Az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance január 27-én, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon közzétett egy üzenetet, amelyben „milliók elveszett életére” emlékezett – anélkül, hogy akár egyszer leírta volna a „zsidók” vagy a „nácik” szót. Egy olyan korban, amikor a globális antiszemitizmus történelmi csúcson van, ez a két hiányzó szó több mint figyelmetlenség. A kihagyás gyengíti a nap lényegét, és különösen aggasztó, hogy mindez az alelnök szájából hangzott el.
A történet egyszerű: Vance ünnepélyes hangvételű megemlékezést tett közzé, a „Soha többé” kifejezéssel és emlékképekkel kísérve.
„Ma emlékezünk a holokauszt során elvesztett milliók életére, az egyéni bátorság és hősiesség milliói történetére, valamint az emberiség történetének egyik legsötétebb fejezetének egyik tartós tanulságára: hogy míg az emberek gyönyörű dolgokat alkotnak és tele vannak együttérzéssel, mi képesek vagyunk kimondhatatlan brutalitásra is. Megígérjük, hogy soha többé nem megyünk a legsötétebb útra.”
Ám miközben a tragédiára utalt, gondosan kerülte annak megnevezését, kik voltak az áldozatok, és kik voltak az elkövetők. Más magas rangú tisztviselők ezzel szemben egyértelműen beszéltek a zsidókról és az antiszemitizmusról. Vance posztja azonban – éppen a hiány miatt – nagy visszhangot váltott ki: zsidó közéleti szereplők, történészek és kommentátorok sorra hívták fel a figyelmet arra, hogy
a Holokauszt nem egy névtelen tömegsír története.
A Holokauszt a náci Németország államilag szervezett, ideológiai alapon végrehajtott népirtása volt, amelynek célpontja a zsidó nép kiirtása volt. Ha mindezt úgy írjuk le, hogy „milliók haltak meg”, akkor elmosódik az ideológia, a motiváció és a célpont. A történelem átadása nem pusztán emlékezés: a demokratikus társadalmak kötelessége, hogy a tényeket pontosan nevezzék meg, megvédjék az igazságot a tagadástól és a torzítástól, és biztosítsák, hogy a „soha többé” ne üres frázis legyen, hanem a valóságra épüljön.
Ha csak annyit mondunk, hogy emberek haltak meg, anélkül hogy kimondanánk: ártatlan emberek, akiket pusztán származásuk miatt gyilkoltak meg, akkor nem értjük meg, mi vezetett a tragédiához – és nem ismerjük fel időben a hasonló mintákat. A pontos megnevezés nem zárja ki, hogy más csoportok is áldozatul estek a náci üldöztetésnek. Épp ellenkezőleg: a zsidók és a nácik megnevezése megőrzi mind az áldozatok, mind az elkövetők identitását.
A vezetők felelőssége különösen nagy. Ha nyíltan beszélnek a történtekről, azzal elzárják a levegőt azoktól, akik relativizálnák a Holokausztot, és megnehezítik a rosszhiszemű szereplők számára, hogy kétértelműséggel bagatellizálják a történtek súlyát. A Holokauszt túlélőinek száma évről évre csökken; hamarosan nem lesz, aki személyesen elmondja a történetet. Ezért minden nappal fontosabbá válik, hogy a teljes igazságot kimondjuk.
És ez nem csak JD Vance ügye, nem is kizárólag republikánus probléma. Idén a BBC is úgy fogalmazott egy adásban, hogy „hatmillió ember” halt meg – a „zsidók” szó nélkül. A tendencia tehát szélesebb, és éppen ezért veszélyesebb.
Vance bejegyzését nem feltétlenül rosszindulat vezérelte. De január 27-én, a Holokauszt emléknapján van egy minimális követelmény, amelyet minden vezetőnek teljesítenie kell:
Nevezze meg az áldozatokat és az elkövetőket
A precizitás semmibe sem kerül, viszont megtérül a közoktatásban, a közösségi bizalomban és a történelmi integritásban. A Holokauszt megértése ma is az amerikai közélet egyik kulcsfontosságú része. Miközben Minnesotában tüntetések zajlanak a bevándorlási hatóságok tevékenysége miatt, Tim Walz kormányzó néhány gyereket, akik ügynökök elől bujkálnak, Anne Frankhoz hasonlította – ami újabb példája annak, milyen könnyen torzulhat a történelmi párhuzam.
Ha a Nemzetközi Holokauszt Emléknapján elhangzó nyilatkozat kihagyja a zsidókat és a nácikat, az akaratlanul is azt az üzenetet közvetíti, hogy a valóság elkenése megengedhető. Nem az. A nap lényege múlik rajta. A történelem torzítása nem vélemény, hanem felelősség.
A Holokauszt igazsága egyetlen mondatban összefoglalható – és ezt minden vezetőnek ki kell mondania:
Hatmillió zsidót gyilkolt meg a náci Németország antiszemitizmusból.
Ebből fakad az egyetemes kötelesség: ellenállni a gyűlöletnek, megvédeni a kisebbségeket, és félelem nélkül tanítani az igazságot.
