Kezdőlap Címkék László Róbert

Címke: László Róbert

A vég kezdete… avagy Orbán az övéi között

Orbán Viktor és az az Európai Néppárt (EPP) bonyolult kapcsolata menthetetlenül közelít a szakítás felé, de várhatóan csak a jövő évi európai parlamenti (EP) választás után jön el az ideje – nyilatkozza az uniós kampány előtt a Független Hírügynökségnek László Róbert választási szakértő. A szakember nem látja, mi sarkallná komolyabb együttműködésre az ellenzéki erőket, és minden korábbinál nagyobb arányú Fidesz-győzelemre számít májusban. A Political Capital kutatója szerint, ahogy eddig sem, a jövő évi kampányban sem az uniós ügyek lesznek a döntőek.

 

A Sargentini-jelentés elfogadása lehet-e mérföldkő a közelgő európai választási kampányban itthon, illetve az unió többi államában?

Mindenképp, hisz ez az Európai Néppárt és a Fidesz kapcsolatában alapvető változásokat hozhat; ez lehet a vég kezdete. Miután a Sargentini-jelentést a konzervatív pártcsalád többsége is megszavazta, világossá vált, hogy Orbán Viktor nem tudja a maga képére formálni az EPP-t. Ez a konfliktus feltehetően szakítással végződik.

Ez már a következő napok, vagy hetek forgatókönyve lenne?

A közeli jövőben nem számítok kenyértörésre, a végleges szakítás inkább a májusi választási eredmények ismeretében várható. Az eredeti tervet, az EPP áthangolását, nem sikerült véghez vinni, most a B-terv lép életbe. A magyar miniszterelnök a következő hónapokban így valószínűleg egy új, a jelenlegieknél erősebb EU-szkeptikus formáció szervezésébe fog energiát fektetni.

Ha viszont az európai politikában tovább folytatódik az átrendeződés – ahogy ezt az önök elemzései is jelzik – erősödnek a populista, szélsőjobb irányába csúszó pártok, akkor létrejöhet egy unió-ellenes parlament?

Az átrendeződés, a jobbra tolódás és a populizmus terjedése valóban szembetűnő az egész kontinensen, tehát ez nem magyar jelenség. Az EP-ben azonban egyelőre nem sikerült hatékonyan megszervezni az EU-szkeptikus erőket. A feladat most sem egyszerű, de Orbán Viktor érezheti magában az erőt, hogy ennek nekibuzduljon – nem is nagyon maradt más választása. A Matteo Salvinival való találkozója is már ezt készíthette elő. Nyolc hónappal a választás előtt persze nem láthatók a majdani erőviszonyok, de különböző felmérések szerint az sem lehetetlen, hogy a következő EP-ben egy 15-20%-os frakcióba tömörülhetnek az Orbánnal (is) fémjelezhető politika támogatói. Ez már nemcsak a liberális frakcióval, az ALDE-vel, hanem az EPP-vel, illetve a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségével (S&D) is versenyképes erőt képviselhet, és megeshet, hogy fontos döntéseket blokkolni tudnak majd. Más kérdés, hogy az így letisztuló palettán a régi formációk jóval közelebb kerülhetnek egymáshoz, amivel az „újgenerációs” erőket marginalizálhatják. És ne feledkezzünk meg Emmanuel Macron mozgásáról sem, akinek ha sikerül összehoznia egy új Európa-párti csoportot, az is átszínezheti a már jól megszokott palettát.

Van olyan prognózis, amelyből pontosan kiderül, hogy a hazai és az európai választók milyen politikát szeretnének a májusban esedékes európai uniós választásokon?

Azt már évtizedek óta tudjuk, hogy nem az uniós ügyek mentén döntenek az uniós választópolgárok. Eddig a belpolitikai folyamatok határozták meg a választási eredményeket, és továbbra is az várható, hogy a helyi pártszimpátia dönti el a választás kimenetelét. Ugyanakkor új jelenség, hogy a pártok belpolitikai támogatottságára már érzékelhető befolyása van az európai, sőt, a globális folyamatoknak is. Élén természetesen a migrációval, amely a legtöbb populista erő kedvenc témája.

Kiszámítható, hogy a migráció mennyi ideig lehet az európai választás központi témája?

Semmiképp. 2015-ben még sokan azt mondták, hogy pár hónap, és ez a téma kifullad. Ehhez képest már majdnem négy éve ez határozza meg a közbeszédet, és a májusi választásnak is vezető témája lesz. Magyarországon egészen biztosan, nem függetlenül attól, hogy a médiát egyre durvábban uraló Fidesz napirenden tudja tartani a migránsveszélyt. A migráció persze más országokban is fontos téma, és nem kizárólag azokban az országokban, ahol ez ténylegesen égető probléma.

Valószínű, hogy Orbán Viktor konfrontatív strasbourgi beszéde sem az európai parlamentnek, vagy a képviselőknek szólt, hanem kizárólag a hazai híveknek?

A kormányfő strasbourgi felszólalásai már régóta belpolitikai célokat szolgálnak elsősorban, nem pedig az európai parlamenti képviselők meggyőzését. Orbán Viktor ezúttal is hazabeszélt, ezúttal is a magyar nép védelmezőjeként fellépve. Nem sokkal a beszéd elhangzása után már kész is volt a másfél percesre vágott videó (itt tekinthető meg) azzal a szöveggel, hogy „NÉZD MEG: Így állt ki Orbán Viktor Magyarországért az EP-ben”. Azonnal rá is tették a hirdetést, vélhetően a saját és a potenciális szavazóknak gondolt felhasználókra targetálva, és néhány óra alatt több százezres nézettséget produkált. Ez így volt már a korábbi strasbourgi megnyilvánulásaival is, de a parlamenti felszólalásai is ellenérvek nélkül jutnak el a saját választóihoz.

Viszont a magyarok többsége uniópárti. Lehet, hogy ha más nem, de a Sargentini-jelentés elfogadása ráébreszti az országot arra, hogy a Fidesz uralma alatt a demokrácia leépül, a sajtó Mészáros Lőrinc gázszerelő kezében, s közben a civileket is lerohanta a hatalom, de az akadémia önállóságát felszámolják?

A mai médiafogyasztási és tájékozódási szokások mellett nem lehet ilyen hatása a jelentésnek. A legtöbben a saját szájízük szerinti médiát fogyasztják, a Facebookon csak a számukra szimpatikus politikusok, véleményvezérek postjai jelennek meg. A „buborékok” falai egyre keményebbek, áttörhetetlenek. Aki tehát őszinte elkötelezettje a Fidesznek, annak kétsége sincs afelől, hogy a jelentés hazugságokon, konspiráción alapul, s az elfogadásakor csaltak. Aki ellenfele Orbánnak, az pedig az ellenkezőjét gondolja; a két interpretáció még csak nem is találkozik. Nem hallják egymást a táborok, nem véletlenül mondta Orbán Viktor korábban, hogy a „viták ideje lejárt”. Ő az egyoldalú meggyőzésben, a világ fekete-fehérre egyszerűsítésében hisz.

A Sargentini-jelentésnek tehát aligha lesz bármilyen véleményformáló hatása, hisz aki érzékeli a jogállam leépítését, a sajtószabadság korlátozását stb., annak nincs sok újdonság az irományban, sőt, talán még túl szoftnak is találja. A jelentés elfogadásának azért van mégis óriási jelentősége – a Fidesz és az EPP említett viszonyának átalakulásán túl –, mert Orbán először vesztett komolyabb csatát az EU-val szemben, illetve azért, mert az ügy újra és újra napirendre fog kerülni a következő egy-két évben.

Ismerve az uniós választási rendszert a szétforgácsolódott hazai ellenzék papíron képes olyan stratégiát kialakítani, amely a legtöbb szavazatot, s ezzel a legtöbb képviselői hely megszerzését eredményezi?

A választási rendszer végtelenül egyszerű, az egész ország egyetlen választókerületet alkot, van egy ötszázalékos bejutási küszöb, még a pártszövetségeknek is csak ennyit kell elérniük. Nincs tehát az, ami az országgyűlési választásokon, hogy két pártnak tíz, háromnak vagy többnek pedig tizenöt százalékot kell produkálnia.

Mivel ez nem olyan választás, amelynek eredménye alapján kormányt kellene alakítani, a bejutási küszöbön kívül nem igazán van olyan ok, ami komolyabb együttműködésre sarkallná az ellenzéki erőket. Egy európai parlamenti választáson a pártoknak a saját uniós képviselet megszerzése, az identitás megőrzése és a belpolitikai súlyuk lemérése a tét.

Arra lenne mód, hogy az ellenzék egy választási pártot hoz létre, aminek talán azért lenne értelme, mert a tavaszi országgyűlési választáson a Fidesz úgy tudta a kétharmadot megszerezni, hogy az ellenzéknél kevesebb szavazatot kapott?

Ha lenne Magyarországon kormányzásra esélyes ellenzék, akkor lenne értelme egy ilyen erődemonstrációnak, de jövőre, három évvel a soron következő országgyűlési választás előtt aligha. Idén egyébként tömegesen elmentek szavazni azok is, akik Orbán Viktort hatalomban akarták tartani, és azok is, akik el akarták zavarni. Emiatt szokatlanul magas volt a részvétel, hasonló nagyságú tömegre 2019-ben biztosan nem lehet számítani. Az EP-választásra való részvételre aligha fognak olyan elánnal civil kezdeményezések buzdítani, mint idén az országgyűlésire. Az ellenzék ráadásul rosszabb állapotban van, mint fél éve, mobilizációban pedig a Fidesznek nincs vetélytársa; nincs kétségem afelől, hogy a kormánypárt elsöprő többséget fog szerezni. Ha egyik ellenzéki erő sem kapja össze magát, és csak a kormányoldal mozgósít, a Fidesz most először valódi kétharmados többséget is szerezhet. Ez persze nem valószínű, de közelebb van hozzá, mint eddig bármikor.

Előfordulhat, hogy ha az ellenzék nem fog össze, akkor egyetlen képviselőt sem küld az Európai Parlamentbe?

Ez a horror forgatókönyv, amelyben egyetlen ellenzéki párt sem éri el az öt százalékot, de ez azért nem valószínű. Viszont a be nem jutott pártok által megszerzett szavazatok elvesznek, ami a legerősebb pártot erősíti, tehát a Fidesz az országos támogatottságán felüli erővel jelenhet meg az új Európai Parlamentben.

Az LMP és a Jobbik nem támogatja a Sargentini-jelentést, miközben az abban foglalt kritikus állításokkal, így a jogállam leépítésével, a korrupció növekedésével rendre egyetért a két párt. Ez a Fidesznek vagy az említett két pártnak hoz szavazót?

Valószínűleg az említett két párt vezérkara – átvéve a kormányoldal interpretációját – attól tartott, hogy ha megszavaznák a jelentést, akkor azt a választóik egy része úgy értékelné, hogy Magyarországot támadták, nem a kormányt. Ez a Jobbik táborában talán tényleges kockázat, az LMP-ében aligha.

A magyar szavazónak teljesen mindegy, hogy a választás esélyese a Fidesz a legerősebb frakcióba, a Néppáriba ül vagy valamiféle periférikus, a döntésekre kevés befolyással rendelkező csoport tagja lesz?

A legtöbb szavazót ez nem érdekli, de azokat, akiket igen, azok is gondban lesznek, mert aligha tisztázódik a választás előtt a Fidesz EP-üléspontja. Sokkal inkább az befolyásolja a magyar szavazót, hogy támogatja-e a kormány politikáját, vagy elutasítja azt. Egyébként pedig már legalább húsz éve minden egyes választáson a legfőbb orientáló attitűd, hogy a választó hogyan viszonyul Orbán Viktor személyéhez.

Újabb akadály az ellenzék pályáján

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását mai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot.

 

Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított – idézi a testület mai döntését az MTI. Az iránymutatást jegyzőkönyvi döntéssel fogadták el, amely bíróságon nem megtámadható, az iránymutatás alapján hozott konkrét NVB-határozat ellen azonban kérhető jogorvoslat a bíróságon.

Az NVB iránymutatása nem kötelező érvényű.

Mint megírtuk, László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője elemzésében vitatja, hogy a választási eljárási törvény alapján az NVB-nek lenne felhatalmazása a pártlista törlésére. Szerinte a pártoknak is az az érdekük, hogy legalább 27 jelöltet versenyben tartsanak, és alapvetés számukra, hogy az ellenzéki koordinációban csak legalább ennyi jelölttel lehet részt venni. A pártoknak adandó költségvetési támogatás is erre ösztönzi őket, mert ennyi jelölti számtól kezdődően jár a pénz.

László szerint az NVB szándéka illeszkedik az eddig ismert ellenzéki stratégiákhoz, azokat egyáltalán nem szűkíti be. Mindazonáltal a szakértő szerint nem egyszerű a helyzet az elképzeléssel. A választási eljárási törvényben a lista „kiesése” kapcsán egyetlen szó sincs arról az esetről, ha egy jogerősen nyilvántartásba vett listát állító párt jelöltjeinek száma 27 alá esne.

Belepiszkálnának a választási szabályokba

A Nemzeti Választási Bizottság korlátozni tervezi annak lehetőségét, hogy az ellenzéki jelöltek még a választás előtt visszaléphessenek a kerületben legesélyesebb jelölt javára. Az erről szóló iránymutatást a bizottság következő ülésén tárgyalhatják meg. Egy választási szakértő szerint a törvény nem hatalmazza fel erre az NVB-t, egy másik szerint igen, de sportszerűtlen lenne.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén úgy döntött, iránymutatást ad ki arról, hogy egy párt országos listáját törölni kell, ha az egyéni választókerületi jelöltek száma 27 alá csökken, vagy ha a 27 jelölt megvan, de a területi eloszlás követelményét nem teljesítik. A hatályos törvényi előírás értelmében parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legkevesebb 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.

A gyakorlatban azt jelentené a változás, hogy korlátoznák azt a lehetőséget, hogy az ellenzéki jelöltek még a választás előtt visszaléphessenek a választókerületben legesélyesebb jelölt javára, amiről egyre többet tárgyalnak az egymással összefogó ellenzéki pártok.

Másképpen szólva a NVB szerint nem elegendő a jelöltek regisztrációja és a jelöltséghez szükséges ajánlások összegyűjtése,

az országos pártlista állításának feltételeit a választásokig meg kellene tartani.

Ha ezek bármelyikét nem teljesíti egy párt, akkor törlik az országos listáját.

Patyi András, az NVB elnöke azzal érvelt, hogy a korábbi választási eljárási törvény kifejezetten előírta: az egyéni választókerületi jelölt kiesése nem érinti a listát, ilyen előírás azonban nincs a hatályos jogszabályban, ezért kell iránymutatást kiadniuk.

László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője elemzésében vitatja, hogy a választási eljárási törvény alapján az NVB-nek lenne felhatalmazása a pártlista törlésére. Szerinte a pártoknak is az az érdekük, hogy legalább 27 jelöltet versenyben tartsanak, és alapvetés számukra, hogy az ellenzéki koordinációban csak legalább ennyi jelölttel lehet részt venni. A pártoknak adandó költségvetési támogatás is erre ösztönzi őket, mert ennyi jelölti számtól kezdődően jár a pénz.

László szerint az NVB szándéka illeszkedik az eddig ismert ellenzéki stratégiákhoz, azokat egyáltalán nem szűkíti be. Mindazonáltal a szakértő szerint nem egyszerű a helyzet az elképzeléssel. A választási eljárási törvényben a lista „kiesése” kapcsán egyetlen szó sincs arról az esetről, ha egy jogerősen nyilvántartásba vett listát állító párt jelöltjeinek száma 27 alá esne.

A parlamenti képviselők választásáról szóló passzusok közt pedig valóban hiányzik az a szabály, hogy nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett. Benne van viszont a helyi önkormányzati választási törvényben, csakhogy ez nem érvényes a parlamenti szavazásra.

„A hatályos választási eljárási törvény tehát hallgat erről az eshetőségről. Márpedig ha nem szerepel benne, hogy mi a teendő a vázolt esetben, nem is hatalmazza fel az NVB-t a pártlista törlésére”

– fogalmaz László Róbert.

Nem ért egyet ezzel Tóth Zoltán, aki úgy véli: értelmezhető úgy az NVB-nek adott felhatalmazás, hogy adhat ki iránymutatást, ha egymásnak ellentmondó döntések születnek egyes választási szerveknél. Mindazonáltal sportszerűtlen lenne az ellenzék számára egyébként is kifejezetten hátrányos választási szabályok további szűkítése. A már idézett fontos passzus hiánya a törvényből szürke zónává tette a szabályokat, tág teret adva az értelmezésnek – ért egyet a felvetéssel. (A választási szabályok évtizedek óta egyik legjobb szakembere áprilisban a DK színeiben készül indulni egyéni kerületben.)

A PC szakértője szerint egyébként a vita azért nem „éles” mert csak iránymutatásról lenne szó, ami természetesen orientálja a választási szerveket, de ha előállna ilyen konkrét eset, a végső szót a Kúria fogja kimondani. Tóth Zoltán ellentmond ennek azzal, hogy az iránymutatással szemben nincs jogorvoslati lehetőség. „Majd meglátjuk, mivel fogja elutasítani a fellebbezést a bíróság” – mondta.

A Fidesz fél valamitől…!?

„Jól látható, hogy a Fidesz tart valamitől! Valószínű azt érzik, hogy hiába vezeti a kormánypárt a közvélemény-kutatásokat. Ha választások előtt az ellenzéki pártok visszalépnek egymás javára, akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot szerezhetnek.” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek László Róbert, a Political Capital szakértője. Viszont az ellenzéki csodavárástól is óv a választási szakember, a mai választási rendszerben ugyanis biztos nincs olyan csodaszer, vagy jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál.

 

Nagy a helyezkedés az ellenzéki pártok között, az összefogás módjáról, és a listaállításról a politikusok pillanatnyi érdekek szerint érvelnek. Az legalább egyértelmű, hogy az egyéni kerületekben az egyeztetett indulás a legjobb megoldás?

A nyilvánosságban már nyolc éve folyamatos a vita, amely a Fidesz legyőzésének stratégiáját, az együttműködés és összefogás módját úgy keresi, mint valami csodaszert. Pedig csodaszer az nincs. Ha valaki azt hiszi, hogy a mai választási rendszerben akad olyan jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál, az sajnos nagyon nagy tévedésben van.

A Fidesz legyőzéséhez egyszerűen több választópolgárra lenne szükség, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak ma a rendelkezésére áll. Amíg ez a helyzet nem változik, addig azt mondhatjuk: a balközép ellenzéknek nincs győzelmi esélye.

A pártoknak legfeljebb egyéni túlélési stratégiáik vannak. Ha volna kritikus mennyiségű szavazójuk, akkor a maga természetességével alakulna ki, hogy a közös jelöltekre és a közös listára épülő, avagy a koordinált megállapodás lenne-e célravezetőbb.

Tehát az igazi kérdés inkább az, hogy miként szerezhetne az ellenzék a jelenleginél több szavazót?

Ez magától értetődő. A Fidesz agresszív térhódítása persze nem könnyítette az ellenzék dolgát. Nem kizárólag a választási rendszer átalakítására, hanem még inkább a médiapiaci felvásárlásokra, a kormányoldal erőfölényével való rendszeres visszaélésekre, például az ÁSZ-büntetésekre gondolok. De ez nem menti fel az ellenzéket minden felelősség alól. Megnyilvánulásaik nagy része kimerül abban, hogy melyik párt kivel fog össze, de leginkább hogyan nem. Ezzel a választókat nem lehet megnyerni, őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az egészből csak annyit látnak, hogy a pártok veszekszenek egymással, így aztán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ország kormányzását rájuk lehetne bízni. Négy éve is hasonló volt a helyzet, némileg más szereplőkkel.

Az is örökzöld téma, hogy az önmagukat demokratikusnak nevezett pártok együttműködhetnek-e akár a Jobbikkal is, hisz anélkül nincs valóságos győzelmi esély. Ön szerint?

A jelenlegi támogatottsági adatok alapján ahhoz, hogy a teljes ellenzéknek több mandátuma legyen a Fidesznél, valamilyen módon együtt kellene működniük. Kérdés, hogy ezt akarják-e egyáltalán a pártok. Mármint a közös kormányzást.

Ha lenne 100-105 mandátumuk, miközben a Fidesznek 94-99, Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig kellene körbeülniük a koalíciós tárgyalóasztalt. Nagyon csodálkoznék, ha ez a „szivárványkoalíció” olyan ütőképes kormányt tudna alakítani, amelyik nem bukik meg néhány hónap leforgása alatt.

Vagyis nem ért egyet Heller Ágnessel, aki azt mondja, hogy a Fidesz leváltása nemzeti ügy, ennek érdekében még a Jobbikkal is össze kell fogni?

Ez egy politikai állásfoglalás, elemzőként nekem ezzel nem egyetértenem vagy nem egyetértenem kell, hanem azt végiggondolni, hogy működőképes lehet-e ez az elképzelés. Az előbb említett okokból aligha az, és nem úgy tűnik, hogy a balközép ellenzéki pártok a Jobbikkal közös kormányzásra készülnének épp. Ahogy a Jobbik sem ambicionálja ezt.

Olyan típusú együttműködést viszont el tudok képzelni, hogy a választókerületekben egymás esélyes jelöltjeit hagyják érvényesülni. Nem fog jobbikos jelölt visszalépni MSZP-s, vagy DK-s javára, de néhány budapesti és nagyvárosi kerületben könnyen elképzelhető, hogy a Jobbik alig kampányol majd a saját jelöltje mellett. Ugyanez fordítva: az olyan kerületekben, ahol a baloldal szabad szemmel nem is látható, bár nekik is lesz jelöltjük, nem nagyon agitálnak majd mellette, és hagyják a meccset eldőlni a Jobbik és a Fidesz aspiránsa között. Ehhez – kis túlzással – tárgyalni sem kell leülni, hisz annyira egyértelmű, hogy melyik pártnak hol erősek a pozíciói. Ez a maximális együttműködés, amit a Jobbik és a baloldali ellenzék között elképzelhetőnek tartok – ami – valószínűleg kevés a választási győzelemhez, viszont elég lehet a kormánypárt többségének minimalizálásához.

Az egyéni körzetekben szinte folyamatosan egyeztetnek a pártok, akár hivatalosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Nehezebb kérdés a listaállítás. Az ellenzéki pártok között éles vita alakult ki, hogy kell-e közös lista, ahogy Karácsony Gergely szeretné, vagy épp ellenkezőleg, nincs szükség közös listára, ahogy Gyurcsány Ferenc állítja. Lehet ebben igazságot tenni?

Ez ügyben a legtöbb párt álláspontja az aktuális politikai érdeke szerint változik. 2013-ban úgy tűnt, a DK kimarad az MSZP és az Együtt koordinált indulásából, mire Gyurcsány Ferenc óriási kampányba kezdett a közös listáért, a szerinte akkor egyetlen üdvözítő megoldásért. 2014 januárjára el is érte a célját, de választási győzelmet ez nem hozott, csak négy DK-s mandátumot. Ma, amikor Gyurcsány magabiztosabb lehet az ötszázalékos küszöb önálló megugrásában, már a leghatározottabb ellenzője a közös listának, s csak a koordinált indulásban hisz.

A Párbeszéd vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy maguktól az ötszázalékos küszöböt nem fogják elérni. Ez tolhatta őket az MSZP-vel való közös lista felé.

Valójában közös listával, illetve koordináltan is lehetne nyerni, de – visszatérek az első gondolathoz – ahhoz lényegesen több választóra lenne szükség. Ha viszont ez hiányzik, akkor nyerni nem tudnak, és csak az lesz a döntő, hogy a különböző szereplőknek mi a túlélési stratégiája.

A DK ma azt mondja, hogy az önálló lista több szavazatot mozgósít, a közös lista pedig összemossa a pártokat. Az MSZP szerint viszont akkor van több szavazó, ha közös a lista. Nincs egzakt számítás arra, hogy mikor van több szavazó?

Részigazságok vannak ezekben az állításokban, de szinte lehetetlen modellezni, hogyan viselkednének a választók egyik vagy másik helyzetben. Mindig csak az egyik forgatókönyvet ismerhetjük meg a választás napján, és nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha…”. 2014-ben nem győztek közös jelöltekkel és közös listával, de minden bizonnyal a koordinált indulással sem jártak volna lényegesen jobban.

Amit állíthatunk: a közös lista legfőbb előnye, hogy semmiképp sincsenek elvesző szavazatok. Ha viszont koordináltan indulnak, akkor van ilyen kockázat: az öt százalék – tehát a parlamenti küszöb – alatt végző pártokra eső szavazatok nem hasznosulnak. Ha nem kéne attól tartani, hogy lesznek öt százalék alatt teljesítő pártok, akkor viszont ebben az esetben sem vesznének el voksok.

De nem győzöm hangsúlyozni: csodára egyik esetben sem lehet számítani, ahogy az sem igaz, hogy bármelyiket választják, az eleve rossz megoldás lenne.

Az látszik, hogy az LMP, a Momentum, és az Együtt nem akar a baloldallal összefogni, vagy legalábbis a kampány mostani szakaszában még nem. De nem rontja ez az ellenzéki esélyeket?

Ha az a cél, hogy bejussanak a parlamentbe, s tényezőkké váljanak, hogy aztán négy év múlva ők lehessenek a kormányváltó erők, akkor az egy érthető stratégia. Ha viszont az ellenzék mégis győzni szeretne, és közösen kormányozni már idén tavasztól, akkor biztosan együtt kell működniük, valamilyen módon.

A minimum követelmény az lenne, hogy legkésőbb a választás előtti utolsó héten visszaléptetik egymás javára az egyéni jelöltjeiket. Persze sokkal hatékonyabb volna, ha nem hagynák ezt az utolsó pillanatra. Arra számítok, hogy még egy darabig igyekszik mindenki saját magát feltüntetni a kormányváltás fő letéteményesének, hogy aztán az utolsó néhány hétben lépjenek vissza tömegével egymás javára. Ez az a forgatókönyv, amitől a Fideszben is félnek.

Látható ugyanis, hogy a kormányzópárt nem nyugodt, nem úgy viselkedik, mint aki biztos a nagyarányú győzelmében. Ha nyugodtak lehetnének, akkor nem küldték volna rá az Állami Számvevőszéket minden ellenfelükre, és nem volna ilyen harsány a gyűlöletkampányuk sem, ami lényegében egyetlen pillanatra sem szünetelt.

Látszik, hogy a Fidesz tart valamitől, valószínű, ők is érzik, hogy bár utcahosszal vezetik a közvélemény-kutatásokat, de ha az ellenzéki pártok mégis képesek lennének egymás javára visszalépni, akkor az a relatív többségi rendszer, amit a Fidesz magára szabott, az vissza is üthet. És akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot veszíthetnek el.

Ezzel azt mondja, hogy az eddigi gyenge teljesítménye ellenére is vannak az ellenzéknek győzelmi esélyei, vagy csak az a kérdés, hogy mennyivel győz a Fidesz?

Még majdnem három hónap van a választásig, történhet bármi. Csak ahogy arról már szó volt, nem hinném, hogy szeretné bármely ellenzéki párt, hogy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig kelljen koalíciós tárgyalásokat folytatni.

Ha az a kérdés, hogy Jobbik nélkül lehet-e többsége a balközép ellenzéknek, arra a válaszom az, hogy nem. A Fidesz talán nem is annyira a vereségtől fél, hanem attól, hogy egészen kicsi különbséggel fog győzni. A pártnak öt évig kétharmada volt, utána pedig csak egyetlen párttal kellett ugyanezért alkudoznia. Ha most a 133 mandátum – ami a kétharmadhoz kell – látótávolságban sem lesz, akkor rengeteg ügyben kell majd alkudozniuk, talán több ellenzéki párttal is. Ami még ennél is ijesztőbb lehet számukra, ha alig lesz több mandátumuk az abszolút többséghez szükséges 100-nál. Ez a helyzet kapkodáshoz, és a korábbinál is jóval több politikai hibához vezethet.

Az LMP állítólag arra számít, hogy a legerősebb ellenzéki pártként kerül ki a választási versenyből. Az mire lenne elég?

Ez a hosszú távú stratégiaépítésben számíthat, ugyanis ha a Jobbikon kívül nem az MSZP lenne a legerősebb, az teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. Megindulhatna egy átrendeződés az ellenzéki oldalon. Abban az esetben viszont, ha az MSZP helyébe a Gyurcsány Ferenc féle DK lépne, akkor lényegi változás hosszabb távon sem követezhetne be, legfeljebb megindulna az áramlás a szocialistáktól a DK irányába.

Mi történhet a kisebb pártokkal, akik nem akarnak közös listára menni?

Az LMP-nek most jó esélye van a parlamentbe jutásra, a Momentumnak viszont ma ugyanerre kevés az esélye. A Párbeszéd közös listát állított az MSZP-vel, s friss hír, hogy a Liberálisok nevű formációnak is sikerült oda bekönyörögnie magát. Bár az még nem világos, hogy pártként kapnak-e bebocsátást, vagy csak Fodor Gábor túlélését biztosítják. Marad az Együtt; nekik a legnehezebb a helyzetük, legfeljebb azt járhatják ki, hogy egy-egy győzelemre esélyes kerületben az ő egyéni képviselőjelöltjük maradjon állva.

Gondolom, hogy itt is az a kérdés, hogy hány lista állítását bírja el az ellenzéki oldal? Anélkül persze, hogy végzetesen rontanák egymás esélyeit.

27 egyéni jelölt kell, hogy országos listája legyen egy pártnak. Biztosan vesztes kerületekben indulhatnak egymás ellen is, így ez egy teljesíthető kritérium. Nincs azonban olyan sok ellenzéki szavazó, hogy a Jobbik mellett az LMP, az MSZP, illetve a DK listáján túl az Együtt, illetve a Momentum is esélyes legyen a parlamentbe jutásra. Sőt, ha elindul a Kétfarkú Kutyapárt, ők is elszívhatnak ellenzéki szavazókat.

Mi történik, ha Jobbik egyedül marad, tehát nincs benne egy képzeletbeli ellenzéki együttműködésben? Vona Gábor ugyanis már győzelmi nyilatkozatokat ad, de valóban van esélye erre egyedül a Jobbiknak?

A Jobbik támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint évek óta mozdulatlan, pedig az elmúlt években komoly kampányt folytattak. Az áttörés azonban nem történt meg, tehát a Jobbik támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét. Jelen tudásunk szerint a Jobbiknak az egypárti kormányalakítási esélyei minimálisak. Feltéve, hogy a hátralévő időben nem történik valami különleges. Mindenki a Simicska-féle atombombára vár, amiről korábban sokan tudni vélték, hogy 2017 végéig ledobja, és még mindig vannak, akik reménykednek benne, hogy a kampányban robban. Mint minden csodavárás, nagy valószínűséggel ez is csalódással végződik majd.

A költségvetési támogatás komoly összeg, több száz millió forint. Ennek megszerzése milyen látszólag logikátlan mozgásra készteti a pártokat?

Ha a túlélés motivál, és nem a választási győzelem, akkor nagyon sokat számít, hogy egy párt 150, 300, 450 vagy 600 millió forintos kampánytámogatásra lesz jogosult. Ha ugyanis visszalépkednek egymás javára, utólag is vissza kell fizetni a különbözetet, ami kétségkívül megnehezítheti a választási logika érvényesülését.

Vegyük azt a példát, hogy egy pártnak van 60 jelöltje – ami 300 millió forintos listás kampánytámogatást jelent – de néhány helyen vissza kéne lépnie az ellenzéki győzelem érdekében. Ha csak hat helyen lép vissza, még mindig ugyanerre a 300 millióra jogosult, de ha már hét helyen, akkor lecsúszik a 150 milliós sávba, és a különbözetet vissza kell fizetnie. Az anyagi motiváció tehát nagyon sokat nyomhat a latban.

A határértékek: 27 jelölttől jár mintegy 150 millió forint, 54 jelölttől 300 millió, 80 jelölttől 450 millió, valamint 106 jelölt esetén 600 millió. Ezekhez jön még hozzá jelöltenként további egy-egymillió.

Az országban elég feszült a hangulat, az emberek félnek. Ilyen körülmények között lehet hitelesnek tekinteni a közvélemény-kutatási adatokat?

Nagy hiba elhinni a pártoknak, hogy az ő embereik mást tapasztalnak az országban. Négy évvel ezelőtt is szinte minden ellenzéki párt azt mondta, hogy nem hisz a közvélemény-kutatási adatoknak, aztán sokkolta őket, hogy nagyjából az az eredmény született, amit a kutatók előre jeleztek. A nagyságrendeket ma is biztos, hogy jól mérik. Ez alatt azt értem, hogy az lehetséges, hogy egy ma 3 százalékra mért párt, átcsusszanjon az ötszázalékos küszöbön, de az kizárt, hogy a ma 8-14 százalék közé mért MSZP tényleges támogatottsága 25 százalék körül lenne.

Vagyis a négy évvel ezelőtti összefogás kudarcából az ellenzék nem vonta le a tanulságot, és ugyanazokat a hibákat követi el ismét?

Az valószínű, hogy nem szó szerint ismétlik meg a négy évvel ezelőtti kudarcot, hisz ezúttal a koordinált indulás valamelyik botcsinálta módját fogják megvalósítani. Megint felülről, sűrűn változó összetételű tárgyalóasztalok mellől próbálnak tüzet oltani, miközben a terepmunkát nem végezték el. Elsősorban a 106 alkalmas jelölt felkutatására kellett volna fordítani az energiát.

FRISS HÍREK

Hoppá: mégse...

Megvan a „vá...

Kovács Zoltán

Botrányt oko...

Esküt tett H...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK