Kezdőlap Címkék Bóta Gábor

Címke: Bóta Gábor

A civil életben főkönyvelő lenne

A Gálvölgyi 70 című könyvnek az lehetne a tételmondata, hogy ez az ember korántsem olyan, amilyennek a színházi szerepei és a tévéműsorai alapján gondolnánk. Mintha lenne egy, a közönség előtt létező Gálvölgyi, azaz a népszerű és vicces A Gálvölgyi, és egy másik, aki sok tekintetben az ellentéte. A visszahúzódó, nehezen megnyíló, kifinomult, intelligens és udvarias – ha úgy tetszik – privát Gálvölgyi János. Bóta Gábor interjúkötetéből mindkét Gálvölgyit megismerhetjük a pályatársak, családtagok és a barátok szemszögéből.

 

Bóta Gábor 22 emberrel készített interjút a nemrég 70. születésnapját ünneplő Kossuth-díjas művészről. A Gálvölgyi 70 érdekessége az, hogy habár az interjúalanyok közt vannak fiatalok és idősebbek, családtagok és kollégák, tévések és színházasok, minden beszélgetésben előkerül Gálvölgyi személyiségének ez a kettőssége. Persze, számos részletet megtudunk Gálvölgyi fél évszázados karrierjéről, de sokkal érdekesebb az, hogy az interjúk alapján az őt csak a színpadról vagy a tévéképernyőről ismerők is

sokkal árnyaltabb, összetettebb képet alkothatnak magáról az emberről.

A könyvben először a családtagok beszélnek. A felesége, Gálvölgyi Judit, és két lányuk, Dorka és Eszter. Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy milyen partner és apa Gálvölgyi János, és hogy miért nem okozott törést a családi életben az, hogy a színházi és tévés munkák miatt néha csak aludni tudott hazajárni. Gálvölgyi Judit beszél az indulás nehézségeiről is. A kettősségről, hogy a Ki mit tud?-ban aratott hatalmas siker ellenére a főiskola elvégzése után Gálvölgyi „évekig gyakorlatilag statisztált a Tháliában”. Már itt hangsúlyosan megjelenik, amit a kollégák is megerősítenek, hogy Gálvölgyi nem „csak” parodista és komikus, hanem színész akart lenni, és vágyta a komolyabb szerepeket.

A hatalmas népszerűség ellenére, – vagy talán épp ezért? – a szakma egy része mintha nem fogadná el igazán nagy művésznek, csak egy rendkívül tehetséges komikusnak. Persze, mindenki igyekszik hozzátenni a kötetben, hogy ez nagyon is sok, de az interjúkból világosan kiderül, hogy magának, Gálvölgyinek sem elég.

Mellbevágó, hogy mikor a fontos, nem komikus szerepekre terelődik a szó, akkor gyakorlatilag csak kettő kerül elő: Arthur Millertől az Alku, még a Madáchból és a friss A hullaégető, amelynek színpadra vitelét hosszú idő után tudta elérni Gálvölgyi. Pedig több barátja és pályatársa szerint

akár Shakespeare-t is tudna játszani, de az ilyen szerepek elkerülték.

Valószínűleg pont azért, mert a szakmában is mindenkiben megragadt a komikus Gálvölgyi-kép.

Ha pedig az átlagembert vesszük, a többségnek nyilván hamarabb ugrik be róla a Gálvölgyi Show vagy a Heti Hetes, mint bármilyen színészi alakítása. Hogy ez probléma e vagy sem, az már más kérdés, de ennek megfelelően a kötetben külön részt kaptak a „televíziósok”. Azok a kollégák, barátok, akik a tévéműsoraiban dolgoztak együtt Gálvölgyivel, mint például Farkasházy Tivadar vagy Rózsa György, akiről Gálvölgyi egyik legismertebb paródiáját készítette.

A színházi világot a színiigazgatók (Bank Tamás, Sas József, Szirtes Tamás), a rendezők (Kalmár Tibor, Pelsőczy Réka) és a színészkollégák képviselik. Persze, van olyan kolléga, mint például Hernádi Judit, aki sokkal inkább barát, de a kötetből a fiatalabb generáció sem maradt ki. Megszólal például Szervét Tibor, akivel a nagysikerű Furcsa párban játszottak együtt, Kovács Patrícia, aki eleinte tartott Gálvölgyitől, illetve Nagy Sándor, aki mintegy a mentoráltja lett.

A kötetben tehát korántsem csak olyanok beszélnek Gálvölgyi Jánosról, akik ezer éve ismerik, így többféle nézőpontot, Gálvölgyi pályájának több területét és szakaszát is megismerheti az olvasó.

De éppen ezért különleges az is, hogy a személyes anekdoták mellett mennyi olyan tulajdonság, szokás, jellemvonás került elő az egyes beszélgetések során, amelyek más interjúalanyoktól is visszaköszönnek – legyen szó akár rokonról, tévés szerkesztőről vagy színészbarátról.

Mikor Bóta Gábor Gálvölgyi különlegességét firtatja, többen válaszolják szinte teljesen ugyanazt: ahogy a közönséggel tud bánni. Mikor szóba kerül, hogy milyen vele dolgozni, mindenki figyelmesnek és segítőkésznek írja le.

Rengetegen hangsúlyozzák, hogy az életben teljesen más, mint a színpadon:

nem szeret viccelődni, zavarja a figyelem, társaságban inkább a háttérbe vonul. Hogy nagyon intelligens és művelt, jókat lehet vele beszélgetni. Többen jellemzik úgy, hogy szomorú bohóc, vagy olyan komikus színész, akire tényleg igaz, hogy a humorban nem ismer tréfát…

Ezek azok a dolgok, amelyek közelebb hozzák Gálvölgyi Jánost azokhoz is, akik csak A Gálvölgyit ismerték eddig.

A címben szereplő megállapítás Ungvári Tamás írótól, műfordítótól, Gálvölgyi János barátjától származik.

Mi szem-szájnak ingere

A gombóc, a kaviár és a pezsgő a fő téma, az idén a Gourmet Fesztiválon, a Millenárison. Ez az eseménysorozat mindinkább emlékeztet népünnepélyre. Fel-alá korzóznak az emberek, egymás ételébe belebámulva diskurálnak, miközben a gasztronómia hazai és külföldi jeleseivel lehet találkozni.

Ötven étterem képviselteti magát, garantáltan az élvonalba tartozók. És persze vannak cukrászok, borászok, sörrel foglalkozók, kézműves finomságokat készítők, szakmai bemutatók, jeles séfek menüsorai. Tényleg van minden, mi szem-szájnak ingere. Az ember ízelítőt kaphat minőségi, akár drága éttermek kínálatából. Az egész eseménysorozat arról szól, hogy a színvonalas gasztronómiát minél kevesebben érezzék megfizethetetlen úri huncutságnak, tapasztalják meg, mi az ami igazán jó. Évek óta már két nap is kimegyek, és így is azt érzem, hogy sok mindenről lemaradok. Remek dolog itt is, ott is beletorkoskodni ebbe-abba, szóba elegyedni, dumálni, akár nem csak ismerősökkel, barátokkal, hiszen itt vadidegenek nyelve is könnyen megered,

a jó étel, ital, összehozza az embereket.

Rá lehet csodálkozni arra, ki miből, mit hoz ki.

Van például azért annak diszkrét bája, hogy az elegáns, fine dining Salon sztárséfje, Wolf András, magától értetődő természetességgel mosolyogva, lezserül azt mondja, hogy ő zúza pörköltet főzött tarhonyával. Azt gondolnánk, hogy abszolút egyszerű, parasztos étel. Ráadásul eléggé utálom a zúzát. Belekóstolok, és, ha nem lenne tele, tátva maradna a szám. Semmi szárazság, rágósság, íztelenség, amit én a zúzához asszociálok, nedvdús, zamatos, remek hús. Ja, kérem, tíz óra hosszat szuvidálták! A tarhonya is pazar, ott sincs szó fojtogató szárazságról, például fehérbor, marokkói citrom, petrezselyem elegyedik vele. Hasonlóképpen készítették, mint ahogy a rizottót szokás. Ráadásul, ha már a gombóc az egyik fő téma, úttörőgombócnak nevezik. Valaha így hívták a tarhonyát, sok tekintetben az egykori menzák rémét. Végül is a tarhonya pirinyó gombóc.

Akad, aki egyébként viccet csinál a gombócból, az igencsak rangos Rosenstein étterem, szokásával ellentétben, idén nem készült ételekkel. Pedig a fesztiválra temérdek mindent kieszeltek már, mondjuk igen mókás és finom volt a nyalóka formájú flódni. Most viszont egy jókora karos nyerő játékkal érkeztek, amit erre az alkalomra gyártattak. Ha valaki ügyes, akkor, többek között, mutatós, igencsak tekintélyes méretű, plüss macesz, illetve plüss lazac gombócot markolhat ki belőle.

Az Aranykaviár standjánál dúskálni lehet a különböző kaviárokban, hiszen az étteremnek, kaviárnyerés céljából, már tokhalat is tenyésztenek nálunk. Kevesen tudják, hogy van jó minőségű magyar kaviár. Pezsgőt sok helyütt adnak, a mindig kiugró fantáziájú Bock Bisztró még pezsgő mousse-szal is előrukkol. De, van, ahol csak magában, az ételekhez kínálják. Mi isteni champagne-t ittunk a Tama standjánál. Mivel először elfelejtettük kiváltani a belépőhöz járó üvegpoharat, bizony papírpohárból, ami akár blaszfémiának is lenne tekinthető.

De ez itt belefér, ahogy fine dining ételek műanyag evőeszközzel való bekebelezése is.

Egyébként az ifjak által csinált, fiatal Tamánál, mennyei tökfőzeléket eszünk, különböző állatokból készült húsgombócokkal. A Michelin-csillagos Borkonyha pedig parádés lencsefőzelékkel rukkol elő, amihez csirkeosztrigából formázza a gombócot.

Az egyik vidéki kedvencem, a veszprémi Villa Medici. Amrein Csaba séf az eperborban érlelt libamájhoz eperkaviárt, és pezsgőhabot is kiötölt, no meg csilis mangót. A debreceni Ikon szintén az egyik legjobban jegyzett vidéki étterem. Fiatal séfje, Durbák Norbert, éppen nagy elmélyültséggel, debreceniket sütöget grillen. Az Ikon nyitása óta vissza akarja adni a debreceni becsületét, amibe sajnos gyakran minden vacakságot beleaprítanak. De ez zaftos, ízes, elsőrangú, bagettel, mustárral, tormával, csakúgy, kézbe fogva majszolva, pazar.

Ez kimondottan az a hely, ahol a másik tányérjába, papírtálkájába nem illetlenség, hanem kifejezetten javasolt belebámulni.

Ahogy gazdit kutyájának végigmustrálása büszkeséggel tölt el, úgy a jót lakmározó is kifejezetten örül, ha észreveszik, hogy milyen remekül választott. És ahogy kutyások szívesen szóba elegyednek egymással, ezt teszik a kajások is. Randizni is érdemes itt, mert tényleg igaz, hogy sokakat a hasukon keresztül lehet megfogni, és itt bőven van hozzá megfelelő alapanyag. Lehet azt mondani, hogy mindez úri huncutság, és hát tényleg nem a legszegényebbek szórakozása. De, ha azt vesszük, hogy a valóban a legtöbbek számára nem megfizethető, vagy csak kiemelt alkalmakkor bevállalható, az élbolyba tartozó, kiváló éttermek kínálatába is bele lehet torkoskodni akár ezer-ezerötszáz forintos áron, akkor, aki megteheti, annak érdemes erre reszkíroznia. Ezek kicsi adagok, de hattól, héttől már eltelhetünk, tízzel pedig degeszre is ehetjük magunkat, és akkor azért már ízelítőt kaptunk a végtelen mustrából.

Michelin-csillagos éttermek séfjei egymás közt: Palágyi Eszter, Costes és Sárközi Ákos, Borkonyha

Persze ez szakmai találkozó is, a különböző műhelyek, séfek, a fővárosiak, a vidékiek, külföldiek is, egyaránt megmutatják egymásnak, hogy mire jutottak az elmúlt évben, és mennyire lódult meg a fantáziájuk.

Jó azt látni, amikor neves séfek egymásnak visznek kóstolót a „műalkotásaikból”.

Gyakran, akik egyébként morognak egymásra, ilyenkor lehet, hogy paroláznak, és eszik a szomszédvár főztjét. A naphosszat a konyhában gubbasztók is társas életet élnek. És ez a társas élet ugyanolyan jó, mint általában itt az étel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!