A Gyárfás-ügyben nem érzi a politikát

0
377
Bánáti János Ügyvédi Iroda

Tizenkét éve a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, előtte a Budapesti Kamarát vezette, tizennégy évig Dr.Bánáti János ügyvéd, aki a kamarai szerepvállalása mellett az egyik sztárügyvéd a büntető ügyekben; vele készített interjút a Független Hírügynökség.

  •  Százszoros jövedelmi különbségek is vannak
  •  Ellenáll a politikai megosztódásnak
  • A magyar közélet rosszabb lett
  • A listázást kikéri magának
  • Az emberek szerint a büntető-ügyvéd a rossz oldalon áll

 

Mikor kezdődött az ügyvédi pályája melletti kamarai karrierje?

1992-ben, a rendszerváltást követően lettem a Budapesti Kamara elnöke, de magát a rendszerváltást főtitkárként éltem át. 2006-ig voltam a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, 2006 óta pedig a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. 

Ez választott tisztség, ugye?.

Választott tisztség, igen.  Négyévenként választunk, tehát kiszámolhatja, hogy hányszor választottak újra. Persze nyilván vannak, akik szerint már elég hosszú időt töltöttem a szervezet élén, én magam is azt gondolom, hogy természetesen ez nagyon jelentős idő. Viszont a hozzám eljutó jelzések szerint a többség számára elfogadható az elnöki hitvallásom, különben nem szavaztak volna ennyiszer bizalmat számomra.

Mi ez a hitvallás?

Először is világosan kell látni, hogy az Ügyvédi Kamara elnöke, mindenkit kell, hogy képviseljen, aki annak a közösségnek a tagja. Ez azért is fontos, mert az ügyvédi kar kiemelkedően érdekes és heterogén összetételű. Mások a jövedelmi viszonyok; hihetetlen különbségek vannak. Akadnak szó szerint megélhetési gonddal küszködő ügyvédek, nem is kis számban és vannak nagyon jelentős, nagy megbízásokkal rendelkezők. Százszoros különbség is előfordul. Az is nyilvánvaló, hogy szakmailag is hihetetlen sokszínűség van, hiszen a jogági sokszínűség is leképeződik az ügyvédi karban, de mégis ezekben a szakmai kérdésekben is lényegében mindenkit képviselni kell. Végül, de nem utolsó sorban az ügyvéd, és ez történelmi hagyomány, kiemelkedő közéleti szerepet vállalt mindig és mindenhol. Én, mint elnök egy dolgot világossá tettem: a sokszínűséget, amennyire lehet, integrálni kell, de a politikai sokszínűséget nem a kamarán belül kell gyakorolni. Éppen azért, mert az ügyvédnek ezer féle lehetősége van, hogy ezt a politikai sokszínűséget megélje és vállaljon közéleti szerepet önkormányzatnál, adott esetben már magában a parlamentben. Vagyis van elég fórum a közéleti szerepre, viszont nincs szükség arra, hogy a politikai sokszínűség éket verjen a kollégák közé, végső soron akár szétrobbantsa a kamarát. Éppen ezért mindvégig ellenálltam – és talán sikerrel – annak, hogy a politikai megosztódás megjelenjen a kamarában.

Ez mostanság különösen nehéznek tűnik, amikor a politika részéről érkeznek támadások az ügyvédekkel szemben, hogy milyen ügyeket képviselnek, vagy képviselhetnek, vagy tart a politika elfogadhatónak.

Kamarai elnökként fölállítottam magamnak egy mércét, hogy miként kezeljem az ilyen helyzeteket, hogy milyen közéleti kérdésekben szólaljak meg. A vezérfonal az ügyvédi függetlenség védelme, mert az egyik legfontosabb, mondhatnám vívmányunk, hogy mi tényleg függetlenek vagyunk. Éppen ezért egyetlen egy forint költségvetési támogatás, vagy pályázati pénz nem érkezik a köztestülethez. Ez a függetlenségnek nagyon fontos része. Mindennek, az oktatástól, a kamarai apparátus fenntartásáig, a dologi kiadásokig a kamarai tagdíj a fedezete. Ennek az önkormányzatiságnak és a függetlenségnek a védelme az egyik fő motívum, és természetesen a bíróságokkal kapcsolatos alapkérdések, hiszen a bírói függetlenség nélkül és a bíróság működésébe vetett bizalom nélkül lényegében okafogyottá válna az ügyvédi működés. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor a megszólalás szükségszerű.

Mondana arra példát, hogy mikor tartotta fontosnak, hogy megszólaljon?

Ilyen volt például az ügyvédi eskü kérdése. Az eskü szövegét egy jogalkotói – most már mondhatom – lázálom megváltoztatta, és nem arra kellett esküt tennünk, hogy titkot tartunk, hogy az  ügyfél érdekeit képviseljük, hanem lényegében a köztisztviselők esküjét emelték át, miszerint a jogszabályokat megtartjuk és megtartatjuk. Ez teljes abszurditás volt. Fölszólaltam, és viszonylag gyorsan a jogalkotó azt mondta, hogy igazunk van, és módosították. Ilyen fontos kérdés volt annak idején a bírák 62 éves korban való kényszer nyugdíjazása, ami ténylegesen a bírói függetlenséget veszélyeztette. Kiálltunk, kiálltam ilyen értelemben a kamara képviseletében a bírói függetlensége mellett. És megszólaltam akkor is, amikor Bárándy Pétert nagyon méltatlan támadás érte egy ügy vállalása miatt. Akkor teljesen egyértelműen világossá tettem, hogy ilyen nem létezhet. Nem vagyok köteles minden ügyet vállalni, de azért megróni valakit, hogy vállal egy védelmet, ami mindenkinek jár, az egyszerűen elfogadhatatlan.

Mint ahogy az is, ahogy nemrégiben megtámadták a Budapesti Ügyvédi Kamarát…

Ez a bizonyos csoport, amely listázott és megtámadta az önkormányzatiságot, az ügyvédi függetlenséget, támadta azt a szerepet, amit az ügyvédségnek be kell töltenie. A magyar történelem sok szomorú példáját ismeri a listázásoknak, gondoljunk csak a deportáláshoz vezető listákra, majd a „kulákok” listázására, de folytathatom a sort – az aktuális évforduló kapcsán – az ’56-os forradalom leverését követő megtorlások alapját képező listákig. De mondok egy példát az ügyvédség történelméből, melyhez személyes emlék is köt. 1958-ban az Ügyvédi Kamarába az állam bizottságokat hozott létre, hogy „kiszűrjék” a megbízhatatlanokat. Listák készültek, ahol több száz ügyvéd neve mellé a „nem alkalmas” megjelölés került. A Budapesti Kamara elnökeként találkoztam közülük számossal, akiket ’92-ben rehabilitáltak és megismertem, hogy a listázás milyen szívszorító élethelyzeteket okozott nekik, ezért is kellett az újabb próbálkozásnál megszólalnom. Kikérjük magunknak, hogy névtelenségbe burkolózó „szerzők” neki menjenek és elkezdjék lenyomozni, hogy az oktatók között például az egyik kolléganő 15, vagy 20 évvel ezelőtt egy olyan alapítványban vállalt tisztséget, amit ők most idekötnek, vagy odakötnek, ez egy olyan abszurditás volt, hogy azt mondtam, hogy kikérjük magunknak.

De mostanában egyre többet találkozunk ilyen abszurditásokkal. Tehát, hogy igenis az ügyvédeket, főként, ha politikai ügyeket vállalnak, akkor elkezdik őket stigmatizálni.

Ezért tartom fontosnak, hogy ha ilyet észlelek, akkor megszólaljak, mint ahogy fontosnak tartottam, hogy a 4 évvel ezelőtti Budapesti Kamarai választásnál megszólaljak annak okán, hogy kormány-közeliséggel „vádolt” ügyvédek listázása kezdődjön meg, felróva nekik az állami megbízásokat.

Nehezebb-e ma az ügyvédi kamarát vezetni, mint korábban? Éppen a politikai sokszínűség miatt.

Nehezebb, mert még többen vagyunk és még sokszínűbbek. Január 1-je óta az úgynevezett kamarai jogtanácsosok kamarai tagok lettek. Ez a jogtanácsosi karnak nem az egésze, de egy jelentős része. A munkaviszonyban, közszolgálatban dolgozók, közöttük nem is kevesen vannak, akik köztisztviselők, közalkalmazottak, NAV-nál dolgozó jogászok, miniszterelnökségen, minisztériumban dolgozók. Ők ugyanúgy kamarai tagok. Egy-egy ilyen megszólalásnál most már erre is figyelemmel kell lennem. Ez egy objektív nehézség. De nyilván vannak szubjektív nehézségek is. Hogy például a magyar közélet sajnos, hangszínében mennyivel rosszabb lett. Olyan kifejezések, olyan pocskondiázások hangzanak el, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például épp a mai napon megjelent egy írás, amely néhány felmentő büntető ítélet kapcsán bírák listázásába fogott. Minden alap nélkül fenyegetőzve „komcsinak” minősít néhányukat. Szóval a válaszom az, hogy igen, nehezebb. De éppen a hihetetlen hosszú elnöki periódus, ami azt mutatja, hogy valahogy megbirkózom a feladattal, normális munkakapcsolatot tudok kialakítani a változó kormányokkal is.

Logikus lenne, hogy a különböző törvényhozásokban, amelyek az ügyvédséget érintik, az ügyvédi kamara elnökét meghallgassák. Meghallgatják?

A jogalkotásról szóló törvény előírja a közigazgatási egyeztetést. Tehát minden olyan törvényt, ami minisztériumi, tehát kormányzati előterjesztésre kerül a parlament elé, ott meghallgatnak. Az egyéni képviselői indítványnál nem, mert ott kikerülik az egyeztetést. Kifogásoltam is, hogy túl sok, túl fontos olyan törvény került így a parlament elé, amiről mindenki tudta, hogy a képviselő egyedül képtelen lett volna a jogszabály előkészítésére, és hogy csak az egyeztetés kivédése lehetett az igazi cél.

Már, hogy így kivédik a közigazgatási egyeztetés kényszerét?

Így van. Ahol viszont meg kell tenni, ott a Magyar Ügyvédi Kamarát megkeresik. A Polgári Törvénykönyv, a Büntető Törvénykönyv, a két nagy anyagi törvény, polgári eljárási törvény és a büntető eljárás: ezekben kodifikációs bizottságok alakulnak a minisztériumokban, mindig kamarai részvétellel. Van a következő szint, ami nem ilyen nagy kódex, de az Igazságügyi Minisztérium felügyelete mellett készülő szakmai törvények, azokat megkapjuk a közigazgatási egyeztetés során. Hozzáteszem, hogy néha nagyon rövid a határidő, tehát érdemben van olyan, amire néha azt kell válaszolnom, hogy négyszáz szakaszhoz nem tudunk hozzászólni ennyi idő alatt. De ez azért a kivétel.

És az alaptörvény módosításai, vagy a civiltörvény?

Ezek a törvényjavaslatok nem voltak a közigazgatási egyeztetés részei, az Ügyvédi Kamara véleményét nem kérték ki.

Amikor dönt arról hogy ügyvédként elvállal-e egy ügyet mérlegeli azt is, hogy az ügyvédi kamara elnöke?

Őszintén szólva nem.

Büntető védő vagyok, akinek szembe kell néznie a  a társadalmi előítéletekkel, azaz azzal, hogy a közvélemény jelentős hányada úgy tekint a büntető eljárásra, hogy „minek annyit vacakolni, minél gyorsabban, minél szigorúbban ítéljék el”. Egészen addig, amíg a családban nem történik valami, mert akkor bizony nagyon fontos a védő,  hogy segítsen.

 Azt is lehet mondani, hogy büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd a társadalom szemében mindig a rossz oldalon áll?

Pontosan. Voltak már ellenem tüntetések is, a Baumag  károsultjai például.

Ad abszurdum lehet, hogy egy kamarai tag, ügyvéd kollega bíztatta őket arra, hogy tüntessenek ön ellen?

Akár így is lehetett, hiszen, a sértetteket meg egy másik ügyvéd képviseli. A tárgyalóteremben számtalan ilyen van, hogy sértetti képviselőként ott ül egy kolléga.

Olyan előfordulhat – kollégáktól hallottam ilyet -, hogy kimondja egy ügy kapcsán, ez politikai koncepciós per?

Perbeszédben adott esetben kimondom. A tárgyalóteremben igen, ott ki lehet és ki kell mondani, ha az ember úgy gondolja, úgy érzi. A sajtóban, egyéb nyilatkozatokban azonban nem, mert ezzel a napi politikai csatákba bocsátkoznék bele, amit kamarai tisztségem folytán nem engedek meg magamnak.

A Gyárfás-ügyben viszont az ügyfelének nem engedte, hogy nyilatkozzon a sajtónak.

Én csak tanácsot adok. Azért, mert az ügy ura, az ügyfél. Azért, mert

az ügyeket, és ezt Gyárfás Tamás is elmondta, nem az újságban kell megnyerni.

Számomra az a megfelelő, ha egy ügyről a sajtóban nem jelenik meg semmi, nem ott számolunk be arról, hogy mi a mi védekezésünk lényege.  Még akkor sem, ha az ügyfél hozzájárul. Ezt abszurdnak tartom. Ha a sajtóban megjelenik valami, kiszivárgott, levélszekrénybe beesett jegyzőkönyv másolatok alapján, akkor persze, van egy védekezési reflexe az ügyfélnek. Az az érdeke, hogy egy másik variációt is ismerjen a nyilvánosság. Akkor megszólalok. A Gyárfás-ügyre térve, ott az volt az elképzelésem, hogy miután ismerjük az érintettet, aki a médiában nőtt föl, a kisujjában van a média, de most róla van szó. Ez ugyanolyan, mint amikor azt szoktuk mondani, hogy egy ügyvéd lehetőleg ne képviselje saját magát, még a közvetlen családtagját sem. Mert kívül kell állni az ügyön, különben elveszted. Ez ugyanúgy vonatkozna szerintem arra, aki egész életében média szereplő, médiát irányított, szervezett, alapított, kézbe tartott, az nagyon nehezen tud kettős szerepben is látni. A dolgot úgy látja, mintha másnak a helyzetét kéne neki most irányítani. Ezért gondoltam azt, hogy jobb, ha nem üzengetünk a sajtóban, meg nem megyünk elébe, hogy mi most kitaláljuk, hogy esetleg mi lehet a bizonyíték a nyomozóhatóság kezében. Az más dolog, hogy ha megjelenik egy valótlan rosszindulatú híradás, arra legyen reflektálás. Most itt tartunk.

A Gyárfás-ügy egyben politikai ügy is?

Én még mindig nem érzem benne a politikát. A politikának annyi köze van hozzá, amit abszolút abszurditásnak tartok, hogy van egy olyan vonulata, hogy 97-ben kb., tehát a Fenyő János tragikus halála előtti hónapokban politikai szereplők is úgymond közvetítgettek közöttük és ebben a szálban keresik állítólag néhányan a Fenyő gyilkosság politikai szálát, ami szerintem teljesen elképesztő. De abban én semmilyen politikai szálat nem vélek felfedezni, hogy Gyárfás Tamás ellen miért pont most indult eljárás.     

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..