Kezdőlap Címkék Jad Vasem

Címke: Jad Vasem

Jad Vasem megemlékezés a Roman Polanskit bújtató párról

A Buchala család koldus szegény volt, de befogadták az akkor kilenc éves Roman Polanskit, akinek ezzel megmentették az életét. Édesapja csempészte ki a fiát a krakkói gettóból 1943-ban. Roman Polanski ennél a lengyel parasztcsaládnál vészelte át a holokauszt időszakát, melynek során szinte az egész családja elpusztult.

Két fiatal filmes felkutatta a Buchala család még élő tagjait és összehozta őket a filmrendezővel, aki ma is el tudta mondani: hogy nézett ki a parasztgazdaság Wysoka faluban a világháború idején. A találkozó után Roman Polanski a Jad Vasemhez fordult Jeruzsálemben, hogy posztumusz tüntessék ki a Buchala családot, amely megmentette őt.

„Stefania asszony kockára tette a férje és a három gyereke életét, hogy megmenthessen engem. Bár ők is nélkülöznek, nekem pontosan annyi jutott mint a többi gyereknek. Én is az ő gyerekük lettem, akit Romeknek neveztek.”

– írta Roman Polanski a Jad Vasemnek.

Megemlékezés Gliwicze-ben

A dél lengyelországi város zsidó központjában rendezték meg az ünnepséget, melyen a Buchala házaspár unokája átvette a megemlékező iratot a Jad Vasemtől: „szüleim a legmagasabb fokú humanizmust tanúsították!” – mondta Stanislaw Buchala.

A Jad Vasem több mint 27 ezer keresztény embernek mondott köszönetet azért, hogy a vészkorszakban zsidókat mentettek. Közülük több mint 7000-en lengyelek voltak.

A holokauszt idején több mint 6 millió zsidót öltek meg Lengyelország területén.

A második világháború előtt ebben az országban élt a világ egyik legnagyobb zsidó közössége, de közülük csak pár ezren élték túl a holokausztot. Közülük sokan emigráltak. Roman Polanski sokáig Hollywoodban élt, most Franciaországban dolgozik, de a Jad Vasem megemlékezésre Gliwicze-be utazott, hogy személyesen is köszönetet mondhasson a Buchala családnak, mely megmentette az életét a vészkorszakban.

A lelkész, aki kiállt a zsidók védelmében

Julius von Jan sokat kockáztatott amikor a Kristály éjszaka után /1938/ a templomban vasárnap az ige hirdetés során elítélte az antiszemita kampányt, mely végigsöpört egész Németországon.

A nácik által felheccelt tömeg megrohamozta a zsidó üzleteket, iskolákat, sőt a zsinagógákat is. Törtek, zúztak, raboltak sőt gyilkoltak is. Többszáz zsidó meghalt, és végérvényesen megváltozott a zsidó kisebbség élete a náci Németországban.

A keresztény egyházak nem siettek elítélni az antiszemita akciókat, de Julius von Jan lelkész bátran idézte Jeremiás próféta szavait arról, hogy „megszentségtelenítették a templomokat!”

Aztán így folytatta: „Olyan embereket, akik híven szolgálták Németországot, koncentrációs táborokba zárnak csak azért, mert másik fajhoz tartoznak!”

Bírálta azokat a papokat, és főként egyházának vezetését, akik Heil Hitlerrel köszöntek, és nem léptek fel az antiszemita akciók ellen.

„Az Úr nem nézi tétlenül, hogy az övéivel így bánjanak!”

– hangsúlyozta a lelkész. Egy hét múlva megismételte vádjait a templomban a kisvárosban, ahol élt: Oberlenningenben. A hatalomnak és az egyházi vezetőknek ez sok volt: a lelkészt eltiltották hivatásától. Többé nem prédikálhatott. A nácik koncentrációs táborba akarták zárni a bátor papot, de ezt az egyházi vezetők megakadályozták. A háború kitörése után azonban büntető zászlóaljba került, ahol igen durván bántak vele. A háborút túlélte ugyan, de viszonylag fiatalon meghalt.

Azt még megérte, hogy a protestáns egyház önkritikát gyakorolt amiatt, hogy hallgatott a nácik bűneiről Hitler 12 éves uralmának idején. A kiadott felhívás elismerte, hogy az egyház becsületét az olyan lelkészek mentették meg mint Julius von Jan.

Izrael nagykövete adta át a Jad Vasem elismerését

A lelkész 82 éves fia vette át apja nevében az Igazaknak szóló oklevelet, melyet olyan keresztények kapnak meg, akik kiálltak az üldözött zsidók mellett a vészkorszakban. A lelkész fia nagy kockázatot vállalt azzal, hogy Dél Németországból Berlinbe utazott az elismerés átvételére a Covid-19 vírus járvány erősödése idején. A 82 éves fiú úgy nyilatkozott a Deutsche Wellenek, hogy ezzel mindenképp tartozott apjának, aki kiállt az üldözött zsidók mellett a legnehezebb időkben.

Németország támogatja a holokauszt áldozatokat a pandémia idején

A német kormány 560 millió eurós támogatást nyújt 240 ezer holokauszt túlélőnek – közölték Berlinben. Közismert, hogy a Covid-19 járvány különösen veszélyes az idősebb korcsoport számára. Ezért határozott  úgy Merkel kancellár, hogy a holokauszt túlélők segítségére siet az egész világon. A német kormány nemrég úgy döntött, hogy felemeli a jövő évi költségvetését a holokauszt áldozatok pénz alapjának, mert az elhúzódó vírus válság ezt a társadalmi csoportot különösen hátrányosan érintheti hiszen idős és betegeskedő emberekről van szó.

Nem vagyunk immunisak a gonosszal szemben!

Frank-Walter Steinmeier az első német elnök, aki beszédet mondott a Jad Vasem központban. Erre abból az alkalomból került sor, hogy csütörtökön emlékeznek meg Auschwitz felszabadulásának hetvenötödik évfordulójáról.

1945 január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok azt a haláltábort, ahol a nácik több mint 1,1 millió embert öltek meg – jórészt zsidókat.

Nem mindenki tanult a történelemből Németországban sem

Ezt hangsúlyozta az államfő a Jad Vasem központban. „Szívesen mondanám, hogy mi németek tanultunk a történelemből, de nem mondhatom ezt akkor amikor a fajgyűlölet újra terjed Németországban”. Előfordul, hogy a zsidó gyerekeket leköpik az iskolában – mesélte a német államfő.
Németországban az antiszemitizmusnak két fő típusa van: a hagyományos náci eszmék újjászületése és az iszlamista típusú ellenszenv.
Ennek leküzdésére a szociáldemokraták berlini frakcióvezetője rendszeresen iskolai kirándulásokat vezet Auschwitzba, ahol több mint 400 ezer gyereket öltek meg! Maga a frakcióvezető is muzulmán, és a diákok közül is sokan Mohamed próféta követői, akik otthon gyakran hallanak antiszemita kijelentéseket. Amikor szembesülnek a kis gyerek cipőkkel Auschwitzban, akkor ők is megdöbbennek.

Zsidó-muzulmán közös megemlékezés Auschwitzban

Több mint egymilliárd muzulmán nevében emlékezik az áldozatokra Mohammed al Issza, aki egykor Szaúd Arábia igazságügyi minisztere volt, ma pedig a Muzulmán Világszervezet főtitkára. Ő korábban felkereste a holokauszt múzeumot Washingtonban. Ezt követően felvette a kapcsolatot amerikai zsidó szervezetekkel. Így most együtt emlékezik Auschwitzban egy holokauszt túlélő fiával, aki egy zsidó szervezet vezetője az Egyesült Államokban. David Harris az American Jewish Committee vezetője emlékezik meg együtt Auschwitzban azzal a Mohammed al Isszaval, aki a Koránt idézte a washingtoni holokauszt múzeum emlékkönyvében: „Ó hívők! Álljatok ki az igazság mellett mint Allah tanúi !”

Hatvan évvel halála után kapta meg a Jad Vasem elismerést

Zsidók ezreinek az életét mentette meg Konstanty Rokicki konzul, aki a Bernben dolgozott Lengyelország nagykövetségén a holokauszt idején.

A nagykövet tudtával paraguayi útlevelek ezreit hamisította olyan zsidók számára, akik a nácik által megszállt terülteken éltek. Számukra életmentő volt a paraguayi útlevél, mert a nácik nem ismerték fel a hamisítást. Így a zsidók külföldi állampolgárnak minősültek, és nem szállították őket haláltáborokba.

Miután a második világháború rendszerváltozást hozott Lengyelországban is, ezért a bátor diplomata akciójával senki sem foglalkozott. 1958-ban anélkül halt meg, hogy a legcsekélyebb elismerést is kapta volna életmentő akciójáért. Diplomácia történészek nem kötötték össze a berni konzul nevét a paraguayi útlevelek hamisításával. Tavaly már Svájcban ünnepélyesen megemlékeztek a bátor konzulról. Az ünnepségen Duda lengyel köztársasági elnök is jelen volt. Izraelben most ismerte el Konstanty Rokicki konzul életmentő akcióját a Jad Vasem intézet – számolt be róla a Haaretz című baloldali lap internetes portálja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!