Többezer budapesti zsidó köszönhette az életét a fiatal svéd diplomatának, aki amerikai megbízásból érkezett Magyarországra, hogy védelmezze a megmaradt zsidókat, akiket a magyar csendőrök vagonokba zsúfoltak, majd pedig az SS Auschwitzban és más haláltáborokban tömegesen legyilkolt.
Roosevelt amerikai elnök megfenyegette Horthy Miklóst, hogy háborús bűnösnek nyilvánítják a vesztes világháború után, ezért a kormányzó leállította a további deportálásokat 1944 júniusában. Éppen akkor amikor az OSS – a CIA elődje -Magyarországra küldte Wallenberget, aki igen aktívan végezte munkáját a zsidók védelmében. Ezt megkönnyítette, hogy a nácik többsége tisztában volt vele, hogy a háborút elveszítették, és a semleges Svédországot ez felértékelte a szemükben. Raoul Wallenberg Svédország leggazdagabb bankár családjának fia volt, és ez Budapesten nagy presztízst jelentett számára. Budapest ostroma idején Wallenberg élete is veszélybe került, ezért 1945 januárjában átment a fronton, hogy találkozzon a parancsnokokkal és sürgesse a budapesti gettók felszabadítását. A szovjet csapatok eleinte udvariasan fogadták, de azután megérkezett Bulganyin hadügyminiszterhelyettes parancsa a letartóztatásra, Wallenberg a könyörtelen kémelhárítás, a Szmers fogságába került. Abakumov tábornoknak, a Szmers parancsnokának Sztálin azt a parancsot adta:
“inkább öljön meg tíz ártatlant minthogy egy kém élve megmeneküljön!”
Sztálin kémnek tartotta Wallenberget, de miért?
A fiatal svéd diplomata sorsa mindmáig tisztázatlan. Állítólag kihallgatták a Ljubankán, az állambiztonság központjában, ahol 1947-ben meghalt.
Sztálin élete utolsó periódusban minden bizonnyal üldözési mániában szenvedett, és mindenkiben kémet látott: ezért végeztette ki a szovjet marsallokat élükön a vezérkari főnökkel, Tuhacsevszkijjel, akiket náci kémeknek neveztek. A szovjet tisztikar kivégzése jelentős részben hozzájárult ahhoz, hogy a nácik villámháborúja a Szovjetunió ellen kishíján sikerrel járt, mert 1941 őszén majdnem elfoglalták Moszkvát is.
Jellemző egyébként Sztálinra, hogy miközben kivégeztette legjobb katonáit azzal a váddal, hogy náci kémek, ő maga vígan lepaktált Adolf Hitlerrel 1939 nyarán néhány nappal a második világháború kirobbanása előtt.
Miért tartotta kémnek Raoul Wallenberget Sztálin? Mert a Svájcban működő amerikai hírszerzés, az OSS jelölte Wallenberget a budapesti munkára, a zsidók megmentésére. Az OSS élén Allen Dulles, a hidegháborús amerikai külügyminiszter John Foster Dulles fivére állt.
Amint megkezdődött a hidegháború, a szakítás a Nyugattal, Sztálin kémhisztériája fokozatosan zsidóellenessé vált. A szovjet diktátor legyilkoltatta annak a szovjet zsidó szervezetnek a vezetőit akik a háború idején az Egyesült Államokban pénzt gyűjtöttek a Szovjetunió támogatására. 1948-ban Sztálin még támogatta Izrael megalakulását, de miután kiderült, hogy a zsidó állam a Nyugatot választja, Keleten megindult az antiszemita “tisztogatás.”
A leghíresebb talán a Slansky per volt Prágában, ahol kivégezték a csehszlovák kommunista párt zsidó vezetőit mint “cionista kártevőket.”
Wallenberg pert készítettek elő Budapesten
Bár Wallenberg felmenői között voltak zsidók, de a család már régen nem számított annak Svédországban, de mindez nem érdekelte Sztálint és környezetét, amely cionista perekkel akarta megfélemlíteni a kommunista pártokat mind a Szovjetunióban, mind pedig a “baráti” szocialista országokban.
Így fordulhatott elő, hogy Budapesten 1953 tavaszán Péter Gábor altábornagyot, az állambiztonság rettegett parancsnokát mint “cionista kémet” vették őrizetbe Rákosi irodájában, ahova jelentéstételre ment. Mi volt a bizonyíték arra, hogy Péter Gábor, aki 1945 óta vezette a politikai rendőrséget, cionista ügynök? Egy fénykép, amely együtt ábrázolta Péter Gábor altábornagyot Allen Dulles-szel nem sokkal a második világháború befejezése után, amikor még együtt üldözték a nácikat Európában. Érdekes, hogy akkor ez a fénykép nem tűnt gyanúsnak Sztálin elvtársnak, mert Moszkvában megölelte az odalátogató Péter Gábort, egyedül a magyar küldöttség tagjai közül 1946-ban! De hát akkor még más szelek fújdogáltak: az ötvenes évek elején viszont Sztálin cionista pert rendelt Magyarországon is.
Ember Mária a Magyar Nemzetben közölte ennek dokumentumait 1990-ben. Gerő Ernő, a kommunista párt második számú vezetője így írt erről Rákosi Mátyásnak, a vezérnek 1953 március elsején:
”a kihallgatások anyagából világos, hogy a két világháború közötti budapesti Zsidó Tanács tagjai mind a Gestapo ügynökei voltak!
/A Gestapo volt a náci politikai rendőrség, melynek feladatai közé tartozott a zsidók felkutatása és átadása az SS-nek, amely “az alsóbbrendű fajt” haláltáborokban likvidálta. Hogy gondolhatta a zsidó származású Rákosi és Gerő, hogy a Zsidó Tanács Gestapo ügynök lett volna?! Nyilván nem gondolták, de nem mertek ellentmondani Sztálin elvtársnak./
A bírósági tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket hanem, mert a szegény zsidók gyilkosai és az amerikai imperialisták kémei voltak”
– írta Gerő Ernő, aki Rákosi utóda lett a kommunista párt élén 1956-ban.
Kik ölték meg Raoul Wallenberget? – teszi fel a kérdést Gerő Ernő, akinek kiváló kapcsolatai voltak a szovjet állambiztonsággal a spanyol polgárháború óta amikor ő vezényelte a kivégző osztagokat Pedro elvtárs néven Barcelonában, ahol Sztálin parancsára végeztek az anarchista mozgalom vezetőivel.
“Wallenberg gyilkosai az 1944-es budapesti Zsidó Tanács tagjai között keresendők!”
– állította Gerő Ernő, és minden bizonnyal a kommunista párt által irányított bíróság is, de meghalt Sztálin, és a cionista perek lekerültek a napirendről. A kollégái által időközben félig agyonvert Péter Gábort nem végezték ki, hanem rövid börtönbüntetés után szabadlábra helyezték, és ágyban párnák közt végezte életét.
Raoul Wallenbergnek rövidebb élet jutott, mert Sztálin életében nem volt irgalom a “kémgyanús” embereknek, a svéd diplomata nevét viszont ma is utca őrzi Budapest zsidó negyedében, ahol nem felejtették el, hogy hány ezer zsidó életet mentett meg a holokauszt idején 1944-ben Magyarországon.
