A Mutti meg a Szőke

0
1379
uschinapress.com

Mint azt mindannyian tudjuk, Donald Trump hülye. Ez ugyanis egyértelműen következik abból, amit nemrég sikerült neki mondani (Zelenszkijről van szó):

„Nagyon csalódott vagyok. Azt hallottam, hogy mérges vagy, hogy nem jutott neked szék [a tárgyalóasztalnál]. […] Három éve ott vagy. Sosem kellett volna elkezdened [a háborút]. Megállapodhattál volna velük. Bármilyen féleszű tárgyaló meg tudott volna már állapodni a háború lezárásáról sok terület elvesztése nélkül.”

Hogy milyen félelmetesen hülye, azt az mutatja, hogy képtelen felmérni a helyzetet, de főleg elvonatkoztatni önmagától. Úgy gondolja, hogy hogy az akkor még ereje teljében lévő putyini Oroszország ugyanúgy tárgyalt volna Ukrajna vezetőjével, mint azt most már anyagilag és katonailag erősen kivéreztetett állapotban teszi vele, azaz az Egyesült Államok elnökével. Fogalma sincs arról, hogy ha az ember (ezúttal Oroszország) az erdőben fütyörészve, vállán a baltával találkozik egy nyúllal, azt zsákmányállatnak tekinti, viszont ha a nyúlkergetéstől jócskán kifulladva liheg egy tönkön, és jön a medve, annak nem fog nekiugrani, hanem ajánlatot tesz a bundásnak, hogy üljön le ő is, és beszéljék meg a dolgot barátságosan. Viszont ha a szőke medve ebből azt következteti ki, hogy korábban a nyúl a menekülés helyett szintén tehetett volna egy ajánlatot az akkor még jó erőben lévő és nála minden szempontból sokkal erősebb, ráadásul pszichopata baltásnak, azaz a nyúl a hibás a saját üldöztetéséért, akkor én az ilyen agyhalott, bunkó medvét nemhogy az Egyesült Államok elnökének, de még egy kétszemélyes szemétszedő brigád vezetőjének sem hagynám megválasztani. Persze, ha rajtam múlna.

Viszont ez nem így van. Az Amerikai Egyesült Államok elnökét az amerikaiak választják, akiket nem érdekel sem az emberiség, sem a demokrácia, sem a többi efféle hülyeség, ráadásul nincsenek sem Európában, sem a Közel-Keleten hogy háborútól reszkessenek. Ebből következően, ha azt hallják a politikusaiktól, hogy nekik a többi állam miatt megy rosszul (a saját meglátása szerint gyakorlatilag minden embernek rosszul megy, mégpedig szigorúan a külső(!) körülmények miatt, és ha ezt megerősíti valaki, azt imádják), akkor olyan vezetőt választanak, aki elég hülye és önző ahhoz, hogy mindenki mást móresre akarjon tanítani. Mivel pedig az USA minden szempontból a világ legnagyobb és legerősebb hatalma, ha részben is, de sikerülni fog neki, és akkor a többieknek rosszabb lesz, nekünk meg majd jobb! Gondolják az egyszerű amerikaiak.

- Hirdetés -

Rosszul gondolják természetesen. Nem lesz jobb nekik sem. Sőt, ellenkezőleg. Egyesekre ez persze nem igaz (főleg a milliárdosok birtokolta szakmák lesznek nyertesek), de hogy a többi államnak meg az amerikaiak többségének nem használnak a permanens államközi villongások, az biztos. A világ is rosszabb hely lesz a Szőkével, mert a legerősebb állam nagyhatalmú elnöke képtelen fölfogni, hogy Putyin nem Ukrajnát támadta meg, hanem a békét és a biztonságot, azaz azt, hogy nyugodtan élhetünk, félelem nélkül. Nem tudja, hogy az általa szorgalmazott, Oroszország számára a katonai győzelmet jelentő béke egyrészt legálissá teszi a jövőbeni agressziókat, másrészt így vérszemet kaphatnak az egyszemélyes diktatúrák. Katonai agresszorként némi tömeggyilkossággal és rettenetes kártevéssel fűszerezve tehát jogos lesz területeket szerezni, hiszen Oroszország is így csinálta, és nem lett belőle semmi baj! Felkészül Tajvan, meg Dél-Korea.

Nem is tudom, milyen nevet adnék a Trump korszaknak. „Békén” nyert állandó vészhelyzet? Elefánt a porcelánboltban? Az utóbbi érdekessége, hogy ebben a porcelánboltban egerek is vannak, amelyek összevissza rohangásznak benne, és mindent szét akarnak törni, mint az elefánt, hogy bemutassák, milyen jelentősek is ők, de inkább röhejes a ténykedésük, mintsem hogy nagy kárt okoznának. A nagyobbak néha kiküldik őket a folyosóra, és mikor komolyra fordul a helyzet, senki nem hívja meg őket sehova. Se amerikai látogatásra, se béketárgyalásra, se semmiféle komoly tanácskozásra, így aztán egyre nagyobb hülyeségeket mondanak, hogy hátha attól érdekesek lesznek, de nem. Kétségbeesett cincogásuk nem hallatszik messzire.

Na persze az általam tett kijelentések néha pontatlanok. Aki Amerikában Trumpra szavazott nem mind azért tette, mert tudja, hogy Trump elég hülye és önző ahhoz, hogy erővel csikarja ki az USA minél kedvezőbb helyzetbe hozását a többi gazdasági hatalommal szemben. Azok, akik így gondolkodtak, a szupergazdagok, és ők mind Trump mellé is álltak, de ez nagyon kevés lett volna a győzelemhez. Kellett még hozzá valami.

Körülnéztek hát Trump tanácsadói a nagyvilágban, és találtak is ilyet. Európában nagyon jön fel pont az a szélsőjobb, amelynek politikáját odaát Trump képviseli, így aztán csak az okát kellett megtalálni a szélsőjobb előretörésének. Meg is találták. Ez pedig a migráció. Az őshonos európai lakosok nagy része ma már rendkívüli módon utálja az illegális migránsok esetében a kesztyűs kézzel való bánásmódot, ezért olyan politikusokra is hajlandó szavazni, akik nem pontosan az ő igényeit képviselik ugyan, de a migránskérdésben keményvonalasok. Ezt az európai migránsellenességet vette át a Trump csapat, ennek alapján ígérte be Trump a változtatásokat Amerikában, és ezzel meg is nyerte a választást. Jó, persze a győzelemhez azért hozzájárult az is, hogy Kamala Harris nő, és az USA főleg vidéki lakossága van annyira „konzervatív”, hogy ezt figyelembe vegye. Érdekesség: a végletesen macsó Trumpnak még senki sem vetette a szemére, hogy „Te csak nők ellen tudsz győzni!” (lásd: Hillary Clinton; 2016)

Ha ezt az ember átgondolja, akkor tűnik fel Merkel árnya hirtelen. Ma már a világon mindenki ismeri azt a német szót, hogy Wilkommenskultur, és mindenki tudja azt is, hogy mit jelent. A Bundeskanzlerin volt az, aki egy palesztin kislánnyal történt megrendítő találkozás után vágta sutba hideg, fizikusi okosságát, és lett belőle minden migráns Muttija, ami elindította Európát egy lejtőn, és végül felszínre hozta a szélsőjobbot a Le Penekkel, Melonikkal, Weidelekkel, Orbánokkal (érdekes, mennyi nő). Ők ma már egyre nehezebben állíthatók meg, miután Európa demokratább fele Merkel vezetésével úgy elszúrta a migránskérdést, hogy jobban se kell, és a nép egyszerű gyermekeinek már nagyon tele van a hócipője a beilleszkedésre alkalmatlan idegenek tömegével, akik itt pont úgy akarnak élni, mint otthon, csak sokkal jobban. Ehhez jön még az Allah akbarozós terror, ami nem javít a helyzeten. A filantróp-túllihegésnek az eredményét kapják most a nyakukba a demokrata européerek, ahogy az amerikai demokraták szintúgy, de náluk még csak most kezdődik Trumppal.

Merkel sajnos elkövetett más szarvashibát is. A legnagyobb az volt, hogy az olcsó orosz energiahordozókra alapozta az európai gazdaság vezető erejét, a német gazdaságot, ami energetikai függésbe taszította Európát, és nagyjelentőségű zsarolási potenciált adott Putyin kezébe. Ennek következményé az orosz invázió Ukrajnában, mert ha Putyin nem hiszi azt, hogy az orosz olaj meg gáz nélkül Európában megáll az élet, soha nem indítja el a csapatait. Európa persze hatalmas gazdasági ereje révén hamar kimászott a csapdából (lásd: cseppfolyós földgáz), és államainak ma már nincs szüksége orosz földgázra (kivéve a gyevi bírót természetesen, akinek emiatt nagyon szolgálatkésznek kell lenni Oroszhon felé), de az energia drágább alapanyag miatti áremelkedése igencsak befékezte a nyugat-európai gazdaságokat.

Így állunk most. Nagyrészt Merkel miatt. Nem irigylem magunkat. Az adott helyzetben Trump két dolgot tehet, vagy a háborút erőlteti, vagy a békét.

  • Ha a háborút folytatná, akkor az USA energiahordozókat kitermelő bányaipara igencsak jól járna, mert döntő részben átvenné Európa földgáz és olajellátását, ráadásul nagy haszonnal értékesíthetné az áruját. Szintúgy jól járna a fegyvergyártó ipara, hiszen a külföldi segélyekből Ukrajna főleg fegyvereket vásárolna. Amennyiben pedig az oroszokat Amerika hathatós segítségével sikerülne kiűzni Ukrajnából, az Egyesült Államok vállalatai hálából bőven kapnának koncessziót az értékes ukrajnai alapanyagok kitermelésére.

Ezzel a döntésével Trump egyértelművé tenné, hogy senkinek sincs joga mást megtámadni, akármit hazudozik is nácizmusról meg a saját biztonsági érdekeiről, jajjajjaj, azaz az Egyesült Államok egyértelműen kizárja a konfliktusok katonai megoldását és punktum!

  • Ha Putyinnal Ukrajna igencsak jelentős kárára békét sikerülne kötni (másképp Putyin hallani sem akarna a békéről), azzal beváltaná fellengzős ígéretét. Ebben az esetben Oroszországot megnyerhetné szövetségesnek Kína ellen, már ha Oroszország bármilyen szövetség megkötésére egyáltalán alkalmas (nagy valószínűséggel nem az).

Ha Trump nem ostoba, narcisztikus ösztönlény lenne (hogy honnan ismerős ez nekem…), azonnal az első megoldást választaná, és csak olyan békét lenne hajlandó aláírni, amely első pontja az, hogy Putyinék kitakarodnak Ukrajnából, de rögvest!

Viszont ahogy látom, nem ez lesz. God bless the World!

God bless the World?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .