A legmagyarabb magyar

0
626
Forrás: Szabad Tér Színház

A legmagyarabb magyart keresik egy bornírt tévévetélkedőben, a háttérbe olykor még nagyban kivetítik a magyar zászlót is, meg „integrációs kerítést” is felhasználnak, hiszen, ha lúd, legyen kövér, azokat a bizonyos legeslegjobb magyarokat a szórvány magyarság körében kutatják rendületlenül. Ez persze paródia, az EztRád című, zenés alternatív társadalomkritika alcímű produkcióban, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthattunk, de amúgy a Szkéné Színház repertoárján szerepel, a Nézőművészeti Kft. jóvoltából.

 

Mucsi Zoltán és Parti Nóra vezetik a játékosokat megalázó, ideologikus mázzal leöntött, ízléstelenül vicceskedő vetélkedőt, amihez hasonlót fájdalmasan sokat látunk. A férfi hímsoviniszta módon állandóan fölényeskedő megjegyzéseket tesz a nőre. A butuska csinibaba pedig ostobaságok tömkelegét jelenti ki, nyilvánvalóan nem alkalmas erre a tevékenységre, vagy hát sajnos éppen ezért alkalmas, agymosó vetélkedőkben erre van igény. Meg lúzerekre, akikből hülyét lehet csinálni. A sztárgázsijú, kikent-kifent műsorvezetők, és a szerény öltözetű, csóró játékosok, akik az előttük elhúzott mézesmadzagtól, a számukra hihetetlen összegű főnyereménytől, remélik sorsuk jobbra fordulását. Általában ez a gusztustalan felállás.

Most is egy ilyen vetélkedőt látunk, ami elmegy egészen odáig, hogy lehúzott gatyával, meztelen fenékkel kell ülniük szegény páráknak, forró rezsókon, merthogy ugye Dózsa György is tüzes trónon ült. A magyarkodást ugyanis naná, hogy ebből sem lehet kihagyni. Persze az a „nemes” vetélkedő tárgya, hogy melyikük bírja hosszabban a beizzított platnin. Van bajusz szépségverseny is, de nem ám lefelé konyuló, annak pesszimista látszata lenne, az meg ugye manapság nem divat, a szép, kackiás, felfelé pödrött az viszont már döfi! Mondja is az egyik versenyző, hogy ő a magyar bajuszt összeötvözte a smile-val, persze dől a közönség a röhögéstől. Katona László és Molnár Gusztáv a két erdélyi, éreztetik mennyire pokolian kiszolgáltatottak, és mennyire ki akarnak törni jelenlegi helyzetükből, arra hajtanak, hogy most megcsinálják életük nagy szerencséjét, ami, mint az integrációs kerítés jelzi, akár áttelepüléssel is járhat.

Forrás: Szabad Tér Színház

Persze a bevándorlókról is szó van vaskosan, a produkció úgy indul, hogy amikor még nem oltották el a lámpákat a nézőtéren, és jön be a közönség, Kovács Krisztián már bent terem a színpadon, kinyúlt, lyukas atlétatrikóban, azt imitálja, hogy teherautó sofőr, aki káromkodik ahogyan belefér, szidalmazza a migránsokat, azzal fenyegetőzik, hogy közéjük hajt. A nézőtérre érkezők is megkapják a magukét, ebből a pasasból süt a feltehetően beleplántált gyűlölet. Ő szintén nyilvánvalóan egy lúzer, minden dühét, elkeseredését rávetíti a bevándorlókra, akik ott sincsenek, de azért ő oda vizionálja őket magának az útra. Ez kicsit dermesztő is, bár inkább nevetséges, mert annyira abszurd.

Az EztRád cím asszociálhatja azt is, hogy tesznek rád, de az esztrád műfajt is jelöli, ami rövid jelenetek, énekszámok, tánc, konferansz szöveg egyvelege. És alapvetően könnyed műfaj. Ezt az alkotók körülbelül be is tartják, nem húznak be nekünk maradandó ütéseket, lazán, az improvizálás eszközeit is segítségül véve, temérdek humorral, ötletpetárdával szórakoztatnak, de azért mégiscsak fajsúlyos kérdésekről beszélnek.

Forrás: Szabad Tér Színház

A rendező, Scherer Péter a konferanszié. Öltönyben, mellényben, csokornyakkendősen, tanáros pedantériával „hinti az igét”. Rendszerint komoly ábrázattal aranyigazságokat, közhelyeket mond, de azért megfontolásra méltó dolgokat. Csányi Vilmos etológus professzortól idézi például azt, hogy az ember fölöttébb békés lény, hiszen egy zsúfolt buszban általában nem verekszik össze, nem öli halomra egymást, de próbáljunk csak egy rakat csimpánzot betuszkolni ugyanabba buszba, kevesen érnek majd el élve a végállomásra. Közben pedig a jelenetek azért jobbára arról szólnak, hogyan árt ember az embernek. A feleséget például hogy rugdalja a férje, a cigány kisfiú mennyire érzi kirekesztve magát, a féltékenység milyen pusztító, szinte mindenki trükközésre kényszerül, hogy megéljen.

Forrás: Szabad Tér Színház

A színészek időnként dalra fakadnak, táncra perdülnek és fölöttébb élvezik amit csinálnak, rosszcsont kölykökként rakoncátlankodnak a deszkákon. A publikum is igen jól szórakozik, bizonyos tagjai annyira nevetnek, hogy csaknem leesnek a székről. Legvégül, mintegy keretes szerkezetként, visszajön a sofőr, és folytatja szitokáradatát. Nagy szárnyú angyal jelenik meg, csitítgatja, és szelíden kihúzza a színfalak mögé. Vagyis csodának kell történnie, hogy ez a gyűlöletáradat abbamaradjon. Tán azért tehetünk mást is, de mindenesetre igen erősen higgyünk a csodákban!

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..