„Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Mi nem támadunk meg senkit, mi senkiről nem mondunk rosszat, mi nem kritizálunk feleslegesen, nem járatunk le senkit.” Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban, amikor a Garancsi István magánrepülőjén megtett utazásai kerültek szóba.
A jelek árulkodók: jó ideje már nemcsak vitatkozni fél, de beszélgetni sem mer „idegennel”. Évek óta csak a mikrofonállványoknak nyilatkozik, normális újságírót nem engednek a közelébe.
Egy megbetegített ország feje. A Nemzet Betege.
Hívei nem merik látni leépülését. Ha elhinnék, amit látnak, az az ő vereségük lenne. Ezért számukra még mindig az, aki talán soha nem is volt: bátor, becsületes, puritán. Olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni, csak még annál is olyanabb.
A házi pálinka legyen házi pálinka, a stadion legyen stadion.
Vannak kultúrák, nevezzük ezeket diktatúrának, ahol a megegyezésre való hajlam, az engedékenység a gyengeség jele. Aki pedig gyenge, azt eltiporják. Nem az ellenfeleitől kell tartania, hanem a sajátjaitól. Ha a falka vezére meggyengül, nem tud már több zsákmányt szerezni a csapatnak, akkor félreállítják.
Jó esetben kiközösítik maguk közül, boldoguljon, ha tud. Persze, nem tud, egyedül, segítők nélkül a megsemmisülés vár rá. Durvább esetben rárohannak és széttépik. Nem csak hogy nincs rá szükség, de árt is a többieknek. Félelmetes, pusztító betegséget terjeszt – az erősek világában a gyengeség a leggyilkosabb kór. Ezt a falka nem engedheti meg magának, az élet törvénye, hogy enniük kell. Ma többet, mint tegnap.
Még igyekszik erősnek mutatkozni, és ez néha sikerül is neki. Magabiztossága azonban csak látszat – egyre nehezebben, egyre mélyebbről, a korábbiaknál nagyobbakat küzdve kell visszajönnie.
A Nemzet Betege fél. Ezért harcol mindig és mindenki ellen, akkor is, és ott is, amikor és ahol nincs ellenség. Ő a tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.
Ellenfeleit még legyőzheti, saját démonai ellen már vesztésre áll.
A belső pokol
Viktor, téged tényleg űznek a démonok?
Nem gondoltad még, hogy akad rá számos ok?
Mi van a fejedben: csend-é vagy zűrzavar?
Vagy az észkerékből hiányzik egy csavar?
Nemigen szeretnék a helyedben lenni!
Kínzó démonjaiddal birokra kelni,
akik éjjel-nappal uralják az elméd,
s maguk közt vihognak: – Szadizzuk őkelmét!…
Amíg úgy nem táncol, ahogy mi fütyülünk,
mi meg jókedvünkben lazán hátradűlünk,
és röhögve nézzük az őrült zűrzavart,
amit miattunk e bomlott elme kavart…!
Aztán ha eluntuk, fokozzuk a nyomást,
amíg el nem érjük a teljes pusztulást,
s ha veled végeztünk, nézünk új diktátort,
kiben elplántáljuk a hatalmi mámort,
s kezdődhet elölről az őrült körforgás:
hatalom utáni kínzó vágyakozás,
csekélyebb elméknek hozzád hajlítása,
a béna ellenzék leszalámizása,
az új garnitúra vad ámokfutása,
és aztán végül az ország pusztulása.