Erre emlékeztet a 95 éves Los Angelesben élő neves gazdaságtörténész, Berend T. Iván, aki egykor a Németh kormány minisztere volt.
“Békés Európai Uniót” már 1310-ben javasolt Dante Alighieri. A Divina Comedia szerzője a Monarchia című írásában fejtegette azt, hogy Európa népei egymással összefogva sokkal jobb eredményt érhetnének el mint egymást legyilkolva. Akkor még Itália sem volt egységes, az olasz egység csak a XIX. század második felében következett be.
Az Európai Egyesült Államok nagy előfutára volt Victor Hugo. Az egyik legnagyobb francia költő, akinek édesapja Napóleonnak, az Európát egyesítő császárnak az ezredese volt, így írt 1849-ben a párizsi békekonferencia alkalmából:
”Eljön a nap amikor az európai kontinens minden országa testvériségben él majd. Eljön a nap amikor az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Egyesült Államok kezet nyújtanak egymásnak.”
Winston Churchill, aki megnyerte a második világháborút Hitlerrel szemben, 1946-ban beszéde mondott Zürichben, ahol az európai összefogást sürgette:
”hozzunk létre egyfajta Európai Egyesült Államokat!”
Berend T. Iván ezután az Európai Egyesült Államok jelenlegi ellenségeiről ír:
”Egy hódítani törekvő Putyin, egy Európa ellenes Trump, egy kint és bent is egeret fogni akaró Orbán, eltiporni akarják ezt a folyamatot, de végülis akaratuk ellenére, hosszabb távon ellentétes reakciót váltanak ki, és előre lendítik a fejlődést.”
Bába Iván , az Orbán kormány ex államtitkára: “a szuverenitás zsákutca!”
Orbán Viktor diplomáciai csődjét már Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke megfogalmazta Tusnádfürdőn, rámutatva arra, hogy Trump paktuma Putyinnal fikció, az Egyesült Államok a transzatlanti együttműködésben érdekelt, és ezt Magyarország sem hagyhatja figyelmen kívül. Tudja ezt Orbán Viktor is, aki Horvátországban a nyaralás idején is próbál kiutat keresni a diplomáciai csődből, és ezért hívta oda Németh Zsoltot a Fidesz atlantista politikusát. Németh Zsolt kénytelen volt virágnyelven megfogalmazni bírálatát Orbán “szuverenista” diplomáciájával szemben, de a nyugdíjas veterán, Bába Iván már kerek perec kimondta a valasz.hu-nak nyilatkozva, hogy a szuverenista diplomácia nem vezet sehova. Zsákutcában hol van előre? Ezen töpreng most Orbán Viktor Horvátországban. Helyzetét nem könnyíti meg, hogy Trump engedélyezte Ukrajnának olyan rakéta és drón támadások megindítását Oroszország ellen, melyek lehetővé teszik Moszkva és Szentpétervár és más stratégiai célpontok rendszeres támadását.
Putyin válaszcsapást ígért, vagyis tova tűnt az illúzió egy hármas csúcstalálkozóról Budapesten, ahol Trump, Putyin és Zelenszkij – az amerikai elnök elképzelése szerint közösen elhozhatná a békét. Lavrov orosz külügyminiszter az amerikai NBC televíziónak megerősítette, hogy Trump elképzeléseinek semmilyen realitása sincsen.
Putyin póráza egyre kínosabb Orbánnak
Az orosz titkosszolgálat nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, és ezzel nagy csapást mért a magyar miniszterelnök nemzetközi presztízsére. Egyrészt ezekután nehéz tovább hirdetni a szuverenista diplomáciát, mert mindenki úgy látja, hogy Putyin megerősítette Donald Tusk lengyel kormányfő állítását:
”Orbán Viktor orosz ügynök!”
Eddig se nagyon bíztak benne a NATO-ban és az Európai Unióban, de ezek után túlságosan is kilóg a lóláb.
Orbán a jövő emberéből a múlt embere lett, de miért?
A magyar miniszterelnök stratégiai koncepciója a nagy kontinentális együttműködésen alapult, melyet Berlinben fogalmaztak meg: Európa – Oroszország – Kína gazdasági szövetségén. Ennek volt a híve Helmuth Kohl, Angela Merkel CDU és Gerhard Schröder SPD kancellár. Az utóbbi ma is Putyin tanácsadója.
A nagy kontinentális együttműködés tervet az USA kezdettől fogva ellenezte, és az ukránok segítségével fel is robbantotta annak szimbólumát az Északi Áramlat tengeralatti gázvezetéket, mely Oroszországot összekötötte Németországgal.
Washingtonban 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánították Kínát és Oroszországot. Ezzel tovább erősítették Peking és Moszkva szövetségét, más oldalról viszont Biden elnöknek sikerült visszaállítani az USA vezető szerepét a Nyugat fölött. Trump megpróbálja magához édesgetni Putyint, hogy gyengítse a kínai – orosz szövetséget, de nincs reális ajánlata az orosz diktátor számára. Putyin egyre inkább Keletre tekint: Tiencsinben hamarosan újra találkozik Hszi Csin-ping elnökkel és Narendra Modi indiai kormányfővel is összefuthat a kínai kikötővárosban, mert Trumpnak őt is sikerült elidegeníteni a Nyugattól.
Merkel kancellár gyorsan nyugdíjba ment amikor felismerte, hogy az USA nem fogadja el a nagy kontinentális együttműködést az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Orbán az Adrián sirathatja diplomáciai álmainak eltűnését. Magára maradt a semmi ágán: egy költőnek ez természetes állapot, de egy népvezérnek?…




















