A nagy Manipulátor

0
44
Pinterest

Elégedett lehet az Ördög ügyvédje. Vagy inkább nevezzük a Nagy Manipulátornak. A 24.hu, a hvg.hu, az index.hu, a G7.hu portálok egymást licitálva tárják fel az egyre szélesedő üzleti kör panamáit amiben Borkai csak kispályás piti gazembernek tűnik.

Újabb és újabb nevek kerülnek elő és szinte mindegyik név ismerősen cseng valamelyik korábbi kétes ügylettel kapcsolatosan is. Mondhatnánk azt, hogy kiborult a bili, de hát uraim, egyrészt mindezt hosszú évekkel ezelőtt több portál is megírta, másrészt ez itt Magyarország, ahol a Fidesz kilenc éves szabadrablásának maximum annyi következménye lehet, hogy néhány  városban ellenzéki polgármester és optimális esetben ellenzéki többségű képviselő-testület veszi át az irányítást az addigra kiürített kassza fölött.

Egyre világosabban látszik, hogy egy jól felépített médiahack lázában él az ország.

Adva volt Borkaiék orgiája. Valaki felvette és jó pénzért továbbadta. Ebben az országban túl nagy port ezzel nem lehet kavarni. Ahogy azzal sem, hogy  egyesek degeszre tömik a közpénzek különböző machinációi által saját és gazdáik párnaciháját. Mindennapos esetek ezek, igazából szót sem érdemelnének ha… és ebben van az Ördög ügyvédjének, a nagy Manipulátornak elévülhetetlen szerepe: személyében egy olyan kommunikációs szakembert ismerhettünk meg, aki a már ismert tényeket és a megszerzett pikáns felvételt képes volt egyetlen jól adagolt és jól megszervezett médiakampánnyá felfűzni.

Továbbra is kitartok amellett a korábbi véleményem mellett, hogy a Kóté ikrek és a harmadik lány arcát kár volt anélkül kitakarni, hogy legalább a kábszerezést ne bizonyítaná néhány fotó, mert enélkül a lányok jó eséllyel kártérítésért perelhetnek, mivel sem orgián részt venni – még másfél milláért sem – sem pályázati pénzhez jutni nem bűncselekmény, viszont ha bizonyíték nélkül megvádolnak valakiket az személyiségi joguk sérülését jelenti.

Borkai sorsa megpecsételődött. A Fidesz visszahívni, lemondatni nem tudja – Győr nem Mohács -, ezt a várost elveszíteni nem csak érzékeny seb a NER testén, de félő, hogy példája futótűzként  végigfuthat minden városon ahol a kiskirályok kilenc év alatt nemcsak városukat gyarapították hanem saját és udvartartásuk javait is.

A fideszes éceszgéberek már javában készülnek a választások utáni napokra. Gyors forgatókönyvet készítettek a tűzoltáshoz: nemzetünk családvédő nagyasszonya szemét szemünkbe fúrva nem tartja példaértékűnek Borkai orgiáját, de a keresztény szabadság kiteljesedése nevében továbbra is alelnöki kebeléhez szorítva tartja  pártjának védőszárnya alatt. A keresztény szabadság  elsőszámú hírvivője szintén kiállt megtévedt báránya mellett,  már csak azért is mivel semmit sem szeretne jobban elkerülni mint saját szemétdombjának Borkaiéhoz hasonló kapargatását.

Szakértőik pontosan kiszámolták mennyi szavazó veszett el botrány folyományaként. Osztottak szoroztak és konstatálták, hogy milyen mértékben inoghat a mérleg nyelve. Jócskán kilengett. Mentőötletként adta magát, hogy aprópénzért meg lehet venni néhány korpa közé keveredett nemzethű atyafit, akik ugyebár már “régóta” az Összefogás béklyóinak láncaiból szerettek volna szabadulni, de nem volt meg hozzá a kellő muníció. Megkapták. És helyre is állt a NER világ rendje. Előfordulhat, hogy Borkai így sem nyer, de földcsuszamlás nem várható Győrben. Elégedetten csettinthetnek a Fidesz boszorkánykonyháján szorgoskodó tanácsadó, ötletgyártók.

Mit mond erre a panamákhoz hozzászoktatott magyar polgár? Önmagában nem is az a baj, hogy ezek csalnak lopnak, de hogy nekem csak két kiló krumpli jutott, na látja ezt már nem tűrhetem!

Ha tényleg nem, vasárnap menjen el szavazni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..