Mint azt az iskolában tanultuk, a lakmuszpapír a folyadékok pH értékének meghatározására használatos. A szó eredete a holland nyelvre vezethető vissza, és egy festékanyag előállítási módjára utal: a lak (lecsepegtet) és moes (pép) szavak összetétele. Persze ez érdektelen, a fontos az, hogy a vizsgált folyadékról lakmusz használatával a szakember megtudja, savas-é, vagy lúgos, esetleg semleges, mert ez fontos számára a további kezelést illetően.
A szakemberek (és ez az élet minden részét, szeletét és témáját illetően igaz) sokkal, de sokkal kevesebben vannak, mint akik nem azok. A laikusokat egyáltalán nem érdekli az ügy, nem az ő dolguk ugyanis, van nekik más bőven, majd hülyék lennének foglalkozni vele. Egyetlen esemény létezik a demokráciák életében, ahol mindenkinek szakembernek kell, illetve kellene lenni: ez pedig a választás, azaz azon képviselők megválasztása, akik révén a nép hatalmát gyakorolja.
Ezzel a választási módszerrel sajnos van egy kis baj. A politikai helyzetekhez értő szakemberek aránya választáskor is kb. ugyanannyi, mint a hollandiai festékkészítő szakembereké lakmuszozáskor, ebből következően a demokrácia jóval inkább hit, mint tudás kérdése. A demokrácia hatalmas előnye ugyanakkor, hogy a megválasztás után hamar kiderül a nép számára, jól választott-e, vagy sem, és általában négy év után korrigálhatja a hibát.
Ugyanakkor az a hiba két dolog miatt nagyon hosszú időre szólhat. Az egyik, hogy ha az ország vezetésében/menedzselésében tehetségtelenek kerülnek hatalomra, azt a nép igencsak megérzi az életszínvonalat illetően, ha pedig a népátverésben tehetségesek, és megvan a médiájuk is a hülyítéshez, sokáig hatalmon tudnak maradni. Egy népnek akkor van kifejezetten pechje, ha egy választáskor mindkettő igaz. Ilyen esetben a hatalomra jutottak még akár 16 évig is folytonosan parancsolgathatnak a népnek a médiumok nagy részének manipulálásával, a folyamatosan romló gazdasági, oktatási és egészségügyi és szolgáltatási szint ellenére. Amennyiben lopósak, akkor a 16. év végére a kiválasztottak csapata nagyon gazdag lesz, és ha még az az elképesztő világbotrány is bekövetkezik, hogy a nagyon sok köz(!)pénzből működtetett köz(!)médiumot sikerül a regnálók szolgálatába állítani, azaz a nép saját maga fizeti az átverését, mégpedig bőkezűen, akkor nagyon nagy a baj.
Mindennek az abszolút koronája, ha a nép állandóan kétharmadot ad a regnálóknak, azaz így ténylegesen korlátlan hatalomhoz jutva, szabad kezet kapnak ahhoz, hogy megfelelő kinevezésekkel a maguk szolgálatába állítsák a média döntő részét, az összes féket és ellensúlyt, manipulálják a rendőrséget, az ügyészséget, amelynek bekövetkezte esetén a kormányfő nyugodtan érezheti magát XIV. Lajosnak, mondván, „L’état c’est moi”, mindenki másnak kuss! Akár 16 hosszú éven át.
Persze bárki mondhatja azt, hogy ez lehetetlen, nem létezik, ilyen ország és nép a mesében sincs, még nagy fantáziájú emberek is belebuknának az elképzelésébe, ezért csak elméletileg van rá esély. A való életben viszont kizárt! A nép ugyan tényleg nem szakember, de az ország értelmisége, mely lángoszlopként vezeti őt a Jó felé, a vázolt szörnyű lehetőség kialakulását már a második ciklusban biztosan megakadályozza, ha ugyan nem az első közepén, hiszen egy ilyen rendszer vérlázító és elviselhetetlen lenne nem csak az ottani és akkori lángoszlopként működő Petőfiknek, de még az ottani és akkori Erdélyi Józsefeknek is. Ilyen esetben bárhogy és bármivel próbálkozik a kormány, a teljes értelmiség összefog (kivéve a kormány mellé felsorakozott haszonlesőket), és megtalálja a módját a nép fölvilágosításának, hogy ezeket aztán többé soha, és hogy az általuk kiválasztott ellenzéki párt mennyivel jobb lesz! Ha ezt a váltást az ország értelmisége nem intézi el, pláne, ha sok-sok éven keresztül még kísérletet sem tesz az elintézésére, annak rendkívül rossz híre lenne világszerte, mondván, hát milyen értelmiség az ilyen, mikor pont ez lenne a feladata!
Mindig van olyan párt, vannak olyan pártok, amelyek nem részesek a botrányban, lehetnek akár friss vagy akár ismert erők, ilyen esetben ezeket futtatja föl a feladatát ismerő értelmiség egy olyan nagy erejű népszerűsítő kampánnyal, amelynek hatására a következő választáson a szavazók, elzavarva a regnálókat, őket választják meg az ország élére, azaz nem lehet olyan kifogás, hogy nincs párt, akivel a regnálókat le lehetne váltani. A probléma ezzel általában az, hogy az ún. független médiumok, azaz az értelmiség szócsövei abszolút érthetetlen módon nincsenek tisztában vele, a propaganda nem csak arról szól, hogy az egyik párt milyen rossz, hanem arról is, hogy a másik miben lenne jobb, és mennyivel. Enélkül a választó úgy gondolkodik, hogy igen, O rossz, sőt nagyon rossz, mindenki azt mondja, hogy maga a borzalom, de még mindig jobb, mint Gy. Illetve még mindig jobb, mint most már D. Így aztán hiába mondják O-ról akárhányan, hogy elképesztően pocsék, azért még minden választást megnyer.
Tegyük most fel, hogy a fenti elképzelhetetlen létezik (tudom, hogy ilyen szörnyűség nem lehetséges, de ez most gondolatkísérlet), és van ilyen ország. Méghozzá Európában! Sőt, Európa közepén! 16 éve már, hogy egy országvezetésben rendkívül tehetségtelen, viszont népátverésben nagyon menő banda uralja, és még mindig nem sikerül őket leváltani, de most megjött a Messiás, és felcsillant a remény. Érdekes módon ezen ország értelmiségében eddig nem csillant föl a remény, hiába volt a másfél évtized alatt sokfajta párt, amelyek egy részének még értelmes programja is volt, az értelmiség egyiket sem kezdte el népszerűsíteni (egyiket sem!), azaz egyik sem felelt meg finnyás ízlésének. Brit tudósok legfrissebb sejtése szerint ezt a „Gy-hatás” okozza, amely megbénítja az agy dicsérő jelzőket használó felét, és az egyáltalán nem működik, ha egy adott, az O elleni győzelem érdekében feldicsérendő pártnak Gy-hez akár a legkisebb köze is kimutatható. Ehhez a kimutatáshoz az is elég, ha az adott párt „nem fideszes”, hiszen akkor egy platformon van Gy-vel! Így aztán az O csapat sokáig ült a trónján megingathatatlanul. Nagyon, nagyon sokáig.
Ugyanakkor az új Messiás esetében Gy-hatásról nem beszélhetünk, mert ő sokáig az O banda nagy haszonleső/haszonélvezőinek egyike volt, de egyszer csak hirtelen megvilágosodott (elvált), és úgy szippantotta föl napok alatt az összes ellenzéki párt szavazóit a komplett értelmiséggel együtt, mintha azok sose lettek volna máshol (ez aztán a személyes vonzerő!). Az elképesztő siker további fokozása érdekében a Messiás közölte, ő ugyan senkivel sem közösködik, pláne nem Gy-ékkel, viszont minden ellenzéki párt lépjen vissza az ő javára. kivétel nélkül! Az ország értelmisége ujjongott örömében, és lelkesen támogatta az ötletet.
A pártok egy része vissza is lépett (véletlenül pont azok, amelyek úgy látták, a leghalványabb esélyük sincsen – hja, úgy könnyű, lehet mondani), sőt a lenullázódott MSZMP utódpárt prominens alakjai még nyílt levelet is írtak, hogy lépjen vissza minden ellenzéki a Messiás javára, és akkor majd a Messiás győzelme után majd újrakezdik a baloldaliságot. Nulláról. Lángelmés ötlet, az egyszer bizonyos.
Az ország értelmiségének vezetésével a „Mindenki lépjen vissza a Messiás győzelme érdekében!” jelszó sokkal hangosabb lett, mint bármely más érv a kampány során. Hallgatólagosan persze ez csak egy pártra vonatkozott, természetesen a Gy pártra. A dolog érdekessége, hogy a Messiás párt 10 – 12 százalékkal vezetett a regnálók előtt, a Gy pártot pedig a közvélemény kutatók egyre alacsonyabban, a választás közelében már rendszeresen 1 százalékra mérték, azaz a visszalépés hatását tekintve bármely matematikus halálra röhögte volna magát, ha ezzel foglalkozik. Még szerencse, hogy a matematikusoknak nem volt idejük rá, mert akkor éppen a szakmájukat kellett megvédeni egy aljas támadástól.
További érdekesség, hogy más, akár magasabban mért ellenzéki párttól senki nem követelt semmilyen visszalépést, kizárólag a Gy párt került célkeresztbe, de a Gy-hatás ismeretében ez csak természetes.
Ma végre kimondhatjuk, hogy gondolatkísérletünk véget ért (és ez az írás balhék nélkül megjelentethető). Tételezzük fel, hogy a Messiás pártja az ország értelmiségének gondos közreműködése révén („Mindenki lépjen vissza az ő javára!”) kétharmadot kapott, így az új király is mondhatja, hogy „L’état c’est moi”, korlátja neki sincs semmi, ahogy az előzőnek se volt, és esetében fogalmunk sincs, hogy mostantól mi lesz. O-nál tudtuk, nála nem.
Konkrétumokat ők nem mondtak, nehogy belekössön valaki, a leendő királyt csak beszédeiből ismerjük, azt tudjuk, hogy fenyegetésben nagymenő, az új személyzet most kezdi a szakmát, és a Parlamentben egy jogszabály beterjesztésekor csak az lesz a kérdés, hogy elég jobboldali-e, vagy még jobboldalibbá kell átfaragni.
Hát, ide sikerült jutnunk. Nagy gratula minden közreműködőnek.
Ja, egyébként a Lakmusz.hu, hogy egyenlő legyen a verseny, nemrég megjelentette, melyik párt mit hazudott a kampány során (lásd itt). A Gy, illetve ma már D párt egy szem hazugságát külön cikkben dolgozták ki, de az se jött össze nekik, habár a lelkes hangvételből láthatóan máig azt hiszik, hogy igen. A többkulcsos adóról meg a svájci indexálásról viszont nem írtak semmit.
Ki hitte volna?
