Kezdőlap Címkék Novák

Címke: novák

A Liberálisok meghívták az államtitkárt a melegfelvonulásra

0

Nyílt levélben hívta meg a melegfelvonulásra Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok, országgyűlési képviselője.

 

Bősz Anett azzal kezdi a nyílt levelet, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar kormány államtitkára megbélyegzi és kirekeszti a család fogalmából az azonos nemű párokat.

A képviselő idézi az államtikár kaposvári nyilatkozatát, hogy „nem szabad elfeledkeznünk a többségről, amelynek értékei és a gyerekvállalás mellett határozottan ki kell állni; a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi.” Bősz Anett szerint Novák Katalin több ezer magyar embert sértett meg ezekkel a szavakkal. A Magyar Liberális Párt szerint ugyanis

az azonos nemű párok örökbefogadási joga nem „fenyegeti” és nem is próbálja „megbontani a család szentségét”.

Mint levelében írja, „azzal, hogy a Fidesz-KDNP törvényi és adminisztratív eszközökkel akadályozza a meleg párokat az örökbefogadásban, azzal nem a többséget védi, hanem a kisebbség jogait sérti súlyosan.”

A nyílt levél további részében Bősz Anett feleleveníti, hogy a II. világháború utáni Nyugat-Európa az egyenlő méltóság és az egyenlő bánásmód elvéről szól. „Arról szól, hogy mindannyian megférünk egymás mellett, valamint arról, hogy veleszületett tulajdonságainál fogva egyikünk sem értékesebb vagy értéktelenebb a másiknál.” A többség és kisebbség szembeállításának ideje – legalábbis ezen a kontinensen – lejárt. Ennek köszönheti Európa azt a békét, amit lassan hetvenöt éve töretlenül fenntart. Ez a béke az, amit az Önök kormánya megbontani kíván, hamis információkkal ellátva a magyar társadalom tagjait arról, hogyan élik mindennapjaikat nyugat-európai társadalmak.

Bősz Anett szerint ma Magyarországon sokak méltóságát tiporják lábbal nap mint nap,

majd az Novák Katalont megszólítva ezt írja: „Tisztelettel kérem, ne asszisztáljon ehhez a folyamathoz! Mutassa meg, hogy nem pusztán a kormány által felvázolt és kívánatosnak tartott családmodellek elfogadhatók, de elismerik más emberek családalapítás iránti vágyát és szeretetközösségét is. Bízunk benne, hogy a megszólalását nem azért időzítette a Budapest Pride idejére, hogy indulatokat gerjesszen a július 8-i felvonulás előtt. Arra kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Magyarországon minden embert azonos jogok illessenek, és az LMBTQ+ közösség tagjai egyenjogú tagjaivá válhassanak társadalmunknak. Szeretném felkérni, hogy a Magyar Liberális Párttal együtt Ön is csatlakozzon a 2018-as Pride felvonuláshoz. Kérem, vetkőzze le káros előítéleteit, ismerkedjen meg az LMBTQ+ mindennapjaival és nehézségeivel. A Budapest Pride jó alkalom arra, hogy személyesen győződhessen meg róla, hogy előítéleteinek semmilyen alapja nincsen, és az azonos nemű párok is éppen annyira alkalmasak a családalapításra, mint bárki más.”

Bréking nyúz, 2018. 06. 05. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo ezúttal az olasz kormányt támadó Soros ármánykodásairól rántotta le a leplet, de nincs nagy baj, az új olasz belügyminiszter ugyanis példaképként tekint Orbánra. Novák Előd elmondta a Lokálnak, hogy Simicska miatt tették ki a Jobbikból, de lehet, hogy a lap lemaradt egy brosúrával, mert Orbán egykori jó barátja már egy kicsit megint barátja Orbánnak. Pedagógusnap után két nappal a Ripost kiderítette, hogy a tanárok is hálapénzért dolgoznak.

Origo: Soros már az olaszok ellen is mesterkedik

„Alig alakult meg a Guiseppe Conte vezette új olasz kormány, Soros György máris megtámadta azt a bevándorlásellenessége miatt. Matteo Salvini belügyminiszter azonban keményen visszavágott, és Magyarországban lát új szövetségest.

Soros mondanivalóját egy viszonylag jól bevált hazugsággal kezdte: Matteo Salvinit Vlagyimir Putyin orosz elnök bábjának nevezte, és minden bizonyíték hiányában arra utalt, hogy Moszkva pénzeli a pártját, a Ligát.

Amikor tehát a migránspárti milliárdosnak nem tetszik a szabad és demokratikus választások kimenetele, és ennek eredményeképpen olyan kormány alakulása, ami nem az ő érdekeit szolgálja, akkor rögtön egy összeesküvés-elméletet kreálva, Putyint „sejti” a háttérben. (Origo: Soros György megtámadta a bevándorlásellenes olasz kormányt)

888: Az új belügyminiszter felnéz Orbánra

„Az új olasz belügyminiszter megdicsérte példaképét, Orbán Viktort. A jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini korábban egy interjúban már kifejtette, hogy ő példaképként tekint Orbán Viktorra.

Az olasz választási kampányban kurrens téma volt a migránsok kitoloncolása, a Liga nevű jobboldali párt 500 000 bevándorló visszaküldésével kampányolt.” (888: Az új olasz belügyminiszter megdicsérte példaképét, Orbán Viktort)

Ripost: Szájfeltöltést kért a tanárnő a szülőktől

„Az évzáró közeledtével örökös vita a szülők között, hogy mennyi pénzt illik vagy kell költeni a gyermekek tanárára. Mire a szülő kifizette a nyári táborokat, megvette az évzáróra az ünneplőt és felruházta a gyereket a nyárra – hiszen a tavalyit rég kinőtte –, akkor még mélyen a zsebébe kell nyúlni azért is, hogy a tanárok megfelelő ajándékot kapjanak. Aki vonakodik, azt a többiek kinézik maguk közül.

A tanárok pedig – észlelve az ajándékozó kedvet – egyre drágább ajándékokat kérnek, és néhol már az évzáróról szóló tájékoztatóba is beleírják az igényeiket! A Ripost beszélt olyan anyukával, ahol a tanár százezer forintos wellnesshétvégét, másutt 90 ezer forintos sportbiciklit kért, egy másik szülő pedig elmondta, hogy a tanárnő szájfeltöltést szeretett volna kapni. Nyilvánosan kevesen vállalják a véleményüket, hiszen félnek attól, hogy a gyereküket éri miatta retorzió. A két gyermeket nevelő Kerényi Orsolya azonban úgy véli, beszélni kell erről a jelenségről, különben egyre inkább elharapózik.” (Ripost: Hálapénz az iskolában? Wellnesst, biciklit kérnek a tanárok)

Lokál: Simicska miatt kellett Novák Elődnek mennie a Jobbikból

„Egészen indulatos bejegyzést tett közzé a Jobbikból kizárt Novák Előd. A politikus azt állítja, a pártból többen is azzal keresték meg, hogy milliárdos vállalkozó nyomására kellett távoznia a Jobbikból.

„Simicska Lajos nyomására záratott ki engem Vona Gábor a Jobbik-frakcióból két éve, miután az oligarcha korrupciós ügyei miatt tiltakoztam és feljelentést tettem – erről tájékoztatott az utóbbi időszakban a párt több prominense, akik eddig Vona bizalmi körébe tartoztak, de már látják, hogy hiba volt követni őt” – áll a bejegyzésben. (Lokál: Novák Előd: Simicska nyomására záratott ki Vona a Jobbikból)

Bréking nyúz, 2018. május 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Ripost ismét talált egy verekedő migránst, Áder János megvédte az egyházi vezetőket a keresztet köpködő ellenzéki csőcseléktől, a 888 kiderítette, hogy Soros György szomorú, mert nem tud több migránst telepíteni Magyarországra, a Lokálban Novák Katalin és Lévai Anikó a női lét lehetőségeiről üzent a csajoknak.

Íróasztal mögé menekült az iraki orvos a szír migráns elől

„Több nappal a történtek után is sokkos állapotban van az a bécsi orvos, akit egy 40 éves szír bevándorló támadott meg a rendelőjében. A migráns eredetileg csak egy igazolásért ment, mégis bántalmazással végződött a történet.

Az évtizedekkel korábban Ausztriába érkező, és azóta ott praktizáló iraki orvosnak, dr. Mazen Linecker-Al-Shakarchinak meg kellett tapasztalnia azt, amitől egyre több orvos retteg Nyugat-Európában.  Egy 40 éves szír állítólag csak egy orvosi igazolásért ment a rendelőbe, ahol váratlanul berontott a váróteremből a kezelőbe és ordibálni kezdett. Az orvos próbálta lenyugtatni a férfit, de nem járt sikerrel.

A szír bevándorló ugyanis háromszor is ököllel ütötte meg a doktort, aki ezt követően gyorsan az íróasztala mögé futott. A doki szerencséje az volt, hogy több beteg is a segítségére sietetta váróból. A támadót gyorsan sikerült ártalmatlanítani, és addig a helyszínen tartani, amíg ki nem ékeztek a rendőrök.

Az orvos az osztrák Kronen Zeitungnak azt nyilatkozta, ezt követően is történt egy érdekes dolog. Az egyenruhások ugyanis megpróbálták lebeszélni arról, hogy feljelentést tegyen, mondván: nem történt súlyos sérülés. (Ripost Rendelőjében verte össze a bécsi orvost a szír migráns)

A 888 Soros György, a megszálló

„Kedd reggel jelentette be a Soros-ügynökség hivatalos oldala, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten, átteszik székhelyüket Berlinbe.

Hosszú, csöpögős közleményben tudatta Soros György, hogy bezáratja a budapesti irodáit és testületileg átvonulnak Berlinbe.

Szomorúak, mert ide nem tudnak migránsokat betelepíteni

Az egész közlemény legszebb része az, amikor ügynökeinek jövőjén aggódik Soros György, aki milliárdosként valószínűleg busás végkielégítésben részesíti majd őket. (888: A szovjetek után 30 évvel Soros György is kivonul Magyarországról”)

Áder János megvédte az egyházi vezetőket a köpködőktől

„Áder János személyesen kért bocsánatot a református egyházi vezetőktől az őket az Országgyűlés alakuló ülése után ért támadás miatt. A köztársasági elnök kedden a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában kereste fel a református elöljárókat. “Akik nem ismerve se Istent, se embert, csak üvöltözni, gyalázkodni képesek, sötét erőknek engedik át önmagukat” – fogalmazott.

Áder János úgy fogalmazott, mivel egy hete hiába vár a bocsánatkérő nyilatkozatra, “ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolózó politikusok helyett” megköveti Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát. Hozzátette, az egyházi vezetők az ő meghívására vettek részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Áder János hangsúlyozta, a véleménynyilvánítás szabadsága Alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. Ennek a szabadságnak azonban “világos határa van“, amely “ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát“. (PestiSrácok: A keresztet köpködő ellenzéki csőcselék helyett Áder János kért bocsánatot.)

TechCsajok, Novák Katalin és Lévai Anikó

„El kell érni, hogy a nők is bátran válasszák a műszaki pályát és női létük ne legyen ennek akadálya – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán.

Novák Katalin a középiskolás lányoknak szervezett eseményen arról beszélt, hogy a “21. század a nők évszázada”, hiszen ma már természetes, hogy a nők is tanulhatnak, szavazhatnak, és orvos, tanár, sportoló, de akár fizikus vagy matematikus is lehet belőlük.

Az úton valószínűleg sok előítélettel, sztereotípiával találkoznak majd, lehet, hogy többet kell küzdeniük, mint a férfi kollégáknak, de az úttörés izgalmas feladat, közben pedig arra kell gondolni, hogy nekik köszönhetően a következő generációknak már könnyebb lesz – biztatott Novák Katalin.

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége videoüzenetben azt ajánlotta a fiataloknak, hogy ne féljenek a technikától, tanulják meg használni azt, mert a technika nemcsak az élet része, hanem segítője is.” (Novák Katalin: Novák Katalin: A női lét ne legyen akadály a műszaki pályán sem!)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK