Nemrég írtam itt azokról a bizonyos „belső hangokról”, amelyre a legelvetemültebb gyilkosok, gazemberek szeretnek hivatkozni. A démonról, a bentről megszólaló, felbujtó, sötét hangról, amely gyilkossá tette Macbeth-et, Raszkolnyikovot, s a történelem során megannyi mást.
Csakhogy ezek a hangok a mi hangjaink. Az a késsel támadó aljas gazember, aki egy autóbuszon megtámadott egy nőt annak SZFE-s szájmaszkja miatt, ugyanazokat a szavakat és indokokat mondta vissza a támadás okaként, amelyeket néhány nappal a támadást megelőzően hallott hozzá hasonló alakoktól, akik a keresztény-nemzeti-kormánypárti televízió keresztény-nemzeti-kormánypárti műsorában az eligazító belső hang szerepét töltötték be a történetben: a késes támadó „ótvar közösséget” emlegetett és a hatalom külső hangjaként megfizetett és jól tartott beszélgető partnerek is „ótvar szektaként” nevezték meg azt a közösséget, amellyel szemben
„nekünk itt könyörtelennek kell lennünk és azt kell mondani ennek a szektának, hogy takarodjatok.
Elég volt belőletek”, mondta a tévédaimón, s a „combozó kés” „külsővé tette”, „vita activá”-ba fordította a tévés belső hangok „vita contemplativá”-ját.
A minap pedig Kálmán Olga lefejezéséről, családjának kiirtásáról és felgyújtásáról imagináló, nyilvánvalóan keresztény-nemzeti-kormányhű honpolgár arról számolt be, hogy – feltételezhetően ő is megannyi belső hang következtében – „iszonyatosan, minden elképzelést felülmúlóan gyűlölöm a baloldalt”, s hogy most mégsem nyúlt a maga „combozó kése” után, annak nem az volt az oka, hogy kicsorbult az éle, hanem az, hogy legutóbb akkor kezdett el dünnyögni benne a belső hang, amikor odakint épp rendőrök tartózkodtak. Amúgy, ha épp nincs „combozó kés” olyankor fejsze is megteszi, s ha információ szükségeltetik annak szakszerű, gyors és pontos használatáról, Orbánon vagy Szijjártón keresztül könnyen elvezet az út az azeri baltás szakemberig, de ugyancsak Orbán és Szijjártó segítségével juthatunk el a kínai keresztény- és ujgur-üldözők módszereinek feltérképezéséig és házilagos használatáig.
Egy évvel a választás előtt fortissimo ordít a belső hang.
Az egyik keresztény csatorna rádióstévésmindenese „nyilvános hisztit csapó”, „hisztiző úrinőként” emleget egy politikust,
s bőrét és dekoltázsát felemlegetve egycsapásra hangot ad az önmagát bizsergető hímlöttyös hormonjainak, s még a politikus fizetését is szóba hozva felvonultatja, milyen a frusztrált és pitiáner irigységgé és a szomszéd tehenének pusztulását kívánó ismert hazai bölcsesség belső hangjává tett zúgolódás, a másik, ugyancsak a fenti keresztény csatornát szolgáló tévésrádiósmindenes pedig Arisztotelész és Linné után új állatrendszertant állít fel, a neki nem tetsző vitapartnerét a „gyáva féreg” és a „hazug disznó” rendszertani csoportba belebensőhangozva.
Igen kifejező volt a Kálmán Olga ellen felvonulni és hadba állni kész honfiú, aki elmondta, hogy
Kálmán Olga annyit támadta Orbán Viktort, hogy ezért szándékozott ő a bárddal vagy a pallossal történő lefejezés hagyományos, avagy a nyaktiló (guillotine) modernebb eszköztárával fellépni ellene.
Miután nem tudni arról, hogy Kálmán Olga szintén készült-e Orbán Viktor és családja lefejezésére, okkal feltételezhető, hogy az illető honpolgár mind szemantikailag, mind szintaktikailag alaposan félreértette a vita, a diszkusszió vagy a kritika valóságos súlyát és elengedhetetlen szerepét.
Nem tetsző politikai véleménynyilvánítás, s a munkában edzett szorgos kéz máris a combozó kés, a pallos vagy a nyaktiló után kap, avagy a vita a nagy lópikula nevű semmiről esetén gőgöske pökhendiséggel (pedig számtalan ok lenne a szerénységre) frusztrált, irigy, vagy a pianissimo állapotába került hormonháztartása okán a fogak léckerítésén át azonmód nyilvánosan hisztiző, nagypofájú úrinőt, továbbá férget és disznót böffent fel.
Pedig a vita, a polémia, a diszkusszió a zsidó-keresztény kultúrkörön belül (s tegyük hozzá: kifejezetten ott!) tradicionálisnak, s intellektuális tevékenységnek volt mondható (már akinek futotta erre), hasonlóképp a görögök óta az irónia és az önirónia (már ha egyáltalán akadt erre képesség), csakhogy az ország mentális állapota, szellemi és morális nihilje mára riasztóvá vált.
Van még egy év a választásig.
Nem kellene ezt az őrjöngést csendben befejezni? A nagy önmegvalósításokat más közegbe áthelyezni?
De ha nem, akkor viszont aligha kifizetődő erre a célra kiválasztott egyes személyek meggyalázásával és lemészárlásával vacakolni. Ma már egészen biztosan elő lehet állítani házilagosan készített atombombát vagy kiskertből indítható ballisztikus rakétát.
Minek elaprózni mindent? Ennek az országnak már úgyis mindegy.
Reménykedjünk a dédunokáinkban!
Gábor György
