Miről szól Oroszország ukrajnai háborúja? Ránézésre azt híhetjük, hogy semmi másról, mint két állam, Oroszország és Ukrajna, illetve két nép, két etnikum, az oroszok és az ukránok konfliktusáról.
Az orosz állam illetékesei szerint az ukrán állam fenyegette a területén élő oroszokat (a Donyec-medencei, Ukrajnából részben leszakított területen még népirtást is követtek el), és ezért kényszerültek úgymond az oroszok „felszabadítására” elindítani a „speciális katonai műveletet”.
Ha mi nem vagyunk sem oroszok, sem ukránok, akkor vajon mondhatjuk-e azt, amit Orbán Viktor a háború kezdete óta mond, hogy ez nem a mi háborúnk, semmi közünk hozzá, tartsuk távol tőle magunkat, ne foglaljunk benne állás, kiváltképp pedig ne küldjünk Ukrajnának fegyvert. (Bizonyára azért beszél így, hogy ne veszítse el Putyin jóindulatát, de most magáról az álláspontról van szó, és nem a mögötte álló motívumról.)
Valójában más a helyzet.
Számunkra, magyar demokraták számára, akik az ország euroatlanti integrációjának hívei vagyunk, az orosz és az ukrán állam háborúvá vált konfliktusa először is egy épp ezekben a hónapokban nyílt diktatúrává váló önkényuralmi rendszerű és egy demokratikus rendszerű állam konfliktusa, mely utóbbi csatlakozni akar a nyugati demokráciák közösségéhez. Oroszország ezt a csatlakozást akarja minden erővel megakadályozni és Ukrajnát az általa vezetett, többségükben önkényuralmi rendszerekből álló államközösségbe akarja bekényszeríteni.
Emellett az orosz állam szembefordul az Európában a második világháború óta, kiváltképp pedig az 1975-ös Helsinki konferencia óta elfogadott elvvel, miszerint az adott államhatárokat mindenki tudomásul veszi, nem törekszik azok megváltoztatására (ahol is a szövetségi államok szétválása a korábbi belső határok mentén nem számít a határok megváltoztatásának), Ukrajna pedig ragaszkodik saját területi integritásához.
Az államhatárok általános tudomásul vétele vált 1945 óta, az 1975-ös megerősítéssel az európai béke alapjává.
Ebben a konfliktusban a nyugati demokráciák kezdettől fogva nem semlegesek. Kezdettől, a Krím elfoglalásától fogva Ukrajna mellett foglalnak állást, elutasítják Oroszország egymást követő akcióit éppen az említett megfontolások alapján. Mi, akik Orbán önkényuralmával szemben állva a demokrácia és hazánk nyugati integrációjának szempontjait képviseljük, nem mondhatjuk azt, amit Orbán, vagyis hogy ez nem a mi háborúnk, nincs hozzá közünk. Azt kell követelnünk a magyar kormánytól, hogy az európai demokráciákhoz hasonlóan segítse Ukrajna harcát fegyverszállítással is.
Azok az egykori szocialista országok, amelyek rendelkeznek még szovjet gyártmányú fegyverekkel, sorra ajánlanak fel ilyen fegyvereket (páncélosokat, repülőgépeket) Ukrajnának, és azokat az amerikaiak és a németek modernebb eszközökkel fogják számukra pótolni.
Az Orbán-kormány nem hajlandó ilyesmire.
A négy éve választott Országgyűlés utolsó ülésére a Fidesz beterjesztett egy politikai nyilatkozatot a háború tárgyában. Ennek szövegében rögzítette, hogy Magyarország nemcsak katonákat nem küld Ukrajnába (ahogy a többi NATO- és EU-tagállam sem), de fegyvereket sem szállít.
A parlament ellenzéki képviselőinek nagy többsége igennel szavazott erre az előterjesztésre arra hivatkozva, hogy annak szövege elítéli az orosz támadást. Igennel szavazott Hiller István és Kunhalmi Ágnes, Arató Gergely és Vadai Ágnes, Csárdi Antal és Ungár Péter, Brenner Koloman és Z. Kárpát Dániel. Ezzel az igenlő szavazattal az MSZP, a DK, az LMP és a Jobbik képviselői azonosultak Orbán álláspontjával a háború ügyében, mellyel Orbán szemben áll a demokratikus államok közösségével, megerősítették Orbánt, olyan benyomást keltettek, hogy nemcsak a Fidesz, de az egész magyar politikai osztály egységesen áll szemben a demokratikus világgal. Nem értik, nem akarják, vagy nem merik érteni, hogy Ukrajna védelmi háborúja a mi háborúnk, a nyugati demokráciák háborúja az oroszországi önkényuralmi rendszerrel szemben.
A választási vereség okait keresve sokaktól lehet olyasmit hallani, olvasni, hogy az ellenzék úgymond nem értette meg, hogy az emberek békét akarnak, hiba volt „putyinozni”, hiba volt, hogy Márki-Zay Péter azt válaszolta Gulyás Mártonnak a Partizán portálon, hogy amennyiben a NATO fegyverek szállítása vagy akár katonák küldése mellett dönt, akkor ezt miniszterelnökként ő is követné. Márki-Zay legfeljebb annyiban volt ügyetlen, hogy nem tett határozott különbséget fegyverek szállítás és katonák kiküldése között (amely különbséget minden NATO-ország megteszi). Ez ügyetlenség volt, de nem elvi hiba, Márki-Zay helyesen, tiszteletre méltóan indult ki abból, hogy egy demokratikus magyar kormánynak a nyugati demokráciákhoz hasonlóan támogatnia kell Ukrajna védelmi háborúját a putyini Oroszországgal szemben.
Merthogy ez a mi háborúnk is, ahogy a hollandoké, lengyeleké, norvégeké, cseheké, németeké, románoké, kanadaiaké, szlovákoké, amerikaiaké.
