Ez volt ma – 2017. november 30.

0
870

Egyeztetni hívják az MSZP-t, amely elhalaszthatja kongresszusát, kormánylapot vert át az Együtt, meghallgatta Trump vejét az elnökválasztási kampányba való orosz beavatkozást vizsgáló bizottság, és 80 éves lett Ridley Scott – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Három párt is egyeztetésre hívja az MSZP-t

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Közös közleményben jelentette be a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat. A három párt elnöke közös levelet is írt erről Molnár Gyulának, az MSZP elnökének. Ebben azt írják: meggyőződésük, hogy Orbán Viktor rendszere megdönthető 2018-ban, amennyiben

egy választókerületben csak egy ellenzéki jelölt száll szembe a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel.

Bíznak abban is, hogy később az LMP és a Momentum is csatlakozik. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke erről a Független Hírügynökségnek azt mondta: „lehet, hogy lesz valamilyen együttműködés, de erről akkor kell beszélni, ha már létrejött”

Elhalaszthatja az MSZP a kongresszusát

Pénteken feltehetően bejelenti a Magyar Szocialista Párt, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Ennek valószínűségéről már szerdán említést tett Molnár Gyula elnök, ám ő maga annak a híve, hogy legalább a programról beszéljenek és szavazzanak a küldöttek. Az eredeti terv az volt, hogy ennek a fórumnak kell majd jóváhagynia a miniszterelnök-jelölt személyét, azok után, hogy Botka László visszaadta ezt a tisztet, és ugyancsak

a kongresszus hatáskörébe tartozik az esetleges közös lista, illetve a koordinált, véglegesített lista elfogadása.

Ma már azonban látható, hogy szinte semmi esély nem maradt a megállapodás tető alá hozására; se személy, se lista nincs, és akkor nem is említettük a közös indulás gondolatát, amely a Demokratikus Koalíció hozzáállása miatt teljesen esélytelennek látszik.

- Hirdetés -

Meghekkelte az egyik kormánylapot az Együtt

Különös hirdetés jelent meg a Habony Árpádhoz köthető Lokálban. A szövege szerint „kreatív jogértelmezésre” kerestek bírókat, feltételül szabták a nemzeti konzultációban való részvételt és a 2010 után szerzett közhivatali tapasztalatot. Azt is írták:

„Jogi végzettség hiánya nem akadály.”

A hirdetést az Együtt adta fel, így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a kormány szerintük felszámolja a bíróságok függetlenségét.

Részben alkotmányellenes Handó Tünde utasítása

Az alaptörvénnyel ellentétesen írt elő olyan magatartási szabályokat az Országos Bírósági Hivatal elnöke, amelyek megsértése akár a bíró felmentéséhez is vezethetnek. Egy bíró fordult a testülethez, szerinte a kétharmados törvényi szabályozás helyetti belső utasítás sérti a bírák függetlenségét.

Orbán megköszönte a budapestieknek

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt.

Orosz kapcsolatairól kérdezte Trump vejét a bizottság

Donald Trump és Jared Kushner
Fotó: MTI/EPA/Ettore Ferrari

Meghallgatta Jared Kushnert, Donald Trump amerikai elnök vejét és tanácsadóját az a vizsgálóbizottság, amely

a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányba való orosz beavatkozást vizsgálja.

A meghallgatáson elsősorban arról volt szó, hogy milyen szerepet játszott az orosz kapcsolatokban Michael Flynn, korábban lemondásra kényszerülő volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Trump vejének ügyvédje annyit közölt, hogy ügyfele mindenben együttműködik a bizottsággal.

Életfogytiglant kapott 29 katonatiszt Argentínában

A 29 egykori katonatisztet az argentin katonai diktatúra idején 1976-83 között elkövetett emberiesség elleni bűntettekért ítélték el. Volt fregattkapitányok is vannak köztük. A bíróság csaknem 800 tanút hallgatott meg a haditengerészet egykori műszaki iskoláján történt eseményekről, ahol a börtönné és kínzóközponttá alakított épületegyüttesben illegálisan tartották fogva, kínozták és gyilkolták meg a diktatúra ellen tiltakozókat.

Nyolcvanéves lett, de egyszerre több filmen is dolgozik Ridley Scott

Ridley Scott (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező

még most is hihetetlenül aktív,

sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .