Kezdőlap Címkék Kálmán Olga

Címke: Kálmán Olga

ÉLES CSATA A CORVIN-LÁNCRÓL

Aki követte az interneten az Országgyűlés plenáris ülését, váratlanul éles csatának lehetett tanúja. Nem az inflációról, nem a pedagógusok jogállásáról szóló törvényről, nem a rendőrség erőszakos fellépéséről, hanem egy szimbolikus ügyről, amit az ellenzéki pártok általában igyekeznek elkerülni. Az ellenzéki pártok többsége most is ezt tette, a DK azonban nem.

Az Orbán-kormány a hatalom visszaszerzése után, 2011-ben vezette be újra a Corvin-láncot mint a tudomány és művészet kiemelkedő képviselőinek adott elismerést, amelyet eredetileg – Klebelsberg Kunó kezdeményezésére – Horthy Miklós vezetett be 1930-ban, és ő adományozta a kiválasztottaknak. Igaz, annak idején a mindössze 12 személynek adott Corvin-lánc mellett létezett a szélesebb körnek adott Corvin-koszorú is, de ahhoz hasonlóan, ahogy Horthy idején a kitüntetettek Corvin-rend tagjai voltak, az Orbán-rendszerben a kitüntetettek a Corvin-lánc Testület tagjai. Az új Corvin-lánc immár 12 éve létezik, miért került most újra az Országgyűlés napirendjére? Az új törvényjavaslatnak csupán az a tartalma, hogy külön törvényben szabályozza a Corvin-láncot, míg eddig a többi kitüntetéshez hasonlóan egy törvény szabályozta a Corvin-láncot is. Nem zárható ki, hogy az új törvényt csak arra találták ki, hogy, miként azt a szimbolikus törvényeknél, aktusoknál szokták, provokálják az ellenzéki pártokat: azonosulnak a Fidesz világképével, vagy mernek annak ellent mondani.

Az ellenzéki pártok többsége meg sem szólalt az ügyben. A DK viszont megszólalt, és nem is akárhogy. Kálmán Olga alaposan felkészülve elmondta azt a két alapvető ellenvetést, amit az ügyben egy demokratának el kell mondania. Egyfelől azt, hogy

a Corvin-lánc felújításával a második Orbán-kormány a Horthy-korral való kontinuitást juttatta kifejezésre.

A Horthy-rendszer összeomlása után az új magyar állam nem folytatta a Corvin-láncok és – koszorúk osztogatását, és a már a kommunisták kezébe került magyar állam 1948-ban a Kossuth-díj bevezetésével váltotta fel azt. Az ötvenes években a kiemelkedő tudósok és művészek mellett gazdasági szakemberek, munkások és parasztok, üzemi brigádok is kaptak évről-évre Kossuth-díjat, de a kádári konszolidáció után ez a gyakorlat megszűnt, a Kossuth-díjat művészeknek osztották, a tudósoknak, kiemelkedő szakembereknek Széchenyi-díj járt, a munkásoknak és parasztoknak be kellett érniük az állami kitüntetésekkel. A legkiemelkedőbb teljesítményekre ott volt a Kossuth-díj nagydíja. Az Orbán-rendszer azonban minden lehetséges módon hangsúlyozza a kontinuitást az 1945 előtti magyar állammal és a diszkontinuitást az 1945 és 1990 közöttivel. A Kossuth- és Széchenyi-díjat ugyan nem szüntették meg – azt a magyar tudományos és kulturális élet elfogadta – de visszahozták szűkebb körre a Corvin-láncot.

Az Orbán-kormányok a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésénél is érvényesítenek politikai preferenciát, és még inkább így történik ez a Corvin-lánccal. Nem arról van szó, hogy a kitüntetettek többsége ne valóban kiemelkedő tudományos és művészi teljesítményekkel kerülne be a körbe, de az Orbán-rendszer kritikusai nem kerülhetnek be a körbe akkor sem, ha világhírre tesznek szert. Kálmán Olga második ellenvetésével mint a

Fideszhez közel állókként jellemezte a kitüntetettek körét.

Emellett részletesen bemutatta felszólalásában, hogy hogyan újítottak fel és rendeztek be drága bútorokkal és festményekkel 6 milliárd forintért egy villát a Corvin-lánc Testület és Iroda számára. Részletesen taglalta, hogy mi mindenre lehetett és kellett volna ennyi adófizetői pénzt fordítani.

A KDNP-s Nacsa Lőrinc rendszeresen mond vezérszónoklatot a KDNP részéről, és a frakciók sorrendjéből adódik, hogy mindig a DK-s vezérszónok után következik. A kormányoldalon ezért neki jut a DK ledorongolásának rendszeres feladata. Így volt ez ezúttal is, és Nacsa példátlanul élesen támadta meg Kálmán Olgát. Ehhez a támadáshoz később Mátrai Márta fideszes háznagy és a törvényjavaslatot előterjesztő Soltész Miklós államtitkár is csatlakozott. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik képviselője, Ander Balázs szólalt fel, és ó egyetértett a törvényjavaslattal, helyesli a Corvin-lánc visszahozatalát. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar történelem kérdéseiben a Jobbik mindig közel állt a Fideszhez. Más ellenzéki pártok nem szólaltak meg a vitában. A DK-ból Arató Gergely állt ki Kálmán Olga mellett.

Vajon nem volt-e hiba a DK részéről, hogy belement ebbe a konfliktusba?

DK

a DK-t kivéve mindenki elfogadta a Fidesz álláspontját, kisebbségből többséggé lettek a kettős állampolgárság támogatói.

Amíg az ellenzéki pártok világnézeti kérdésekben elbliccelik a vitát a Fidesszel, semmi esély arra, hogy a Fidesz valamikor is kisebbségbe szoruljon a magyar választók között. A közhiedelemmel ellentétben az embereket nemcsak a megélhetésük érdekli. Ezért tette helyesen a DK-frakció és személy szerint Kálmán Olga, hogy vállalta a vitát a Fidesszel (és, mint kiderült, a Jobbikkal) a Corvin-lánc ügyében.

A belső hang esete a védelmező combozókéssel

Nemrég írtam itt azokról a bizonyos „belső hangokról”, amelyre a legelvetemültebb gyilkosok, gazemberek szeretnek hivatkozni. A démonról, a bentről megszólaló, felbujtó, sötét hangról, amely gyilkossá tette Macbeth-et, Raszkolnyikovot, s a történelem során megannyi mást.

Csakhogy ezek a hangok a mi hangjaink. Az a késsel támadó aljas gazember, aki egy autóbuszon megtámadott egy nőt annak SZFE-s szájmaszkja miatt, ugyanazokat a szavakat és indokokat mondta vissza a támadás okaként, amelyeket néhány nappal a támadást megelőzően hallott hozzá hasonló alakoktól, akik a keresztény-nemzeti-kormánypárti televízió keresztény-nemzeti-kormánypárti műsorában az eligazító belső hang szerepét töltötték be a történetben: a késes támadó „ótvar közösséget” emlegetett és a hatalom külső hangjaként megfizetett és jól tartott beszélgető partnerek is „ótvar szektaként” nevezték meg azt a közösséget, amellyel szemben

„nekünk itt könyörtelennek kell lennünk és azt kell mondani ennek a szektának, hogy takarodjatok.

Elég volt belőletek”, mondta a tévédaimón, s a „combozó kés” „külsővé tette”, „vita activá”-ba fordította a tévés belső hangok „vita contemplativá”-ját.

A minap pedig Kálmán Olga lefejezéséről, családjának kiirtásáról és felgyújtásáról imagináló, nyilvánvalóan keresztény-nemzeti-kormányhű honpolgár arról számolt be, hogy – feltételezhetően ő is megannyi belső hang következtében – „iszonyatosan, minden elképzelést felülmúlóan gyűlölöm a baloldalt”, s hogy most mégsem nyúlt a maga „combozó kése” után, annak nem az volt az oka, hogy kicsorbult az éle, hanem az, hogy legutóbb akkor kezdett el dünnyögni benne a belső hang, amikor odakint épp rendőrök tartózkodtak. Amúgy, ha épp nincs „combozó kés” olyankor fejsze is megteszi, s ha információ szükségeltetik annak szakszerű, gyors és pontos használatáról, Orbánon vagy Szijjártón keresztül könnyen elvezet az út az azeri baltás szakemberig, de ugyancsak Orbán és Szijjártó segítségével juthatunk el a kínai keresztény- és ujgur-üldözők módszereinek feltérképezéséig és házilagos használatáig.

Egy évvel a választás előtt fortissimo ordít a belső hang.

Az egyik keresztény csatorna rádióstévésmindenese „nyilvános hisztit csapó”, „hisztiző úrinőként” emleget egy politikust,

s bőrét és dekoltázsát felemlegetve egycsapásra hangot ad az önmagát bizsergető hímlöttyös hormonjainak, s még a politikus fizetését is szóba hozva felvonultatja, milyen a frusztrált és pitiáner irigységgé és a szomszéd tehenének pusztulását kívánó ismert hazai bölcsesség belső hangjává tett zúgolódás, a másik, ugyancsak a fenti keresztény csatornát szolgáló tévésrádiósmindenes pedig Arisztotelész és Linné után új állatrendszertant állít fel, a neki nem tetsző vitapartnerét a „gyáva féreg” és a „hazug disznó” rendszertani csoportba belebensőhangozva.

Igen kifejező volt a Kálmán Olga ellen felvonulni és hadba állni kész honfiú, aki elmondta, hogy

Kálmán Olga annyit támadta Orbán Viktort, hogy ezért szándékozott ő a bárddal vagy a pallossal történő lefejezés hagyományos, avagy a nyaktiló (guillotine) modernebb eszköztárával fellépni ellene.

Miután nem tudni arról, hogy Kálmán Olga szintén készült-e Orbán Viktor és családja lefejezésére, okkal feltételezhető, hogy az illető honpolgár mind szemantikailag, mind szintaktikailag alaposan félreértette a vita, a diszkusszió vagy a kritika valóságos súlyát és elengedhetetlen szerepét.

Nem tetsző politikai véleménynyilvánítás, s a munkában edzett szorgos kéz máris a combozó kés, a pallos vagy a nyaktiló után kap, avagy a vita a nagy lópikula nevű semmiről esetén gőgöske pökhendiséggel (pedig számtalan ok lenne a szerénységre) frusztrált, irigy, vagy a pianissimo állapotába került hormonháztartása okán a fogak léckerítésén át azonmód nyilvánosan hisztiző, nagypofájú úrinőt, továbbá férget és disznót böffent fel.

Pedig a vita, a polémia, a diszkusszió a zsidó-keresztény kultúrkörön belül (s tegyük hozzá: kifejezetten ott!) tradicionálisnak, s intellektuális tevékenységnek volt mondható (már akinek futotta erre), hasonlóképp a görögök óta az irónia és az önirónia (már ha egyáltalán akadt erre képesség), csakhogy az ország mentális állapota, szellemi és morális nihilje mára riasztóvá vált.

Van még egy év a választásig.

Nem kellene ezt az őrjöngést csendben befejezni? A nagy önmegvalósításokat más közegbe áthelyezni?

De ha nem, akkor viszont aligha kifizetődő erre a célra kiválasztott egyes személyek meggyalázásával és lemészárlásával vacakolni. Ma már egészen biztosan elő lehet állítani házilagosan készített atombombát vagy kiskertből indítható ballisztikus rakétát.

Minek elaprózni mindent? Ennek az országnak már úgyis mindegy.

Reménykedjünk a dédunokáinkban!

Gábor György

Bukás után hallgatás – 2019. június

Az még érthető, hogy Kálmán Olga főpolgármester-jelölti aspirációja okán hallgat az MSZP. Talán jobb is, ha nem szólalnak meg, mert Gyurcsány képes megvilágosodni és akkor odalesz az eddig kialkudott tíz polgármesteri helyük is a fővárosban.

Ezek a helyek nem a DK-t érintenék, a Momentum kapná őket, úgyhogy ez már nem okoz nekik olyan fejfájást. Gyurcsánynak elég volt az ATV-ben felvállalni: igenis a körülmények a választás éjszakájához képest megváltoztatták véleményüket. Noha elébb azt mondta, hogy nem mondják fel a korábban kötött megállapodást.

Mérlegeltek, és döntöttek

Az MSZP sunnyogva hallgat, maguk elé tolják Karácsony Gergelyt, aki derekasan állja a sarat, jobban és tisztességesebben, mint azt bármelyikük is tenné a pártszövetségben.

Ujhelyi István, akinek a választási kudarc miatt legnagyobb a felelőssége, még betámadta Gyurcsányt, mert szerinte a DK ellopta az ő választási programjukat, s azzal ért el saját maguk által sem várt sikert, bár az eredeti gondolat leginkább európai pártcsoportjukat illeti. Ez arrafelé szokásos tempó.

Valamivel le kellett ráznia magáról a rosszul sikerült választás kampányfőnöki felelősségét.

Egyiknek sikerül, másiknak nem

Nagyon jól tudják az MSZP-ben, hogy minden szocialista és szociáldemokrata párt a szociálisan érzékeny, gondoskodó Európával kampányolt. Igen ám, de mégha úgy is lett volna, hogy ez az MSZP találmánya, mitől van az, hogy azonos program és jelszavak mellett az egyiknek hatalmas sikert, a másiknak letaglózó bukást hozott? Úgy látszik, nem a jelszavak döntöttek. Egyikük szájából csak panelek hangzottak el, míg volt, akik érthető egyszerűséggel meg is tudták magyarázni, mit értenek a kampányszlogenek alatt.

Tóth Bertalan pártelnök a választási eredmény tükrében csak a korábbi megállapodás betartását emlegette mint legfontosabb – pártja számára utolsó szalmaszálként elővett – vezérfonalat. Elnapolta a felelősség vállalását ő is, még elnézést sem kért csalódott, megcsappant létszámú választóitól. Pedig megérdemelték volna. Igaz, így nem vállalva a vereség felelősségét,

prolongálhatta kényelmes vezetői pozícióját legalább az őszi önkormányzati választásokig.

(Olvasóink között végzett nem reprezentatív felmérés  eredménye alapján 73 százalék szerint  az MSZP vezetésének azonnal le kellett volna mondania.)

Ha emlékezetem nem csal, a választást megelőző hetekben nemigen hallottunk mást, mint hogy csak a Párbeszéd és az MSZP szövetsége volt képes összefogásra, míg a többi pártot önző módon a saját érdekei vezérlik. Igaz, ezt úton-útfélen hangoztatták – persze a „pozitív” üzenetküldés jegyében -, ezzel próbálták magukhoz kötni a már nagyon régen teljes ellenzéki összefogást óhajtó baloldali választókat.

Közben az MSZP képes volt védelmébe venni Bangóné patkányozását. Sőt, a kampányfőnök két napig rodeózott a médiában a patkánykormány szlogennel. Aztán amikor rájött, hogy nagyot koppant, elhallgatott.

Jávor nélkül még nagyobb bukás?

Amikor pedig érzékelték, hogy ez valamiért most nem jön be, azoknak a nem keveseknek lelkére igyekeztek hatni, akik az MSZP-re már nem, de Jávor Benedek bejutására szívesen adnák szavazatukat. A közvélekedés szerint ha Jávor Benedek nem olyan népszerű a választók között, még az ötszázalékos eredményt sem biztos, hogy eléri a pártszövetség. Eszerint a nulla százalékos, eredetileg zöld színekben versenyző Párbeszéd segítette be az Európai Parlamentbe a baloldaliság letéteményeseit. (Ezt közvélemény-kutatás feladata lesz igazolni vagy cáfolni.)

Azzal teljesen egyetértek, hogy azt az egy parlamenti helyet az MSZP-nek kell betölteni. Nem létezhet olyan indok, amiért erről le kellett volna mondani a pártnak. Még Jávor Benedek kiesése sem az.

Az persze nem meglepő, hogy a szocialisták természetesen a nyilvánosság bevonásával vívtak néhány csörtét ezért az egy pozícióért. Alkotmánynapi látványos tűzijáték Szanyi elkeseredett, de nem csak a maga szempontjából szókimondó nyílt levele.

Arra most nemigen térnék ki, amikor választási gyűlésen másik baloldali párt ellen uszítottak, már csak azért sem, mert akkor az érintett párt vezetői – tőlük valójában szokatlan bölcsességgel – nem reagáltak a hátbatámadásra. Tudták, ha bármit szólnak, azzal ismét elégedetlenséget szítanak: az okos enged, szamár szenved elvét alkalmazták. Hát bejött.

Mély hallgatás az újabb konkurens láttán

Néhány nap eltelt Kálmán Olga színre lépése óta. A DK bejelentése után mély hallgatásba burkolóztak, nem hivatalosan csak annyit mondott valaki, „mondtam nekik, hogy meglépik, de nem hallgattak rám.” Az időközben kibocsátott kör-sms arra utasította őket, hogy senki ne nyilatkozzon, küldje az érdeklődőket a sajtóosztályhoz. Mi erre várunk türelmesen, miközben néhány MSZP-közeli média átkokat szór Gyurcsány fejére.

Igaz, ő mérlegelt és döntött.

Kényes kérdések – Dr. Magyar György

Lapunk új sorozatot indít, „Kényes kérdések” címmel, melyben politikusokat, közéleti személyeket kérdezünk, nem éppen közömbös vagy érdektelen témákban – ha válaszolnak mindenképpen közzétesszük.
És ha nem válaszolnak, akkor csak a kérdéseket tesszük közzé.

Véget ért az előválasztás, lassan lenyugodnak a kedélyek. A felszínen. Most mindenki a túlélésre játszik és tényleg mindent belead, hogy Karácsonynak legyen esélye Tarlós ellen. Az MSZP a létéért, a DK frissen szerzett vezető pozíciójának megtartásáért, a Párbeszéd egy küszöb feletti támogatottságért, a Momentum pedig a jövő biztos győzteseként  további előrelépésért küzd. A Jobbik felismerte fennmaradásának egyetlen útját, az LMP, nos a valódi szándékuk nem láthatók tisztán, ha így nézzük a túlélés, ha úgy betölteni a romboló szerepét, az önkormányzati választás után meglátjuk.

Azt viszont biztonsággal állíthatjuk, hogy a Civil Választási Bizottság elvégezte amire vállalkozott. Hogy maradt mégis néhány kényes kérdésünk, ahhoz elég tudni: ez Magyarország a NER tizedik évében vagyunk, és ennek ellenére boldog lehet a demokrácia.

Elégedett a jelöltállítási szavazás lebonyolításával?

A legteljesebb mértékben elégedett vagyok. Ez abból fakad, hogy bizonyítottuk: civil összefogással képes a társadalom tartalmas politikai viták mellett, a demokrácia alapelvei mentén érdemi politikai véleményt nyilvánítani. Az előválasztáson megmutatkozó részvételi adatok pedig azt mutatják, hogy erre igenis van még igény, annak ellenére, hogy a regnáló hatalom érdeke a politikai viták negligálása, bagatellizálása, ha pedig mégis vitára kényszerül, igyekszik azt a legszínvonaltalanabb mederbe terelni és tartani.

A média funkciója alapján a modern társadalmakban a hatalmi ágak egyike: ha hitelesen tájékoztat, akkor elősegíti az állam működésének ellenőrzését az állampolgárok által. Aki a média kényes kérdései elől kitér, vagy aki a médiában nyilvános vitát nem vállal, az eleve alkalmatlan arra, hogy közhatalmi pozíciót viseljen. Az előválasztás során volt jelölti vita, az alapján pedig a budapesti lakosság körében volt érdemi politikai részvételi szándék is.

Volt a szavazás menetének megzavarására kísérlet? Itt most az estleges hekkertámadásra gondolok, vagy éppen valamiféle technikai malőrre.

Informatikai, illetőleg egyéb technikai jellegű beavatkozási kísérletről nincsen tudomásom. A Civil Választási Bizottsághoz (CVB) érkezett egy olyan bejelentés, amely a szavazás megzavarására alkalmas telefonos eseménysorozatot vélelmezett. A Civil Választási Bizottság tájékoztatta a bejelentőt, hogy a bejelentés tárgyát képező eseteket nem tekinti a szavazás eredményét érdemben befolyásolni képes történéseknek, valamint arra sincsen hatásköre, hogy megállapítsa az eseménysorozat megvalósításában érintett személyt, vagy személyi kört. A bejelentő ezt tudomásul vette és panaszt nem terjesztett elő.

Lehetőséget biztosítottunk a bejelentőnek, hogy kérésére – lehetőségeinkhez képest – felderítjük az ügyet és esetlegesen meghallgatásokat is foganatosítunk, de ezt a bejelentő nem kívánta. Egyebekben a jelzett telefonos akció megállt, a felek nyugvópontra jutottak.

Hangsúlyozom a CVB azért nem foglalkozott ezzel a bejelentéssel érdemben, mert a feltételezett eseménysorozat alkalmatlan volt a szavazás végeredményének érdemi befolyásolására.

A média befolyásoló hatása erősen egy irányba mutatott. Mindenütt ”jóindulatúan” lesajnálták a Momentumos jelöltet stb.  Volt e valamiféle megállapodásuk a hangadó médiákkal a pártatlan tájékoztatás biztosítására?

A Civil Választási Bizottságnak egyetlen médiaorgánummal sem volt semmilyen megállapodása. Az előválasztáson résztvevő jelöltek és az Őket támogató pártok nevében nem tudok nyilatkozni. Megjegyzem, az előválasztási indulástól önként visszalépett aspiránstól hallhattunk olyan nyilatkozatokat, hogy a „baloldali és liberális sajtó” eredményezte Karácsony Gergely győzelmét. Aki ebben az országban nyitott szemmel és füllel él az pontosan tudja, hogy a jelenleg regnáló hatalom tevékenységének köszönhetően ilyen sajtó ma már gyakorlatilag nincsen.

Kikerülhetett e részeredmény a pártokhoz vagy a sajtóhoz, hiszen gyakorlatilag hétfő estére már suttogók jelezték (a végén kiderült pontosak voltak az infók) Karácsony Gergely nagyon vezet.

A Civil Választási Bizottság részéről sem a pártok, sem a sajtó, sem senki harmadik fél felé nem került ki semmi a hivatalos bejelentés előtt. A szavazóhelyeken a jelölőszervezetek, pártok delegáltjai, megfigyelői folyamatosan jelen voltak az előzetes megállapodás szerint, ugyan úgy, mint a jogszabályi keretek között lebonyolított választások során. Vélhetően ez eredményezte – a hagyományos választásokhoz hasonlóan – hogy bizonyos információk a médiába is eljutottak, de ezek csupán feltételezések lehettek, nem pedig valós, hitelt érdemlő adatok.
Az eredeti tervek szerint 2019. június 26-án, 18 órakor hirdettük ki a végeredményt, ezt megelőzően arról senkinek sem lehetett hitelt érdemlő információja.

A fentieket fényesen igazolja, hogy kedden délután konkrét szám jelent meg arról a DK szimpatizánsok körében, hogy Kálmán Olgának még kilencezer szavazatra van szüksége a választás biztos megnyeréséhez! (És valóban plusz kilencezer szavazattal biztosan nyert volna: 33355/25093)

Az előzetesen terjedő információk kizárólag feltételezések lehettek, valós, hitelt érdemlő alapjuk nem lehetett, mivel a Civil Választási Bizottság adatokat nem szivárogtatott; a szavazás lezárásáig, az urnák felbontásáig fizikailag sem tudott volna kiszivárogtatni semmit, mert a szavazás titkos volt. A szavazás egyébként nem kedden, hanem szerdán zárult csak le. A DK is régi szereplője a politikának, úgy tűnik, kitűnően tudnak a szakértői becsülni, de ez nem azt jelenti, hogy előzetesen tudta a tényleges szavazati arányokat. Minden erre utaló, vagy erre célozgató sajtóhír divatos szóval csak „fake news”.

Hogyan lehetséges, hogy több szocialista politikus már három óra körül kiírta a Facebookra Karácsony győzelmét? Karácsony is négy óra körül posztolta ki, néhány média egészen pontos számokkal rendelkezett a végeredményről!  Nem kétlem, hogy önök minden pártnak kiadták az eredményt, de csak az MSZP-P szegte meg a az íratlan szabályokat! Nem volt megállapodás arról, hogy nyilvánosan csak Ön jelentheti be a végeredményt a sajtótájékoztatón?

Még egyszer hangsúlyozom: a Civil Választási Bizottság sem a médiának, sem a pártoknak, sem senki harmadik fél számára a hivatalos bejelentés előtt nem adta ki az adatokat előzetesen. A szavazatok megszámlálását és összesítését követően, a sajtótájékoztató kertében történő eredményhirdetés alkalmával jelentettük be a végeredményt. A pártok delegáltjai a szavazatszámláskor is jelen lehettek, de előzetes megállapodás alapján kizárólag telekommunikációs eszközök és írószerek nélkül. A CVB azért nem tud felelősséget vállalni, ha esetlegesen rajtuk keresztül valamilyen módon mégis információk szivárogtak ki. Mindazonáltal azt gondolom, ha történt is ilyen szivárogtatás, az az előválasztás tisztaságát nem sérthette, ez a hagyományos választásokon is egy létező jelenség. Remélem az előválasztás nem erről lesz híres, hanem arról, hogy megvalósította a pártok és civilek együttműködését és elősegítette a demokrácia győzelmét!

Ön szerint jogilag létezik e kis csalás vagy nagy csalás? (Nem arra gondolok, hogy a károkozás mértéke befolyásolja a kiszabható büntetés nagyságát, hanem arra, hogy jogi szempontból a csalás tényének megállapítását befolyásolja e annak mértéke.)

A Civil Választási Bizottság az előválasztással kapcsolatban semmilyen csalást nem állapított meg. Az örök kételkedés is egyike az ember általános ösztöneinek, de garantálom, hogy az előválasztás végeredményét érdemben befolyásoló tisztességtelenség, vagy csalás nem történt. Az eredmény hiteles és valódi legitimációt ad a győztesnek.

Még azután sem korrigáltak, hogy kiderült valóban megtörtént a csalás, méghozzá az egyik jelölt kampánycsapatából indítva a fake news-t? Maga Karácsony Gergely  bocsánatot is kért! Hagyták, hogy az önök elutasító döntését úgy kezelhesse a média, mint negatív kísérletet a választók befolyásolására, vagyis a DK újabb zavaró repülést hajt végre! Ön a sajtótájékoztatón nem értette Kálmán Olga miért nincsen jelen. Ezek szerint a Klubrádióba betelefonáló aHang munkatárs tudta csupán, hogy meghívót egyáltalán senkinek nem küldtek ki?

Utalnék az előző kérdésekre adott válaszaimra: csalás nem történt az előválasztás során.

Az előválasztás lebonyolítása komoly szervezési munkát igényelt, amelyben az érintettek folyamatosan együttműködtek és egyeztettek, állandó online kapcsolatban. Ez azt is jelenti, hogy valamennyi érintett jelölőszervezet és párt, így a jelöltek és a stábjuk is előre tudott minden lényeges eseményről, amelyekre éppen ezért semmilyen formális meghívót nem kaptak, soha. A Civil Választási Bizottság nem egy „Party Service” szervezet, a fő feladata az előválasztás megszervezése, a szavazás infrastruktúrájának biztosítása, a szavazatok megszámlálása és összesítése és a hiteles végeredmény kihirdetése volt. Ennek maradéktalanul és lelkiismeretesen eleget is tett, erre mindannyian büszkék is lehetünk. Több mint ezer aktivista segített ebben, nekünk nincsenek közalkalmazottaink, védett szavazóhelyeink, jelentősebb volumenű emberi és anyagi erőforrásaink.

Történt e írásban vagy más egyéb formában meghívás a sajtótájékoztatóra bármelyik jelöltnek, vagy pártjának?

Az előző pontban erre már válaszoltam és mint látható, egy kényes kérdés elől sem szaladtam el.

Karácsony közös kampánycsapatot szervez

Minden vesztes beáll Karácsony Gergely mögé, aki közös kampánycsapatot szervez az őszi főpolgármester-választásra. Reméli, hogy a többi párt is így tesz. Kálmán Olga is segít, de még nem tudja, hogyan.

Karácsony Gergely már beszélt az MSZP, a DK és a Momentum vezetőivel, megállapodtak abban, hogy közös politikai testületet alakítanak, minden párt részvételével operatív kampánycsapat alakul – mondta sajtótájékoztatón Karácsony Gergely.

A szerdán lezárult főpolgármester-jelölti előválasztást nagy fölénnyel nyerte meg az MSZP-Párbeszéd jelöltje. Csak emlékeztetőül az eredmény:

  • Karácsony Gergely: 33 355 szavazat (48,9 százalék),
  • Kálmán Olga: 25 093 szavazat (36,8 százalék),
  • Kerpel-Fronius Gábor: 9792 szavazat (14,3 százalék).

Ellenzéki többség Budapesten

Karácsony azt reméli, hogy a közös csapatba beáll az LMP és a Jobbik is. Magáról a kampányról azt mondta, hogy jót tett a DK beszállása saját jelölttel, mert pezsgőbb lett a vita, többen mentek el előválasztani.

Szerinte a fővárosban ellenzéki többség van, a Fidesz oldalán viszont a pénz, a média, a hatalom. Ezért

be kell kopogni minden ajtón,

és az online térben is próbálnak mindent megtenni. Van már 70 ezernyi önkéntes, rájuk lehet építeni.

A részletek később

MTI/Bruzák Noémi

Nem kérdés, hogy segíteni fogom Karácsony Gergely munkáját – ezt pedig Kálmán Olga mondta ugyancsak sajtótájékoztatón. A Demokratikus Koalíció (DK) azon dolgozik a mostantól, hogy Karácsony Gergely az ellenzéki tábor sikeres főpolgármester-jelöltje legyen – jelentette be.

A segítség konkrét formájáról azonban nem tudott részletet mondani. Személyesen beszélt csütörtökön Karácsony Gergellyel, de a jövőről, illetve arról további egyeztetések lesznek, hogyan tudja segíteni munkáját. Cáfolta, hogy Karácsony Gergely konkrét fővárosi posztra kérte volna fel. „Isten őrizz, ő nem ilyen, és sem vagyok ilyen” – mondta, aki szerint sem ő, sem Karácsony, sem Kerpel-Fronius Gábor nem „pozícióosztásokon” gondolkodik.

Bőven az érvényesség felett az előválasztás

Az előre kitűzött ötvenezret lényegesen meghaladó számban adtak le szavazatot a budapestiek a főpolgármester-jelöltekre. Eddig már 57 ezren nyilvánítottak véleményt.

A főpolgármester-jelöltek előválasztási kampányában a Civil Választási Bizottság 50 ezerben határozta meg az érvényesség határát. Ezt már jelentősen túllépte az érdeklődés. Kedd délután a leadott szavazatok száma elérte az 57 ezret – mondta a civil testület vezetője, Magyar György ügyvéd a Klubrádióban.

A téli első előválasztási fordulóban 34 ezer szavazatot adtak le budapestiek a Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Horváth Csaba (MSZP) közti versengésben. Ezt Karácsony elsöprő fölénnyel (27 ezer szavazat) nyerte meg. A két párt most már őt indítja Tarlós Istvánnal szemben, vetélytársa Kálmán Olga (DK) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum).

Az öt napja kezdődött elővoksolás holnap délig tart, tizenöt fővárosi közlekedési csomóponton lehet véleményt nyilvánítani.

Valaki hekkeli Kálmán Olga kampányát

Telefonon hívnak embereket a DK nevében arról, hogy jelöltjük Karácsony Gergely a főpolgármester-jelölti előválasztásban. A párt bejelentést tett az előválasztást szervező Civil Választási Bizottságnál.

A Demokratikus Koalícióhoz az elmúlt órákban tömegesen érkeznek állampolgári bejelentések egy félrevezető tartalmú automata hívásról, amelyet a +36 21 345 6107 számról indítottak. A hívás úgy állítja be Karácsony Gergelyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által hivatalosan támogatott jelölt lenne, ehhez pedig Gyurcsány Ferenc egy korábbi tévészereplésének hangját is felhasználták – tudatta közleményben a DK.

A DK az ügyben hivatalos bejelentést tesz a Civil Választási Bizottságnál választási csalás miatt. A párt jelöltje Kálmán Olga.

A DK áll minden versenyhelyzet elé, azonban mi a tisztességes verseny hívei vagyunk, ahol egyetlen fél sem nyúl tisztességtelen és a választókat megtévesztő eszközökhöz – írták.

Kerestük az érintetteket, egyelőre nem értül el őket. Jelenleg nem világos, kik szervezik a telefonhívásokat.

Elindult az előválasztási szavazás

A főpolgármester-jelölti előválasztás szavazása ma reggel elkezdődött. Aki eddig nem regisztrált online, az már csak személyesen voksolhat jövő szerda délig Budapest 15 forgalmas pontján.

Ma reggel nyolc órakor elkezdődött a budapesti főpolgármester-jelöltek közti előválasztás szavazása. Ehhez regisztráció szükséges, de az online voksolásra jelentkezés már lezárult, tehát az Ügyfélkapun keresztül csak azok élhetnek ezzel az eszközzel, akik eddig elvégezték a regisztrációt.

Így mostantól június 26-a 12 óráig már csak a személyes részvételre van lehetőség. Minden fontos tudnivaló a szervező civil szervezet honlapján megtalálható.

A főbb tudnivalók. A regisztrációhoz valamilyen hivatalos fényképes igazolvány és fővárosi lakcímkártya szükséges, nem Budapesten bejelentettek nem szavazhatnak. A jelentkezésre és a szavazásra szolgáló pontokból 15-öt állítottak fel a következő helyeken:

  • Móricz Zsigmond körtér
  • Széll Kálmán tér
  • Blaha Lujza tér
  • Nyugati tér
  • Örs vezér tere
  • Boráros tér
  • Csepel, Görgey tér
  • XV. kerület Fő tér
  • Lehel tér
  • Nagyvárad tér (aluljáró)
  • Újpest Városközpont
  • Flórián tér
  • XVII. kerület, Rákoskeresztúri központ
  • Kispest, Határ út
  • Kőbánya-Kispest metróállomás

A szervezők ígérete szerint a személyes adatokat bizalmasan kezelik. Az előválasztás eredményét még az utolsó nap végére tervezik. Szavazni Kálmán Olgára (DK), Karácsony Gergelyre (MSZP-Párbeszéd) és Kerpel-Fronius Gáborra (Momentum) lehetséges. (Tegnapi jelölti vitájukról itt olvashat.) Az érvényességhez 50 ezer szavazat kell.

Főpolgármester-jelölti vita: alig voltak ellentétek

Vita helyett inkább egymás kiegészítése hangzott el az előválasztási vitában az Atriumban. Négy témakört érintettek részletesen a főpolgármester-jelöltek.

Második vitájukat tartották meg az előválasztási kampány indulása előtt a főpolgármesterségre pályázó politikusok, Kálmán Olga (DK), Karácsony (MSZP-Párbeszéd) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum). Négy témakörben fejtették ki álláspontjukat 20-20 percben: lakhatás és hajléktalanság, közlekedés, klímavédelem, roma közösségek.

Leginkább egymáséra hajazó elképzelések bontakoztak ki. De – ennyi személyes megjegyzés engedtessék meg –

legalább volt vita, egymás nézeteinek összevetése. Már ez se kevés mifelénk.

A bevezető körben arról beszéltek, hogy vissza kell szerezni Budapestet, a fővárosnak szabadságát. Karácsony Gergely: a várost zöldebbé és szolidárisabbá tenné, amely így mindenki otthona lehet, Kálmán Olga: legyen jó budapestinek lenni, amihez szerinte a várost biztonságossá, tisztává és élhetővé kell tenni, havonta tíz busz cseréje elektromos meghajtásúakra, Kerpel-Fronius Gábor: élhető Budapesthez hosszú távú vízióra van szükség.

MTI/Balogh Zoltán

Lakhatás

  • Kerpel-Fronius: 5 ezer új bérlakás, szociális bérlakáskataszter az üresen álló lakásokról. Az új társasházakban az építtetők a lakások egyharmadát alacsonyabb áron adják át az önkormányzatnak. Sőt, lakatlansági adót vetne ki az üres lakásokra.
  • Kálmán Olga: a piacba beavatkozást általában nem szereti. Felmérni, mennyi önkormányzati lakás áll üresen. Öt év alatt 10 ezer új lakást lehetne építeni. Túl sok az üres önkormányzati lakás.
  • Karácsony Gergely: a közhiedelemmel szemben egész Budapest lakhatási válságban szenved. Szerinte se jó beavatkozni a piacba a társasházépítőknél, de más városok tapasztalata azt mutatja, hogy ez működik, másutt önkormányzatok vásárolnak lakásokat.

Hajléktalanság

  • Kálmán Olga: ezer új befogadóhelyet ígér. A hajléktalanság nem rendészeti ügy.
  • Karácsony Gergely: a nagy értékű magánlakások megadóztatásával, a Tiborcz-adóból évente több milliárd forint folyna be, ami a lakhatási szegénység enyhítésére fordítható.
  • Kerpel-Fronius Gábor: a Tiborcz-adó gazdagellenes hangulatkeltést válthat ki, és vannak, akiknek saját érdemük szerint van drága ingatlanuk, nem mindenki NER-lovag. A zuglói szociális rendszert viszont a személyre szóló megoldások miatt követendőnek tartja.

Közlekedés

  • Kálmán Olga: 10 év alatt az összes busz elektromosra cserélhető, havi tíz darabonként, jelentős kedvezmény érhető el. Felidézte, hogy a kormány 3 ezer új busz beszerzését tervezi. „Kérünk belőle.”
  • Karácsony Gergely megemlítette, hogy Budapestnek 150 milliárdos adóssága lesz, mire az új főpolgármester munkába áll, ő a kötött pályás közlekedés fejlesztését ajánlja: pesti fonódó villamos (a 14-es összekötése a 47-essel), a 4-es metró meghosszabbítása, a 2-es összekötése a Gödöllői HÉV-vel. Az éves BKV-bérlet árát csökkentené, mert akkor ez a forma lenne az első szempont a lakosoknak.
  • Kerpel-Fronius Gábor: 13 év alatt le lehetne cserélni a fővárosi buszflottát 14,8 milliárd forintból. A vasutat is lehetne használni Budapesten belül. P+R parkolók kellenek, a jelenlegi 2200 helyett legalább 40 ezer. És a kerékpár, de így most életveszélyes a közlekedés.
  • Kálmán Olga: biciklizni nem mer, és autósként is fél tőlük. A bicikliút nem egyszerűen sárga festék kérdése.

Klímaváltozás

  • Karácsony Gergely: nagy területeket kell kijelölni parkoknak, például Csepelen, ahol olimpiai létesítményt építenek olimpia nélkül. Jelenleg alig öt négyzetméter zöld terület jut fejenként. Az esővizet is összegyűjtené locsolásra.
  • Kálmán Olga: a fővárosi a széndioxid-kibocsátás 70 százalékát a fűtés okozza, nem a közlekedés, ezért újraindítaná a panelprogramot. Szigetelés, nyílászárók cseréje, napelemek uniós pénzből a középületek felújítása helyett.
  • Kerpel-Fronius Gábor: a globális felmelegedés európai szintű intézkedést követel, de egyetért, hogy lakásokból származik a szmog zöme, ezért kell fűtéskorszerűsítés.

Köztes: dugódíj

  • Karácsony Gergely: a stockholmi példa, társadalmi vita, népszavazás.
  • Kálmán Olga: ha már kész a körgyűrű.
  • Kerpel-Fronius Gábor: inkább használatarányos útdíj, mindenki aszerint fizet, mennyit használja az utat.

Romák helyzete

  • Kálmán Olga: Budapesten nem a nyomor és szegénység a romák jellemző problémája, hanem a roma kultúra megőrzése, az oktatás és a tanoda programok.
  • Karácsony, Kerpel-Fronius: nem vitatták ezt.

Miért jó, ha ellenzéki a főpolgármester, ha neki egy fűszál se terem?

  • Kerpel-Fronius Gábor: szimbolikus, jó érzés, hogy le lehet győzni a Fideszt. Tarlós István se ért el lényegében semmit a kormánynál.
  • Kálmán Olga: megfordítva a kérdést, a kormánypárti főpolgármester mit tett? Tarlósnál csak jobb jöhet. Erős főpolgármesterrel nem fordulhat elő, hogy nem hallják meg a hangját.
  • Karácsony Gergely: a Fidesz vajon szereti a várost, az önkormányzatiságot? Ez a választás nem pártokról szól, hanem hogy ki szereti a várost.

A záró kétpercesekben végül – nézői kérdésre – mindhárman vállalták, hogy főpolgármesterként kihirdetik a klíma-vészhelyzetet.

Mai kérdés – Ön szerint ki nyerte a főpolgármester-jelöltek vitájának második fordulóját?

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint ki nyerte a mai második főpolgármester-jelölti vitát?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK