Kezdőlap Címkék Repülő

Címke: repülő

Nemzeti összhidroplán

Kérem, ne tessék kettészakadt országot emlegetni, hitvitává fajult politizálásról se beszéljünk, ne sírjunk a közelgő, elkerülhetetlennek látszó vég miatt, ne hibáztassuk Európát vagy magunkat – igenis van közös nemzeti alap, melyre támaszkodva újra összefoghat a haza és fényre derül. Vagy borul.

Kár, hogy roppant kicsiny ez a közös nevező. Meg leginkább nincs is. És ha van, akkor a levegőben. Nyugalom, szó nincs közhangulatról, mindjárt meg tetszik érteni.

Van nekem a Facebookon olyan ezer-valahány ismerősöm, bizony, sokfélék. A legtöbb ilyen, de akad sok amolyan. Sőt. Jobboldali, baloldali, apolitikus. Munkás, paraszt, értelmiségi. Férfi, nő. Hetero, homo. Minden hazánkban fellelhető és jó pár egzotikus vallás képviseltetve van. A minta csak azért nem reprezentatív, mert nem elég nagy, de kicsiben lefedi a hont. És ez a sok ember csupán egyetlen dologban ért feltétel nélkül egyet.

Nem politikai elveik egyeznek, nem is hittételeik, nem szeretik egyöntetűen a szőke nőket vagy a barna férfiakat, esetleg a Fradit vagy az MTK-t. Nem, ezekben az ügyekben mindenkinek eltérnek a nézetei.

De egytől egyig szeretik a repülőgépeket. Főleg a hidroplánokat. Ez a nemzeti minimum.

Ne tessék megkövezni, ez komoly, hónapok megfeszített munkájával jöttem rá. Az ugyanis a helyzet, hogy én szintén imádom a repülést. Meg a vasutat, a villamosokat, az autókat, a hajókat és a hasonló közlekedési eszközöket. Csak mondjuk a repülést kicsit jobban, mint a többit. És az idők során elég sok különböző, szakirányú oldal kedvelőjévé váltam. Ezek pedig naponta legalább száz gyönyörű, látványos fényképet mutatnak be.

Ami szép, az szép – nincs jogom kisajátítani, örüljön neki más is. Megosztom, naponta kétszer. (Volt ennek eleinte egy kis ismeretterjesztő jellege is, mert az átlagember összesen három-öt repülőgéptípust ismer fel, azt is bizonytalanul – gondoltam, ami megtetszik a közönségnek, annak tán megjegyzik a nevét. Nem jegyezték.)

És akkor csoda történik. Az az ismerősöm, aki ellenzéki beállítottságom miatt gyakorta megró, éppúgy lájkolja, mint az, aki túl mérsékeltnek találja az ellenzékiségemet, és számon kéri rajtam a kérlelhetetlen radikalizmust. Tetszik a férfinak, tetszik a nőnek, a milliomosnak és a munkanélkülinek. Jó ízlésű emberek. Hiába, az én ismerőseim. Lehet, hogy ha személyesen találkoznának, tömegverekedés törne ki a csapatban és vér is folyna, de abban mind egyetértenek, hogy a Grumman Widgeon gyönyörű.

Megvan a nemzeti egység origója. Innét már el lehet indulni.

Ráadásul a hidroplánok nagyobb sikert aratnak még a harci gépeknél is, aminek oka rejtély, hiszen alig van Magyarországon hagyományuk. (Azért van – de nem komoly. A húszas-harmincas években hidroplánjárat közlekedett Budapest és Bécs között, a gépek a Parlament elől indultak).

Magyarok, fogjunk össze. Nem kérdem én, anyád hol szült világra, nem kérdem én, apád ki volt. Csak annyit kérdezek, a válaszra várva: akartok-e hidroplánt? Felejtsük el a múlt harcait, a jelen vitáit, a nyomort, a kilátástalanságot, a munkanélküliséget, a válságot, az Unió sorsát. Hagyjuk a pokolba a politikai radikalizmust. Le az erőszakkal is, ördög vigye a széthúzást. Nekünk nem jobboldal kell, nem is baloldal: nekünk vízirepülő kell.

Úszótalpat, hajtóművet a nemzetnek!

Haza a magasban!

Szállj fel, szabad madár!

Ugyanez, szabad élettel.

A magyar ember nem turulba, hanem hidroplánba születik!

Szent Blériot, most veszem észre, hogy kormány- netán választási programot írtam. Csak nehogy ellopják. Vagy a mostaniak, vagy a következő garnitúra. Mert könnyebb ellopni, mint sajátot kitalálni.

És ez az ötlet van olyan jó, mint a kormány vagy bármelyik ellenzéki párt programja – csak ez még népszerű is. Stipi-stopi, enyém!

Na jó, eladom.

Kérek érte egy Grumman Widgeont vagy egy J2 F4 Duckot. És ingyen üzemanyagot, életem végéig. Meg szabad parkolást. És egy kis készpénzt.

Uraim, a versenytárgyalás elindult, tegyék meg tétjeiket.

Pakisztán lelőtt két indiai katonai repülőt

0

Pakisztán bejelentette, hogy előtt két indiai katonai repülőt a saját légterében, Kasmirban és foglyul ejtett egy pilótát a földön.

A hadsereg szóvivője, Gen Asif Ghafoor őrnagy szerint az egyik gép pakisztáni területre zuhant, a másik Indiában ért földet.

India tegnap elkezdte támadni a Pakisztánban táborozó szélsőségeseket, válaszul arra, hogy ezek a szélsőségesek korábban indiai katonákra támadta Kasmir indiai részén.

Az aggasztó, ha két – korábban már háborúzó – atomhatalom között ismét nő a feszültség. (BBC)

Vajnáné cicája menni Amerika

Most nem azon fogunk fanyalogni, bár megtehetnénk, mert lenne rá okunk, hogy Andy Vajna filmbiztos felesége magánrepülőgépen vitte a cicáját Amerikába állatorvoshoz. Ezt a kis kirándulást betudjuk egy szerencsétlen fiatal nő kétségbeesett kapaszkodásának, amellyel azt szeretné a maga számára bizonyítani, hogy több annál, mint aminek látszik, és aminek emiatt őt sokan gondolják.

Vajna Timea rendszeresen osztja meg kalandjait az interneten, tudjuk, hogy mikor, hol jár – a legritkább esetben tartózkodik Magyarországon, dolgozni pedig még ennél is ritkábban láthatjuk. Ez a történet mégsem róla szól. Nem a felkapaszkodottak kivagyiságáról, hanem arról, hogy milyenné lett Orbán Viktor Magyarországa. Suttyó lett ez az ország, ahol nem a műveltség, az ízlés, a tisztesség és a morál számít, hanem az, hogy kinek van nagyobb magánrepülőgépe, ki vadászik háziasított rénszarvasra Svédországban, s ki vett aznap több hotelt, földet, vagy éppen lapkiadót.

Cicaügyben Vona Gábort kell megkérdezni – ezt válaszolta a miniszterelnök a parlamentben, amikor a Jobbik azután érdeklődött, mi a véleménye arról, hogy Vajnáné különgépen vitte a macskáját a tengerentúlra gyógyulni.

Hallottunk már ehhez hasonló megnyilatkozást a miniszterelnöktől. 2011-ben, amikor a rendvédelmisek békés bohóctüntetésre készültek, akkor egy újságírót viccesen a bohócügyi államtitkárához utasította. Ez ugyanúgy nem volt vicces, mint amikor a veje, Tiborcz István kétes ügyeit firtatták, és azt mondta a miniszterelnök, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Amivel azt üzente mindenkinek, hogy a miniszterelnök kormányzással foglalkozik, amibe a kétes ügyek feltárása nem, csak az eltusolásuk fér bele. Magyarul: kapjátok be!

És nem foglalkozik Orbán nőügyekkel sem – ezt azóta tudjuk, hogy megkérdezték tőle, miért váltja le Szemerkényi Rékát, Magyarország washingtoni nagykövetét.

Mindez vicces is lehetne, főleg ha nem volna kifejezetten ijesztő. Különösen akkor, ha emlékszünk még a nem is oly távoli őcsényi történetre, amikor menekülteket látott volna vendégül a helyi fogadós, de miután a kormányzati kommunikáció által felheccelt emberek kiszúrták az autójának gumijait, letett a szándékáról. A miniszterelnök egyetértett ezzel a vandalizmussal, és azt mondta, hogy jól tették az emberek, amikor megvédték azt, ami az övék.

Annak idején, amikor Rogán Antal és családja helikopteren ment Rogánné barátnőjének vidéki lakodalmára, még legalább adtak a látszatra. Rogánnak a parlamentben kellett megkövetnie azokat, akiket ezzel a cselekedettel úgymond, megbántott – könnyű elképzelni, hogy az általa elővezetett bocsánatkérést a miniszterelnök dolgozószobájában, vagy valamelyik ahhoz közeli irodában fogalmazták. Akkor a riadt és reszketeg, majd később a választási kampány idejére eltüntetett Rogán azt mondta, hogy ő egy parasztfiú, márpedig a parasztfiúk nem szoktak urizálni. Meg is mondta odahaza az asszonynak, hogy ilyen többé ne forduljon elő, ha legközelebb vidékre mennek lagziba, eszébe ne jusson helikoptert barterezni.

Ez két évvel ezelőtt volt, és Orbán Viktor annyira megmérgesedett, hogy első felindulásában bezáratta a történetet megszellőztető Népszabadságot. Most nincs szükség ilyen kemény fellépésre, mert az urak már a látszatra sem adnak: ha Vajnáné különgéppel repteti a macskáját Amerikába, senkinek sem kell bocsánatot kérnie magyar emberektől, mert a miniszterelnök Vona Gáborhoz utasítja a kérdezőt.

Cicaügyekben ő az illetékes, oszt jó napot.

Tessék minket még hülyébbnek nézni!

Miért baj az, ha a miniszterelnök kötélbarátja luxusgépén utazik? Miért nem tudunk teljes szívünkből örülni a mások örömének? Ha neki az a jó, hogy el tud jutni a Vidi meccsére, akkor ne irigyeljük tőle ezt a kis boldogságot.

Tessék összebarátkozni Garancsi úrral, kötélbarátjának lenni, helyzetbe hozni, hogy gazdagodhasson, és akkor majd másokat is elvisz repülővel a Vidi meccseire.

Miért gond az, hogy Szijjártó Péternek már 36 éves korában 167 millió forintos házikója lett Dunakeszin? Mindenki tudja, hogy a szülei segítették e furcsa frizurás külügyminisztert a ház megvásárlásában. Nem holmi lopott pénzből adták a fiuknak a rávalót, hanem egy élet megfeszített munkájának gyümölcsei épültek be a dunakeszi házba. Tessék jó, gondoskodó családba születni! Nem olyanba, ahol a megszerzett jövedelmet gázszámlára, villanyszámlára, magyarul, megélhetésre költik, hanem olyanba, ahol félre tudnak tenni annyit, hogy hozzásegíthessék a gyereket egy 167 millió forintos ház megvásárlásához.

Tanuljunk meg örülni a mások sikerének. Volt már ilyen, jelesül az ötvenes években, amikor a konyakról köztudott volt, hogy a dolgozó emberek itala, amelyet választott képviselőik által fogyasztanak.

Képzeljük azt, hogy Orbán a mi nevükben repül, amikor Garancsi magánrepülőjén utazik, Szijjártó pedig helyettünk lakik Dunakeszin a 167 milliós házikóban.

Tessék minket még hülyébbnek nézni! Fát vágni a hátunkon, a szemünkbe röhögni, hadd örüljünk ennek is!

A Nemzet Betege

„Ha valaki idesuhint, akkor arra válaszolunk, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Mi nem támadunk meg senkit, mi senkiről nem mondunk rosszat, mi nem kritizálunk feleslegesen, nem járatunk le senkit.” Ezt mondta Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban, amikor a Garancsi István magánrepülőjén megtett utazásai kerültek szóba.

A jelek árulkodók: jó ideje már nemcsak vitatkozni fél, de beszélgetni sem mer „idegennel”. Évek óta csak a mikrofonállványoknak nyilatkozik, normális újságírót nem engednek a közelébe.

Egy megbetegített ország feje. A Nemzet Betege.
Hívei nem merik látni leépülését. Ha elhinnék, amit látnak, az az ő vereségük lenne. Ezért számukra még mindig az, aki talán soha nem is volt: bátor, becsületes, puritán. Olyan, mint amilyenek mi szeretnénk lenni, csak még annál is olyanabb.

A házi pálinka legyen házi pálinka, a stadion legyen stadion.
Vannak kultúrák, nevezzük ezeket diktatúrának, ahol a megegyezésre való hajlam, az engedékenység a gyengeség jele. Aki pedig gyenge, azt eltiporják. Nem az ellenfeleitől kell tartania, hanem a sajátjaitól. Ha a falka vezére meggyengül, nem tud már több zsákmányt szerezni a csapatnak, akkor félreállítják.

Jó esetben kiközösítik maguk közül, boldoguljon, ha tud. Persze, nem tud, egyedül, segítők nélkül a megsemmisülés vár rá. Durvább esetben rárohannak és széttépik. Nem csak hogy nincs rá szükség, de árt is a többieknek. Félelmetes, pusztító betegséget terjeszt – az erősek világában a gyengeség a leggyilkosabb kór. Ezt a falka nem engedheti meg magának, az élet törvénye, hogy enniük kell. Ma többet, mint tegnap.

Még igyekszik erősnek mutatkozni, és ez néha sikerül is neki. Magabiztossága azonban csak látszat – egyre nehezebben, egyre mélyebbről, a korábbiaknál nagyobbakat küzdve kell visszajönnie.

A Nemzet Betege fél. Ezért harcol mindig és mindenki ellen, akkor is, és ott is, amikor és ahol nincs ellenség. Ő a tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.

Ellenfeleit még legyőzheti, saját démonai ellen már vesztésre áll.

Lezuhant egy orosz katonai gép, Izraelt hibáztatják

0

Pedig a gépet valójában a szíriai légvédelem lőtte le – amelyet pont az oroszok fegyvereztek fel.

Az Iljusin 20-as gép, fedélzetén 15 főnyi személyzettel visszatérőben volt az oroszok Latakia melletti támaszpontjára, amikor eltűnt a radarok képernyőjéről. Amerikai források szerint a szíriai légvédelem tévedésből lőtte le, amikor egy, a rezsim állásai elleni izraeli légicsapást próbált megakadályozni.

Orosz források is elismerték, hogy valóban

a szíriaiak lőtték le a repülőt.

A védelmi minisztérium szerint akkor vesztették el vele a kapcsolatot, amikor négy izraeli F-16-os földi célpontokat támadott Latakia tartományban. Az ellenük való védekezés közben lőtték le az orosz gépet.

Éppen ezért, az orosz védelmi minisztérium szóvivője Izraelt hibáztatta. Mint mondta, az F-16-osok a jóval nagyobb orosz felderítőgép fedezékében repültek, ezért a légvédelmi rakéták a nagyobb gépre álltak rá.

Izrael az elmúlt másfél évben legalább kétszáz alkalommal mért légicsapást szíriai célpontokra,

többségében olyanokra, ahol Irán is berendezkedett. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök korábban megígérte Putyinnak, hogy a légicsapásokról előre értesítik az oroszokat, nehogy közvetlen katonai konfliktus jöjjön létre a két állam között.

Az oroszok most azzal vádolják Izraelt, hogy annyira az utolsó pillanatban szóltak, hogy már nem tudták értesíteni a felderítőgépet.

A szíriai légvédelmet egyébként pont Oroszország fegyverezte fel.

Különleges ok miatt nem vesz részt Áder egy találkozón

0

A Három Tenger Kezdeményezés találkozóra utazott volna Bukarestbe.

Ma tartják a román fővárosban a 12 kelet- és közép-európai uniós országot tömörítő Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcstalálkozóját. Ezen az előzetes tervek szerint a magyar köztársasági elnök is részt vett volna, de nem tudott elutazni. Ugyanis

elromlott ugyanis a repülőgép,

erről tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Magyarországot így a bukaresti magyar nagykövet képviseli majd a találkozón.

A Három Tenger Kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 uniós tagállam (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország‎, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) közös fellépése. Lengyel kezdeményezésre jött létre 2016-ban, főleg gazdasági célok közös elérésére irányul.

A 444 egyébként úgy tudja, hogy az aszfalton várakozó kormánygép egy cateringes autóval ütközött, amelynek felemelt rakománya nekicsapódott a gép ajtajának, ettől pedig az deformálódott.

Hazaszállítják a Liszt Ferenc repülőtéren megsérült izraeli nőt

0

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a Független Hírügynökség érdeklődésére közölte, hogy a két héttel ezelőtti repülőtéri balesetben súlyosan megsérült izraeli nőt hazaszállítják Izraelbe.

Mint ismeretes, két héttel ezelőtt a Travel Service légitársaság gépében füstöt észleltek az utastérben, ezért a pánikba esett utasokat felfújható gumicsúszdákon menekítették ki a gépből.

A feltételezések szerint a szerkezetből kiáramló erős légáramlat lökte meg a már a csúszda alján lévő 39 éves nőt, aki emiatt kiesett a csúszdából, és fejjel a betonba csapódott.

Az izraeli nő olyan súlyosan megsérült, hogy a mentők hosszan küzdöttek az életéért, illetve azért, hogy szállítható állapotba kerüljön. Amint ez megtörtént, a Merényi Gusztáv Kórházba vitték, ahol azonnal megműtötték.

Bár a kórház a személyiségi jogokra hivatkozva nem ad információt az állapotáról, a mostani hír, vagyis, hogy a sérültet szerdán hazaszállítják Izraelbe, arra utal, hogy az állapota javult.

Újabb közvetlen repülőjárat indulhat Marokkóba

0

Erről tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár.

Magyar Levente a Magyar-Marokkói Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság ülésén vett részt, Rabatból az MTI-nek telefonon azt mondta, hogy a magyar-marokkói partnerség sikerre hivatott együttműködés.

A tárgyalások egyik fő témája a turizmus volt,

idén két új légi járat, a Budapest-Marrákesh, és a Budapest-Agadir indult az országok között.

Ez azonban nem elég, ezért tárgyaltak a még hiányzó Budapest-Casablanca járat elindításáról is. Ha ez sikerül, akkor lesz szerinte elégséges szinten a két ország közvetlen összeköttetése, mivel jelenleg félnapos program eljutni átszállással Budapestről Casablancába.

Azt is mondta:

a turizmus fellendítésére előkészítenek egy-egy kampányt is a két országban a másikról.

A másik kiemelt területnek a mezőgazdaságot nevezte, mivel a téli időszakban számos zöldség vagy gyümölcs van, ami Magyarországon nem terem meg, Marokkóban viszont igen. Hamarosan konkrét projektek valósulhatnak meg a vízgazdálkodás vagy a halkultúra területén is, jelenleg fél tucat van előkészítés alatt.

Arról is beszélt, hogy jelenleg 100 marokkói diák vesz részt magyar állami ösztöndíjprogramban, ennek bővítésére van igény, és a kormány is nyitott rá.

Pusztaszeri repülőbaleset: négy évet kapott a pilóta

A légiközlekedés veszélyeztetéséért kapott ennyit, de ehhez hozzájön még másfél év felfüggesztett is, mert a szemtanúkat megpróbálta rávenni, hogy hazudjanak a nyomozóknak.

A pilóta 2014. július 2-án délelőtt, Pusztaszeren, az általa szervezett táboroztatás közben az egyik diákot sétarepülésre vitte. A diákok és a tanárok a felszállópálya szélén, a szélzsák mellől nézték őket.

Felszállás után a pilóta a repülővel a nézelődők feje fölött húzott át, csak úgy viccből. Már ekkor is többen megijedtek, elszaladtak a közeledő gép láttán.

A második alkalommal már olyan közel repült az emberekhez, hogy egyiküket fejbe ütötte a gép kereke.

A baleset után, de még a rendőrség kiérkezése előtt rá akarta venni az eset két szemtanúját, hogy állítsák azt, hogy a baleset a sérüléseket szenvedett sértett hibájából következett be.

A bíróság ítéletét az ügyész mindkét esetben tudomásul vette, míg azokkal szemben a vádlott és védője fellebbezett, így azok nem jogerősek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK