Macron: „A nacionalizmus zenéje mind hangosabb Európában”.

0
874
wikipedia

Franciaország elnöke kapta idén a Charlemagne díjat. A Nagy Károly császárról elnevezett díjat minden évben annak nyújtják át Aachenben, ahol Charlemagne uralkodott, aki a legtöbbet tette az egységes Európáért. Merkel kancellár meleg szavakkal üdvözölte Emmanuel Macront, aki újra felvázolta reformterveit, melyekkel szemben „a nacionalizmus zenéje mind hangosabb Európában”. A célzás világosan Magyarországra és Lengyelországra vonatkozott.

Egységes szuverén Európára van szükség, mert

a megosztottság „olyan mint a lepra, egyre csak terjed”.

Macron nemcsak beszél a szuverén Európáról, de cselekszik is. Most Donald Trump amerikai elnök iráni döntése ellen mozgósít.

Nem vagyunk vazallusok! – hangsúlyozta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter annak kapcsán, hogy Trump megfenyegette azokat a külföldi cégeket is, melyek befektettek Iránban az atomalku aláírása után. Ez olyan nagy európai cégeket érint mint a Total olajtársaság, az Airbus repülőgépgyártó közös európai óriásvállalat és a két nagy francia autógyár a Renault és a Peugeot.

Bruno Le Maire egyeztetett amerikai kollégájával, Steven Mnuchinnel, aki pontosította Trump fenyegetését: hat személy és három cég esik az USA szankcióinak hatálya alá Iránban. Ezek a forradalmi gárda vezetői illetve a hozzájuk tartozó cégek. Akik velük kapcsolatot tartanak fenn, büntethetők lesznek az amerikai felfogás szerint. Bruno Le Maire kérte az amerikai pénzügyminisztert, hogy az európai cégeket mentesítsék a szankciók alól, vagy legalább adjanak hosszabb határidőt. Steven Mnuchin udvariasan válaszolt, de Franciaország pénzügyminisztere úgy summázta a beszélgetést, hogy nincsenek illúziói a folytatást illetően.

- Hirdetés -

Épp ezért Franciaország megkezdte az offenzívát: Jean-Yves Le Drian külügyminiszter kerek-perec kijelentette, hogy Európa nem fogja megfizetni Trump döntésének az árát. A negatív következményeket máris érzékeljük – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője, aki a Le Parisien című lapnak nyilatkozott.

Az olaj ára megy felfelé és a feszültség egyre fokozódik a térségben.

Jean-Yves Le Drian arra a légi háborúra célzott, mely Szíria felett zajlott Izrael és Irán között.

Párizsban nem lepődtek meg Trump döntésen, hiszen Macron elnök nemrég Washingtonban járt. Onnan azzal jött vissza: az USA valószínűleg kilép az iráni atomalkuból. Macron szerint ebben a helyzetben a közös európai fellépés a megoldás. Ennek megfelelően tanácskozásokat szerveznek a német és a brit külügy- illetve pénzügyminiszterek számára, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki Trump szankciói ellen. (Franciaország, Nagy Britannia és Németország az a három EU tagállam, mely az USA-hoz, Oroszországhoz és Kínához hasonlóan aláírta az iráni atomegyezményt 2015-ben.)

A válaszcsapásra Párizsnak három konkrét ellenterve van – mondta Bruno Le Maire. Az első az, hogy

felmelegítik azt az EU-s törvényt, mely lehetővé teszi az amerikai szankciók elkerülését.

Ezt a kubai embargó elkerülésére fogadták el, de sohasem alkalmazták. Most Franciaország szerint itt az idő. A másik Macron elnök kedvenc ideája, a pénzügyi függetlenség az Egyesült Államoktól. Lehet ez Európai Valutaalap vagy bármi más, a cél az, hogy az EU megnövelje pénzügyi szuverenitását. A harmadik ellenterv az amerikai cégek európai ügyködésének alaposabb vizsgálata. Ennek is van előzménye, hiszen az Apple milliárdos adóhátralékot kényszerül befizetni, és a Google is hatalmas büntetést kapott Brüsszelben.

Az amerikai szankciókra válaszul nekünk is hasonlóképp kell cselekednünk – hangsúlyozta Franciaország pénzügyminisztere.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .