Keresztény szabadság

1
2108
Gulyás Gergely
kormany.hu

Engem most nem Greta Thunberg érdekel: nem az foglalkoztat, hogy igazat mond, vagy nem mond igazat, helyesen beszél, vagy nem beszél helyesen, de még az Asperger-szindróma sem érdekel, mintha – legalábbis Gulyás szerint – egy Asperger-szindrómást meghallgatni sem lenne érdemes, hiszen beteg, s semmi több, csak a felnőttek manipulációs eszköze. Lassan, szótagolva mondom, hogy Gulyás is megértse: As-per-ger-szind-ró-más volt – má-sok mel-lett – Le-o-nar-do da Vin-ci és Al-bert Eins-tein.

Arról sem kívánok most szólni – pedig hosszan lehetne –, hogy a civilizáció történetében az ellenség lejáratásának vagy ellehetetlenítésének mennyire megszokott és bevett eszköze volt mindig is a másik fél betegnek vagy beszámíthatatlannak történő minősítése. Csak egy példa: az antik pogány, főként görög nyelvű egyiptomi judeofób szerzők (Manethón, Apión) előszeretettel állították, hogy a zsidók betegek, bélpoklosok, testi fogyatékosok, vakok, sánták, „nyavalyások” voltak, s ezért megérdemelten űzték ki őket Egyiptomból.

Most kifejezetten az érdekel, hogy a Lónyay utcai Református Gimnáziumban érettségizett, s a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi diplomát szerzett, egykor „református csodagyerekként” számontartott, ma „snájdig”, példamutató református hívőként emlegetett, az „egészséges kereszténységről” (úgy bizony!) szónokló, amúgy a „keresztény szabadság” attribútumát magán hordozó Orbán-kormány minisztere, Gulyás Gergely fenti megnyilatkozásával egy laza kézmozdulattal a pöcegödör legmélyebb bugyrába taszította önmagát.

Nem is annyira a nemtelen és mérhetetlenül primitív kijelentésével, hisz ezeket tőle már megszokottnak és menetrendszerűnek tekinthetjük. Ám ami a betegség keresztény (jézusi) felfogását illeti, „snájdig reformátusunk”, aki kimondottan pejoratív, lesajnáló értelemben nevezi a leányt betegnek, érzékelhetően éppen a lényeggel nincs tisztában. Jelesül azzal, hogy amikor egy vak embert látva Jézus tanítványai azt firtatták, milyen összefüggés lehet a betegség és a bűn között, a Mester világossá tette, hogy morális értelemben nem a betegség „okát”, hanem annak isteni rendeltetésű „célját” kell keresni („az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” – János 9,3; „Ez a betegség… Isten dicsőségére lesz – János 11,3), ugyanis – Jesája nyomán (53,4) – Jézusról ezért mondja az evangélium, hogy „Magára vállalta a bajainkat és hordozta betegségeinket.” (Máté 8,17)

Ha Gulyás megfázik, avagy valamilyen elmebéli zavar támadna benne, a keresztény felfogás szerint ezeket is magára vállalja Jézus.

Gulyás aljassága már bonyolultabb kérdés: Jézus bizonyos értelemben persze azt is magára vállalja, de a „snájdig reformátusunk” valószínűleg tisztában van azzal, hogy annak ára lesz.

Gábor György

1 hozzászólás

  1. 2019: AMIKOR A ZSÍRMÁJAS FELCSÚTI (N)AGYONKERESZTÉNY ÉS A CSALÓBARÁT (CSALÁDBARÁT?!) DÖBRÖGI (ORBÁN VIKTOR?!) VÉGREHAJTÓMAFFIÁJA FENYEGET‼️‼️‼️✅
    MAGYARMAT LÁNCOS KUTYÁJA (ORBÁN VIKTOR alias GYŐRI GÁBOR!!!) VALÓJÁBAN A MAGYAROK VÉRÉT AKARJA!!! (Az, hogy előtte Gulyás csinál magából levest vagy Kósa „kálmánolgaelőlfutást” már csak(D)Rogáni szívás és orbáni szotyihéjjja nász az avaron!!!)⚠️
    Az ORBÁN…OK és holmi (K)ÁDEREK IDEJE: SZEPTEMBER VÉGÉN LEJÁR!!!
    ÁDER JÁNOS KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, SCHADL GYÖRGY ADÓCSALÓ (TÖBBES ÁLLAMPOLGÁR!!!) LAKÁSMAFFIÓZÓ, SPEKULÁNS MBVK ELNÖK KINEVEZŐJEKÉNT 100%-os FELELŐSSÉGGEL BÍR A MAGYAR EMBEREK KIFOSZTÁSÁÉRT ÉS A LAKÁS és KÖZJEGYZŐMAFFIA EZERMILLIÁRDOS KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSAIÉRT‼️‼️‼️⚖️⚖️✅
    AZ MBVK OLDALA 1 FIKTÍV LICITHÁLÓ!!!
    KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI BELTERJES CSALÓK ALKOTJÁK MÉG az ún. KÓDNEVEK és/vagy KÓDSZÁMOK ALATT LICITÁLÓKAT IS, AKIK „SZEMÜNK LÁTTÁRA” VIZIONÁLJÁK az ún. „ÉRDEKLŐDÉST”!!!! – időről-időre MINTHA LEGITIM ÉRDEKLŐDŐK LENNÉNEK EBBEN A KIBASZOTT és SZÍNLELT az MBVK-nak évente százmilliárdokat fialó VIRTUÁLIS ARANYBÁNYÁBAN!!!
    VÉRLÁZÍTÓ, HOGY ENNEK AZ EGÉSZ LICITÁLÓSDINAK és ÁRVERŐSDINEK a KIÖTLŐJE és FENNTARTÓJA az a MEGÁTALKODOTT BŰNÖZŐI CSOPORT SCHADL GYÖRGY KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐVEL és LAKÁSMAFFIÓZÓVAL az ÉLEN aki/akik KORRUPT TAGJAINAK KINEVEZŐJE maga az ún. ÁLLAMFŐ (ÁDER JÁNOS!!!)!!!
    MAGYARORSZÁG ÁLLAMFŐJE TEHÁT DIREKTBEN és INDIREKTBEN is 1 ÓCSKA, MEGFELELÉSI KÉNYSZERES, HAZAÁRULÓ KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ!!!
    AKINEK MINDEZEN BŰNÖKÉRT MÁR ÉVEK ÓTA A SAJÁT LEVÉBEN KÉNE FŐNIE „VIKTOROM”… KARMELITA KOLOSTORA ELŐTTI TÉREN!!!
    MAGYARORSZÁG SZÉGYENE, HOGY az ún. (K)ÁDER JÁNOS ÁLTAL KINEVEZETT KÖZTÖRVÉNYES SPEKULÁNS, INGATLAN ELBITORLÓ SCHADL GYÖRGY, akit az ún. szakma is csupán „PATKÁNYNAK” hív és nevez…- többszörösen ELÍTÉLT, SCHMIDT MÁRIA KEGYENC, ADÓCSALÓ LAKÁSMAFFIÓZÓ lehetett az MBVK ELNÖKE!!!
    Mivel a Földhivatal felé a Végrehajtó és Közjegyzőmaffia tagjainak csak csupán 10.000.-Ft és 6.000.-Ft illeték befizetésével kell igazolni a VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ által hitelesnek titulált ún. „ÁRVERÉSI LICIT” keretein belül, hogy a bennfentes és belterjes licitáló ezt megtette a NAV felé…- minden fiktív százmilliós és milliárdos pénzmosás (a be nem fizetések ellenére!!!) legitimációt nyer!!!…- mintha ki és vagy befizették volna a licitált ingó és vagy ingatlanok ellenértékét…- ezzel tulajdonjogot szerezve felette!!!
    MIKÖZBEN MINDEZ CSAK EGY ORBITÁLIS CSALÁS, KÉSZPÉNZMOZGÁS ÉS ÁTUTALÁS NÉLKÜLI SZEMFÉNYVESZTÉS ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁSOK MAGASISKOLÁJA!!! – MIKÖZBEN A NAV FELÉ SEMMILYEN TÉNYLEGES INGATLANT és/vagy INGÓ KIFIZETÉS BIZONYLATOLT IGAZOLÁSÁRA NEM KERÜL SOR!!! – SOHA!!! – a már említett 16.000.-Ft illetéken és az ún. B400 NAV adatlap kitöltésén kívül!!!
    ÜGYES?!
    KORÁNTSEM!!!
    VÉRT KÍVÁN!!! – és AZONNAL, MERT A KÖZJEGYZŐK ÉS A VÉGREHAJTÓK 600 FŐS TÁRSULATA 28 ÉVES ILLEGÁLIS MŰKÖDÉSÜK SORÁN IDESTOVA 10.000 azaz TÍZEZER MILLIÁRD FORINTOT LOPTAK EL A MAGYAR ADÓFIZETŐKTŐL illetve MAGYARORSZÁG ÁLLAMKASSZÁJÁBÓL!!!
    EZÉRT IS TARTOZIK MINDEN KÖZJEGYZŐMAFFIÓZÓ ÉS VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ TELJES VAGYONÁVAL AZ EDDIG ÁLTALUK KIFOSZTOTT ÖSSZES MAGYAR KÁROSULTNAK, ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETETT ÁRTATLAN ÁLDOZATNAK!!!
    TEHET ITT AZ IDŐ!!! – BEFOGNI EZT A KB. 600 GÁTLÁSTALAN (közjegyző-maffiózót és ún. végrehajtógyilkost!!!), KORMÁNY KEGYELT, KORRUPT ADÓCSALÓ SZARZSÁKOT⚠️⚠️⚠️⚖️⚖️✅
    MERT KI HA MI NEM; – MAGYAR EMBER?!
    https://www.youtube.com/watch?v=BipHT9AloG8

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .