Kezdőlap Címkék Oscar

Címke: Oscar

A víz érintése az Oscar-díjátadó legnagyobb nyertese

Meglepetések nélkül zajlott le a 90. Oscar-díjátadó: sajnos a legjobb idegennyelvű film kategóriájában is a legesélyesebbnek tartott jelölt, A Fantastic Woman kapott díjat, nem a Testről és lélekről. A víz érintése négy Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót. A legjobb női főszereplő Francis McDormand lett, és Gary Oldman Churchill alakítása is Oscart ért. A show-ra a pedig az nyomta rá a bélyegét, hogy a díjakat átadó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia mindent megtett azért, hogy minél nyitottabbnak és befogadóbbnak tűnjön.

 

A 90. Oscar-gála nem sikerült olyan emlékezetesre, mint a 89. Ezúttal nem volt nagy baki vagy botrány, de az este folyamán többször felemlegették a tavalyit, amikor a legjobb film díjánál először rossz nyertest hirdettek ki. Az Oscar-gála házigazdája, Jimmy Kimmel is ezzel kezdte a show-t. Arról beszélt, hogy a PricewaterhouseCoopers – amely a szavazatok számlálását végzi – megígérte, hogy a megfelelő borítékok átadása lesz a legfontosabb számukra idén. Ezt Jimmy Kimmel úgy kommentálta, hogy nagyszerű, de kérdés, hogy akkor az elmúlt 89 évben mi lehetett számukra a legfontosabb. Ezután a zaklatási botrányra és a metoo mozgalomra tért rá, és az Oscar-szoborral példálózott, ami a kezeit megfelelő helyen tartja, és még pénisze sincs. Majd komolyra fordította a szót és arról beszélt, hogy éppen ideje volt kiállni a visszaélések ellen, annál is inkább, mert Hollywoodnak jó példát kellene mutatnia a világnak. Kimmel szerint pozitív változás jöhet a filmiparban, és ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy mekkora siker jelenleg a mozikban a Fekete Párduc, amely az első fekete szuperhősfilm – pár éve pedig még senki sem akart volna ilyet csinálni.

2017 az az év volt, amikor a férfiak annyira elszúrták, hogy a nők halakkal kezdtek randizni

– foglalta össze az évet Jimmy Kimmel A víz érintésére utalva, amely a legtöbb, 13 jelölést gyűjtötte be.

Ennek megfelelően a legtöbb, összesen 4 Oscart is A víz érintése kapta: a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek (Guillermo del Toro) járó díj mellett a látványt és a film zenéjét (Alexander Desplat) díjazták. A 8 Oscarra jelölt Dunkirk három díjat kapott (legjobb vágás, legjobb hangvágás, legjobb hang), a 7 Oscarra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában alkotói pedig a színészi díjakkal vigasztalódhattak.

A legjobb férfi mellékszereplő díját a várakozásoknak megfelelően Sam Rockwell kapta, a legjobb női főszereplőnek járó Oscart pedig Frances McDormand vehette át, akinek a Fargo után ez már a második szobrocskája. Frances McDormand valószínűleg köszönőbeszédével is bevonul majd az Oscar-történelembe: vitathatatlanul a legkülönlegesebb volt, amit az este hallhattunk, és a gála egyik legemlékezetesebb pillanata is neki köszönhető. Arra kérte az összes női Oscar-jelöltet a teremben, hogy álljanak fel vele együtt, és így mutassák meg, mennyien vannak. Ezután arról beszélt, hogy mindannyiuknak vannak tervei, amelyek megvalósulásra várnak, de ne a ma esti partikon akarjanak erről beszélni velük, hanem az irodákban.

A beszédét két szóval zárta le, amit mindenki figyelmébe ajánlott: „inclusion rider”.

Ez azt a kikötést jelenti, amelyet a színészek a szerződésükbe iktathatnak arról, hogy minél sokszínűbb stábot szeretnének a filmjükbe.

A legjobb férfi főszereplő esetében szintén a papírforma érvényesült: Gary Oldman vehette át a díjat Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb órában. A brit színésznek meglepő módon ez volt az első jelölése, és látszott rajta hogy nagyon meg is hatódott, mikor átvette a díjat. Korábban, a vörös szőnyeges bevonuláskor Oldman arról beszélt, hogy szinte ő maga sem ismerte fel magát a filmben: nem meglepő módon A legsötétebb óra a legjobb maszkmesteri munkáért járó díjat is elnyerte.

A legjobb női mellékszereplő Allison Janney lett (Én, Tonya), akinek a legjobb köszönőbeszéd díját is odaítélhetnék. Mikor átvette a díjat azt mondta: „Teljesen egyedül csináltam”, majd a meglepett nevetés után hozzátette, hogy igazából semmi sem áll távolabb a valóságtól, és persze ő is felsorolta, ki mindenkinek köszöni az Oscart.

Fontos kiemelni a legjobb operatőri munkának járó Oscart is. Ugyan a kategória első női jelöltje, Rachel Morrison nem nyert a Netflix által gyártott Mudbounddal, ezt most valószínűleg senki sem hányja majd az akadémia szemére.

Nagyon kijárt már a díj a tizennégyszeres Oscar-jelölt Roger E. Deakins-nek,

akinek győzelmét hatalmas ováció fogadta. A 68 éves Deakins-t korábban olyan filmekért jelölték, mint A remény rabjai, a Fargo, A felolvasó, a Skyfall vagy a Sicario. Végül ennyi jelölés után a Szárnyas Fejvadász új részével nyert, amelyet Budapesten forgattak, és Deakins ezt köszönőbeszédében meg is említette. A Szárnyas Fejvadász 2049 egyébként a vizuális effektekért járó Oscart is elvitte.

Emlékezetes volt James Ivory győzelme is, aki 89 évesen nyerte meg a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat a Szólíts a nevedenért, és ezzel ő lett a legidősebb Oscar-nyertes. A tavalyi év legnagyobb meglepetés filmsikere, a Tűnj el! is kapott egy Oscart: Jordan Peele, akit rendezőként is jelöltek, a legjobb eredeti forgatókönyvárt járó szobrocskát kapta meg. Greta Gerwig filmje, a Lady Bird viszont hoppon maradt, hiszen az öt jelölésből egyet sem tudott díjra váltani.

Az érdekességek sorát gyarapította a korábbi NBA-sztár, Kobe Bryant feltűnése a színpadon, aki a legjobb animációs rövidfilmért (Dear Basketball) kapott Oscart. Az egész estés animációnak járó díjat pedig a Pixar fimje, a Mexikóban játszódó Coco kapta, amely a legjobb betédal Oscarját is elvitte.

A minket leginkább érdeklő Oscart, a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat az előzetesen legesélyesebbnek tartott chilei film, az A Fantastic Woman nyerte meg, így 2016 és 2017 után idén nem lett magyar Oscar. A Testről és lélekről stábja ettől függetlenül úgy tűnik, jól érezte magát a gálán: a film női főszereplője, Borbély Alexandra több képet is posztolt az Instagramjára.

https://www.instagram.com/p/Bf665SEhYFN/?taken-by=szandraborbelyova

Összességében – valószínűleg a hollywoodi zaklatási botrányok miatt – idén

komolyabbra sikerült a díjátadó, mint a korábbi években.

Nagyon látszódott, hogy a szervezők minden eddiginél több figyelmet fordítottak arra, hogy ne csak fehér férfiakról szóljon a show, és lépten-nyomon ki is emelték a női és színes bőrű alkotókat. Ez mindenképpen értékelendő gesztus, de néha már erőltetetten hatott, és izgalmas semmiképpen nem lett tőle a műsor.

A nők és a színes bőrű filmesek helyzete mellett a bevándorlás témája is sokszor szóba került, minden bizonnyal az amerikai elnök migrációs politikájára utalva. Amikor Guillermo del Toro megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, azzal kezdte a köszönőbeszédét, hogy ő is bevándorló. Meglepetést jelentett, hogy ezt a díjat Emma Stone adta át, akinek a hagyományok szerint a legjobb férfi főszereplőt kellett volna bejelentenie, mivel tavaly ő nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. A változtatás oka az volt, hogy a tavalyi férfi győztes, Casey Affleck a szexuális zaklatási vádak miatt idén távol maradt a díjátadótól, tehát nem tudta volna átadni a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. Végül a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Jane Fonda és Helen Mirren adta át, akik arról beszéltek, hogy rengeteg minden változott az elmúlt 90 évben Hollywoodban, többek között az is, ahogy a férfiak és nők egymáshoz viszonyulnak. A legjobb női főszereplőnek járó díjat is nők adták át: Jodie Foster és Jennifer Lawrence.

Nemes gesztus volt, hogy a tavalyi botrány ellenére nemcsak a műsorvezetőt, Jimmy Kimmelt hívták vissza, hanem a Faye Dunawaye-t és Warren Beatty-t is, akik 2017-ben elszúrták a legjobb film díjának átadását. Idén újra megpróbálhatták, és gond nélkül prezentálták A víz érintése Oscarját, Guillermo del Toro rendező pedig a díjat a fiatal filmeseknek, a következő generációnak ajánlotta.

A legnagyobb showelem az volt, hogy Jimmy Kimmel idén is megtalálta a módját annak, hogy hétköznapi embereket is bevonja a díjátadóba. Arról beszélt, hogy a nézőknek is illő köszönetet mondani, ezért míg tavaly „turistákat” hozott a gálára, idén a show közepén összegyűjtött egy csapat sztárt, hogy átmenjenek a szomszédos TCL Chinese Theater nevű legendás moziba, és „meglepjék” a nézőket. Többek között Margot Robbie, Gal Gadot, Mark Hamill és Guillermo del Toro volt a társaságban, akik vittek egy kis nasit a mozi közönségének, és az egyik néző még a következő díj átadóit is felkonferálhatta.

Az este visszatérő poénja pedig az volt, hogy Jimmy Kimmel felajánlott egy jetskit annak, aki a legrövidebb beszédet mondja az idén, és sok díjazott utalt is rá a beszédben, hogy örülne a nyereménynek. Ettől persze nem lettek rövidebbek a köszöngetések: végül a Fantomszál jelmezeiért díjazott Mark Bridges kapta a jetskit.

Jimmy Kimmel egyébként elég jó házigazdának bizonyult idén is, de nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a majd négyórás műsor továbbra is unalmas és nagyon kiszámítható. Ráadásul idén a díjazottak névsora is annyira a várakozásoknak megfelelően alakult, hogy még ennyi izgalmat sem tartogatott a show.

A legfontosabb díjazottak:

Legjobb film

  • Szólíts a neveden
  • A legsötétebb óra
  • Dunkirk
  • Tűnj el!
  • Lady Bird
  • Fantomszál
  • A Pentagon titkai
  • A víz érintése
  • Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb rendező

  • Christopher Nolan (Dunkirk)
  • Jordan Peele (Tűnj el!)
  • Greta Gerwig (Lady Bird)
  • Paul Thomas Anderson (Fantomszál)
  • Guillermo del Toro (A víz érintése)

Legjobb női főszereplő

  • Sally Hawkins (A víz érintése)
  • Francis McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Margot Robbie (Én, Tonya)
  • Saoirse Ronan (Lady Bird)
  • Meryl Streep (A Pentagon titkai)

Legjobb férfi főszereplő

  • Timothée Chalamet (Szólíts a neveden)
  • Daniel Day-Lewis (Fantomszál)
  • Daniel Kaluuya (Tűnj el!)
  • Gary Oldman (A legsötétebb óra)
  • Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)

Legjobb női mellékszereplő

  • Mary J. Blige (Mudbound)
  • Allison Janney (Én, Tonya)
  • Lesley Manville (Fantomszál)
  • Laurie Metcalf (Lady Bird)
  • Octavia Spencer (A víz érintése)

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Willem Dafoe (Floridai álom)
  • Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Richard Jenkins (The Shape of Water)
  • Christopher Plummer (A világ összes pénze)
  • Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)

Legjobb idegennyelvű film

  • A Fantastic Woman (Chile)
  • The Insult (Libanon)
  • Szeretet nélkül (Oroszország)
  • Testről és lélekről (Magyarország)
  • A négyzet (Svédország)

Ők nyerhetnek Golden Globe-díjat

0

Kihirdették a 2018-as Golden Globe-díjak jelöltjeit. Guillermo del Toro A víz érintése című fantasyfilmjét összesen hét díjra jelölték. Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről lecsúszott a jelölésről a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

A Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szervezete hozta nyilvánosságra a jelölteket. Del Toro hidegháborús filmje A Pentagon titkai című sajtódrámával, a második világháborús Dunkirkkel, a Három óriásplakát Ebbing határában című filmmel, valamint Luca Guadagnino Szólíts a neveden című alkotásával száll versenybe a legjobb drámáért járó díjért.

A vígjátékok és zenés filmek mezőnyében a James Franco rendezte The Disaster Artist, Jordan Peele nagyjátékfilm-rendezői debütálása, a Tűnj el! című horror, Greta Gerwig Lady Bird című filmje, a Zendaya, Rebecca Ferguson és Hugh Jackman főszereplésével készült A legnagyobb showman, valamint a Margot Robbie nevével fémjelzett Én, Tonya című életrajzi dráma nyerhet.

A televíziós alkotások mezőnyében a Hatalmas kis hazugságok című HBO-sorozatot jelölték a legtöbb, összesen hat díjra.

Magyar jelölt nincs

A legjobb idegen nyelvű filmek között szerepel Angelina Jolie First They Killed My Father című filmje (kambodzsai), Fatih Akin Aus dem Nichts című krimije (német-francia), a Szeretet nélkül című dráma (orosz), az Una Mujer Fantástica című dráma (chilei) és A négyzet (svéd-német-francia).

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét, a Testről és lélekrőlt végül nem jelölték.

A film producere, Mécs Mónika a múlt héten a FüHü-nek azt mondta, hogy mivel kicsit későn kezdték a Golden Globe- és az Oscar-kampányt, ezért bármi megtörténhet, és mivel a film már úgyis annyi mindent nyert, nem lenne nagy okuk a csalódottságra, ha elmaradna a jelölés.

Enyedi Ildikó filmje a negyedik magyar alkotás lehetett volna, amelyet jelöltek ebben a kategóriában.

Legutóbb két évvel ezelőtt versenyzett hazai film a Golden Globe-ért, a Saul fia, amely nyerni is tudott.

Ezzel az első magyar film lett, ami Arany Glóbuszt kapott.

Most, hogy a Golden Globe esetében nem jött össze a jelölés a Testről és lélekrőlnek, kérdés, hogy mi lesz az Oscarral, hiszen a Golden Globe-ot sokszor az Oscar előszobájának tartják. Ez utóbbi díj jelöltjeit 2018 januárjában jelentik meg, de a legjobb idegennyelvű film kategóriájában még idén közzétesznek egy úgynevezett shortlistet, és ezt szűkítik majd öt jelöltre januárban.

További jelöltek

A legjobb drámai színész a férfiaknál Timothée Chalamet (Szólíts a neveden), Daniel Day-Lewis (Fantom férc), Tom Hanks (A Pentagon titkai), Gary Oldman (A legsötétebb óra) vagy Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.) lehet, a nőknél pedig Jessica Chastain (Elit játszma), Sally Hawkins (A víz érintése), Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában), Meryl Streep (A Pentagon titkai) vagy Michelle Williams (A világ összes pénze).

A vígjátékoknál és zenés filmeknél a legjobb férfi színész díját Steve Carell (Battle of the Sexes), Ansel Elgort (Nyomd, Bébi, nyomd!), James Franco (The Disaster Artist), Hugh Jackman (A legnagyobb showman) és Daniel Kaluuya (Tűnj el!), a nőknél Judi Dench (Viktória királynő és Abdul), Helen Mirren (The Leisure Seeker), Margot Robbie (Én, Tonya), Saoirse Ronan (Lady Bird) és Emma Stone (Battle of the Sexes) nyerheti meg.

A legjobb rendező kategóriában Guillermo del Toro (A víz érintése), Martin McDonagh (Három óriásplakát Ebbing határában), Christopher Nolan (Dunkirk), Ridley Scott (A világ összes pénze) és Steven Spielberg (A Pentagon titkai) esélyes a díjra.

A legjobb animációs film kategóriájában a Bébi úr, a The Breadwinner, a Coco, a Ferdinánd vagy a Loving Vincent nyerhet.

A legjobb drámai televíziós filmsorozat kategóriájában a The Crown, a Trónok harca, A szolgálólány meséje, a Stranger Things és a Rólunk szól, míg a vígjátékoknák a Feketék Fehéren, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Master of None, a SMILF, valamint a Will & Grace nyerheti meg a Golden Globe-ot január 7-én.

Négyen kapnak életműdíjat a novemberi Oscar-gálán

0

Donald Sutherland színész, Agnés Varda belga-francia filmrendező, Charles Burnett író-rendező és Owen Roizman operatőr kap idén életművéért járó tiszteletbeli Oscar-díjat az amerikai filmakadémiától.

A filmakadémia szerdán jelentette be, hogy a négy díjazott a Kormányzók Bálján, novemberben veheti majd át az elismerést.

John Bailey, a filmakadémia elnöke elmondta: nagyon örül, hogy ez a négy különböző filmes szakmából kikerülő, különböző típusú, a nemzetközi, független és mainstream filmeket készítő nagyszerű művész kapja a díjat, mert a filmakadémia célja, hogy a film különböző kiválóságait jutalmazza.

A filmakadémia kormányzói testülete kedden este döntött a díjazottakról, akik közül korábban senki sem nyerte el az Oscar-díjat – fűzte hozzá Bailey.

Burnett afroamerikai független filmes 1977 óta írja, rendezi és vágja filmjeit, emellett a produceri feladatokat is ellátja. Első játékfilmje, a Killer of Sheep volt, a nyolcvanas években forgatta My Brother’s Wedding, 1990-ben pedig To Sleep with Anger című drámáját.

Roizman már öt Oscar-jelölést kapott olyan filmjeiért, mint A francia kapcsolat, Az ördögűző és a Hálózat. 2002 és 2011 között a filmakadémia operatőri tagozatának kormányzója volt.

A 89 esztendős Varda már több mint hat évtizede készíti kísérleti rövidfilmjeit, dokumentumfilmjeit és játékfilmjeit, 1956-ban írta és rendezte első alkotását, és idén is új filmmel jelentkezett.

„1955-ben forgatta az első valódi francia újhullámos moziját”, a Párbeszédet – mesélte róla Bailey hozzátéve, hogy csak az utóbbi évtizedben került valóban a helyére a nemzetközi filmvilág ünnepelt művészei között, és „értették meg az emberek, hogy milyen nagy hatású filmes alkotó volt és maradt a mai napig”.

Fontos munkái között tartják számon a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény vagy a Kukázók című alkotásait.

A kanadai származású 82 éves Donald Sutherland fél évszázadra visszanyúló pályafutása alatt több mint 140 filmben szerepelt, köztük a M.A.S.H., A piszkos tizenkettő, az Átlagemberek és Az éhezők viadala című produkciókban.

A zártkörű, televízió által nem közvetített Kormányzók Bálját november 11-én tartják meg a Ray Dolby Bálteremben, a Dolby Színházban, ahol 2018. március 4-én a 90. Oscar-díjátadó gálát is rendezik.

A Testről és lélekről a magyar Oscar-díj jelölt

0

A Filmalap jelentette be, hogy a Filmszakmai Döntőbizottság Enyedi Ildikó filmjét választotta magyar jelöltnek. A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 90. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. – 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban.

A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Majd júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő nagy presztízsű torontói filmfesztiválon lesz.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK