A civil életben főkönyvelő lenne

0
2219

A Gálvölgyi 70 című könyvnek az lehetne a tételmondata, hogy ez az ember korántsem olyan, amilyennek a színházi szerepei és a tévéműsorai alapján gondolnánk. Mintha lenne egy, a közönség előtt létező Gálvölgyi, azaz a népszerű és vicces A Gálvölgyi, és egy másik, aki sok tekintetben az ellentéte. A visszahúzódó, nehezen megnyíló, kifinomult, intelligens és udvarias – ha úgy tetszik – privát Gálvölgyi János. Bóta Gábor interjúkötetéből mindkét Gálvölgyit megismerhetjük a pályatársak, családtagok és a barátok szemszögéből.

 

Bóta Gábor 22 emberrel készített interjút a nemrég 70. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas művészről. A Gálvölgyi 70 érdekessége az, hogy habár az interjúalanyok közt vannak fiatalok és idősebbek, családtagok és kollégák, tévések és színházasok, minden beszélgetésben előkerül Gálvölgyi személyiségének ez a kettőssége. Persze, számos részletet megtudunk Gálvölgyi fél évszázados karrierjéről, de sokkal érdekesebb az, hogy az interjúk alapján az őt csak a színpadról vagy a tévéképernyőről ismerők is

sokkal árnyaltabb, összetettebb képet alkothatnak magáról az emberről.

A könyvben először a családtagok beszélnek. A felesége, Gálvölgyi Judit, és két lányuk, Dorka és Eszter. Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy milyen partner és apa Gálvölgyi János, és hogy miért nem okozott törést a családi életben az, hogy a színházi és tévés munkák miatt néha csak aludni tudott hazajárni. Gálvölgyi Judit beszél az indulás nehézségeiről is. A kettősségről, hogy a Ki mit tud?-ban aratott hatalmas siker ellenére a főiskola elvégzése után Gálvölgyi „évekig gyakorlatilag statisztált a Tháliában”. Már itt hangsúlyosan megjelenik, amit a kollégák is megerősítenek, hogy Gálvölgyi nem „csak” parodista és komikus, hanem színész akart lenni, és vágyta a komolyabb szerepeket.

A hatalmas népszerűség ellenére, – vagy talán épp ezért? – a szakma egy része mintha nem fogadná el igazán nagy művésznek, csak egy rendkívül tehetséges komikusnak. Persze, mindenki igyekszik hozzátenni a kötetben, hogy ez nagyon is sok, de az interjúkból világosan kiderül, hogy magának, Gálvölgyinek sem elég.

Mellbevágó, hogy mikor a fontos, nem komikus szerepekre terelődik a szó, akkor gyakorlatilag csak kettő kerül elő: Arthur Millertől az Alku, még a Madáchból és a friss A hullaégető, amelynek színpadra vitelét hosszú idő után tudta elérni Gálvölgyi. Pedig több barátja és pályatársa szerint

akár Shakespeare-t is tudna játszani, de az ilyen szerepek elkerülték.

Valószínűleg pont azért, mert a szakmában is mindenkiben megragadt a komikus Gálvölgyi-kép.

Ha pedig az átlagembert vesszük, a többségnek nyilván hamarabb ugrik be róla a Gálvölgyi Show vagy a Heti Hetes, mint bármilyen színészi alakítása. Hogy ez probléma e vagy sem, az már más kérdés, de ennek megfelelően a kötetben külön részt kaptak a „televíziósok”. Azok a kollégák, barátok, akik a tévéműsoraiban dolgoztak együtt Gálvölgyivel, mint például Farkasházy Tivadar vagy Rózsa György, akiről Gálvölgyi egyik legismertebb paródiáját készítette.

A színházi világot a színiigazgatók (Bank Tamás, Sas József, Szirtes Tamás), a rendezők (Kalmár Tibor, Pelsőczy Réka) és a színészkollégák képviselik. Persze, van olyan kolléga, mint például Hernádi Judit, aki sokkal inkább barát, de a kötetből a fiatalabb generáció sem maradt ki. Megszólal például Szervét Tibor, akivel a nagysikerű Furcsa párban játszottak együtt, Kovács Patrícia, aki eleinte tartott Gálvölgyitől, illetve Nagy Sándor, aki mintegy a mentoráltja lett.

A kötetben tehát korántsem csak olyanok beszélnek Gálvölgyi Jánosról, akik ezer éve ismerik, így többféle nézőpontot, Gálvölgyi pályájának több területét és szakaszát is megismerheti az olvasó.

De éppen ezért különleges az is, hogy a személyes anekdoták mellett mennyi olyan tulajdonság, szokás, jellemvonás került elő az egyes beszélgetések során, amelyek más interjúalanyoktól is visszaköszönnek – legyen szó akár rokonról, tévés szerkesztőről vagy színészbarátról.

Mikor Bóta Gábor Gálvölgyi különlegességét firtatja, többen válaszolják szinte teljesen ugyanazt: ahogy a közönséggel tud bánni. Mikor szóba kerül, hogy milyen vele dolgozni, mindenki figyelmesnek és segítőkésznek írja le.

Rengetegen hangsúlyozzák, hogy az életben teljesen más, mint a színpadon:

nem szeret viccelődni, zavarja a figyelem, társaságban inkább a háttérbe vonul. Hogy nagyon intelligens és művelt, jókat lehet vele beszélgetni. Többen jellemzik úgy, hogy szomorú bohóc, vagy olyan komikus színész, akire tényleg igaz, hogy a humorban nem ismer tréfát…

Ezek azok a dolgok, amelyek közelebb hozzák Gálvölgyi Jánost azokhoz is, akik csak A Gálvölgyit ismerték eddig.

A címben szereplő megállapítás Ungvári Tamás írótól, műfordítótól, Gálvölgyi János barátjától származik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .