Kezdőlap Címkék Hadházy Ákos

Címke: Hadházy Ákos

Ennyi barommal még nem volt dolgom

Farkasházy Tivadar humorista szerint, az a legszörnyűbb a mostani helyzetben, hogy a szétesett, egymással marakodó ellenzék tagjai, akiket igen sokan képességhiányosnak tartanak, még mindig intellektuálisan felette vannak a hatalmon lévőknek.

  • Humorral a hatalom fölé lehet kerülni.
  • Sok helyről kitiltanak minket.
  • Bosszantja őket, amit csinálunk. 
  • Egy részüket megvásárolták, másik részük egymással marakodik. 
  • Ez a gittegylet.

Eldurvultattak címmel pár hónapja volt egy írásod Orbánról. Eldurvulva maradtál?

Igen.

Ez azt jelenti, hogy keményebben beszélsz, egyfolytában dühös vagy, könnyebben felhúzod magad?

Egyáltalán nem vagyok dühös, mert az árt az írásnak. Ezt Megyesi Gusztávtól tanultam. Régóta vallom azt, ha demagóg és populista módon támadnak minket, engem, akkor nem lehet disztingváltan reagálni. Az óriási média- és a gazdasági fölényben lévőknek nehéz mindig úri módon válaszolni. Most nézem, sokakkal együtt a világbajnokságot.

Óránként kell hazug híreket hallgatnom az M4-esen. A világon nincs egyetlen olyan sportcsatorna, amelyik ezt meg meri tenni, még Észak-Koreában sem.

Nemcsak, hogy állandóan migráns híreket tesznek a sportadások közé, hanem azok többször még hazugok is. Akkor miért gondolkodjam azon, hogy a mondatom 100%-ig megfelel-e a gentlemen’ s agreement szabályainak. Erre céloztam az általad említett kis írásban. Nem helyes, amit ajánlok, de, ha néha az ember átlépi azokat a korlátokat, amiket korábban még nem lépett volna át, akkor azt igencsak bocsánatos dolognak látom és egyáltalán nem bűnnek.

Milyen korlátokat léptél át?

Például a demagógiát felhasználom a Hócipőben. Azok az emberek, akik megtipornak, kisemmiznek minket, akik, hogy magamról beszéljek, kinéztek a rádióból, ahol 33 évet húztam le, nem engednek be a tévébe, ahol szintén tettem egyet s mást, elzárnak mindentől, nem érdemelnek mást. Futballistaként például nem mehetek be különböző városokba, mert a polgármester letiltja a csapatot. Akik ezt csinálják velem, azokkal miért legyek mindig udvarias?

Nem hívnak az úgynevezett közszolgálatba?

Az úgynevezett ellenzéki televíziókba sem hívnak, amiket szintén megvett a Fidesz. El akarom kerülni, hogy panaszkodjam, de a saját dolgaimat jobban ismerem. Vagy itt van Havas Henrik és Nagy Bandó András meghurcolása. Vagy ahogy Schilling Árpád elment az országból. De nem akarom hozzájuk hasonlítani magamat, mert a humorista másként gondolkozik. Mi mindent fordítva látunk, ezért szoktam azt mondani, hogy ez egy ritka betegség. Emiatt kevesek szakmája ez. Ha támadják, attól a humorista kedvet kap, és ha valami baja van, akkor elkezd gondolkodni, hogy ennek mi az előnye. Ez az embernek megsokszorozza, a korára való tekintettel, már elég kevés erejét.

Milyen előnyöket látsz?

Hát például életemben ennyi barommal még nem volt dolgom. Pedig azért a szocializmusban is akadt belőlük.

Most a Hócipő dúskál a témákban, amíg teheti.

De akkor te kiugorhatnál a bőrödből a boldogságtól.

Kiugorhatnék, csak 2010 óta egy hirdetés nem volt a Hócipőben, és elő sem merik venni az emberek, sokan azért nem fizetnek elő rá, és az újságosnál veszik, mert már attól is félnek, ha bedobják a postaládájukba, s azt meglátják a szomszédok. Akkor hogyan ugorjak ki a bőrömből a boldogságtól? Ettől inkább most ordítani kéne! Ez ilyen kettős dolog, hogy jó is meg rossz is.

Miközben azért azt nem lehet mondani, hogy tobzódik a humor az országban.

Szerintem tobzódik, amikor nekem azt mondja valaki, hogy nincsenek manapság viccek, azt javaslom az illetőnek, hogy menjen fel az internetre és ha valaki csinál valami baromságot, akkor egy óra múlva huszonöt mémet láthat róla. Virágzik a politikai vicc, csak most az interneten és mémnek hívják. Nem beszélve Bödőcsről meg KAP-ról, Kovács András Péterről. Igenis van humor és azért dolgozom szívesen együtt azzal a néhány emberrel, akik még erre adják a fejüket a Hócipőben, mondhatni éhbérért, mert nagyon örülnek neki az olvasók. Egy pillanatra szabadnak érzik magukat. Humorral a hatalom fölé lehet kerülni. Ha beülsz a moziba, Chaplinnek drukkolsz és nem a két méteres, 120 kilós rendőrnek, aki megpróbál elbánni vele. Chaplin el is esik, megüti magát, de nem őt nevetjük ki, hanem neki drukkolunk. A humornak van egy ilyen, több évezrede ismert felszabadító hatása.

Félig-meddig Chaplinnek érzed magad?

Ez most nagyképűségnek hangzik, mert az egyik legnagyobbat hoztam példaként, de dramaturgiai szempontból annak érzem magam, ugyanis ezek ősi szabályok, azzal, hogy sok helyről kitiltanak minket, hogy lehetetlenné teszik a működésünket, pedig nem akkora a példányszámunk, hogy erre okot adna, ez igenis azt jelenti, hogy bosszantja őket, amit csinálunk.

Csak egy friss példa, az a néhány másodperces videó jelenet, amiben Orbán Viktor leporolja az öltönyét, megigazítja a nyakkendőjét és megpróbál beszédbe elegyedni a nevetgélő Merkellel és Macronnal, akik ügyet sem vetnek rá, és amikor azt látják, hogy ő megpróbál harmadikként ott állni, hátha jön valami udvari fotós, és akkor láthatjuk Európa három mai nagyhatalmát, német, francia és magyar urát. De ekkor a másik kettő ellép tőle, de nem mennek a dolgukra, hanem három méterrel odébb megállnak és tovább folytatják a beszélgetést, hát ebben a rövid videóban minden benne van.

Nem abnormális az, hogy minden tele van Orbán Viktorral? Rögtön a mi beszélgetésünk is, pedig nem is ezzel kezdtem. Szokták mondani, hogy vannak olyan boldog országok, amelyekben az emberek egy része azt sem tudja, hogy ki a miniszterelnök.

Bocsánat, de ezt nem mi csináljuk, ő telepedett ennyire ránk, mi ennek a kárvallottjai vagyunk, mi csak megpróbálunk néhány vidám percet okozni azoknak, akiknek a kezébe kerül a Hócipő.

Egy rakat pártpolitikus érezhetően direkt mond valami baromságot azért, hogy figyeljenek rá. És ilyenkor rendesen ugrik is a média, holott normál körülmények között ezek a blőd kijelentések akár mínuszos hírek sem kellene, hogy legyenek.

Nem, nem, most tévedsz. Nem direkt mondanak baromságokat, hanem olyanok. Az a legszörnyűbb a mostani helyzetben, hogy a szétesett, egymással marakodó ellenzék tagjai, akiket igen sokan képességhiányosnak tartanak, még mindig intellektuálisan felette vannak a hatalmon lévőknek. Ha megnézed a sokat emlegetett Bibó kollégiumot, akkor Kövér gyakorlatilag félre van állítva, Áder ki lett küldve Brüsszelbe, Deutsch egy Twitter-huszár lett, Szájer is kint van Brüsszelben. Jóformán Handó Tündén kívül senki nincsen döntési helyzetben, Stumpf, Navracsics, Pokorni már otthagyta Orbánt, most Budai Gyulák, Németh Szilárdok, Tállai Andrások, Semjén Zsoltok, Szijjártó Péterek veszik körül. Bármelyik ellenzéki párt kiállít egy ilyen csapatot.

Ha igaz, amit mondasz, akkor miért nem tudja őket könnyedén lesöpörni az ellenzék?

Miért?! Hát egy részüket megvásárolták, másik részük egymással marakodik, és őrzi a kis szemétdombját. Balatonszárszó egyik állandó témája az volt, amit összefogásnak neveznek. Tulajdonképpen nem a Fidesz csukta be a nálam nyaranta Balatonszárszón megszervezett rendezvényt, hanem az ellenzék. Azok a fiatal titánok, akik sorra gúnyolták ki az erőfeszítéseimet. Nem az volt a baj, hogy nekik nem tetszett, hanem hogy nem csináltak helyette másokat. Öt embert tudok mondani, akiknek nagyon figyelem az erőfeszítéseit, Gulyás Márton, Juhász Péter, Hadházy Ákos, Mellár Tamás és Márki-Zay Péter személyében. Külön-külön-külön, egy-egy ember.

De miért képtelen összefogásra az ellenzék, amikor a másik oldalon összezárt sorokat látunk?

Azért, mert az ellenzék tagjai a másikban rendszeresen azt nézik, mit követett el, ami miatt alkalmatlanná vált – nem mondom az összefogást, mert az már szitokszóvá vált – az együttműködésre. Hát nézd meg, mit csinál az LMP! Visszaminősíti kis betűvel írt nemecseknek Hadházy Ákost, az utóbbi évek leghatásosabb ellenzéki politikusát, az uniós pénzek lenyúlásának rendszeres feltáróját?! Hát van ilyen? Hát ezt olvastuk már Molnár Ferencnél A Pál utcai fiúkban, ez a gittegylet. Nemecsek csupa kis betűvel, hadházy ákos csupa kis betűvel. Hát ez egy vicc!

Van egy olyan mondatod, hogy „ a jövő befejeződött, a múlt meg elkezdődött”. Ez azt jelenti, hogy nekünk annyi, kampec, húzhatjuk le a rolót?

Nekem valószínűleg már igen! Persze nem adom fel, a választás után 101 pontban megpróbáltam összegyűjteni azokat a hibákat, amelyek a kétharmados többséghez vezettek, és azt a 48 teendőt, amik esetleg Orbán bukását, de legalábbis alapos gyengülését okozhatják. Most a Hócipőben 13 pontos tanácsokat adunk az ellenzék különböző csoportjainak, hogyan tehetik magukat még jobban tönkre. Visszavonultam oda, ez egy végvár. Aminek az a baja, hogy nem követheti az ellenséget, ha az odébb áll. Megjegyzem,

annak is utánanéztem, hogy mi lett az egri hősökkel. Dobót lecsukták, mert nem tudott elszámolni a lőszerekkel, Bornemissza Gergelyt elfogták, bezárták a Jedikulába, ott halt meg, Mekcseyt meg egy kocsmai verekedésben agyonverték. Tehát ez sem olyan szép, mint ahol Gárdonyi abbahagyta.

A Hócipő is egy végvár. Aki nagyon felmászik, azt megpróbáljuk lelökni Para-Kovács Imrével, Váncsa Istvánnal, Smuzewitz Ilonával, Marabuval. Remek kis csapat. Amíg csinálhatjuk, csináljuk.

Bréking nyúz, július 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

Simicska cégeladásai kapcsán Kálmán Olga van a Pesti Srácok célkeresztjében, az Origo Hadházy Ákosba száll bele, a 888 számára megbocsáthatatlan bűn, ha valaki Orbánt nem „miniszterelnök úrnak” szólítja, a Magyar Idők szerint pedig nem kell félteni a forintot. Lapszemle az alternatív valóságból.

A Pesti Srácok a szokott „sajátos módon” számol be arról, hogy Simicska Lajos mindenét eladja

„Megvan az ideje az obszcén aljaskodásnak, árokba borulásnak, hirdetőoszlopok lehugyozásának, barátok hátba döfésének, a párt- és lélekcserének, alkalmazottak kirúgásának. Ám megvan az ideje az árokból való kikászálódásnak, a kijózanodásnak, a lehányt öltöny kisuvickolásának is. Tudniillik: kapitulálni csak szép, kiglancolt felöltőben szabad. Simicska Lajos tegnap letette a fegyvert volt barátai előtt. Mondhatni, visszaszívta a G-napot, tüdőre. Kálmán Olga megint kezdhet dobozolni. (…)

2010 után, érdemei elismeréseként, ő lett a „Jani”. Cégei szinte mindent nyertek, ami nyerhető. Folyt a klientúraépítés, a nemzeti tőkésosztály szinte nulláról való fölépítése, megerősítése. (Amit a balosok azért neveztek el korrupciónak, mert – nagy bánatukra – már nem az őket futtató külföldi cégek taroltak.) Lajos hatalma egyre csak nőtt, ám bölcsessége ezzel arányosan csökkent. Már nem volt elég a „saját minisztérium”, a külön bejáratú kormányülés, a hozzá hű állami cégvezetők sora.

Megrészegítette a hatalom, még többet akart.

Mikor ezt nem kapta meg, jött a duzzogás, majd a 2015. február 6-ai sajnálatos események. A G-nap. Bár részegen megígérte, hogy „bemegy és kib@sz minden orbánistát” a médiájából, ezt végül „nagyvonalúan” nem tette meg: az orbánisták előbb-utóbb maguk mondtak föl. Például, amikor púderfelhőben, pipiskedve bevonult a Hír TV stúdiójába Kálmán Olga az akárhány millió forintos fizetésével. (…)

Végtelen szomorúság üli meg a magyari tájat. Lajos ellovagol a naplementébe, a hazánkat fölvirágoztató kritika pedig végleg elhalkul vala. „Végét vetik a zenének. S hazamennek a legények.” Mi azért bizakodjunk: csak túléljük ezt a drámát!”

Az Origónál most Hadházy Ákos a soros

„Úgy megszorult Soros mikroblogjában, hogy egy Churchill-idézettel próbálta menteni magát. Mi jöhet még ezek után? – vetődik fel teljes joggal a kérdés. Ne aggódjanak túlzottan, Hadházy Ákos megmutatja. Mandátumkálvária a magyarázkodás csúcsán! (…)

Most végre eljött a tiszta beszéd ideje a talán az MSZP-be tartó politikusnál, és tiszta vizet öntött a pohárba. Éppen Soros mikroblogjának sikerült elmagyaráznia, hogy IGAZÁBÓL miért is ült be a mégiscsak jól fizető munkahelyre. Ezzel, a minden hátsó szándéktól, trükközéstől és számítástól mentes válaszával végre pontot tett az egyre kellemetlenebb ügyre, és minimális kétséget sem hagy afelől, hogy ez az igazi, de tényleg az igazi magyarázata a hullámvasutazásának. Szóval Hadházy azért ült be ígérete ellenére a parlamentbe, mert elképesztő hatással volt rá Churchill egyik gondolata, ami egész véletlenül éppen témába vág, és teljesen véletlenül kapaszkodót nyújt neki az ügyben.”

A 888-nál Tordai Bence a célpont, mert nem szólította „miniszterelnök úrnak” Orbánt

„A balliberális megszállott gyáva.

Ez olyan alaptétel, amit igazság szerint nem is nagyon kéne bizonygatni. A víz vizes. Este sötét van. Oly kínos ezt magyarázni, lássuk azért be. De mivel beteg kort élünk – melyben azt is magyarázni kell, hogy a saját fajtád érdeke előrébb való, mint az Afrikából betódult jöttmenté, vagy hogy kétféle nem létezik mindössze, férfi és nő, s ha valaki úgy érzi, nála ez óránként változik, az nem holmi önálló identitás, hanem kezelendő elmekórtani eset –, így most érvekkel is alátámasztom.

Vegyük mindjárt a legkézenfekvőbb példát. A legkézenfekvőbb példa Tordai Bence. Ő a gyávaság prototípusa. Ő az ősméter. Amit ő képvisel, az 1 Tordai Bence (1 TB).

Ül a mértékegység a parlamentben – ahová a normalitás világa keresztényi könyörületességből beengedte, holott rég vasra kellett volna veretni –, s pimaszkodik.

„A tanító néni hülye!”

Nem ezt mondja, de a lényeg, a lelki háttér, a belső mozgatórugó, ugyanaz Bencénél (lásd: Ősméter), mint a 7 éves kis pöcsnél a napköziben.

Tiszteletlen és bunkó. (…)

Az óra alatt fingó, majd padtársára ujjával mutató kis Lacika az kb. 1/10 egység. A Csokonai Vitéz Mihály – akiből megbukott félévben – portréjára a folyosón szarvakat rajzoló, majd elszaladó Józsika, az mondjuk 1/20 egység.

„Hadd szólítsam úgy, ahogy én szeretném.”

Nos, ez meg egy egész egységnyi. Egy egész TB.”

A Magyar Idők mindenkit megnyugtat: biztos alapokon a forint

„A spekulánsok most is mozgolódnak, de Magyarország ma már nem abban a helyzetben van, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ezzel együtt megpróbálnak nyomást gyakorolni a Magyar Nemzeti Bankra, hogy emeljen az alapkamaton, ahogy ezt elérték a cseheknél is. A korona a világ egyik legstabilabb devizája, ám a gyengülését a kamatemelés is csak egy ideig tudta megfékezni.

Amiért most nem kell a forint árfolyammozgása miatt aggódni, az annak köszönhető, hogy 2010 után gyökeres fordulat ment végbe a hazai gazdaság- és pénzügypolitikában. (…)

Emelkednek a bérek, közelítünk a teljes foglalkoztatás felé. Biztos alapokon áll az ország, amelynek úgy megerősödött az „immunrendszere”, hogy most nem kell a valutaalaphoz infúzióért rohanni.”

Nem ül be másik frakcióba Hadházy Ákos

Az LMP-ből kilépő politikus a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy sok emberrel beszélt, akik készek arra, hogy együtt dolgozzanak, de neveket nem mondott, csak annyit: vannak köztük parlamenti politikusok és parlamenten kívüliek is. Szerinte most reális a veszélye annak, hogy Magyarország távozik az Unióból.

„Ha viszont én komolyan akarok a korrupciós ügyekkel, az EU-ügyészséghez csatlakozás kikényszerítésével, a sajtószabadság, a demokrácia maradékának és a bíróságok védelmével foglalkozni, akkor még ez előtt az egészen ciki és méltatlan eljárás előtt ki kell lépnem a pártból. Akkor is, ha ez nagyon nehezemre esik, mert büszke vagyok arra, amit ezzel a párttal együtt véghezvittünk.” – ezt mondta Hadházy Ákos a 24.hu-nak abban az interjúban, amelyben bejelentette az LMP-ből való kilépését.

A politikus a Független Hírügynökségnek megerősítette, hogy a frakcióból is kilép és

független képviselőként folytatja a munkáját.

Mint mondta, a korrupció szintje késztette arra, hogy az országos politikával is elkezdjen foglalkozni, és akkori pártja, a Fidesz nem volt hajlandó, hogy ez ellen tegyen valamit. Az utóbbi hetek történései azt is nyilvánvalóvá tették a számára, hogy „az LMP sem alkalmas arra, hogy ezen javítson”, de a többi parlamenti pártnál sem lát erre esélyt. Ezért nem is ül be másik frakcióba.

Azt viszont a FüHü-nek pozitívumnak nevezte, hogy az elmúlt hetekben sok olyan emberrel beszélt, akik készek cselekedni, mint mondta,

voltak köztük parlamenti politikusok és parlamenten kívüliek is.

Neveket viszont többszöri kérdésünkre sem akart mondani.

Azt mondta, bízik abban, hogy sokan felismerik: évtizedekre eldőlhet Magyarország jövője, ugyanis

szerinte reális a veszélye annak, hogy az ország távozik az Európai Unióból.

Az elmúlt hetekben ugyanis a magyar kormány rengeteg figyelmeztetést kapott, ahogy Hadházy fogalmazott: az EU is rájött, hogy „rendszerszinten lopnak százmilliárdokat”, és ebből tartják el a rendszert. Mint mondta, az Unió ezt nem fogja tűrni, és komoly nyomás lesz a kormányon, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

Hadházy Ákos azt mondta: „Ha ez megvalósul, akkor

nem jönnek majd a szabadon ellopható pénzek”,

és a kormány akár még bíróság elé is kerülhet. Így aztán Hadházy szerint már nem lesz érdeke bent maradni az Unióban. Szerinte egyébként ezért is tart a bíróságok ellen, az ő szavaival „otromba támadás”, mert így ki is provokálhatja a kormány a kizárást. Az igazságszolgáltatás függetlensége ugyanis olyan vörös vonal, amelyet az EU nem enged átlépni, ahogy ezt a lengyel példa is bizonyítja.

Vagyis Hadházy szerint Orbán két dolgot tehet: vagy megpróbálja destabilizálni az Uniót, vagy elhagyja.

A politikustól megkérdeztük azt is, hogy az együttműködés, amiről beszélt, azt is jelenti-e, hogy egy új párt alapítása is szóba kerül. Azt mondta:

„Pártból van bőven, nem gondolom, hogy hiány lenne.”

Ugyanakkor az is meggyőződése, hogy a mostani pártok nem tudják megoldani a problémákat: nem képesek megszüntetni a kormánypropagandát vagy megvédeni a bíróságokat. De, mint mondta, szükség van rájuk.

Bréking nyúz, május 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

A diktafonrajongó Hadházy, a Soros-köré felépített, kártyavárként összeomló hazugságkomplexum és az objektivitás béklyókat lerázó forradalma a liberális médiában a mai alternatív lapszemlénkben.

 

Az Origo exkluzív interjút készített Douglas Murray-vel, az Európa furcsa halála szerzőjével

„Beszéljünk a 2015-ös migránsáradatról: úgy tűnt, hogy az európai nagyhatalmakat ez meglepte. Még a 80 milliós Németország – nyilván Európa egyik legjobb hírszerző szolgálatával – is megdöbbent, legalábbis ez így látszott. Miközben a 10 milliós Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor már a Charlie Hebdo-merénylet óta arról beszélt, hogy migránsok százezrei, milliói árasztják majd el Európát. Tényleg meglepődtek Európa nagyhatalmai, vagy szimplán hazudnak?

Ez egy nagyon komoly és mély kérdés, ugyanis kicsit talán mindkettő. … Úgy tűnik, mintha azt állítanák: mi annyira szeretjük a sokszínűséget, annyira szeretjük a bevándorlást, hogy még azt is hajlandóak vagyunk megengedni, hogy bizonyos számú nőt évente megerőszakolnak. Annyira szeretjük, amit az iszlám behoz az országba, a szokásokba, hogy még azt is elfogadjuk, hogy néhanapján egy-egy újságírót is megölnek. …

Beszélt a véleménycenzúráról – de az interneten egyre több csatornára töltenek fel az emberek olyan videókat, fotókat, amelyeken migránsok által elkövetett bűncselekmények láthatók, vagy akár csak a migránsok által lakott területek állapotát mutatja be. Ez lehet egyfajta ellenállás, lázadás a hivatalos Európai Uniós állásponttal szemben?

Igen, abszolút. Ez egyébként nagyon érdekes, hogy például a Facebook és a Google is úgy viselkedik, mint a mainstream média. Egy-egy témáról nem hajlandó tudósítani.  …

Azt nyilatkozta a Le Figaro-ban nem olyan régen, hogy az Angela Merkel és Orbán Viktor közötti vitában a magyar miniszterelnök jött ki győztesen. Ezt hogyan értette pontosan?

Ez végtelenül egyszerű – annak ellenére, hogy nem igazán értek a magyar belpolitikához. Nyilván ugyanúgy érik kritikák a magyar miniszterelnököt is, de meg kell nézni, hogy kinek lett igaza 2015-ben? Egyértelműen Orbán Viktornak.” (Origo: Óriási többség döntött úgy, hogy Orbán Viktor védje meg a határokat)

Leleplezte Soros György újabb mesterkedését a 888

„Kártyavárként omlik össze az a honi és nemzetközi liberálisok által kitalált hazugságkomplexum, melynek központjában az áll, „Soros György egy igazi filantróp, demokrata, aki sohasem ártja bele magát szuverén nemzetállamok belügyeibe önös érdekei okán”. Ugyanis az idős agitátor immár másodszorra is komoly pénzeket tol egy olyan politikai szervezetbe Nagy-Britanniában, amelynek egyetlen célja van: szembemenni a britek többségi akaratával és meggátolni a Brexitet. …

A Daily Mail (DM) birtokába jutott legfrissebb kiszivárgott információk szerint a már említett Best for Britain politikai lobbiszervezet immár egy Soros által finanszírozott, 5,6 millió fontos (amely átszámítva mintegy 7,5 millió dollár vagy 2 milliárd forint) projekt létrehozásán dolgozik.

Az igencsak komoly büdzsével rendelkező csoportosulás feladatköre valójában nagyon egyszerű. Az internetet, televíziót és újságokat elárasztó Brexit-ellenes hangvételű reklámanyagokkal való hangulatkeltés mellett tulajdonképpen minden olyan megállapodás megfúrása a céljuk, amelyet Theresa May brit miniszterelnök kötne a jövőben egy sikeres kiválás esetén Brüsszellel.” (888: Kiszivárgott: Soros György dollármilliókkal próbálja meggátolni a Brexitet)

A liberális média pálfordulását ünnepli a Magyar Idők

„Nemrég az eddig migránspárti portál egy olyan cikkel rukkolt elő, amelyért korábban az Origót még szétsavazta volna. A Hazajárnak nyaralni a menekültek, a németek mégsem tesznek semmit című írás, akár a migránsválság viharában hánykolódó, de lassan öntudatára ébredő szerkesztőség segélykiáltásaként is értelmezhető. Aki naivan azt hitte, hogy holmi hírlapírói eltévelyedésről van szó, nagyot tévedett. A paradigmaváltás egyre intenzívebb dolgozatokban csúcsosodik ki.

A minap megjelent, Robbannak a német menekültválság rejtett aknái című munka expresszív hangvételben mutatja be, hogy a migránsok tudatosan vezetik félre a hatóságokat, tartatják el magukat a német állammal, és követnek el brutális bűncselekményeket. …

Ha jól belegondolunk, a haladó ellenzéki sajtó tulajdonképpen történelmi pillanathoz érkezett. Boldogsággal és elismeréssel jelentjük be a szerénykedő Index helyett: Félreérthetetlenül eljött a liberális újságírás nagy ünnepe. A tényekkel való szembenézés mérföldkövéhez érkeztek, beköszöntött az objektivitás béklyókat lerázó forradalma.” (Magyar Idők: Fordulat! Menekültellenes gyűlöletpropagandára váltott az Index)

Árgus szemmel figyeli az ellenzéket a Figyelő

„Akár Hadházy Ákos, akit épeszű szervezet – látva megbízhatóságát és a diktafonrajongását – bizonyosan nem vesz fel tagjai közé. …

De rossz hír, hogy Hadházy képviselő marad, még úgy is, hogy nem is akarta felvenni a mandátumát, sőt szégyellte magát a képviselősége miatt. Persze, a mentelmi jogra és a 750 ezres alapfizetésre nem tett dehonesztáló megjegyzéseket. Az is bizonyos, hogy hamarosan ő is a függetlenek között találja magát Bősz Anettel és Molnár Gyulával együtt, bár most még nem zárták ki a frakcióból.

E három párt alkotja a mai ellenzék gerincét, és persze a Gyurcsány-féle DK. Ott nincsenek ilyen botrányok, elég csak annyi, ha a párt elnöke valahol nyilvánosan megszólal, rögtön az egész ország röhögőgörcsöt kap.

Képzeljük el, milyenek lennének ők kormányon, a hatalmi játszmákat, ha ilyen minőségű politizálásra képesek ellenzékben.

Isten óvja tőlük Magyarországot!” (Figyelő: Ellenzéki játszmák: fegyelmik és kizárások)

Hadházy és Tordai visszaszólt Kövérnek

0

Az Országgyűlés elnöke az állami rádióban azt mondta, hogy Hadházy Ákosnak semmi keresnivalója nincs a parlamentben, Tordai Bence pedig civilizált közösségben sem elfogadható viselkedést mutatott. Az LMP és a Párbeszéd politikusa is a Facebookon válaszolt, Hadházy azt írta: köztörvényes bűnözőnek nincs helye ott, a Fidesz mégis Farkas Flóriánnal kötött szövetséget, Tordai pedig azt: Kövér még nem látott civilizált közösséget.

Kövér László a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a képviselői eskütételről távol maradó, az Országgyűlés legitimitását megkérdőjelező Hadházy Ákosnak „nem lenne itt semmi keresnivalója, egy normális demokráciában, ahol érvényesülnek a közösen elfogadott írott vagy íratlan normák”.

Hadházy azt írja, hogy Kövérnek „joga van ilyeneket mondani”, hiszen szerinte „sem lenne ott nagyon sok embernek helye. Mint ahogyan a köztörvényes bűnözőként már többször büntetett és börtönviselt, de a Fidesz segítségével ismét milliárdos romapénzek eltűnéséért felelős

Farkas Flóriánnak sem ott kellene ülnie sok társával együtt.”

Azt is írja: „éppen a “nemzet házelnöke” kötött vele választási szövetséget a Fidesz nevében”.

Hadházy szerint Kövér hiába mondja, hogy nem érti, mi ellen tiltakozik, „nyilván nagyon is érti”. Szerinte ugyanis „tömeges választási csalások történtek, ahol a kormány százmilliárdért kampányolhatott, míg az ellenzéki pártok csak ennek töredékéért és ahol több százezer külföldön dolgozó magyarnak nem engedték meg a levélben szavazást”.

Kövér László ma a kormány házi rádiójában azt nyilatkozta, hogy szerinte nekem nem lenne helyem a “Parlamentben”. Joga…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2018. május 20.

Kövér László nem említette név szerint a rádióban a párbeszédes Tordai Bencét, de egyértelműen rá utalt, amikor azt mondta: korábban azért tiltották ki az Országgyűlés összes épületéből, mert „olyan magatartást tanúsított, ami nemhogy parlamentben, hanem civilizált közösségben sem fogadható el”.

Tordai válaszul a Facebookon azt írja:

„Kövér László, úgy látszik, még nem látott közelről civilizált közösséget.”

Szerinte ugyanis ebbe „bőven belefér, hogy néhány papírt kiragasztunk egy ajtóra, majd fél perc múlva levesszük róla. Nem itt húzódik a civilizáció és a barbárság közti határ…”

Tordai szerint „egyenesen nevetséges, hogy Kövér a demokrácia őrzőjének szerepében próbál tetszelegni.” Egy politológiai szaklapban megjelent írásra hivatkozva azt írja: „Magyarország már nem demokrácia, hanem egy „hibrid rezsim”, valahol félúton a demokrácia és a diktatúra között.” Úgy fogalmaz: „A demokráciát mi, ellenzékiek védjük tőled és fideszes tettestársaidtól, akikkel 8 éve romboljátok a demokráciát és a jogállamot, teszitek egyre kiszolgáltatottabbá az embereket, és lopjátok szét gátlástalanul a közös vagyonunkat.

Tolvajok vagytok, rombolók és a demokrácia megcsúfolói.

Úgyhogy László, szállj le a magas lóról, és légy nagyon biztos benne, hogy a 30 évvel ezelőtti önmagad legalább olyan keményen küzdene a mai Fidesz ellen, mint ahogy mi tesszük.”

Posztja végén József Attilát idézve azt írja: ez nem ricsaj, „akár borzalmas, akár nagyszerű, nem én kiáltok, a föld dübörög.”

Kövér "kitért az MSZP-Párbeszéd színeiben parlamentbe kerülő Tordai Bence esetére, akit – mint mondta – korábban azért…

Közzétette: Tordai Bence – 2018. május 20.

Bréking nyúz, május 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Jobbik számít a fő témának ma az alternatív valóságban, a kormánysajtó már előre örül az esetleges pártszakadásnak, de azért megkapja a magáét Hadházy Ákos is – Donald Trumpot pedig megvédik.

Az Origo „eldurvult háborút” lát a Jobbikban

„Csak pár napot kell aludni a Jobbik tisztújítási kongresszusáig, azonban az indulatok már most a tetőfokára hágtak. Úgy tudjuk, Vona Gáborék egyre keményebb eszközöket vetnek be a pártban egyre népszerűbb radikálisok ellen: állítólag a bukott pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató telefonon keresi fel a párt középvezetőit, hogy kit is kell támogatni. A pártközpontból érkező lejárató akció Novák Előd esetében sikerrel járt, hiszen a politikus visszalépett az alelnökjelöltségtől. Közben Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője ugyan burkoltan, de azt nyilatkozta, hogy nyitott a baloldallal való szorosabb együttműködésre. Hogy ebből mi lesz? Minden jel arra utal, hogy pártszakadás. (…)

Egyrészről van egy hivatalos elnökjelölt Sneider személyében, és van egy alulról építkező, nehezebb helyzetben lévő vezető aspiráns, akit Toroczkai Lászlónak hívnak. (…)

Pedig a Vona-féle néppártosodási politika rendkívül nagyot bukott, ugyanis a bukott pártelnök egyik legfőbb kampányeleme, a béruniós aláírásgyűjtés finoman szólva is elhasalt. Totális kudarc a Jobbik béruniós aláírásgyűjtése, miután két héttel a határidő lejárta előtt a szükséges egymillió aláírásból Európa-szerte 36, Magyarországon 29 ezret sikerült online összegyűjteni.”

A 888 szerint feszültség van a pártban

„A Vona-féle elnökség statáriális eljárással oszlatta fel a Toroczkai Lászlót támogató alapszervezeteket. Az egyik legerősebb és legsikeresebb szervezetet, a székesfehérvárit most szüntették meg. Közben pedig Novák Elődöt ismét megfúrta a Jobbik, aki le is mond a jelöltségről. (…)

Ha valakik dacolni mernek és kitartanak Toroczkai jelölése mellett, akkor közlik velük, hogy ugyanúgy járnak majd, mint a székesfehérváriak, akik a feloszlatással nyilvánvalóan elveszítették jelölési jogukat is.”

A Pesti Srácok annak örül, hogy alakult még egy szélsőjobboldali párt

„Új radikális, nemzeti, konzervatív és keresztény értékrenden alapuló mozgalom formálódik – tudta meg a PestiSrácok.hu. Pintér Attila ötletgazda – aki nemrég lépett ki a Jobbikból – portálunknak elmondta, egyesületükkel azoknak szeretnének alternatívát nyújtani, akik egy „valódi nemzeti, radikális, jobboldali mozgalmat keresnek maguknak”. Arról is beszélt, olyan mozgalom kívánnak lenni, amelyik fel meri vállalni és nevén meri nevezni azokat a problémákat, amelyeket más pártok a politikai korrektség okán nem mernek megtenni.”

Az Origo közben újabb támadást indított Hadházy Ákos ellen is

„Miután a kormány meghirdette a „Földet a gazdáknak” elnevezésű programot, Hadházy Ákos LMP-s politikus program elleni vehemens támadásai ellenére hozzátartozója három Tolnai megyei ingatlant célzott meg. Nem volt olcsó mulatság: csupán a biztosítékra 30 millió forintot kellett elutalnia. A művelet nem volt sikeres, mivel Hadházy édesanyja visszalépett, így a több tízmillió forint úszott. Felmerül a kérdés: honnan lett hirtelenjében egy átlagos háztartásbeli nőnek annyi pénze, hogy mindenféle pénzügyi kockázat nélkül Tolna megyei ingatlanokra licitálgasson? A választ a környék hírhedt zöldbárója, Zwickel György és strómanhálózata környékén kell keresni! Dokumentumok kerültek a birtokunkba!”

A Figyelő gyorsan megvédte Donald Trumpot

„Donald Trump amerikai elnök bejelentette, országa kilép az iráni atommegállapodásból, amely arra volt hivatott, hogy a közel-keleti ország ne válljon atomhatalommá. Ez rendesen ráhozta a frászt sokakra, egyesek már a közelgő atomháborútól rettegnek, mások szerint viszont az elnök csak felmondott egy rossz egyességet, amelyet gyengekezű elődje, Barack Obama kötött meg, és ami egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a világ polgárait megvédje az iráni atomfegyverektől. Trump megint váratlant húzott, de – mint oly sokszor – ebben az esetben is pártolóiknak lesz igazuk.”

Mint mindig, az elütések, helyesírási hibák most is az eredeti szövegekből valók.

Hadházy Ákos is felvette mandátumát

A Független Hírügynökség információi szerint mindenki felvette a mandátumát, így Hadházy Ákos is, aki korábban arról beszélt, hogy gondolkodik ezen.

Egész pontosan azt mondta a Hír TV Egyenesen című műsorában a múlt héten, hogy hezitál rajta. Ahogy fogalmazott:

„Nagy valószínűséggel, ha fel is veszem a mandátumot, nem 8-án fogom megtenni.

Nem hiszem, hogy valamiféleképpen nem lehetne tiltakozni amiatt, hogy nem egy legitim parlamentről lesz szó.

8-án szerintem nem kellene megjelenni.”

Információink szerint azonban végül minden képviselő átvette a mandátumát.

Hadházy Ákos egyébként pénteken az ATV-ben is megerősítette, hogy a parlament alakuló ülésére nem megy majd el. Mint mondta, azért, hogy ne kelljen Farkas Flóriánnal és Orbán Viktorral együtt esküt tennie.

Lázár Jánosnak több Mészáros Lőrince is van…

Újabb korrupciós ügyet fedezett fel Hódmezővásárhelyen a „zöld dossziéjával „ismertté vált Horváth András. Az egykori adószakértő szerint hozzá nem értő vállalkozókat bíztak meg a városi parképítéssel, holott a System Service szakemberei eddig elsősorban villanyszereléssel foglalkoztak. Illetve ők telepítették azokat a kamerákat, amelyekkel Márki- Zay Péter polgármestert korábban megfigyelték. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Horváth András az eddig vizsgálatairól is nyilatkozik.

 

Ingyen és bérmentve végzi a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvilágítását. Tisztán politikai szimpátiából dolgozik?

Mint minden, ez is sorszerű az életemben. Még a választások előtt beszélgettünk hárman, Hadházy Ákossal, és Márki-Zay Péterrel. Alaposan kiveséztük a közbeszerzési rendszert, hisz valamennyien a korrupció ellen harcolunk, így szinte észrevétlenül kialakult közöttünk a bizalmi viszony. Felmerült, hogy ha Péter megnyerné a hódmezővásárhelyi választást, akkor segíthetnék a polgármesteri hivatalt átvilágítani. A győzelme után természetesen nem hagytam cserben, pedig nehéz ilyen nagy távolságból dolgozni. Folyamatosan dőlnek ki a szekrényből a csontvázak, s a már kirobbant botrányok után jönnek majd még az új ügyek. A napokban bukkantunk rá a „Zöld Hódmezővásárhely” elnevezésű programra, amely meghívásos pályázat, de a három cég közül azt hirdették ki győztesnek, amely soha nem dolgozott a területen. Az a System Service Kft. kapta a megbízást, amely nem parképítéssel, hanem villanyszereléssel foglalkozik. Nem mellesleg ez a cég szerelte fel Márki-Zay Péter megfigyelését szolgáló kamerákat, s a városban eddig 600 milliót költöttek el kamerák telepítésére.

A villanyszerelők aligha képesek parkot építeni, fásítani, virágot ültetni, de ezt a feladatot kiadhatják alvállalkozóknak?

A megbízást már megkapták, de egyelőre felfüggesztettük. Ugyanis a System Service tevékenységi körében a parképítés vagy a virágültetés nincs is benne. A korábbi városvezetés ennek ellenére hívta meg a céget a feladatra, s mit tesz isten, meg is nyerte. Ebben az esetben nemcsak a ló lába, de az egész ló kilóg! Ezért rövid időn belül arról is dönthet a város, hogy a megbízást visszavonja.

Gondolom, a közbeszerzésről szóló jogszabály nem tartalmazhat olyan paragrafust, hogy mi a teendő, ha a pályázó nem ért ahhoz a feladathoz, amelyet el kell végeznie.

Persze, hisz a közbeszerzés lényegét sérti, hogy hozzá nem értőknek adnak megbízást. Sajnos, nagyon gyakori, hogy olyanok nyernek, akiknek a munka elvégzésére nincs meg a képességük. A közbeszerzési törvény sajnos lehetőséget ad erre, ha a pályázó másnak a kapacitására támaszkodik. Itt tehát egy kiskapu van a törvényben.

Pedig sok mindent láthatott, mielőtt a híres „zöld dossziét” összeállította, illetve amióta Hadházy Ákosnak segít feltárni a százmilliárdos kormányzati visszaéléseket. A System Service ügyében már van döntés?

Egyelőre még nem kaptunk meg minden dokumentumot. Nem adták át nekünk azt a megbízást, amely tartalmazza, hogy a munkálatokat milyen „műszaki tartalommal” kell elvégezni. Amíg ezt nem adják át, addig a polgármester nem írhatja alá a szerződést.

Viszont azt biztosan tudja, hogy milyen összegről szól a szerződés?

Ez is 600 millió forintos projekt, ahogy a kameratelepítés is 600 milliós volt.

Nem teljesen értem, hogy a polgármesteri hivatalban nem ismerik a hiányolt feladatokat?

Azt is tudni kell, hogy ezt a megállapodást Lázár János kedvenc közbeszerzési tanácsadója, az „Ész-Ker” bonyolította a várossal.  Nem mellékes, hogy ugyanez az Ész-Ker milliárdos közbeszerzési szerződéseket kötött a Miniszterelnöki Hivatallal is, magával Lázár Jánossal írták alá a megállapodást. De ez egy másik ügy, amelynek a részleteit próbálom kideríteni, de már most látszik, hogy ott is lesznek gondok. Azt is tudjuk már, hogy a Bajkai ügyvédi iroda, az SBGK ugyancsak milliárdos szerződéseket köthet.

Beszélnek arról, hogy Hódmezővásárhelyen egy teherautónyi hivatalos irat eltűnt a polgármesteri hivatalból. Ez igaz?

Erről videó felvételek is készültek. Ezek a filmek bizonyítják, hogy kis furgonba pakoltak be a pincéből egy köbméternyi iratot. De a polgármester hiába kérdezte a hivatalban az illetékeseket, senki nem mond semmit. Nincs arról papír, hogy iratokat selejteztek vagy kivittek volna a hivatalból. Úgy tűnik, ebben az ügyben akkor lesz bizonyosság, ha majd hiányozni fognak bizonyos iratok.

Volt már olyan eset, amikor hiába keresett valamilyen iratot?

Igen, miután a hivatalban nem találták, azt mondták: nincs meg! Aztán néhány nap múlva előkerült. Még az előtt, hogy eltűnése miatt feljelentést tettünk volna.

Ismert, hogy melyik cégről van szó?

Igen, a Kupola 2000 Kft. ügyéről már korábban beszéltem. Az említett vállalkozás három éve úgy kapott megbízást kukák beszerzésére, hogy előtte bt-ként működött, de alig volt bevétele. De amikor a Kupola 2000 először Kft.-vé alakult, azonnal nyert egy közbeszerzést, 1.2 milliárd forintért vásárolt be kukákat és járműveket a köztisztasági cég számára. Miközben korábban soha nem végeztek hasonló feladatot!

Ezért mondta azt, hogy Lázár Jánosnak is van Mészáros Lőrince?

Igen, ez az irányított közbeszerzés „előnye”, hiszen ezek győztese már akkor eldől, amikor a tendert még ki sem írták.

Azok a cégek, amelyek nem kapnak megbízást, vagyis akik vesztesek, nem fordulnak bírósághoz?

Erre a legtöbb esetben nincs már mód. De azért a veszteseket is igyekeznek időnként kárpótolni, néha kisebb megrendelésekhez ők is hozzájuthatnak. A legtöbb esetben azonban úgy tűnik, hogy a győztes cég bennfentes információhoz jut, tehát előre pontosan tudja, hogy mekkora ajánlattal nyerhet. Az is egyértelműen látszik, hogy az uniós közbeszerzések nagy összegű építőipari közbeszerzéseit verseny nélkül, az Ész-Ker bonyolítja. Ezekben az ügyekben feljelentéseket is tettünk.

Azt tudjuk, hogy az Elios ügy működési elvét Hódmezővásárhelyen dolgozták ki. Az ön érzése szerint az a nagyobb szabálytalanság, hogy túlszámlázták a munkát, vagy a városban esténként uralkodó sötétség?

Jöttem már haza éjszaka, de nem emlékszem, hogy sötét lenne a városban. A túlárazásokat érzem inkább problémának, a miniszterelnök veje, Tiborcz István és Hamar Endre elég szép hasznot ki is vett az Eliosból. Azt viszont kicsit viccesnek érzem, hogy Lázár János tanácsot kért volna a huszonéves, gyakorlatlan vállalkozóktól.

Elképesztő, hogy időnként 50 százalékos „alkotmányos költségről” beszélnek, vagyis egy épület árának fele a korrupció. Nem fog leomlani?

Csak azért nem, mert elég alaposan túlárazzák a költségeket. Aki a közbeszerzést megnyeri, az lefölözi a hasznot, majd tovább adja alvállalkozónak, aki kis haszonnal elvégzi a munkát. Ezek a vállalkozók, illetve a bérükhöz nem jutó munkások Hódmezővásárhelyen is azt tervezik, hogy inkább külföldön vállalnak munkát. Azt persze senki nem tudja, hogy mi lesz, ha megszűnik az uniós pénzbőség.

Az egyik vizsgálat azt is kimutatta, hogy a Fidesz Hódmezővásárhelyen több tízmilliót költött ennivalóra. Ezt hogy sikerült?

Arról van szó, hogy a vásárhelyi önkormányzat 16 hónapra bruttó 48 millió forintos keretszerződést kötött reprezentációra. Az étel-ital szolgáltatásokat a város legjobb vendéglője, a Fekete Sas vendéglő és Bónus István további vendéglői biztosították a Fideszes önkormányzati képviselőknek. Bónus egyébként résztulajdonosa a Lázár János földjén épült batidai vadászkastélynak is. Így aztán közpénzen buliztak a helyi Fideszesek Hódmezővásárhelyen, de az elszámolásokból nem derült ki, hogy végül is mit ettek-ittak. A számlákat látva, egyértelmű, hogy azokat nem lett volna szabad kifizetni. Úgy látom, hogy ez bizony felveti hűtlen kezelés gyanúját.

Ha ön ezeket a gyanús ügyeket néhány hét alatt feltárta, a helyi ellenzék nem tehette volna meg néhány éve alatt?

Tudtommal a szerződések nyilvánosak. Talán nem adtak ki minden dokumentumot, de erre a kérdésre aligha nekem kell válaszolni.

Behívták Hadházy Ákost az állami rádióba, de valószínűleg megbánták

0

Évek óta nem hívták, most igen, hogy Sallai R. Benedek támadásáról kérdezzék. Ő viszont a propagandáról mondta el a véleményét.

A Facebookon számolt be arról az LMP lemondott társelnöke, hogy két évvel azután, hogy megválasztották, bejuthatott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorába. Ahogyan a múlt héten az M1-en, itt is arról az esetről akarták kérdezni, amikor Sallai R. Benedek rátámadt az LMP etikai bizottsági ülésén – ahogy Hadházy a posztban fogalmaz:

„Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni”.

Ő viszont ehelyett, ahogy az M1-en is, arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért “migráncsokat” betelepíteni.”

Azt is elmondta, hogy

soha nem hívták, amikor a korrupciós ügyekről, például Tiborcz Istvánról vagy Farkas Flóriánról beszélt.

Mint írja, valószínűleg tényleg nem kell többet se az M1-hez, se a Kossuth Rádióhoz mennie, de ha lesz egy tüntetés a „királyi rádió és televízió” ellen, arra szívesen elmegy.

Hadházy Ákos egyébként a Független Hírügynökségnek beszélt korábban az esetről, ezt itt olvashatja el.

Azt hiszem, egy nagy tüntetés lassan tényleg aktuális a királyi rádió és televízió elé a Kunigunda utcába. Ma – majd’…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2018. május 1.

Együtt kellett volna…

Emlékszem, nagyon sokan szorongtunk 2012. október 23-án a Szabad sajtó útján, az Erzsébet híd feljárójánál, és arra vártunk, hogy megszólaljon Bajnai Gordon. Hogy visszatérjen a magyar belpolitikai közéletbe és reményt adjon annak a sok tízezer embernek, hogy két év múlva összefogva, együtt, le lehet váltani a „fülkeforr” mámorában tobzódó, a kétharmad birtokában a demokráciának hadat üzenő kormánypártokat.

Akkor már elkövette a Fidesz az „ősbűnt”, belekényszerítve sok kis pártra szakadt ellenzékét egy olyan csapdába, amelyből azóta sem sikerült kikecmeregnie. Ismertük a 2011-ben elfogadott új választási törvényt, amely a korábbitól eltérően az országgyűlési képviselők választását egyfordulóssá tette. Az addig arányos rendszer irányából a többségi választási rendszer felé tolta el a hangsúlyt. A 199 főre csökkentett parlamenti helyek többségét már nem listáról, hanem az így felértékelődött 106 egyéni választókerületekből töltik be, s a választók attól kezdve csak az országos pártlistákra adhatják le a szavazataikat.

Azon a Milla rendezvényen a Haza és Haladás Egyesülettel karöltve Bajnai, Juhász Péter, Szigetvári Viktor és társaik elindították az „Együtt 2014” elnevezésű választási mozgalmat, azzal az ígérettel, hogy motorjai lesznek annak az összefogásnak, amely a 2014-es választásokat majd megnyeri.

Az „Együtt 2014 mozgalom” 2012 novemberében politikai nyilatkozatot tett közzé, és aláírásgyűjtést indított, eredetileg az olasz Olajfa koalíció mintájára balközép ellenzéki ernyőszervezet lett volna. Már itt akadályba ütköztek: a Lehet Más a Politika (LMP) kongresszusa 2012 novemberében és 2013 januárjában elzárkózott az együttműködéstől. Az MSZP vette át a baloldali ellenzéki összefogás irányítását, erre válaszul az Együtt-2014 az MSZP-től függetlenül kezdte meg kiépíteni támogatói bázisát. 2013-ban a mozgalom „Együtt-2014 Választói Szövetség Párt” néven párttá alakult, amelyet három társelnök – Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője – irányított. Az új párt azonnal szövetséget kötött az LMP-ből január 26-án távozott politikusok által alapított Párbeszéd Magyarországért párttal (PM), 2013. június 28-án „Együtt – a Korszakváltók Pártja” néven vették őket nyilvántartásba.

Bajnai pártja azt ígérte, alapvetően egy új, balközép erő megteremtésén dolgoznak majd, ahogy akkor fogalmaztak: „Az emberek már kiábrándultak a narancsból, de a szegfűt sem szerették meg azóta sem”.

Ma már tudjuk, az Együttet még kevésbé.

Mert az Együtt története meglehetősen kacskaringósra sikerült. 2017. február 4-én Juhász Pétert választották elnöknek, ugyanezen a napon Berkecz Balázst és Hajdú Nórát alelnökökké, Szigetvári Viktor pedig a párt Országos Politikai Tanácsának elnöke lett. 2018. januárjában az Együtt politikusai bejelentették, hogy önállóan indulnak a 2018-as Magyarországi országgyűlési választáson, azzal, hogy a miniszterelnök jelöltjük Szigetvári Viktor. Alig három hónappal később, 2018. április 8-án éjjel a párt vezetői valamennyien lemondtak tisztségükről, s az Együtt hajóját sorsára hagyták.

Egy alapvetően elhibázott stratégia vezetett el a széthullás állapotáig. A külső szemlélő joggal érezhette úgy, hogy egyedül Juhász Péter az, aki megpróbálja kissé megzavarni a párt körüli állóvize. Egyéni akciókkal, performanszokkal kavart némi hullámokat, de azok alig voltak érezhetők a Belváros, jobb esetben a főváros kerületeinek határán túl. Hiába készítettek rendkívül drágán, mindenki másnál igényesebben egy vaskos kiadványt, amelyben pontról pontra elmagyarázták az olvasónak, hogyan képzelik el egy sikeres választást követően Magyarország jövőjét, aligha volt ember (néhány ebből elő politikai elemzőn kívül), aki töviről hegyire átrágta volna magát a „művön”.  Hajdú Nóra, Berkecz Balázs kétségtelenül igyekezett a szakértő politikusok benyomását kelteni, okos érveik a legtöbbször visszhang nélkül elhaltak, pedig mindkettőjüket „kedvelték” a híradós stábok.

A párt vezetői kissé későn tanulták meg, hogy a NER igazságtalanságokkal tarkított politikai akadálypályáján egyedül senki nem megy semmire. Lehet idegenkedni Gyurcsány Ferenc politikai múltjától, meg lehet bélyegezni a szocialistákat kormányon elkövetett sutaságaikért, de nincs értelme olyanokhoz dörgölődzni sem, mint amilyenek a Momentum önmaguktól kissé elszállt ifjú titánjai. Mert az ő szemükben ugyan rendszerváltás után alakult politikai formáció volt az Együtt, politikusaiknak – különösen Szigetvári Viktornak – éppen úgy múltjuk, „szaguk van”, mint a többieknek. Az LMP-ről pedig kiderült, hogy szerintük éppen attól lehet más a politika, ha a politikusok nem számoltak a realitásokkal.

Hogy mit gondoltak róluk a választók? Az alig valamivel több, mint fél százaléknyi voks erről mindennél többet mond. Amihez csupán egy szerény adalék, amellyel a párt facebook oldalán, a hozzászólások között találkoztam.

Íme az egyik: „Sajnálom hogy ezt kell mondanom de ne folytassátok. Örüljetek, ha összejön a pénz (amit vissza kell fizetni a Kincstárnak- a szerk). Jómagam normális esetben rátok szavaznék, de nincsenek normális idők. Szánalommal vegyes idegenkedéssel figyeltem az utóbbi két évben a működéseteket.”

Egy másik: „Juhász Péter, Gulyás Márton, Hadházy Ákos… hirtelen több politikus nem is jut eszembe, akik tettek is valamit, és nem a választóktól várták, hogy kikaparják a gesztenyét.” Ebben is van némi igazság: az Együtt és Juhász Péter kis csapata rossz helyen, és nem úgy kereste a „gesztenyét”, ahogyan érdemes lett volna.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK