1 milliárd az 1 millió ujgurért

0
1185
wikipedia

Kínában könyörtelenül számoljátok fel az iszlám „radikalizmust”! Ezt az utasítást adta Peking a Hszincsiang-Ujgur autonóm tartomány kádereinek, akik ennek szellemében jártak és járnak el az ujgur kisebbséggel szemben Kínának ebben a határmenti tartományában.

A New York Times megszerzett egy 403 oldalas dokumentumot, melyből folyamatosan részleteket közöl. Peking évek óta brutális módszerekkel küzd az iszlamista szervezetek ellen a Hazincsiang-Ujgur tartományban. Több mint egymillió embert tart átnevelő táborokban, ahol az élet- és munkakörülmények rémesek. Hivatalosan Peking eddig nem vállalta fel ezt a több mint tíz éve tartó megfélemlítő kampány, ezért a New York Times cikksorozata kínosnak számít. Más kérdés, hogy az Egyesült Államok is nem kevésbé brutális módszereket alkalmazott az iszlamista terrorizmus felszámolására Afganisztánban – sikertelenül. Arról nem is beszélve, hogy Putyin elnök is azzal alapozta meg hatalmát, hogy hihetetlen brutalitással leszámolt az iszlamista lázadókkal Csecsenföldön.

Hetven éve, a Kínai Népköztársaság kikiáltása idején a Hszincsiang-Ujgur tartomány népességének döntő többsége ujgur volt. Ők nyelvileg a török nyelvcsaládhoz tartoznak, vallásuk pedig az iszlám. Hatalomra kerülése után a kommunista párt megkezdte a kínaiak tömeges betelepítését. Ma már ők vannak többségben, az ujgurok kisebbségbe kerültek a saját hazájukban. Ráadásul a nagyvárosokban a kínaiak elsöprő többséget alkotnak míg az ujgurok nagy része vidéken él. Minden fontos állást kínaiak töltenek be. A tartomány jelenlegi urát 2016-ban nevezték ki a helyi kommunista párt vezérévé. Csen Kuankuo kíméletlen harcot hirdetett meg az „iszlamista terrorizmus ellen”.

Nincs kegyelem

A helyi kommunista párt utasította a kádereit, hogy könyörtelenül lépjenek fel azok ellen, akik veszélyeztetik Kína nemzeti egységét és a társadalmi rendet. Ebből a célból lágereket hoztak létre, ahol „terrorista gyanús” ujgurokat őriznek, és próbálnak átnevelni „öntudatos kínai dolgozókká”. A terroristáknak nincs kegyelem – hangzik a központi utasítás. A kínaiak mindenfajta ujgur tiltakozó megmozdulást azonnal terrorista akciónak bélyegeznek meg, és ekként számolnak le vele.

Erdogan cserbenhagyta az ujgurokat

Az ujgur szervezetek kapcsolatokat kerestek külföldön, és találtak is. A radikális iszlamista ujgurok beléptek az Al Kaidaba Pakisztánban. Ott egy egész ujgur dandár küzd a próféta fekete zászlaja alatt gyakran követve el terror cselekményeket. A mérsékeltebbek Törökországgal vették fel a kapcsolatot. Erdogan elnök szimpatizál a „nagy türk birodalom eszméjével”, mely egyesíteni kívánja a török nyelvcsaládhoz tartozó népeket – természetesen Törökország vezérének irányítása alatt. Csakhogy Erdogan összekülönbözött az USA-val, mert orosz fegyvereket vásárolt. Emiatt a pénzügyi csőd szélére került. Peking 1 milliárd dolláros gyors segélyt ajánlott, ha cserébe Erdogan elfelejti ujgur testvéreit. A török elnök ráállt. Amikor nemrég Kínában vendégeskedett, akkor sietett kijelenteni, hogy ebben az országban a nemzeti kisebbségek sorsa kiváló és irigylésre méltó. Az ujguroknak be kell illeszkedniük a nagy kínai rendszerbe!

- Hirdetés -

Így áll most az ujgurok ügye, melyet az USA azért bírál most, mert kereskedelmi háborúban meghátrálásra akarja kényszeríteni Kínát. Bár a New York Times egyáltalán nem híve Donald Trumpnak, de Kína bírálatában a demokraták egy húron pendülnek a republikánusokkal, mert az amerikai elit félti az USA vezető szerepét a feltörekvő kínaiaktól.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .