A dél-koreai hírszerzés információi szerint olyan súlyos az élelmezési válság a világtól elzárkózó nemzeti kommunista államban, hogy a hatalom kénytelen a hadsereg élelmiszer fejadagjainak csökkentésére is. Ennek az a következménye, hogy a katonák egy része fegyveres banditákká változik, akiket a rendőrség sem képes megfékezni. A lakosság retteg a hadseregtől holott a katonák eddig a nemzeti büszkeség szimbólumai voltak.
Kim Dzsongun nemrég sírva kérte népe bocsánatát a rossz élelmezési helyzet miatt. Akkor úgy rendelkezett, hogy a hadsereg élelmiszer készleteiből adjanak át jelentős részt a civil lakosságnak, amely egyes területeken éhezik.
Miért alakult ki a tömeges éhség abban a rendszerben, amely 1945-ben a Szovjetunió segítségével jött létre, de nemzeti kommunista diktatúra lett miután Moszkva és Peking szakított egymással?
Dzsucse – a szuverén erő
Ez volt a rendszer alapító Kim Ir szen elképzelése: Észak Korea népe a világgal szemben egyedül is csodát művel megvalósítja a kommunista paradicsomot. Ma már Kim Ir Szen unokája, Kim Dzsongun van hatalmon, de a kommunista paradicsom távolabbinak tűnik mint a dzsucse meghirdetése idején.
Akkor ugyanis még sokan hittek a kommunista paradicsomban, de manapság a hitbuzgalom csak néhány veteránt jellemez.
A nagy példakép, a Szovjetunió megbukott, Kínában pedig a kommunista párt piacgazdaságot hozott létre, amely az Egyesült Államokkal versenyez, és végképp lemondott a kommunista paradicsomról.
Kim Dzsongun apja, a dinasztia középső tagja, azzal egészítette ki a dzsucsét, hogy a kommunista paradicsom helyett a szuverén észak-koreai hatalom megerősítését állította a középpontba. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindent a hadseregnek! Így lett Észak Korea “atomhatalom”, melynek vezérével Trump elnök is leült tárgyalni. Csakhogy a tárgyalásokból PR aukción kivül semmi sem lett, de a hadsereg továbbra is lenyeli a GDP legkevesebb 90%-át!
Külföldi támogatás?
Észak Koreának egyetlen igazi szövetségese van, ez pedig Kína, amely semmiképp sem szeretné, hogy az északi határai mentén megjelenjenek USA szövetséges katonák. Amikor Kim Dzsongun hatalomra került, akkor Peking neki reformokat ajánlott, de ezt az ifjú diktátor elutasította. Megölette mentorát, aki a kínai reformok végrehajtását készítette elő. Kim Dzsongun számára továbbra is a hadsereg az abszolút prioritás, de hogyha már őket sem tudja ellátni, akkor a rendszer alapjai kerülhetnek életveszélybe. Peking ugyan támogatást ígér, de kivár.
A kínaiak azt szeretnék elérni, hogy a válság rádöbbentse a még mindíg ifjú diktátort, hogy a dzsucse útja járhatlan.
Csakis valamilyen kínai tipusú reform képes megoldani Észak Korea problémáit, melyet az ENSZ szankciói is súlyosbítanak. Ezeket az ENSZ szankciókat, melyek az atomfegyver kísérletek és a rakétarendszerek fejlesztése miatt sújtják Észak Koreát, Kína is aláírta. Erre hivatkozva késleltetheti a támogatást Észak Koreának, amelynek élelmiszer helyett egyelőre be kell érnie a diktátor bocsánat kérésével és könnyeivel…
A napokban megjelent az Economist címoldalán, hogy az amerikai hírszerzés szerint a szaúdi trónörökös hagyta jóvá a műveletet Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös hagyta jóvá azt a műveletet, amelynek során megölték Jamal Khasoggi kormánykritikus szaúdi újságírót.
“Úgy véljük, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös jóváhagyott egy műveletet Isztambulban, Törökországban, hogy fogják el vagy öljék meg Jamal Khasoggi szaúdi újságírót” – áll az amerikai hírszerző szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) jelentésében.
Az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy szankciókat vetett ki a szaúdi hírszerzés korábbi helyettes vezetőjével, Ahmed Haszan Mohamed al-Aszírival szemben, aki a Khasoggi-gyilkosság “főkolomposa” volt.
Khasoggit 2018 októberében gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Török tisztségviselők szerint khasoggit egy szaúdi “halálosztag” ölte meg, holttestét pedig feldarabolták. Szaúd-Arábiában nyolc embert ítéltek börtönbüntetésre Khasoggi halálával kapcsolatban.
Rijád tagad
Rijád kategorikusan visszautasítja annak az amerikai hírszerzési jelentésnek az állításait, amely szerint Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd szaúdi trónörökös, az ország de facto irányítója hagyta jóvá Jamal Khasoggi rendszerkritikus szaúdi újságíró 2018-as isztambuli meggyilkolását.
“A Szaúd-Arábiai Királyság kormánya kategorikusan visszautasítja a jelentés negatív, hamis és elfogadhatatlan állításait, amelyek a királyság vezetésére vonatkoznak, és megjegyzi, hogy helytelen információkat és következtetéseket tartalmaz” – közölte az arab ország külügyminisztériuma.
“A minisztérium ismét aláhúzza, amit a királyság hatóságai korábban is kifejeztek, hogy felháborító bűncselekmény történt, amely mélyen sérti a királyság törvényeit és értékeit” – nyomatékosította a rijádi külügyminisztérium.
Rijád álláspontja továbbra is az, hogy az újságírót olyanok ölték meg, akik áthágták az őket foglalkoztató ügynökségek összes előírását, és hogy Szaúd-Arábia minden lépést megtett, hogy a felelősök megkapják az őket megillető büntetést.
Brüsszel kettős mércét használ – jelentette ki a magyar külügyminiszter annak kapcsán, hogy az Európai Unió szankciókkal sújtja Oroszországot a Navalnij ügy miatt.
Az orosz ellenzék vezérét először megkísérelte megmérgezni Putyin titkosszolgálata. Miután ez nem sikerült, Alekszej Navalnij felépült Németországban és hazatért, börtönbe csukták.
Ezért az Európai Parlement szankciókat szavazott meg, és ehhez csatlakoztak az uniós külügyminiszterek is.
Elítélte Oroszországot a Navalnij ügyben Biden amerikai elnök is, aki arra kérte Putyint, hogy engedje szabadon ellenfelét. Oroszországban hamarosan választások lesznek, és Putyin elnök népszerűsége a mélypontra süllyedt. Egyrészt azért, mert a lakosság többségének életszínvonala csökken vagy stagnál miközben a hatalom emberei tovább gazdagodnak másrészt pedig azért, mert Navalnij emberei bemutattak egy videót Putyin palotájáról. Ezt több mint 120 millió ember látta már eddig, és ez nem tett jót az elnök népszerűségének.
Az amerikai kapcsolat
Szijjártó Péter külügyminiszter nem vett részt az uniós külügyminiszterek és Tony Blinken találkozóján. Az amerikai diplomácia vezetőjét az uniós külügyminiszterek hívták meg miután Biden elnök nyomatékosan hangsúlyozta: helyre akarja állítani az USA és Európa szövetségesi viszonyát.
Trump elnöknek sikerült a viszonyt alaposan elmérgesíteni miközben javította kapcsolatait a magyar kormányzattal. Orbán Viktor miniszterelnök – az uniós vezetők döntő többségével ellentétben – nyíltan támogatta Trump elnököt. Egyáltalán nem sietett elítélni amikor Trump hívei megrohamozták a Capitoliumot a vesztett választások után. Erre célzott Szijjártó külügyminiszter amikor Brüsszel kettős mércéjét emlegette. Az Európai Unió ugyanis elítélte a Capitolium ostromát, melyet fenyegetésnek nevezett a demokráciával szemben.
Szijjártó külügyminiszter a budapesti parlament ülésére hivatkozva nem találkozott Antony Blinkennel,
és a magyar kormány joggal tarthat a Biden adminisztrációtól és személyesen az új amerikai külügyminisztertől is. Szijjártó bűnözőnek nevezte Biden csaláját, Antony Blinken édesanyja és nevelőanyja is magyar holokauszt túlélő. Sőt, édesapja az USA nagykövete volt Magyarországon a kilencvenes években. Szívügyének tekintette a CEU támogatását. Az archívum működésére pénzt is adott a Blinken család. A CEU-val szemben Orbán Viktor aktívan fellépett, és elérte, hogy Soros György közép-európai egyetemének egy része átköltözzön Bécsbe.
Valljuk be, kiindulási alapnak nem túl bíztató ómen ezért nem is csodálhatjuk, hogy elkerülte a személyes találkozást Blinkennel.
Macron polgármester jelöltjének megbuktatása csak az első lépés 2022-ben esedékes francia elnökválasztási küzdelem befolyásolására tett putyini lépéseknek. Macron a szankciók feloldását vetette fel egy müncheni biztonságpolitikai konferencián, ugyanakkor közös európai stratégiai párbeszédet sürget az oroszokkal. Putyin szívesen belemenne ebbe amennyiben feloldanák az ellenük érvényben lévő szankciókat, melynek feloldására égetően szüksége lenne belpolitikai problémái miatt. De hogy Európának milyen előnye származna a párbeszédből, azt Macron sem tudta felvázolni.
Pornográf videó közzététele miatt lépett vissza Macron pártjának jelöltje a francia főváros polgármesteri versenyében. Franciaországban őrizetbe vették azt az orosz férfit és barátnőjét, aki a zsaroló videót feltette az internetre. A kémelhárítás azt vizsgálja: milyen szerepe lehet az egész ügyben az FSZB-nek? Az orosz titkosszolgálat már a választási kampány idején fellépett Macron ellen. 2017-ben Putyin nyíltan támogatta Emmanuel Macron ellenfelét, a szélsőjobboldali Marine Le Pent. Most Marine Le Pen asszony újra jelezte: indul a következő elnökválasztáson. Az csak 2022-ben esedékes, de a francia sajtó jó része úgy véli: Putyin titkosszolgálata megkezdte a kampányt Emmanuel Macron ellen!
Mit akar Putyin?
Az orosz elnök mindenekelőtt meg akar szabadulni azoktól a szankcióktól, melyek Oroszországot sújtják a Krím félsziget megszállása miatt. Emiatt az EU – az USA-hoz hasonlóan – szankciókkal sújtja Oroszországot. Ahol népszerűségének növelése érdekében Putyin mindenképp gazdasági növekedést kíván elérni. Ehhez nagyon kellene a gazdasági szankciók megszüntetése …
Macron: stratégiai párbeszéd Oroszországgal
A francia elnök Münchenben a biztonságpolitikai konferencián megállapította: a szankciók politikája Oroszországgal szemben nem működik. Helyette stratégiai párbeszédet javasolt – akármit is jelentsen ez. Franciaország egységes európai haderőt akar, mely független az Egyesült Államoktól és képes arra, hogy megvédje az Európai Uniót az orosz fenyegetéstől. Franciaország az egyetlen atomhatalom maradt az Európai Unióban a brexit után. Macron ezt ajánlja mint az európai biztonság alapját.
A nagy játszmában kis lépés Párizs polgármesterének lejáratása, mely az FSZB módszereit idézi. Az oroszok hivatalosan mindent tagadnak, de nem is nagyon titkolják, hogy céljuk az Európai Unió destabilizálása, mert az egyes tagállamokra sokkal nagyobb nyomást tudnak gyakorolni mint Brüsszelre.
A New York Times szerkesztőségi vezércikkben foglalkozik a rohamosan romló amerikai-török viszonnyal és a Trump elnök barátságos szavai ellenére keményedő washingtoni állásfoglalással Oroszországgal szemben. „Bármit is mond, illetve tesz Trump, az újabb és újabb büntetések elriaszthatják pl. Magyarországot és Olaszországot, hogy túlságosan nyomuljanak a retorziók feloldása ügyében.”
Az első vezércikk szerint Törökország lefelé tartó spirálba került és Trump, illetve Erdogan ellenségeskedésével minden eddiginél törékenyebbé válik Washington és Ankara szövetsége. Pedig egy NATO-államról van szó, amelynek területén atomfegyvereket állomásoztatnak a tengerentúlról, és az amerikai elnök egyik kedvenc erős embere nemrégiben még török kollégája volt. De hát fokozatosan kiderült, hogy igazából autokrata, aki a gazdasági populizmusban, a harcias nacionalizmusban és a társadalmi konzervativizmusban jeleskedik, miközben a maga személyi kultuszát építi.
Magyarország és Lengyelország, amely a saját tekintélyuralmi pályáján halad, bizonyította, hogy az uniós tagság nem szavatolja a demokratikus liberalizmust. A török gazdaság azonban nagyobb, mint a másik kettő együttvéve, és mélyebb, továbbá régebbi kapcsolatok fűzik a Nyugathoz. Stratégiai hiba volt az unió részéről, hogy nem vonta Ankarát határozottan a saját vonzáskörébe. De ha még tovább fokozódik a feszültség, mi marad a létfontosságú török-amerikai viszonyból és képes lesz-e Trump, illetve Erdogan megjavítani azt? A török eset ismételten felveti a kérdés, hogy az iszlám értékek mennyire összeegyeztethetők a liberális demokráciával, benne az egyenlőséggel, a sajtó, a szólás és a vallás szabadságával.
Az orosz-amerikai viszonnyal kapcsolatban a New York Times megállapítja: Trump ugyan csúcstalálkozókon haverkodik Putyinnal, ám az államapparátus az újonnan elrendelt szankciókkal bekeményít Moszkva ellen. Az biztos, hogy a megtorló intézkedések ártanak az orosz gazdaságnak, mégsem befolyásolták látványosan Oroszország viselkedését. Mi több, Putyin minden egyes alkalommal súlyosabb vádakat fogalmaz meg a Nyugat ellen. És ebben a kezére játszik, hogy az amerikai elnök – saját adminisztrációja ellenében – sorban jókat mond az orosz vezetőről. Ám a mostani lépések értelme az, hogy bizonyítja: az Egyesült Államok nem hajlandó megbékélnie az orosz agresszióval vagy beavatkozással.
Ezzel párhuzamosan bármit is mond, illetve tesz Trump, az újabb és újabb büntetések elriaszthatják pl. Magyarországot és Olaszországot, hogy túlságosan nyomuljanak a retorziók feloldása ügyében. Putyin éppen az ellenlépések eltérő amerikai, illetve európai megítélése láttán mondhatja, hogy itt azok csapnak össze a nyugaton, akik egyfelől nem szeretnék, ha Oroszország ismét nagyhatalom lenne, illetve másfelől akik baráti viszonyra törekednek vele, vagyis a szankcióknak semmi közük ahhoz, amit a Kreml csinál.
A politikust csak az térítheti jobb belátásra, ha érzékeltetik vele, hogy csak saját magától függ, nem pedig a Fehér Ház kiszámíthatatlan lakójától, vagy egy pár európai populista vezetőtől: remélhet-e jobb elbánást. Viszont ha az amerikai államapparátus megosztott a kérdésben, az csak nevetségessé teszi a szóban forgó intézkedéseket.
Fociról, energetikai beruházásokról és gazdasági együttműködésről beszéltek és szóba került a Török Áramlat, valamint a paksi atomerőmű is. Ezt közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-vel, és e közlés nyomán ezt a tájékoztatás kapta a közélet híreire kíváncsi magyarországi nyilvánosság.
Pedig, volt ott más is. A 444 portálé az érdem, ők találták meg, hogy az orosz közmédia ennél részletesebben is beszámolt arról, miről tárgyalt a két ország vezetője.
Sok mindenről, amit Havasi Bertalan és a vele szövetséges MTI nem tartott fontosnak megosztani a magyar emberekkel.
És most itt nem azt hiányoljuk, hogy Putyin elnök elmondta, mennyire jó futballistának tartja a magyar miniszterelnököt. Ez nyilván egy kötelező tiszteletkör, s ennek elhallgatását betudhatjuk a magyar miniszterelnökre jellemző és köztudott szerénységnek.
Azt azonban már nehezebb megmagyarázni, hogy Orbán az orosz közmédia szerint azt is mondta Putyinnak: még a mostaninál is jobban fejlődhetnének a két ország kapcsolatai, ha nem lennének, azok a kártékony szankciók, amelyek veszteséget okoznak Magyarországnak. Azokra a törvényekre gondolt Orbán Viktor, amelyek korlátozzák egyes orosz bankok és vállalatok hozzáférését az európai tőkepiachoz, és tiltják a fegyverek és bizonyos energetikai technológia exportját Oroszországba.
A szankciókat – amelyeket legutóbb két hete Orbán Viktor is aláírt – 2014 óta többször is meghosszabbították.
Legalábbis ezt nyilatkozta az orosz elnök az osztrák közszolgálati médiának abból az alkalomból, hogy látogatást tesz Ausztriában.
A közszolgálati médiának adott interjújában Putyin úgy fogalmazott: Oroszországnak érdeke egy egységes és virágzó Európa Unió, amely együttműködik Moszkvával, hiszen országa legnagyobb gazdasági partneréről van szó. Tagadta, hogy az euroszkeptikus pártokat támogatná az Európai Unióban.
Putyin látogatása azért jelentős, mert az orosz elnök majdnem egy éve nem járt Nyugat-Európában.
Az osztrák sajtó emlékeztet rá, hogy a nyugati államok közül elsőként Ausztria kezdett el orosz földgázt importálni, és ez a mennyiség egyre növekszik. A gazdasági kapcsolatok mellett a jó politikai kapcsolatokat is igyekeznek megőrizni. Oroszországgal minden politikai erő jóban szeretne lenni Ausztriában, de a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) ápolja a legjobb kapcsolatot az oroszokkal.
Heinz-Christian Strache, a kisebbik kormánypárt vezére nyíltan lobbizik azért, hogy vessenek véget az Oroszország elleni szankcióknak, de az FPÖ tagadja, hogy támogatnák őket az oroszok, és mostani interjújában Putyin is igyekezett csökkenteni a kapcsolat jelentőségét.
Az EU Oroszország kérdésében egyébként eleve erősen megosztott: Ausztria és Magyarország mellett például a frissen megválasztott olasz kormány is szankciók újragondolását szeretné.
A szankciók bevezetésének 2014-ben fő oka a Krím-félsziget annektálása volt, de az oroszok szíriai szerepvállalása és a Szkripal-ügy is szerepet játszott a nyugati országok és Oroszország kapcsolatának megromlásában, amelyet új hidegháborúként is emlegetnek.
Korántsem okozott meglepetést, hogy vasárnap Nicolas Maduro nyerte meg a venezuelai elnökválasztásokat. Az ellenzéki jelölteknek nem sok esélyük volt a győzelemre, mivel a pálya minden kétséget kizáróan az eddigi elnök felé lejtett. Azonban a választások után Maduro nem dőlhet hátra elégedetten a székében: Venezuela már csak árnyéka tíz évvel ezelőtti önmagának, s Caracas szinte megállíthatatlanul rohan a szakadék felé.
Szinte már általános trenddé vált májusban, hogy kevesen mentek el szavazni az ebben a hónapban tartott választásokra, mint az irakira vagy libanonira. Ez alól Venezuela sem kivétel: vasárnap a szavazóképes lakosság 46 százaléka (alig 9 millió ember) járult az urnákhoz, amely a messze legalacsonyabb adat 1958 óta, hiszen az elmúlt évtizedekben nem volt ritka a 90 százalékos részvételi arány sem. Sőt, az ellenzék azt pedzegeti, hogy ez a kormány által közzétett adat sem felel meg a valóságnak. Ugyanis a venezuelai hatóságoknak még plusz két órán át nyitva kellett tartaniuk a szavazóhelyiségeket, mert a részvételi arány este hatkor 30 százalék körül mozoghatott.
Nicolás Maduro venezuelai elnök caracasi kampánygyűlésén. Maduro ingén elődjének, Hugo Chávez néhai elnöknek a képe. A kép forrása: MTI/EPA/Cristian Hernández.
Azonban még ez az alacsony mutató sem akadályozhatta meg a 2013 óta hatalmon lévő, egykori buszsofőr Nicolas Madurót abban, hogy “történelmi rekordról” és “elképesztő aktivitásról” számoljon be a győzelmi beszédében. A 11 évvel ezelőtt alapított Venezuelai Egységes Szocialista Párt (spanyolos rövidítéssel PSUV) jelöltje gyűjtötte be a leadott szavazatok több mint kétharmadát, miközben előtte az összes idei, nem kormánypárti közvélemény-kutatás 20 és 30 százalék közötti támogatottságot mért. Maduro szinte mindent megígért a híveinek: egy új venezuelai gazdaság megteremtését, védelmet az Egyesült Államok és a latin-amerikai szövetségeseinek “ármánykodásától”, a szervezett bűnözés elleni harc fokozását, valamint a bolívár (Venezuela pénzneme) megerősödését. Sőt, igencsak elragadta őt a hév, amit jól mutat
“Baszd meg magad imperializmus” kijelentése is.
Bojkottra fel!
A vasárnapi választásokon Maduro semmit nem bízott a véletlenre. A “Köztársaság-hadművelet” keretében lezárták a határokat és közel 300 000 rendőrt, illetve katonát mozgósítottak, elsősorban az ellenzéki településeken és kerületetekben állomásoztatva őket. Országszerte Úgynevezett „vörös pontokat” állítottak fel: ezek olyan kormányzati sátrak voltak, ahol a választók beszkennelték a venezuelai állam által kibocsátott elektronikus kártyáikat, és a leadott PSUV szavazatokért cserébe ételcsomagokat vagy kupont kaptak. A kormány mintegy 13 000 ilyen pontot állított fel, ami azért jócskán kimeríti a „szavazatvásárlás” fogalmát.
Maduro mellett négy másik jelölt mérettette meg magát a választásokon. Ennél ugyan jóval többen voltak, de a legtöbbjüknek megtiltották az indulást. Ezért az ellenzéki pártok és jelöltek a bojkott mellett döntöttek, s mint ahogyan később látható volt, a venezuelai állampolgárok eleget is tettek a felhívásnak. Ezen a téren a Demokratikus Egység Asztala (MUD) töltötte be a vezető szerepet, amelyet hivatalosan kizártak és “újraregisztrációra” kényszerítettek a hatóságok. Ők eleve 2018 decemberére akarták átrakni a választások időpontját, de ezt a kormánypárt megakadályozta.
Henri Falcon venezuelai ellenzéki elnökjelölt támogatói egy választási kampányrendezvényen Caracasban 2018. május 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Cristian Hernández.
Korántsem véletlen, hogy az ellenzék ilyen követeléseket mert támasztani Caracassal szemben. Tavaly ugyanis Maduro azt tervezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság segítségével feloszlatja a parlamentet és korlátozni fogja a képviselők mentelmi jogát. Csakhogy ez korábban soha nem látott tiltakozási hullám kitöréséhez vezetett az országban, amelyben több tucatnyian vesztették életüket és a letartóztatottak száma elérte a 150-et. Habár a polgárháború-közeli állapotok miatt végül nem léptették hatályba a törvényt, Maduró elérte, hogy megválasztják az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjait, akikkel le akarta cseréltetni még az elődje, Hugo Chávez által 1999-ben bevezetett alkotmányt és átvenni az irányítást a parlament felett. Ez pedig újabb tüntetéseket váltott ki, s csak ebben az évben eddig 30 nagyobb demonstrációról és zavargásról van tudomásunk.
Henri Falcon venezuelai ellenzéki államfőjelölt sajtótájékoztatót tart Caracasban 2018. május 20-án, miután elvesztette az aznapi előrehozott elnökválasztást. MTI/EPA/Christian Hernández.
A második helyen Henri Falcón végzett, aki a leadott szavazatok 20 százalékát szerezte meg. A Lara nevű régió kormányzója egykoron még a PSUV színeiben politizált, de 2012-ben saját pártot alapított. Ez azonban nem oszlatta el a kételyeket vele kapcsolatban, hiszen az ellenzék soraiban sokan “a kormány ötödik hadoszlopának” tartják, még akkor is, ha nyitna Washington felé és átalakítaná az ország gazdasági rendszerét.
11 százaléknyi szavazatot kapott Javier Bertucci lelkipásztor, aki elsősorban a keresztény értékekhez való visszatérésre és a népszavazások kezdeményezésére (legyen szó az abortuszról vagy akár a homoszexuálisok örökbefogadásáról) helyezte a kampányát. Sem Falcón, sem Bertucci nem ismerte el Maduro “történelmi” győzelmét és mindketten a választások megismétlését követelik.
Szankciók szankció hátán
Az ellenzékhez hasonlóan vélekedtek a választás “tisztaságáról” és “demokratikusságáról” az országon kívül is. A választási rendszer és Maduro újraválasztása ellen tüntettek a külföldre menekült venezuelaiak, akiknek a száma 2015 és 2017 között majdnem 1,3 millió fővel nőtt. Az 14 amerikai és karibi országot magába foglaló úgynevezett Lima-csoport tisztességtelennek és áltathatatlannak minősítette az egész választási rendszert, diktátornak nevezve az államfőt. Többen visszahívták a nagyköveteiket, tiltakozó jegyzéket adtak át és a Caracasszal fenntartott diplomáciai kapcsolatok korlátozását hirdették meg. Ehhez még párosult az is, hogy mindent latba vetnek majd azért, hogy
” a nemzetközi hitel- és pénzintézetek ne adjanak többé kölcsönt a dél-amerikai országnak”
A bírálók közé tartozik az Európai Unió és az Egyesült Államok is. Washington egyáltalán nem habozott és egy nappal Maduro győzelme után újabb szankciókat lépetetett életbe Caracas ellen. Ezek négy venezuelai állampolgárt és három külföldi céget érintettek, mint a Noor Plantation Investments LLC és a SAI Advisors Inc. Kiutasítottak két venezuelai diplomatát az Egyesült Államok területéről, és egyes feltételezések szerint már a nagykövetség esetleges bezáratásárán gondolkodnak.
Országok, amelyek elismerték Maduro győzelmét. Pirossal vannak jelölve az elutasító, zölddel pedig a támogató államok. A fekete szín Venezuelát jelenti Kép forrása: Wikimedia Commons.
Bukott állam, romos gazdaság
A nagyfokú passzivitás nemcsak az ellenzék által meghirdetett bojkottban gyökeredzik: az alacsony részvételi arányhoz nagymértékben hozzájárult a dél-amerikai ország gazdasági és szociális mélyrepülése is. Már Hugo Chávez életének utolsó éveiben látszódott, hogy a “venezuelai modell” kimerülőben van, mivel a költségvetési deficit hirtelen a bruttó hazai termék közel 20 százalékát tette ki, miközben az államadósság a tízszeresére növekedett.
A viszonylagos jólét alapja a kőolaj volt, a latin-amerikai ország kivitelének több mint 90 százalékát ez az energiahordozó tette ki. Paradox módon mégis előfordult, hogy a benzin ugyanúgy hiánycikknek számított a lakosság körében, mint a cukor, a liszt vagy a tej. Caracas számára súlyos csapást jelentett, amikor a nemzetközi kőolajárak öt évvel ezelőtt hirtelen csökkenni kezdtek. Ennek következtében a termelés mára 1,4 millió hordó/napra esett vissza, ami a 2015-ös adatok felét jelenti. Év végéig legalább 15 százalékos GDP-esés várható, az államdósság elérheti az 50 milliárd dollárt.
Ám, amiben Caracasnak egyértelműen “sikerült” egy regionális rekordot felállítania, az a hiperinfláció. Egyes gazdasági elemzők szerint
a pénzromlás meghaladhatja a 16 000 (!) százalékot is.
Vagyis a latin-amerikai országban körülbelül minden huszadik napban megduplázódnak az árak, leginkább az élelmiszereké. Ezt az inflációt a Maduro-adminisztráció pénznyomtatással igyekszik ellensúlyozni. Ugyanúgy folyamatosan “emelik a fizetést”, például a minimálbér 2,5 millió bolívár, ami viszont csak 25 amerikai dollárnak felel meg. A lakosság gyakran már a rezsiszámlát sem tudja kifizetni, miközben csak májusig 700 000 áramkimaradást regisztráltak az országban. A korábban mintaként beállított egészségügyi rendszer teljes romokban hever, a maláriában vagy a tuberkulózisban elhunyt betegek sem számítanak ritka jelenségnek.
Ám még ha ez nem lenne elegendő, a venezuelai társadalmat rendkívül sok feszültség szabdalja belülről. Caracas ma a világ legélhetetlenebb városai közé tartozik, és az egész országban átlagosan 60-an vesztik életüket valamilyen erőszakos cselekményben. A bűnbandák rendes utcai háborúkat vívnak a hatóságokkal, miközben vidéken, főleg a határ menti szakaszokon szinte mindennaposak a gerillák által végrehajtott támadások. Emiatt a hadsereg szétesőben van, s a dezertálások száma – köztük a tiszteké is – a duplájára emelkedett az előző évhez képest.
Előttünk a vízözön
A “venezuelai álom” és a “chávizmus” már évekkel ezelőtt kipukkant. Maduro tisztában van azzal, hogy az újabb hat évig tartó elnöksége alatt a gazdaság rendbetételére kell a legtöbb energiát, időt és pénzt fordítania. Máskülönben még az év vége előtt egy nyílt forradalommal vagy polgárháborúval lesz kénytelen szembenézni. Ám a jelenlegi vezetés hatalmára nézve nem a politikai ellenzék vagy más térségbeli országok jelentik a legnagyobb veszélyforrást.
A venezuelai hadsereg okozhat komoly fejfását, mivel könnyen a saját kezébe veheti az irányítást. Igaz, az ország történelmében bőven akad példa a sikertelen puccskísérletekből, többek közt maga Hugo Chávez is megpróbálta magához ragadni a hatalmat 1992-ben, de már önmagában súlyos csapást mérne a PSUV befolyására és pozíciójára az, hogy ha a hadsereg egy katonai államcsínyt tervezne. Ezért korántsem hagyhatók figyelmen kívül Rex Tillerson korábbi amerikai külügyminiszter szavai, aki a dél-amerikai országgal kapcsolatban megjegyezte:
“Venezuelában és Latin-Amerikában gyakran előfordul, hogy a hadsereg számít a változás ügynökének akkor, amikor már olyan rossz a helyzet, hogy a vezetés többé már nem a népet szolgálja”
Franciaország elnöke kapta idén a Charlemagne díjat. A Nagy Károly császárról elnevezett díjat minden évben annak nyújtják át Aachenben, ahol Charlemagne uralkodott, aki a legtöbbet tette az egységes Európáért. Merkel kancellár meleg szavakkal üdvözölte Emmanuel Macront, aki újra felvázolta reformterveit, melyekkel szemben “a nacionalizmus zenéje mind hangosabb Európában”. A célzás világosan Magyarországra és Lengyelországra vonatkozott.
Egységes szuverén Európára van szükség, mert
a megosztottság “olyan mint a lepra, egyre csak terjed”.
Macron nemcsak beszél a szuverén Európáról, de cselekszik is. Most Donald Trump amerikai elnök iráni döntése ellen mozgósít.
Nem vagyunk vazallusok! – hangsúlyozta Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter annak kapcsán, hogy Trump megfenyegette azokat a külföldi cégeket is, melyek befektettek Iránban az atomalku aláírása után. Ez olyan nagy európai cégeket érint mint a Total olajtársaság, az Airbus repülőgépgyártó közös európai óriásvállalat és a két nagy francia autógyár a Renault és a Peugeot.
Bruno Le Maire egyeztetett amerikai kollégájával, Steven Mnuchinnel, aki pontosította Trump fenyegetését: hat személy és három cég esik az USA szankcióinak hatálya alá Iránban. Ezek a forradalmi gárda vezetői illetve a hozzájuk tartozó cégek. Akik velük kapcsolatot tartanak fenn, büntethetők lesznek az amerikai felfogás szerint. Bruno Le Maire kérte az amerikai pénzügyminisztert, hogy az európai cégeket mentesítsék a szankciók alól, vagy legalább adjanak hosszabb határidőt. Steven Mnuchin udvariasan válaszolt, de Franciaország pénzügyminisztere úgy summázta a beszélgetést, hogy nincsenek illúziói a folytatást illetően.
Épp ezért Franciaország megkezdte az offenzívát: Jean-Yves Le Drian külügyminiszter kerek-perec kijelentette, hogy Európa nem fogja megfizetni Trump döntésének az árát. A negatív következményeket máris érzékeljük – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője, aki a Le Parisien című lapnak nyilatkozott.
Az olaj ára megy felfelé és a feszültség egyre fokozódik a térségben.
Jean-Yves Le Drian arra a légi háborúra célzott, mely Szíria felett zajlott Izrael és Irán között.
Párizsban nem lepődtek meg Trump döntésen, hiszen Macron elnök nemrég Washingtonban járt. Onnan azzal jött vissza: az USA valószínűleg kilép az iráni atomalkuból. Macron szerint ebben a helyzetben a közös európai fellépés a megoldás. Ennek megfelelően tanácskozásokat szerveznek a német és a brit külügy- illetve pénzügyminiszterek számára, hogy közös álláspontot dolgozzanak ki Trump szankciói ellen. (Franciaország, Nagy Britannia és Németország az a három EU tagállam, mely az USA-hoz, Oroszországhoz és Kínához hasonlóan aláírta az iráni atomegyezményt 2015-ben.)
A válaszcsapásra Párizsnak három konkrét ellenterve van – mondta Bruno Le Maire. Az első az, hogy
felmelegítik azt az EU-s törvényt, mely lehetővé teszi az amerikai szankciók elkerülését.
Ezt a kubai embargó elkerülésére fogadták el, de sohasem alkalmazták. Most Franciaország szerint itt az idő. A másik Macron elnök kedvenc ideája, a pénzügyi függetlenség az Egyesült Államoktól. Lehet ez Európai Valutaalap vagy bármi más, a cél az, hogy az EU megnövelje pénzügyi szuverenitását. A harmadik ellenterv az amerikai cégek európai ügyködésének alaposabb vizsgálata. Ennek is van előzménye, hiszen az Apple milliárdos adóhátralékot kényszerül befizetni, és a Google is hatalmas büntetést kapott Brüsszelben.
Az amerikai szankciókra válaszul nekünk is hasonlóképp kell cselekednünk – hangsúlyozta Franciaország pénzügyminisztere.
Hétfőn orosz diplomatákat utasítanak ki az Egyesült Államokból – értesült a New York-i Bloomberg portál. A kiutasítás oka a szolidaritás Nagy Britanniával. Donald Trump megígérte May miniszterelnöknek, hogy az USA is szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben a kémügy miatt.
Szkripal ezredes az orosz titkosszolgálat híres árulója Nagy Britanniában ideggáz támadás áldozata lett lányával együtt. Nem haltak meg, de nincs esély arra, hogy normális emberként folytassák életüket. Szkripal ezredes 100 ezer dollárért eladta szolgáltatásait a nyugati titkosszolgálatoknak. Ezért hosszú börtönbüntetésre ítélték őt Oroszországban. Kicserélték orosz kémekre, akik Nyugaton buktak le. Szkripal ezredes Angliában élt, de minthogy a CIA-nak is dolgozott, ezért Washingtonban is saját ügynek tartják az ellene intézett orosz ideggáz támadást.
Az USA 2014-ben jelentett be először szankciókat Oroszországgal szemben miután Moszkva annektálta a Krím félszigetet, mely korábban Ukrajnához tartozott. Putyin ezt követően a demokrata adminisztráció ellenfeleit támogatta az Egyesült Államokban. Hillary Clinton a 2016-os választások demokrata vesztese részben az orosz támogatásnak tudta be, hogy Donald Trump nyerte az elnökválasztást. Washingtonban ma is tart a vizsgálat Trump orosz kapcsolatainak az ügyében.
Egyébként Putyin választási győzelme után Trump gratulált az orosz elnöknek. Jelezte: készen áll egy újabb csúcstalálkozóra Vlagyimir Putyinnal. Ám közben Washingtonban a nemzetbiztonsági tanács javasolta Trumpnak: utasítson ki orosz diplomatákat a Szkripal ügy miatt. A Bloomberg értesülései szerint Trump meg is teszi ezt hétfőn, de közben utasította Jon Huntsman Moszkvában dolgozó amerikai nagykövetet, hogy készítsen elő egy csúcstalálkozót Vlagyimir Putyinnal…
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
