Az ukrán elnök Davosban üzent Orbánnak, és a vele közös célok elérése érdekében munkálkodó más politikusoknak: „Minden Viktor, aki európai pénzből él, és közben megpróbálja kiárusítani az európai érdekeket, megérdemel egy fejbekólintást, és ha jól érzi magát Moszkvában, az nem azt jelenti, hogy hagynunk kellene, hogy az európai fővárosok kis Moszkvákká váljanak”.
Gondoltam, hogy Orbán erre valami hasonlóan stílusosat fog válaszolni, de sajnos a kampánykényszer, és az ügyeinek viteléhez szükséges belátási képességeinek csökkenését okozó béketanácsi szereplése következtében egy áldozathibáztató, sértés-hazugságtartalmú nyílt levelet küldött Zelenszkijnek. Annyira durva a tartalma, hogy egészben idézem:
„Úgy látom nem fogjuk megérteni egymást. Én egy szabad ember vagyok, aki a magyarokat szolgálja. Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad.
Ezért hiába hízelegsz nekem, továbbra sem tudjuk támogatni a háborús erőfeszítéseidet. Az ukrán emberek természetesen válogatott sértéseid ellenére is számíthatnak rá, hogy folytatni fogjuk országod ellátását elektromos árammal és üzemanyaggal, ahogy az Ukrajnából érkező menekülteket is segíteni fogjuk.
A többit az élet majd elrendezi, és mindenki megkapja, ami neki jár.”
Ez a „válasz” röviden szólva a megtámadott Ukrajna hálátlan és tehetetlen vezetőjét teszi felelőssé a béke hiányáért, eközben magát pedig „szabad emberként” és nagylelkű segítőként helyezi pozícióba. „Nem érdekel, n-e-m—é-r-d-e-k-e-l!” – üvöltik a magyarok erre a hírre rengeteg torokból, ám az a helyzet, hogy nem fordulhatunk el, mert nagyon komoly üzenet rejlik benne a számunkra is. Ha ezt meg meri tenni Orbán az elnöktársával, mit tenne meg a hatalmára törő ellenzéki értelmiséggel és civilekkel, ha „úgy hozná a sors”?
Az az utalás, hogy Zelenszkij „nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút”, azt sugallja, mintha a béke elérése a béketárgyalásokból rendszerint kihagyott, megtámadott Ukrajna szándékán múlna. Nemzetközileg elismert tény, hogy a háborút Oroszország indította, és a lezárása az agresszor kivonulásától is függ. Aztán még választhat is a honpolgár az ítéletekből: ha „nem tud” békét teremteni, akkor gyenge senki, ha meg „nem akar”, akkor meg egy háborús bűnös pöcs.
Az, hogy „az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad”, egészében vitatható állítás. Olyannyira az, hogy egy egész cikket lehetne szentelni csak az USA tébolyult elnökének naponta váltakozó vádaskodásairól és az amerikai befektetési érdekekről. Ezt most kihagyom, nincs szükség rá.
Számomra a „szorult helyzetben lévő ember vagy” üzenet az egyik legprimitívebb gondolat, ami minden mérce szerint méltatlan egy kormányfőhöz. Itt egy háborútól szenvedő ország vezetőjét, mint egy kiszolgáltatott szereplőt aláz meg, ami az egyenrangúság elvén működő diplomácia szabályainak durva felrúgását jelenti. Ebből a szempontból tehát eltanult egy visszataszító szokást a grönlandi szívhőmérsékletű Trumptól. A különbség köztünk azonban pont az, ami az USA és Magyarország között van.
Orbán magából indul ki, amikor azt írja: „hiába hízelegsz nekem”. Diplomáciai szempontból ez megint durván lekezelő, de amúgy egészen jól mutatja be, amit Orbán Putyin vagy Trump elé térdre esve ad elő a zárt ajtók mögött. Itt a saját frusztrációját élte ki Zelenszkijen, jól esett neki, nyilván. A lényegét tekintve ezzel azt állítja, hogy nincs súlya az ukrán elnöknek, aki csak jajgatni tud: ezért nem is kell vele párbeszédet folytatni.
A pszichológusok és pszichiáterek gondolom feljajdultak azt olvasva, hogy „válogatott sértéseid ellenére”. Itt a politikai skizofrén Orbán mártír-oldala mutatkozik be: őt, az ártatlant támadják, ezért erkölcsi fölényénél fogva nevezheti hálátlannak vagy agresszornak a másik felet. Tankönyvi eset ez is.
Az pedig, amit a végén ír, igazi háborús retorika: „mindenki megkapja, ami neki jár”. Ezt csak úgy lehet érteni, hogy megfenyegeti Zelenszkijt, és egészen nyíltan vállalja vele szemben az ellenséges viszonyt még annak árán is, hogy az a jövőbeli együttműködést ellehetetleníti. Felelős politikus soha nem tenne ilyet.
Orbán azonban más, hiába mondja Gulyás Gergely, hogy a miniszterelnöknek nincsenek nemzetközi ambíciói: lassan már csak azok maradnak, mert itthon buknia szükséges. Hogy mit akar, azt ember igazából nem értheti meg anélkül, hogy gonoszságot vagy kegyetlenséget ne tételezne fel erről a hajdan nagy tehetségként induló nemzetvesztő figuráról.
Amúgy tegnap volt a magyar kultúra napja annak tiszteletére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napra datálta a Himnuszt:
„Szánd meg Isten a magyart / Kit vészek hányának”.
80 nap.
