Tudjuk jól Orbán Viktortól, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit tesz; de azért ez mégiscsak erős. A Fidesz vezérkar ugyanis miközben a nyilvánosság előtt igyekszik európai arcot mutatni, sutyiban azért tovább csencsel és asszisztál azoknak a haverjaiknak, akik vállalhatatlanságuk miatt kiiratkoztak az európai szalonból.
Mindez nem holmi magyarosan ügyeskedő pávatánc, hanem elvtelen üzletelés és veszélyes szövetkezés azokkal, akik a birodalom sötét oldalán állnak. Erről pedig jó, ha mindannyian legalább tudomással bírunk.
Legutóbb a Politico adta hírül és kevesen vették észre, hogy a Fidesz EP-delegációjának vezetője, Deutsch Tamás a néppárti közösség egyik legutóbbi ülésén a nyilvánosság előtt védte meg például az Orbán Viktorral jó barátságban lévő – szintén néppárti – bolgár miniszterelnököt, Bojko Boriszovot, mondván az Európai Néppártnak kollektíven kellene kiállnia a pártcsaládhoz tartozó kormányfő mellett az őt ért támadásokkal szemben.
Nos, ez a „támadás” annyit jelent, hogy számos EP-képviselő szolidaritást nyilvánított a bolgár ellenzék mellett, amely sokadik hónapja tüntet Boriszov ellen, a hatalmon lévőket maffiakapcsolattal, a korrupcióval szembeni reform megakadályozásával és a szólásszabadság elnyomásával vádolva. Az alapvetően békés demonstrációk során legutóbb több civil is megsérült a karhatalom fellépése miatt.
A Fidesz számára azonban mindez nem számít, a Boriszovval meglévő emberi és vélhetően üzleti viszony nekik bőven megéri, hogy szembemenjenek az európai értékekkel és elvárásokkal.
Lelkük rajta. De nem ez volt az egyetlen fű alatti lépés, a magyar kormány ugyanis a mai napig nem ítélte el hivatalosan, egyértelműen és világosan a belorusz rezsimet és a hatalmi erőszakot.
Igaz ugyan, hogy az Unióban megszavazták a Lukasenkával szembeni lehetséges szankciókat, de közben a pult alatt mindent elkövetnek, hogy kedvezzenek neki. És higgyék el, ez tényleg nem valami rafinált többkulacsos játék, amelynek a végén a magyarok szokás szerint előbb lépnek ki a forgóajtón, minthogy bemennek. Ez puszta pénzsóvár elvtelenség.
Amikor Orbán Viktor a V4-ek lublini találkozóján a belorusz kapcsolatokról beszélt, akkor persze gyorsan bebújt az ezügyben karcos véleményt képviselő lengyelek szoknyája mögé, de onnan kikukucskálva már inkább azt tartotta fontosnak, hogy a Lukasenkával meglévő gazdasági kapcsolatokat ápolni és fejleszteni kell.
Hogy közben vélhetően csalással maradt hatalmon a belorusz vezér, az ellenzékieket pedig hol megverik, hol állami csuklyások rabolják el és viszik Isten tudja hova, az Orbánnak ezek szerint vajmi keveset számít. Csak a pénz. Az legyen rendben, a többi mehet a szőnyeg alá.
Nincs az a diktatúra, amelyiknek nem hajtunk fejet, ha megfizetik.
Szomorú ez. Mert rövid ideig-óráig talán még hoz is némi hasznot – a haveri köröknek persze -, de hogy ezzel a magatartással hosszú távon teljesen elszigetelődünk az európai közösségben és végül visszafordíthatatlanul az európai szalonon kívül találjuk magunkat, az kétségbevonhatatlan.
Orbán legnagyobb tévedése nem is ez, hanem hogy azt hiszi, ezek az újdonsült barátai majd befogadják a körbe és megvédik, amikor szükség lesz rá. Pedig úgy fogják adott esetben arrébb pöckölni, mint a szotyihéjat szokták a felcsúti VIP-páholyban.
