Miért jelentik az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli biztonsági garanciák a döntő fontosságú, mégis másodlagos kérdést
2025 elején, válaszul a Trump-kormányzat Ukrajnára nehezedő békenyomására, Franciaország és az Egyesült Királyság a „Tettrekészek Koalíciója” keretében tárgyalásokat indított az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. Európa ezzel azt kívánta jelezni Washington felé, hogy kész nagyobb kockázatot vállalni annak érdekében, hogy érdemben részt vehessen a békefolyamatban. A megbeszélések központi kérdése az volt, miként lehet olyan tűzszünetet kialakítani Oroszország és Ukrajna között, amely visszatartja Moszkvát egy későbbi támadástól. A cél a múlt hibáinak elkerülése volt.
A vita sok szempontból hasznosnak bizonyult, mert segített megfogalmazni a tartós béke előfeltételeit. A biztonsági garanciákról szóló tárgyalások arra késztették a nyugati fővárosok döntéshozóit, hogy először gondolják végig komolyan: milyen szerepet vállalnának Ukrajnában és Ukrajna körül a jövőben. Ugyanakkor a folyamat négy alapvető hiányossággal küzd – és ezek továbbra is fennállnak.
1. A biztonsági garanciákról szóló tárgyalások nem visznek közelebb a háború befejezéséhez
A különböző nyugati javaslatok – például egy „biztonsági erő” létrehozása vagy a NATO keleti szárnyának légvédelmi rendszereinek ukrajnai integrálása – kedvező fogadtatásra találtak Kijevben. Ugyanakkor ezek a tervek – akár közvetlen katonai jelenlétről, akár katonai-ipari együttműködésről szóltak – negatív reakciót váltottak ki Moszkvában.
Paradox módon a stabil tűzszünet keresése távolabb sodorta a harcok végét. Az olyan javaslatok, mint a nyugati csapatok nyugat-ukrajnai állomásoztatása, növelték a Kreml óvatosságát és a háború utáni helyzettől való félelmét. Ez tovább csökkentette Moszkva – amúgy is csekély – kompromisszumkészségét, és erősítette a győzelmi békére (Siegfrieden) való törekvését a megegyezéses béke (Verständigungsfrieden) helyett.
Szergej Lavrov külügyminiszter 2025 márciusában egyértelműen elutasította a külföldi csapatok ukrajnai jelenlétét: „A NATO-országok csapatainak jelenléte bármilyen zászló alatt az ukrán földön ugyanolyan fenyegetést jelent. Semmilyen feltétel mellett nem fogadjuk el.”
2. A tervezett garanciák nem tartalmaznak valódi, anyagi erejű elemeket
A jelenlegi javaslatok többnyire szándéknyilatkozatok, forgatókönyvek és ígéretek gyűjteményei. Ezek megvalósulásuk esetén ugyan javíthatnák Ukrajna biztonságát – például szimbolikus csapatjelenléttel vagy légi megfigyeléssel –, de nem jelentenek érdemi előrelépést sem Ukrajna nemzetközi beágyazottságában, sem katonai védhetőségében.
A tervek nem hoznak létre olyan intézményi keretet, mint a NATO, és nem irányoznak elő katonailag jelentős nyugati csapatjelenlétet az érintkezési vonal mentén. Így sem Kijev, sem Moszkva nem tekintheti őket valódi garanciának.
Ukrajna mégis kénytelen lehet elfogadni azt, amit kap – nem azt, amire szüksége lenne. Ez azonban könnyen egy olyan tűzszünethez vezethet, amely csak átmeneti szünet a következő orosz eszkaláció előtt. Ráadásul ez a szünet Moszkvának kedvezne, amely így maga választhatná meg az újabb támadás időpontját.
A helyzet bizonyos értelemben megismételné a Budapesti Memorandum tapasztalatait: Ukrajna 1994-ben biztonsági garanciákat kapott, de ezek nem bizonyultak elegendőnek.
3. A vita elméleti marad, mert nem tudja előre jelezni a tűzszünet körülményeit
A jövőbeli tűzszünet jellegét alapvetően az fogja meghatározni, milyen helyzetben ér véget a háború:
- milyen lesz a harctéri állás,
- milyen állapotban lesz Ukrajna és Oroszország gazdasága,
- milyen nemzetközi pozícióban lesznek a felek.
A biztonsági garanciák megfogalmazása csak másodlagos tényező. A garanciák jelentőségét sokkal inkább a valós erőviszonyok határozzák meg, mint a papíron szereplő ígéretek.
Minél erősebb pozícióban lesz Ukrajna a tűzszünet pillanatában, annál kevésbé lesz szükség a garanciák érvényesítésére. Minél gyengébb helyzetben lesz, annál nagyobb az esély az újabb eszkalációra.
4. A nyugati vita következetlen és bizonytalan
Az elmúlt évben a nyugati álláspontot ellentmondások és visszakozások jellemezték. Az Egyesült Államok szerepe – mint nem hivatalos „háttérbiztosító” – továbbra sem világos. A „biztonsági erő” mérete, típusa, sőt létezésének lehetősége is vitatott.
A Trump-kormányzat újabb bizonytalanságot keltett, amikor bejelentette Grönland annektálásának szándékát, illetve gazdasági tárgyalásokat kezdett Moszkvával. Ez megingatta az európai – és ukrán – bizalmat az amerikai elköteleződés iránt.
Összegzés
A 2025-ben indult vita az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról fontos, de idő előtt érkezett. A tűzszünet utáni helyzet megvitatása anélkül, hogy lenne terv a tűzszünet elérésére, inkább eltereli a figyelmet a valódi feladatról.
A háború befejezését és a jövőbeli tűzszünet stabilitását nem a garanciák szövege fogja meghatározni, hanem a terepen és a gazdaságban fennálló tényleges helyzet. Az a fajta anyagi és katonai támogatás, amelyre Ukrajnának szüksége van a harcok lezárásához, lényegében ugyanaz, amelyre a tűzszünet után is szüksége lesz ahhoz, hogy megvédje magát egy újabb támadástól.
