Mikor töltöttek ki Önök utoljára egy facebookos személyiségtesztet, amit egyik barátjuk posztolt a közösségi hálón? Mikor tankoltak utoljára a Lukoil töltőállomásainak egyikén? Nincs kizárva, hogy a világ orrára kötött személyiségjegyeikkel vagy az orosz cég kasszájában hagyott pénz egy részével Donald Trump elnökké választását támogatták! Esetleg saját, hőn szeretett autokratáik hatalmát finanszírozták a barátság meg a kíváncsiság nevében – és a „jótékony” orosz „energiacseppek” profitján keresztül!
A brit Cambridge Analytica elemző cég politikai kampányszerepéről és a Facebook-adatokkal való visszaélésekről tett hétvégi leleplezés – az Oroszországba visszavezető szálak segítségével – választ adhat az évek óta megválaszolhatatlannak tartott kérdésre: Hogyan vezethetők meg választópolgárok milliói, hogy józan észérvek ellen szavazva narancssárga lakkozott hajú szélhámos milliárdost, az európai történelem legnagyobb békekísérletét szétromboló pártot, netán a „civilizációs végveszély” ellen egyes-egyedül oltalmat kínáló nemzeti hőst – magyarul: álszent demagóg populistákat – emeljenek hatalomra?
Amikor a kanadai Christopher Wylie a céget 2014-ben elhagyó egyik alapító, a hétvégi brit sajtóban leleplezte a Cambridge Analytica sötét titkait – a Brexit-győzelemtől a Trump-kampányig játszott szerepét –, felfedezések egész cunamiját indította el, amely könnyen elmoshatja az amerikai elnök és orosz szövetségesei közé húzott, összejátszást leplező védőgátat.
A sztori egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek feltételeztük. A politikatudomány eddig is tudta – és a délszláv háborúk katasztrófájából kiindulva is bizonyította –, hogy az emberek legmélyebb érzelmeiken keresztül közelítik meg a világ dolgait és azok mentén is szavaznak. Ezzel magyarázható, hogy nem ritkán önérdekük ellen, dühük és félelmeik alapján választanak maguknak politikai „csillagot”.
Márpedig ha így van, akkor ezeket a dühöket és félelmeket – az emberi gondolkodás bizonyítottan legnagyobb hajtóerővel rendelkező gépezetét – meg kell ismerni és fel kell használni a választási és egyéb politikai kampányokban ahhoz, hogy segítségükkel szinte bármilyen politikai programot diadalra lehessen vinni.
Itt jön a képbe a Cambridge Analytica (CA) – és orosz kapcsolatai.
A CA kutatói a Facebookkal kötött szerződés értelmében személyiségteszteket osztottak meg a közösségi hálón, amelyeket több millió Facebook-tag töltött ki. Az ő adataik mellett azonban barátaik és ismerőseik adatait is begyűjtötték a kutatók, s így mintegy 50 millió emberről tudtak szinte tökéletes képet alkotni az élet majd minden területén. Ezeknek a feldolgozása alapján már csak ki kellett használni az így nyert ismereteket, és olyan hírekkel bombázni a mit sem sejtő polgárokat, amelyek legmélyebb érzéseiket érintették.
Nigériában (kőolaj!) pl. ilyen módon sikerült eltéríteni választópolgárok sokaságát a szavazástól. A Brexit-referendum előtt ugyanilyen alapokról bombázták a szavazókat a brit nemzeti büszkeségre való rájátszással, az Európai Unió „birodalmi böszmeségének” propagandájával, a nemzeti szuverenitást „megsértő” politikájának „leleplezésével”, valamint a kelet-európai vendégmunkások inváziójával ijesztgetve őket.
Amerikában a fehér munkásosztály privilégium- és talajvesztését aknázták ki, valamint a közismert társadalmi ellentétekre indultak rá, az ellentétes érdekű csoportok egymás ellen uszításával egyengették az egyébként szinte teljesen esélytelen ingatlanmilliárdos hatalomra vezető útját.
A Cambridge Analytica piszkos játékaiban kiemelkedő szerepet játszott egy bizonyos dr. Alekszandr Kogan szociálpszichológiával is foglalkozó fiatal orosz kutató, aki az óriásadathalmazok feldolgozását tanította a Szentpétervári Állami Egyetemen. Abban a városban, ahol az orosz titkosszolgálat Internetkutató Központjából irányítják a nyugati civilizáció és a demokratikus társadalmak elleni harcot. Kogan, aki cambridge-i honlapján (Kogan oldala tegnapról mára eltűnt az egyetem honlapjáról) „elfelejtette” feltüntetni szentpétervári kapcsolatait, a Lukoil „jótékony tudományfejlesztő” grantjaiból pénzelte kutatásait. A Lukoil 2014 óta az Európai Unió és az Egyesült Államok közös szankciós listáján szerepel, amelyet az Ukrajna elleni orosz agresszió és a Krím-félsziget illegális elcsatolása miatt vezettek be orosz bankok és más kormányközeli cégek ellen.
A CA „zseniális” adatmanipulációs (pontosabban: embermanipulációs) eljárásaira először a Trump előtti legsötétebb szélsőjobboldali politikus, Ted Cruz texasi szenátor (akinek szélsőséges módszereitől korábban még a pártvezetők is gyakran elhatárolódtak) kampánya kötött szerződést, mivel az ő politikai „keresztapjának”, Robert Mercer titokzatos milliárdosnak több milliós érdekeltsége van a brit cég amerikai irodájában. Csakhogy amikor Trump bebiztosította magának a Republikánus Párt elnökjelöltségét, Cruz emberei – meg szponzorai – átálltak az ingatlanszélhámos oldalára.
Trump kampányának vezetését akkor vette át Kellyanne Conway, egy kislányos hangú, de boszorkányosan médiamanipulátor meg Steve Bannon, a fehér szuprematizmus és etnopopulizmus főpropagandistája. Velük együtt a Cambridge Analytica „szaktudása” is átkerült Trumphoz – akinek ugyancsak szüksége volt rá, mert a demokrata pártkonvenció után súlyosan vesztésre állt.
A brit Guardian napilap a Brexit-referendum óta nyomoz ezekben az ügyekben, újabban a már említett Wylie segítségével, akinek most lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy cége milyen célokra fordította adatmanipulációs zsenialitását. A brit média nem lenne brit, ha nem talált volna módot arra is, hogy titokban rögzített videón mondassa ki a CA vezetőjével, milyen piszkos módszereket tudnak bevetni politikai célokra. Egy független tévéstúdió szervezte meg, hogy „tájföldi érdeklődőkkel” találkozzon a cégvezető és rejtett kamerába tegyen vallomást „képességeikről”. Olyasmiket mondott el, amiket a hírhedt Trump-dosszié is dokumentált.
A Facebook most igyekszik kimosakodni a piszkos ügyekben nyújtott segítsége miatti felelősség alól – mondván, hogy a brit cég visszaélt a szerződésük által nyújtott lehetőségekkel és adatokkal –, de máris kongresszusi tagok egész sora követeli az azonnali vizsgálatot a közösségi hálók ellen. Logikusnak tűnik, hogy Robert Mueller rendkívüli ügyész összeesküvés-vizsgálata is kiterjed erre a rendkívül lényegesnek tűnő kapcsolatrendszerre.
Elképzelt-lokalizált epilógus (vagy inkább prológus)
Mivel a történtek egyértelműen történelmi nagyságrendű potenciális hatással bírnak, játszadozzunk el annak a gondolatával, hogy ha valaki (például egy Putyin-típusú, végtelen anyagi, műszaki és egyéb eszközökkel rendelkező, sértett önkényúr) ki akar fejleszteni egy módszert a nyílt társadalmak befolyásolására, annak lehetőségeit először nyilván egy kisebb téttel rendelkező „mintán” kellene kipróbálnia. Keres hát egy jelentéktelen országot, amelynek lakói óriási történelmi veszteséget érezve és súlyos gazdasági válságban evickélve dühösen szemlélik maguk körül a világot. Legyen ez a – feltételes – laboratórium, mondjuk, Szerbia, hiszen annak az „esetét” ismerjük legjobban az elmúlt 30 év vesztes háborúi, egész nemzettestek, sőt a „nemzeti bölcső” elveszítése, valamint a katasztrofális politikából származó gazdasági kilátástalanság közepette elég lehet felkínálni lakóinak egy „nemzetmentő” politikust, akit jól el lehet adni. Elég lehet rájátszani a fenti fájdalmakra, arra, hogy az „egész világ ellenünk van” – és máris arra szavaznak az emberek, aki végtelen önbizalommal kínálja a kiutat.
Egy másik feltételezett kísérleti terepnek elképzelhetjük akár a legnemesebb magyar nemzeti érzést is, amely közel fél évszázad (1867–1914) befogadó multikulturális csúcsteljesítményei után az első világháborús katasztrófából megharmadolva, megtépázva, harminc évvel később pedig az ismételt stratégiai melléfogás nyomán még jobban megszégyenülve, idegen elnyomás alá kerülve, hihetetlenül mély sebeket szenvedve, majd a demokratizációs nehézségekbe belekeseredve 2008 körül újabb gazdasági válságot ér meg – amiből egy nemzetmentő politika képes csak kiemelni. Bizonyítottan tudjuk, hogy a Nyugat-ellenes magyar nyelvű propaganda forrásai jórészt Oroszországból származnak. (A valódi sebeket az ártatlannak tűnő, közösségi médiabejegyzéseken keresztül terjesztett álhírek meg „érzelmi terrorizmus” okozza az olyan környezetben, ahol az állami média szigorú politikai diktátum alatt működik. Az már csak hab a tortán, hogy Bencsik András, a “Békemenetek” egyik kitalálója még 1986-ban is lelkesen méltatta a szovjet–magyar barátságot, Lovas István propagandista pedig köztudottan oroszbarát.)
Ha így történt volna, ha Putyinnak kísérleti terepre volt szüksége, a szerb meg a magyar nemzeti fájdalmak-félelmek-dühök tárházánál jobb laboratóriumot keresve sem találhatott volna magának. Onnan már csak egy ugrás a Brexit meg Amerika meghódítása!
Purger Tibor (Washington)
