A lelkész, aki kiállt a zsidók védelmében

0
1262
JAD VASEM

Julius von Jan sokat kockáztatott amikor a Kristály éjszaka után /1938/ a templomban vasárnap az ige hirdetés során elítélte az antiszemita kampányt, mely végigsöpört egész Németországon.

A nácik által felheccelt tömeg megrohamozta a zsidó üzleteket, iskolákat, sőt a zsinagógákat is. Törtek, zúztak, raboltak sőt gyilkoltak is. Többszáz zsidó meghalt, és végérvényesen megváltozott a zsidó kisebbség élete a náci Németországban.

A keresztény egyházak nem siettek elítélni az antiszemita akciókat, de Julius von Jan lelkész bátran idézte Jeremiás próféta szavait arról, hogy „megszentségtelenítették a templomokat!”

Aztán így folytatta: „Olyan embereket, akik híven szolgálták Németországot, koncentrációs táborokba zárnak csak azért, mert másik fajhoz tartoznak!”

Bírálta azokat a papokat, és főként egyházának vezetését, akik Heil Hitlerrel köszöntek, és nem léptek fel az antiszemita akciók ellen.

„Az Úr nem nézi tétlenül, hogy az övéivel így bánjanak!”

– hangsúlyozta a lelkész. Egy hét múlva megismételte vádjait a templomban a kisvárosban, ahol élt: Oberlenningenben. A hatalomnak és az egyházi vezetőknek ez sok volt: a lelkészt eltiltották hivatásától. Többé nem prédikálhatott. A nácik koncentrációs táborba akarták zárni a bátor papot, de ezt az egyházi vezetők megakadályozták. A háború kitörése után azonban büntető zászlóaljba került, ahol igen durván bántak vele. A háborút túlélte ugyan, de viszonylag fiatalon meghalt.

Azt még megérte, hogy a protestáns egyház önkritikát gyakorolt amiatt, hogy hallgatott a nácik bűneiről Hitler 12 éves uralmának idején. A kiadott felhívás elismerte, hogy az egyház becsületét az olyan lelkészek mentették meg mint Julius von Jan.

Izrael nagykövete adta át a Jad Vasem elismerését

A lelkész 82 éves fia vette át apja nevében az Igazaknak szóló oklevelet, melyet olyan keresztények kapnak meg, akik kiálltak az üldözött zsidók mellett a vészkorszakban. A lelkész fia nagy kockázatot vállalt azzal, hogy Dél Németországból Berlinbe utazott az elismerés átvételére a Covid-19 vírus járvány erősödése idején. A 82 éves fiú úgy nyilatkozott a Deutsche Wellenek, hogy ezzel mindenképp tartozott apjának, aki kiállt az üldözött zsidók mellett a legnehezebb időkben.

Németország támogatja a holokauszt áldozatokat a pandémia idején

A német kormány 560 millió eurós támogatást nyújt 240 ezer holokauszt túlélőnek – közölték Berlinben. Közismert, hogy a Covid-19 járvány különösen veszélyes az idősebb korcsoport számára. Ezért határozott  úgy Merkel kancellár, hogy a holokauszt túlélők segítségére siet az egész világon. A német kormány nemrég úgy döntött, hogy felemeli a jövő évi költségvetését a holokauszt áldozatok pénz alapjának, mert az elhúzódó vírus válság ezt a társadalmi csoportot különösen hátrányosan érintheti hiszen idős és betegeskedő emberekről van szó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .