Orosháza: kavarja vagy nem kavarja?

0
8495
Ki kivel beszélt? Forrás: Facebook/Fetser János

Nem világos, hogy az MSZP felrúgta-e az orosházi polgármester-jelölti együttműködést. Helyi emberük bejelentette, hogy maga indul, a párt elnöksége viszont még csak ezután dönt. Az ellenzéket a káderhiány is sújthatja.

Orosházán kiszállt az ellenzéki együttműködésből a helyi MSZP, és bejelentette, hogy korábbi polgármesterét, Fetser Jánost indítja az önkormányzati választáson polgármester-jelöltként. Márciusban jelentették be az ellenzéki pártok az együttműködést, a közös polgármester-jelölt a Mindenki Magyarországa Mozgalom javaslatára a Jobbik helyi képviselője, Szabó Ervin lett.

Maga Fetser a Facebookon indokolta a döntést. Azt írta, hogy nincs több elvesztegetni való idő,

hosszú hónapok teltek el eredménytelenül,

s minden némaságban eltöltött nap Orosháza kifosztóit, a Fideszt erősíti. (A térség fideszes parlamenti képviselője és „erős embere” Simonka György annak ellenére, hogy büntetőeljárás zajlik ellene gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt).

- Hirdetés -

Fetser szerint az emberek reményéből csak szívós akarattal, felkészült, komoly és tettre kész városvezetővel lehet valóságot teremteni. Nem érhetnek el eredményt a munkát megspórolva, fél szívvel, olcsó felszínességgel.

„Az utolsó pillanatig kitartottunk a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás mellett, eredménytelenül”,

eljött azonban az a pont, amikor a bénultság már Orosháza, azaz mindannyiunk jövőjét fenyegeti – fogalmaz Fetser.

Mint írja, készen áll arra, hogy polgármester-jelöltként megméresse magát. „Olyan képviselő-jelölti csapat élére állok most büszkén, amelynek döntő többségében független, párton kívüli tagjai vannak, és akik minden tekintetben alkalmasak a város vezetésére.”

A rejtői klasszikus mondat kívánkozik ki azután, hogy az MSZP hangsúlyozta előbb az egy az egy elleni jelölés fontosságát, majd ezzel szemben azt is, hogy

a pártelnökség csak a következő ülésen fog dönteni

minden olyan települési együttműködés támogatásáról és a jelölésekről, ahol a helyi tárgyalásokra való tekintettel korábban nem döntött. Ezek közé tartozik Orosháza is.

Fetser János fuhu.hu -nak azt mondta, hogy az ellenzéki pártoknak jellemzően nincsenek megfelelő emberei, képviselőjelöltjei se mégis erőltetik a helyi szinten ismeretlen vagy alkalmatlan tagjaik jelöltségét. Például van olyan párt akinek jelöltje Békéscsabáról jelentkezik be, nem él Orosházán és ismertsége is a nullával egyenlő, ezzel szemben neki tíz helyileg beágyazott alkalmas jelöltje van, akik akár az Mszp, akár független indulóként eredményesen képviselhetik Orosháza érdekeit a Fidesz ellenében.

Frissítés: Ma reggelre Feltser János Facebooki oldalán újabb közlemény jelent meg ebből idézünk:
” Ugyanakkor a tisztánlátás érdekében tudniuk kell, hogy nem rúgtunk fel semmilyen egyezséget, mivel az nem létezik! A valóság ezzel szemben az, hogy négy hónapig hiába vártunk egy közös megállapodásra. Nem rajtunk múlt, hogy ez nem jött létre! Ha bárkinek birtokában van valamilyen egyezség, azt kérem, tegye közzé! Mivel a jövő héten már kezdődik a jelölti aláírásgyűjtés, tovább várni a város érdekében már nem lehetett. Ezzel az ügyet lezártnak tekintem, a továbbiakban minden erőmmel a valódi ellenfelünk, a Fidesz leváltására koncentrálok! Ehhez kérem megtisztelő támogatásukat!
Fetser János
polgármesterjelölt”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .