7500 milliárd

0
251
Facebook

Mikor az ember kétszáznyolcvanhatezredszerre is átgondolja, mi az értelmiség feladata a mai világban, és ismét túljut az olyan végletekig leegyszerűsített vágyálmokon, mint például: „Küzdeni a legnemesbekért” (senki nem tudja, hogy konkrétan mik a legnemesbek, azt meg pláne, hogyan kell értük küzdeni), ismételten és megint csak arra jut, hogy demokráciában a legfőbb dolog a felvilágosítás.

Valami Petőfi már írt a népet a Kánaánba vezető lángoszlopokról, de sajnos egyelőre nagyon messze vagyunk, nem csak a Kánaántól, de még a lángoszlopok megjelenésétől is. Ugyanakkor, mint azt a költő írta, vannak hamis próféták, amelyek ugyan nagyon hasonlítanak a lángoszlopokra, de messze nem azok, sőt ellenkezőleg. Ebből adódón jelenleg minden lángoszlopnak látszó tárgytól óvakodni kell (lásd pl. Hír TV, Mandiner, stb.).

A felvilágosítás azért szükséges, mert a demokrácia nem az értelmiség uralma, hanem a népé, amelyre általában jellemző, hogy nincs információja, nem is akarja megszerezni, és jelentős részük esetében, még ha hozzájutna, sem tudna mit kezdeni vele. Churchill mondotta volt, hogy a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval, ő meg aztán értett hozzá, miután néhány évet eltöltött a politikában, és egy, két világháborúban győztes nagyhatalom egyik, ha nem a legjelentősebb irányítója volt. Ez nem a választók lebecsülése, hanem a világ egyre bonyolultabb mivoltából adódó tény, amely világ működését egyre kevesebben képesek átlátni, de még az okosak se nagyon, pláne, hogy az okosaknak kinevezettek között sajnos elég sok az ostoba.

Ott van aztán ráadásnak, hogy egy nagyobb közösségben a döntéseket nehéz népszavazással meghozni. Ezért néhány speciális államon kívül a nép a döntéseket adott időre, például 4 évre az általa választott személyekre bízza, akik a választási győzelem révén hatalmat nyernek, hogy egy teljes ország nevében döntsenek. 4 hosszú év. Kellemetlen helyzet, mi?

A modern, demokratikus államok tettek ugyan róla, hogy ha a nép észreveszi, hogy rosszul döntött, a neki kárt okozókat le tudja váltani, de a következő választásig sok minden lehet, valamint a rendszerbe úgynevezett fékek és ellensúlyok is bele vannak építve, hogy ha a regnálókkal nagyon elszaladna a ló, vissza lehessen fogni őket, de sajnos előfordulnak olyan esetek, hogy mindez mindhiába. Ebben az esetben a megválasztottak valamely okból korlátlan hatalmat kapnak, így az első négy év elég ahhoz nekik, hogy a fékeket és ellensúlyokat saját irányítás alá vonják, és kiépítsék azt a médiabirodalmat (közmédia inkluzíve), amely egyedül és kizárólag az ő álláspontjukat képviseli, azaz nem a lángoszlopos, hanem a hamis prófétás változat. Ezen túlmenően a regnálók rendelkezésére áll a teljes GDP, azaz lehetőségük van arra, hogy a nép adott csoportjait vagy a teljes népet megkenjék minden választás előtt.

- Hirdetés -

Ilyen helyzet akkor áll elő, ha az országnak a komplett értelmisége vezetésével és az összes média segítségével sikerül egy olyan elképesztően gonosz alakot a nép fölé tornyosítani, hogy a rettenetes riadalomban és páni félelemben a nép akárkinek hajlandó volt akármekkora hatalmat adni, egyetlen feltétel, hogy csak a Gyurcsány ne! Itt tartunk immár 15 éve, és még jó sokáig itt is fogunk tartani. Mivel erőteljes lángoszlop hiány van. Nem mondtam volna még?

Jelenleg a szomorú helyzet az, hogy nincs még itt a Kánaán, sőt a jelek szerint egyre távolodunk tőle. Amint a költő az ilyen esetben kötelező tennivalókról írta:

„És addig? Addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell.
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel…”

Ebből következően a nép felvilágosítása mindig és mindenkinek kötelező, még ha az idézett sorok szerint a vátesz megjósolta a jutalmazás csekélységét, akkor is! Ez a jutalmazás a hamis próféták esetében természetesen egész másként van, de nem szabad törődni vele.

Minden döntés feltétele az, hogy birtokában legyünk a döntéshez szükséges összes információnak, és semmiféle dezinformáció (hazugság, félrevezető, esetleg elhallgatott tények) ne zavarják a döntéshozást. Nálunk sem az előbbi, sem az utóbbi nem szokott teljesülni. Főleg az utóbbi nem. A regnálók, ha másban nem is, a félretájékoztatásban profik, és elképesztő mennyiségű pénz áll rendelkezésükre a művelethez. Ott fizetnek a munkákért, nem ám úgy, mint a Petőfi álmodta lángoszlopok esetében! Csak a köztévé 140 milliárd évente, Rogán propagandapénze 45 milliárd/év (plakát, ún „állami” hirdetés, „nemzeti konzultáció”), és hogy az állami vállalatok mennyit és mennyiért hirdetnek a baráti médiatermékekben, hogy megfizessék hamis prófétáikat, azt még nem számolta össze senki. Pedig kellene.

Ez persze csak a legfelső hülyítési szint. Az alsóbbakról nincsenek pénzügyi adatok, bár az csak egy filléres tétel, mert a vezetői állásokba ültetett vagy médiafőnökké kinevezett mi kutyánk kölykei csak a fizetésükért, vagy akár önmaguktól is („szent meggyőződés”) képesek félretájékoztatni az olvasókat, a hallgatókat meg a nézőket, esetleg a környezetüket. A tudatos megtévesztésre példa, hogy a Hír TV „kommentár nélkül” felirattal adja a Rákosrendezőn készült, a hely totálisan lerobbant állapotát bemutató felvételeket, ezzel sugalmazván Karácsony teszetoszaságát, nemtörődömségét, és mindenre alkalmatlan mivoltát. A kommentárnélküliség nagyon is érthető, mert kommentár esetén el kellett volna mondaniuk, hogy a terület 15 évig nem ám a fővárosé, hanem az államé volt (MÁV terület), ez onnan is látszik, hogy az állam most adta el az araboknak, ugyanakkor Karácsonyéktól minden fejlesztési pénzt elszipkáztak, hogy anyagilag tönkretegyék az engedetlen fővárost, az pedig, hogy 2019-ig a FIDESZ puszipajtás Tarlós volt a főpolgármester és a vérfideszes Szentkirályi a helyettese, akik még az akkori pénzbőségben sem csináltak semmit, már csak a korona a Rákosrendező Orbánék általi lerohasztásán. Na ilyenkor kellenének a lángoszlopok. Sűrű, tömött sorokban, ha kérhetem. Tudja meg a nép, hogy mit tesznek vele.

Egyébként a FIDESZ propagandaosztálya (minden más részlegétől eltérően) kiválóan működik. 2014-ben a rezsicsökkentés volt a hívószó, 2018-ban a migránsok, 2022-ben pedig a háborúpártiság, és bizony mindhárom kiválóan bevált, ami a népet átverő hamis próféták hatalmas tömegét, ugyanakkor az igazságot megtaláló, kibontó és sok helyen, valamint sokszor a nép elé táró lángoszlopok elhanyagolható számát tekintve nagyon is érthető. Így aztán az sem meglepetés, hogy például a rezsicsökkentésről a választók döntő része máig azt hiszi, hogy azzal ő jól jár, holott egy nagy fenét.

Jelenleg hívószóként a szankció használatos, amely az ukránok ellen alkalmazva „kárt okoz” minekünk, szegény magyaroknak. Ezért aztán akkorákat vétózunk az EU döntések tárgyalásánál, mint a MOL torony. Ráadásul miniszterelnök úr, aki nem a számok embere, így aztán még a mi vétóinknál is nagyobb méretű ökörségeket képes mondani, most azt dobta be a magyar választóknak, hogy a szankciók okozta kárunk eddig 7500 milliárd HUF. Részletesebben vizsgálva a kérdést:

  • A szankciókat még senki nem alkalmazta a haszna növelésére. Mindig mindenütt és mindenki esetében más volt a cél. Ezt Magyarország képtelen elfogadni. Inkább dögöljön meg a szomszéd tehene, ha az nekünk hasznos! Persze csak rövid távon, de mi messzebbre nem nézünk, mert egyrészt nem látunk odáig, másrészt úgysem értenénk, amit látnánk (a többes szám királyi többes!).
  • Magyarország felmentést kapott az olajat érintő szankciók alól, tehát kárunk csak akkor keletkezhetett, ha az oroszoktól a piaci árnál drágábban vettük, azaz hülyék voltunk a Putyinékkal folytatott ártárgyaláson. A szankcióknak ehhez semmi köze.
  • Magyarország felmentést kapott a gázt érintő szankciók alól, tehát kárunk csak akkor keletkezhetett, ha az oroszoktól a piaci árnál drágábban vettük, azaz hülyék voltunk a Putyinékkal folytatott ártárgyaláson. A szankcióknak ehhez semmi köze.
  • Nem tudok elképzelni egyetlen egy további komoly veszteségokozó szankciót sem.

Mivel én nem férek hozzá egyetlen, az államot érintő, releváns adathoz sem, várnám az illetékes lángoszlopoktól az utána járást és a miniszterelnök úr minél többszöri szembesítését a kapott adatokkal.

Ha a 7500 milliárd HUF mégis (1./ ezúttal, 2./ véletlenül) igaznak bizonyulna, akkor elnézést kérek, de be kell valljam, nem látok rá sok esélyt.

Egyébként még az is lehet, hogy a legnemesb az igazság, és a mindenfelé való, permanens hirdetésével kell érte küzdeni. Tudtak azok a XIX: századi költők, mi?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .