Tiborcz szállodája miatt hidegebb a Hévízi tó vize

0
3955
Facebook

Egy normális országban, ha van egy nemzeti érték, melyet az állam nem tud megfelelő minőségben gondozni, hát privatizálják.  A privatizációs okmányok között egy pontban feltételül kell szabni, hogy a természeti körülményekhez igazodnia kell minden beruházásnak, azaz meg kell óvni nemzeti értékünket. Csakhogy ez Magyarország,

8 milliárd forintos támogatással épült egy ötcsillagos szálloda Hévízen, melynek tulajdonosi köre Tiborcz Istvánhoz köthető. A nyolc milliárd forintos állami támogatás már önmagában is botrány, és ügyészi vizsgálatot követelne minden jogállamban, de a környezeti károsodás sokkal jelentősebb: a luxusszálloda gyógymedencéit ugyanis a Hévízi tó vize táplálja. Ennek következtében egyrészt vízhiány alakul ki egyes helyeken, másrészt pedig a Hévízi tó korábban 35-36 fokos vizének hőmérséklete tíz fokkal csökkent! Vészhelyzet alakult ki, melyet az Orbán kormány is érzékelt hiszen közelednek a választások: 361 millió forintot utalt ki a környezeti károsodás elhárítására. Az Átlátszó ezzel kapcsolatban azt írta, hogy a környezeti károsodás megszüntetése 30-40 milliárd forintba is belekerülhet, és évekig elhúzódhat. Mindeközben a gyógyvíz rendelkezésre áll a La Primore luxus szállodában, ahol a legolcsóbb szoba egymillió forintba kerül egy hétre.

Eden Spa

“A Le Primore új szintre emelte a Spa fogalmát. Merüljön el az összesen 1400 négyzetméter vízfelülettel rendelkező, saját kútforrásból hévízi gyógyvízzel töltött medencéinkben vagy élmény medencéink egyikében. Élvezze az egyedülállónak számító több mint 1000 négyzetméteren elterülő, három diszkréten elkülönített Lady, Experienced és Family szauna világunk egyikét, melyben a forróság szerelmeseit gőzkabinok, hamam, finn és infraszaunák, kőszauna, hóesést imitáló hószauna, Kneipp taposó, fény és hang terápiás zuhany, tepidáriumok és tematikus pihenő szobák várják. Töltődjön  fel a Balinese Spa és az újragondolt hévízi kezelések által, melyek a test és a lélek megújulást szolgálják” – írja Tiborcz István luxus szállodájának reklámszövege. Ki a miniszterelnök üzlettársa ebben a hévízi luxus beruházásban? A hamamból már ki lehet találni: egy arab herceg!

2010 után a hévízi fürdőt működtető cég állami tulajdonba került

2023-ban az Orbán kormány még új céget alapított a Hévízi tó fejlesztésére, de pénz már nem jutott rá, mert a 2022-es választások megnyerése után megkezdődött a nagy leállás. Lázár János kapta a népszerű feladatot mint építési és közlekedési miniszter. 4500 új beruházást állított le pénzhiány miatt. Mi indokolta a pénzhiányt? Egyrészt az, hogy az Európai Unió befagyasztott több milliárd eurót mondván: Orbán rokonai, barátai és üzletfelei nyúlják le azt, másrészt pedig az inflációval kombinált recesszió kiürítette az államkasszát. Putyin 2022-es Ukrajna elleni agressziója után megszűnt az orosz és az ukrán turizmus, amely jelentős szerepet játszott Hévíz életében.

A Hévízi tó főépülete – éppúgy mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere – megroggyant, és ezért le kellett zárni.

Naszádos Péter polgármester szerint a hévízi turizmus nem roggyant meg, csupán arról van szó, hogy a turisták immár nem a magánszállásokat keresik hanem a szállodákat. Amelyek csodák csodájára Orbán Viktorhoz köthetők: nemcsak a Tiborcz féle La Primrose luxus szállodáról van szó, mely 8 milliárd forintos állami támogatást kapott, hanem a szerényebb igényeket kielégítő Hunguest hotelekről, melyek Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak.  A két Hunguest szálloda Hévízen összesen 1,5 milliárd forintos állami támogatást kapott – írja az Átlátszó oknyomozó portál.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .