Orbán Viktor ezúttal is hazabeszélt, ezúttal is a magyar nép védelmezőjeként fellépve. Nem sokkal a beszéd elhangzása után már kész is volt a másfél percesre vágott videó (itt tekinthető meg) azzal a szöveggel, hogy „NÉZD MEG: Így állt ki Orbán Viktor Magyarországért az EP-ben”. Azonnal rá is tették a hirdetést, vélhetően a saját és a potenciális szavazóknak gondolt felhasználókra targetálva, és néhány óra alatt több százezres nézettséget produkált. Ez így volt már a korábbi strasbourgi megnyilvánulásaival is, de a parlamenti felszólalásai is ellenérvek nélkül jutnak el a saját választóihoz.
Viszont a magyarok többsége uniópárti. Lehet, hogy ha más nem, de a Sargentini-jelentés elfogadása ráébreszti az országot arra, hogy a Fidesz uralma alatt a demokrácia leépül, a sajtó Mészáros Lőrinc gázszerelő kezében, s közben a civileket is lerohanta a hatalom, de az akadémia önállóságát felszámolják?
A mai médiafogyasztási és tájékozódási szokások mellett nem lehet ilyen hatása a jelentésnek. A legtöbben a saját szájízük szerinti médiát fogyasztják, a Facebookon csak a számukra szimpatikus politikusok, véleményvezérek postjai jelennek meg. A „buborékok” falai egyre keményebbek, áttörhetetlenek. Aki tehát őszinte elkötelezettje a Fidesznek, annak kétsége sincs afelől, hogy a jelentés hazugságokon, konspiráción alapul, s az elfogadásakor csaltak. Aki ellenfele Orbánnak, az pedig az ellenkezőjét gondolja; a két interpretáció még csak nem is találkozik. Nem hallják egymást a táborok, nem véletlenül mondta Orbán Viktor korábban, hogy a „viták ideje lejárt”. Ő az egyoldalú meggyőzésben, a világ fekete-fehérre egyszerűsítésében hisz.
A Sargentini-jelentésnek tehát aligha lesz bármilyen véleményformáló hatása, hisz aki érzékeli a jogállam leépítését, a sajtószabadság korlátozását stb., annak nincs sok újdonság az irományban, sőt, talán még túl szoftnak is találja. A jelentés elfogadásának azért van mégis óriási jelentősége – a Fidesz és az EPP említett viszonyának átalakulásán túl –, mert Orbán először vesztett komolyabb csatát az EU-val szemben, illetve azért, mert az ügy újra és újra napirendre fog kerülni a következő egy-két évben.
Ismerve az uniós választási rendszert a szétforgácsolódott hazai ellenzék papíron képes olyan stratégiát kialakítani, amely a legtöbb szavazatot, s ezzel a legtöbb képviselői hely megszerzését eredményezi?
A választási rendszer végtelenül egyszerű, az egész ország egyetlen választókerületet alkot, van egy ötszázalékos bejutási küszöb, még a pártszövetségeknek is csak ennyit kell elérniük. Nincs tehát az, ami az országgyűlési választásokon, hogy két pártnak tíz, háromnak vagy többnek pedig tizenöt százalékot kell produkálnia.
Mivel ez nem olyan választás, amelynek eredménye alapján kormányt kellene alakítani, a bejutási küszöbön kívül nem igazán van olyan ok, ami komolyabb együttműködésre sarkallná az ellenzéki erőket. Egy európai parlamenti választáson a pártoknak a saját uniós képviselet megszerzése, az identitás megőrzése és a belpolitikai súlyuk lemérése a tét.
Arra lenne mód, hogy az ellenzék egy választási pártot hoz létre, aminek talán azért lenne értelme, mert a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz úgy tudta a kétharmadot megszerezni, hogy az ellenzéknél kevesebb szavazatot kapott?
Ha lenne Magyarországon kormányzásra esélyes ellenzék, akkor lenne értelme egy ilyen erődemonstrációnak, de jövőre, három évvel a soron következő országgyűlési választás előtt aligha. Idén egyébként tömegesen elmentek szavazni azok is, akik Orbán Viktort hatalomban akarták tartani, és azok is, akik el akarták zavarni. Emiatt szokatlanul magas volt a részvétel, hasonló nagyságú tömegre 2019-ben biztosan nem lehet számítani. Az EP-választásra való részvételre aligha fognak olyan elánnal civil kezdeményezések buzdítani, mint idén az országgyűlésire. Az ellenzék ráadásul rosszabb állapotban van, mint fél éve, mobilizációban pedig a Fidesznek nincs vetélytársa; nincs kétségem afelől, hogy a kormánypárt elsöprő többséget fog szerezni. Ha egyik ellenzéki erő sem kapja össze magát, és csak a kormányoldal mozgósít, a Fidesz most először valódi kétharmados többséget is szerezhet. Ez persze nem valószínű, de közelebb van hozzá, mint eddig bármikor.
Előfordulhat, hogy ha az ellenzék nem fog össze, akkor egyetlen képviselőt sem küld az Európai Parlamentbe?
Ez a horror forgatókönyv, amelyben egyetlen ellenzéki párt sem éri el az öt százalékot, de ez azért nem valószínű. Viszont a be nem jutott pártok által megszerzett szavazatok elvesznek, ami a legerősebb pártot erősíti, tehát a Fidesz az országos támogatottságán felüli erővel jelenhet meg az új Európai Parlamentben.
Az LMP és a Jobbik nem támogatja a Sargentini-jelentést, miközben az abban foglalt kritikus állításokkal, így a jogállam leépítésével, a korrupció növekedésével rendre egyetért a két párt. Ez a Fidesznek vagy az említett két pártnak hoz szavazót?
Valószínűleg az említett két párt vezérkara – átvéve a kormányoldal interpretációját – attól tartott, hogy ha megszavaznák a jelentést, akkor azt a választóik egy része úgy értékelné, hogy Magyarországot támadták, nem a kormányt. Ez a Jobbik táborában talán tényleges kockázat, az LMP-ében aligha.
A magyar szavazónak teljesen mindegy, hogy a választás esélyese a Fidesz a legerősebb frakcióba, a Néppáriba ül vagy valamiféle periférikus, a döntésekre kevés befolyással rendelkező csoport tagja lesz?
A legtöbb szavazót ez nem érdekli, de azokat, akiket igen, azok is gondban lesznek, mert aligha tisztázódik a választás előtt a Fidesz EP-üléspontja. Sokkal inkább az befolyásolja a magyar szavazót, hogy támogatja-e a kormány politikáját, vagy elutasítja azt. Egyébként pedig már legalább húsz éve minden egyes választáson a legfőbb orientáló attitűd, hogy a választó hogyan viszonyul Orbán Viktor személyéhez.
