Interjú Dr. Hertzka Péter főigazgató főorvossal, a XIII. kerületi Egészségügyi szolgálat vezetőjével, amiben elmondja, a XIII. kerület betegellátása egy sziget a magyar egészségügy háborgó tengerén.
Miért nincsenek komoly, mélyreható változások az egészségügyben?
Ha a kormányzat kommunikációját figyeljük, akkor nem ezt érzékeljük. Viszont, mi, akik benne élünk nap, mint nap, folyamatosan szembesülünk az ágazat rossz állapotával. Pedig valóban: a kormányzat beletesz sok pénzt az egészségügybe, miközben a dolog több sebből vérzik. Mondok példát: megemelték az e területen dolgozók bérét, ami így helyes, majd azt mondták: a megemelt bért maga az intézet gazdálkodja ki a megemelt teljes volumen korlátból (tvk), abból az összegből, ami eleve kevés volt. De a megemelt orvosi és szakdolgozói fizetéseket csak akkor tudod kifizetni, ha ezt a bizonyos tvk-t képes az intézmény teljesíteni. Vagyis, rövidre zárva: úgy emeltek fizetést, hogy nem biztosítottak hozzá hátteret. Másként: megemelték ugyan a fizetéseket, csak éppen a bevételek nem biztosítják ennek a fedezetét.
De ez így egy kicsit cinikusnak tűnik…
Hát a kormányzat nyilván nem így fogja fel, azt mondja, teljesíts, és akkor lesz pénz.
És mi az akadálya a teljesítésnek?
Nem biztos, hogy a beteg bejön az intézetbe, és az sem biztos, hogy olyan betegséggel érkezik, ami után magasabb pontszám jár – mert ez a bizonyos tvk erről szól -, és ha így alakul, akkor már nem is lehet teljesíteni a szükséges pontszámokat, és ha nincs elegendő pont, akkor nem is jön elegendő pénz. Ráadásul vannak olyan szakmák, amelyek eleve alulfinanszírozottak.
Például?
Mondjuk a belgyógyászat. Egy ilyen rendelő nem működhet belgyógyászat nélkül, viszont lehetetlen nyereségesen üzemeltetni. Következésképp veszteséget termel, ha szabad az orvoslással kapcsolatban ilyen kifejezést használnom, és aztán folyamatosan görgeti maga előtt ezt a hiányt.
És akkor?
A mi esetünkben kénytelen az önkormányzat beletenni pénzt, hogy működőképesek maradjunk. Ebben nekem nagy szerencsém van, mert mögöttem egy olyan önkormányzati vezetés van, amelyiknek fontos, hogy az itt élők a legjobb ellátásban részesüljenek. Ez nem pusztán a gyógyítást jelenti, hanem a megelőzést is. Ezért vásárolt például az önkormányzat a CT és MR vizsgálathoz szükséges gépeket, felszereléseket, melyekkel a kerületi lakosok NEAK támogatás nélkül – önkormányzati forrásból – ingyenesen kerülnek vizsgálatra 2 hetes intervallumon belül. Sok-sok későbbi betegséget előzhetünk meg az előzetes vizsgálatokkal. Ez valódi szűrés, amely valódi gyógyulást eredményez. Ennek köszönhetően egyébként a kórházi kezelés is lerövidül, hiszen a beteg pontos vizsgálati eredményekkel jelentkezik a kórházban, szükségtelenné téve az ottani, olykor napokon át tartó vizsgálatokat. Ezzel ráadásul annak a kockázata is csökken, hogy a beteg összeszedjen valamilyen fertőzést, ami ugye manapság meglehetősen gyakran előfordul. Ezáltal a kórházi lét ideje is lerövidül, a páciens hamarabb kerül haza, a saját környezetébe. Ugyanide kapcsolható az egynapos sebészet kérdése is, ami szerintem rendkívül fontos dolog. Vannak helyek az országban, ahol a szürkehályog műtétre hosszú hónapokat kell várnia a betegnek. Nálunk ez egy-két hét. Kérdem én, akkor miért nem forszírozzuk az egynapos sebészetet? Miért nem ott oldjunk meg olyan betegsége ellátását, amelyhez felesleges a betegnek a kórházban feküdnie? Egyébként 2007 augusztus óta végzünk intézetünkben egynapos sebészeti beavatkozásokat és az elvégzett műtétek száma megközelíti a tizenkétezret.
Nem értem, hiszen tudok olyan kórházakról, amelyek kifejezetten az egynapos sebészetre szakosodtak…
Igen, ott korlátlanul működhet, nálunk, itt a rendelőintézetben, tehát ahol járóbeteg ellátás van, ott korlátozták…
De miért?
Nem tudom, csak azt, hogy ez így teljesen értelmetlen. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a kórházi lobbinak ez az érdeke, a másik – ami pedig ölelkezhet ezzel – hogy bizonyos alulfinanszírozott kórházi tevékenységeket, ezzel akarnak pótolni. Természetesen tudom, hogy nem lehet mindent egynapos sebészettel megoldani, de a jelenleginél sokkal többet igen, ám ez a megoldás sokak érdekeit sérti. Pedig állami szinten rengeteg pénzt lehetne megspórolni, ha a járóbeteg ellátásban résztvevő intézmények közül kijelölnének néhányat, amelyek az egynapos sebészet területi centrumává válnának.
Itt önöknél, úgy tudom működik az egynapos sebészet. Akkor mi a gond?
Igen, működik, de korlátozottan. Éppen erről beszéltem. Olyan korlátok között kell dolgoznunk, amelyek mellett nem úgy és nem a leghatékonyabban működik ez a részlegünk, a már említett elszámolási rendszer miatt. Kifejezetten abszurd a helyzet. Ha nem teljesítek kellő számú műtétet, akkor nem érvényes a szerződésem, viszont ha a nagysúlyszámú – ez az elszámolási rendszerben van rögzítve – beavatkozásokat preferálom, akkor pedig nem tudom elérni a kötelező műtét mennyiséget, így viszont nem jutok hozzá az állami pénzhez. Remélem érthető. Legalább is a magyarázat, mert a rendszer az értelmetlen.
Teli van a magyar egészségügy ilyen értelmetlen akadályokkal, nem?
Sajnos igen. Mondok mást is. Itt van például a baleseti sebészet. Ma ezen a területen is lehetetlen állapotok vannak. Egyszerűen megoldható problémák húzódnak hetekig, mert az adott baleseti sebészet nem tudja fogadni, túlterheltsége okán a beteget. De az egynapos sebészet képes lenne javítani a helyzeten. De nem tud, mert bár nem kértünk hozzá sem plusz pénzt, sem mást, pusztán a meglévő tevékenységi körünket bővíteni, kifejezetten a jobb és hatékonyabb ellátás érdekében. Nem lehet, mondja a bürokrácia. Adjak be a kérvényt, majd egy bizottság, jó esetben hónapok múlva dönt valamit. Nekünk bizonyos szakmákra van engedélyünk, ezt kellene kibővíteni, ráadásul úgy, hogy az ÁNTSZ ezt elvben jóvá is hagyta, pusztán egy papírt kellene kiállítani. Nem pénzt adni, hangsúlyozom újra, pusztán egy papírt adni. Engedélyt. És nem lehet, miközben egy sor beteg problémája megoldódna. A Többlekapacitás-befogadási Bizottság– mert így hívják – a mi CT és MR vizsgálatunkra vonatkozó elképzeléseinkre is nemet mondott.
Ez a rendszer mindig így működött: lassan és bürokratikusan. Pedig sokszor csak jóakarat kérdése.
És, ha ez így működne, akkor nem fordulna elő olyasmi, amit nemrégiben hallhattunk: tizenhét órát várakozott valaki a sürgősségi osztályon…
Ez minden sürgősségi osztályon így van. És ha már említette: a sürgősségi betegellátó rendszer ebben a formában nem működik. Én úgy látom, ez persze a magánvéleményem, hogy ma a sürgősségi osztályokon feleslegesen gyűlnek össze a betegek, arra várva, hogy eldöntsék, melyik szakorvos fogja őt kezelni, ahelyett, hogy akiknek egyértelmű a helyzete, azonnal ahhoz az osztályos orvoshoz fordulna, aki, amúgy, a végén úgy is kezelni fogja. Ha száz betegből kilencven egyenesen a megfelelő helyre menne, akkor máris megszűnnének ezek a lehetetlen állapotok. Hogy érthető legyek: ha valakinek begyulladt a mandulája, miért üldögéljen órákig a sürgősségin, ahelyett hogy rögtön a gégészetre menne, ahol különben a végén úgy is kiköt? A sürgősségi osztályok a jelenlegi formájukban túlterheltek, kevés az orvos, nincs meg a megfelelő infrastruktúra, és nincsenek meg azok a helységek, ahol a betegeket korrekten le lehet látni.
Viszont iszonyatosan lehangoló…
Igen, iszonyatosan az. Lehetne ez működő rendszer is, ha hozzá mernének nyúlni.
Miért működik ilyen irracionálisan a magyar egészségügy?
Nem hiszem, hogy erre az én feladatom megfelelő választ adni. Ki képes választ adni arra a kérdésre, hogy miért ésszerűtlen valami, ami működhetne ésszerűen is? Pedig ez nem pénzkérdés, csak odafigyelés kérdése. Nyomasztó, hogy így van, mert mentálisan is tönkreteszi a betegeket.
Hát igen. Azt szokták mondani: addig jár jól valaki, amíg nem kell találkoznia a magyar egészségügyi ellátással…
Én meg azt mondom – remélem nem szerénytelenül: addig jár jól, amíg velünk van dolga…
Azt akarja mondani, hogy a XIII. kerületbe kell költözni, mert itt tovább lehet élni?
Azt mondom, hogy itt odafigyelnek a betegre. A megelőzésre, a gyógyításra, az emberségre. Az emberség legalább olyan fontos, mint egy jól eltalált recept. Tudom, hogy ma még ez egy sziget, de akkor is létező sziget: ebben az angyalföldi környezetben a humánus, szakszerű és jól felszerelt ellátást kapnak az emberek. Hogy ne betegnek, embernek érezhessék magukat. Ez az, amiről a legtöbb helyen már elfelejtkeznek; kiveszett ebből a világból az emberség.
