Értelmezhetetlen katyvasz lett Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című nagyjátékfilmes bemutatkozása, amely elvileg fekete komédia, de igazából teljesen meghatározhatatlan jellegű alkotás. Már a téma alapján is elborultnak tűnt a film a cigány kozmonautáról, aki még Gagarint is megelőzte az űrben, de szórakoztatóan elborultnak. Az ígéretes alapötletből azonban sajnos korántsem sikerült jó filmet kihozni.
Érthetetlen, hogy a Filmalapnál, amely kiemelten kezeli a támogatásra méltónak talált filmtervek esetében a forgatókönyvfejlesztést (ennek hasznosságáról a szakma is rendre elismerően szól), hogyan mehetett át egy olyan forgatókönyv, amiből végül a Lajkó lett. Nehéz elhinni, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy ebből nem fog összeállni egy film – és akkor még nem is említettük, hogy a rendező, Lengyel Balázs eddig elsősorban szintén forgatókönyvíróként volt ismert. Az Aranyélet második évadának vezető írója volt, és a Lajkó társforgatókönyvírójával, Lovas Balázzsal ketten jegyezték a tavaly bemutatott Kojot című filmet, amit a kritika nagyon szeretett, és a filmhetes balhé után a nézők szívébe is belopta magát.
Első saját nagyjátékfilmjének valószínűleg az lett a veszte, hogy
túl sok mindent akart belepakolni íróként, rendezőként pedig képtelen volt ennyire heterogén alapanyból kihozni valami jót.
Pedig papíron kellően jól hangzott a sztori ahhoz, hogy valami különleges alkotás szülessen belőle, bár azt is lehetett érezni, hogy vagy nagyon vicces, vagy nagyon fárasztó lesz a végeredménye. Inkább ez utóbbi teljesült, azzal a korrekcióval, hogy a legerősebb érzése a nézőnek a film megtekintése után a zavar: mi is volt mindez, amit most láttunk?
Gyabronka József (Karmazsin elvtárs) és Keresztes Tamás (Lajkó) Forrás: Vertigo Media
A történet főszereplője Serbán Lajos, azaz Lajkó (Keresztes Tamás), aki mindenáron űrhajós akar lenni annak ellenére, hogy az apja, Flórián (Pálffy Tibor) már gyerekkorában megmondja neki: a cigányok nem mennek az űrbe. Lajkóba édesanyja (Papadimitriu Athina) ülteti el a világűr iránti vágyódást, aki ráadásul éppen fia egyik rakétakísérletének az áldozata lesz. Lajkó ennek ellenére kitart az álmai mellett, és az ügyefogyott helyi potentát, Karmazsin elvtárs (Gyabronka József) is támogatja a „kiképzését” a maga szerény eszközeivel.
Lajkó a téesz pilótájaként és egy megbuherált hőlégballonnal éli ki repülés iránti vágyát, de közben kitör az 56-os forradalom, és véletlenül összetűzésbe kerül a Vörös Hadsereggel. Innentől akár tragikus vég is kinézhetne Lajkónak, de ehelyett mesebeli fordulatot vesz az élete:
kiválasztják a szovjet űrprogramba kozmonautajelöltnek, és jótevőjével, Karmazsin elvtárssal Bajkonurba utazhat.
Útközben Flórián is csatlakozik hozzájuk, akinek sikerül meglépnie a börtönből, és ha már így alakult, fiával tart. Az űrközpontban aztán egyre sokasodnak az intő jelek, amik arra engednek következtetni, hogy mégsem diadalmenet vár Lajkóra, inkább egy sor leküzdendő akadály. Maga Brezsnyev felügyeli a versenyt, amelyben négy lehetséges jelölt versenyez az űrutazás jogáért – bár egyre inkább világos lesz, hogy a szovjetek nem egy kommunista hőst keresnek a fura kozmonautaolimpián, hanem kísérleti nyulat. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, hogy az oroszok egy magyart, ráadásul egy cigányt akarnak elsőként az űrbe küldeni. Ahogy Brezsnyev elvtárs is megmondja: Lajkó nem lehet az első ember az űrben, maximum az első cigány.
Forrás: Vertigo Media
Ez alapján simán lehetne szórakoztató és még elgondolkodtató is a film, és az ember a kezdetekkor hajlamos is egy-egy fura jelenet vagy kínos vicc után azt gondolni, hogy biztos lesz ez még jobb. Például ebben reménykedünk miután végignézzük, hogy a kis Lajkó (Varga Zétény) a kerti budiból épít rakétát (kitalálhatják, mi lesz itt a fő poénforrás). Sajnos azonban maximum egy-egy jelenet erejéig tudunk túllépni ezen, de egy pillanatig sem áll össze a film. Eleve teljesen érthetetlen a történetvezetés: van, hogy jó hosszan időz a film valamin (például a szovjet elvtársak csókolózási mániáján), ami se nem viszi előre a sztorit, se nem vicces, máskor egy néhány mondatos narrációval elintéznek az alkotók valami fontosat ahelyett, hogy a bemutatásával fáradnának.
Miközben a fő történetszál sem működik, a Lajkó tele van fura mellékszálakkal is, például Lajkó apjáról, akinek semmi, de tényleg semmi dramaturgiai szempontból értelmezhető szerepe nincs. Az egyetlen, ami miatt érdemes volt beletenni a filmbe, hogy ő maga a megtestesült cigány sztereotípia, miközben Lajkó pedig nagyon nem az – mintegy ellenpontozzák egymást. Ez akár megint érdekes is lehetne: Lajkó, akit az egyenlőségelvű kommunisták is leírnak azzal, hogy cigány, a saját közösségében is különc. De ezzel sem kezd igazából semmit a film, mint ahogy semmi mással sem. Pedig az exnáci versenyző, a Böger Anna által alakított Helga Mengele (igen, az a Mengele) révén még a holokauszt témája is bekerül a filmbe ’56, a hidegháború és az űrverseny mellé. Ja, és a szintén a sztoriba erőltetett szerelemi szálakról, amelyek közül a homoszexuális különös jelentőségre tesz szert, még nem is szóltunk.
Ráadásul Lengyel Balázs nem állt meg az abszurd és groteszk elemeknél, hanem még a szürrealitás irányába is kikacsingat néhányszor. Tényleg van itt minden, mint a búcsúban, és jó kerettörténet ide vagy oda, nehéz lenne ezeket összehozni egy értelmes filmmé. Úgy meg, hogy az űrutazós sztori sem működik, esély sincs erre. A legkülönösebb mégis az, hogy
a sok fura és bizarr elem mellett a történet összességében bántóan kiszámítható.
Néha szinte előre látjuk vagy halljuk, mit fog tenni vagy mondani az adott szereplő, és csak remélni lehet, hogy aztán mégsem az történik. De sajnos rendszerint csalatkozunk ebben a reményben.
Forrás: Vertigo Media
Ami pozitívumként említhető, az a Lajkó látványvilága, annál is inkább, mert látszik, hogy nem sok pénz állt az alkotók rendelkezésére. A filmben a díszletekkel és a jelmezekkel megteremtett 50-es évek miliő egyszerre hiteles és karikatúraszerű (Valcz Gábor és Sinkovics Judit munkája), sajnos a karakterekről ez viszont már nem mondható el. Karmazsin elvtárs lehetne vicces, de aztán olyan irányba halad a története, amin már nem lehet nevetni, Flórián karaktere ugyebár eleve csak koloncként lóg a történeten, a többieknek meg még ennyi lehetősége sincs a kibontakozásra. Lajkóból a nagyszerű Keresztes Tamás mindent kihozott, amit csak ebben a sztoriban lehetett, és tulajdonképpen a látvány mellett az ő karizmája az, ami valamennyire a hátán viszi a filmet. De maga a karakter ettől még szintén nincs jól kidolgozva.
Miközben a mondanivaló elvileg az lenne, hogy nem kell feladni a legképtelenebb álmainkat sem, Lajkó legtöbbször csak sodródik a célja felé a történetben, ráhatása nem sok van rá. Kicsit olyan, mintha maga a rendező is így járt volna a filmjével.
Szép és érzékeny film a Mária Magdolna, amelynek célja az volt, hogy mellékszereplőből főszereplővé avassa, és ezzel együtt rehabilitálja is a Krisztus-követő magdalai Máriát, akinek alakja körül máig rengeteg az ellentmondás. Rooney Mariát jó nézni a címszerepben, Joaquin Phoenix Jézusa pedig kellően szokatlan, de radikálisan újat nem mond Garth Davis a bibliai alakokról.
A Mária Magdolna azzal a szöveggel nyit, hogy a film magdalai Mária története, tehát nem Jézusé vagy a 12 tanítványé, hanem azé a nőé, akiről a legtöbben valószínűleg annyit tudnak, hogy állítólag prostituált volt, de Jézus ennek ellenére magához fogadta, esetleg Krisztus később letagadott felesége volt – lásd Dan Brown és A Da Vinci-kód. Garth Davis rendező ezen a tévhitekből, illetve vitatott állításokból kialakult képen szeretne változtatni (az első egyébként a korai kereszténység hibás Biblia-értelmezésén, a második pedig leginkább az apokrif szövegeken alapszik). Mária Magdolna a filmben a férfiakkal egyenrangú, sőt, bizonyos szempontból fontosabb tanítványi és evangélista szerepben tűnik fel. Davis eközben – egyébként az elmúlt évek vatikáni törekvéseivel összhangban –
hangsúlyozza Mária Magdolna nőiségét, de tartózkodik története szexualizált értelmezéstől.
Az ő magdalai Máriája (szülővárosából jött a Mária Magdolna név) bizonyos szempontból egyfajta 21. századi verziója a Bibliából és az apokrif iratokból kirajzolódó alaknak. Egy fiatal nő, aki úgy érzi, hogy számára nem az anyaság és a feleségszerep van elrendelve, hanem valami másra hivatott. Hiába szereti a családját és hiába tűnik egyébként kötelességtudónak, inkább a saját útját akarja járni, csak eleinte nem tudja, hogy mi lenne az. Ez pedig annyira felfoghatatlannak tűnik a környezete számára, hogy azt gondolják, démonok szállták meg a testét.
Mária akkor találja meg a helyét a világban, amikor találkozik Jézussal, akinek tanításaira és csodatételeire egyre többen felfigyelnek. Mária is benne látja meg léte igazi értelmét, és a választ a hitkeresésre, ezért családja akarata ellenére követni kezdi őt. Persze a tanítványok közül sem mindenki nézi ezt jó szemmel, főként, hogy Mária szinte azonnal Jézus egyik fő bizalmasa lesz.
Nem csak tanítja, hanem ő maga is tanul Máriától: például a segítségét kéri, hogy szólhasson az asszonyokhoz is. Belső vívódásait is vele osztja meg, és Mária azt is megérti/megérzi, hogy Jézus nem forradalmat csinálni érkezett a zsidók közé, és a királyság, amiről prédikál, mást jelent, mint amit a tanítványai remélnek. Garth Davis azt sugallja, hogy mindez Mária úgynevezett női érzékenységéből is fakadt szemben a többi tanítvány földhözragadt hozzáállásával.
De a filmnek
az a legerősebb és legjobban kibontott része, amely Mária útkeresésével foglalkozik.
Ahogy megjelenik a filmben és Mária életében, persze Jézus is a történet központi alakja lesz, ami Joaquin Phoenix megformálásában nem is lehetne másként. Ez pedig egy elég sajátos és szokatlan Krisztus-ábrázolás, de korántsem korszakalkotóan emlékezetes. Kicsit hasonlít ahhoz a figurához, amit a The Masterben láttunk tőle: karizmatikus vezető, de van benne valami felkavaró, mániás jelleg. Érdekes módon Mária és Jézus jelenetei nem mindig sikerültek erősre, és igazából az sem teljesen világos, hogy mi az a különleges kapocs, ami összeköti őket. Mindenesetre úgy tűnik, hogy arra vigyáztak az alkotók, hogy szexuális töltetet ne, maximum valamiféle plátói szerelmet lehessen belelátni a kapcsolatukba.
Joaquin Phonex és Tahar Rahim. Forrás: UIP
A film egészen addig lassan csordogál, amíg Jézus és tanítványai bevonulnak Jeruzsálembe, hogy aztán jöjjenek a jól ismert, filmekben is ezerszer ábrázolt jelenetek: az utolsó vacsora, Júdás árulása, a keresztre feszítés. De ezekkel a jelenetekkel nemigazán tudott mit kezdeni Garth Davis azon kívül, hogy Máriát is odaülteti ahhoz a bizonyos vacsoraasztalhoz, és ő is látja a kereszten haldokló Jézust. Ráadásul az eddig finom rezdülésekre épülő film elkezd hatalmas ugrásokkal haladni a bibliai történetben.
A sztori nem emberi, hanem misztikus elemeivel pedig mintha nehezen boldogult volna a rendező,
így igyekezett minél kevesebbet ábrázolni belőlük, radikálisan elhagyni viszont nem akarta/merte őket.
Nem teljesen érthető, hogy miért azokat a részeit tartotta meg a forgatókönyv a bibliai történetnek, amelyeket megtartott, és miért hagyott ki más, fontos eseményeket. A kötelezőket persze felmondják az alkotók, csak változtatnak a nézőponton és a fókuszon, viszont ezzel a filmnek korántsem ott van a katarzisa, ahol várnánk. Sőt, igazából nincs is. A keresztrefészítés és a feltámadás jelenetet például kifejezetten csalódást keltő, és ezek után a film lezárása sem túl erős, hiányérzetet kelt a nézőben.
Összességében a Mária Magdolna akkor a legjobb, amikor tényleg Máriára koncentrál, akit Rooney Maria kifejezetten visszafogottan játszik, mégis a kezdetektől érezhető a benne rejlő különlegesség és erő. De Chiwetel Ejiofor Pétere és Tahar Rahim Júdása is nagyszerű alakítás és érdekes interpretációja a sokszor egyoldalúan ábrázolt karaktereknek, az ő történetszáluk kibontására viszont nem volt lehetőség a Mária Magdolna központú filmben. Így pedig kissé a levegőben lógnak a róluk szóló jelenetek, bár a többi tanítványról még ennyi sem derül ki. Az viszont egyértelműen a pozitívumokhoz tartozik, hogy a film gyönyörűen van fényképezve (az operatőr Greig Fraser), kifejezetten lenyűgözőek a tájak, és a zenéje is nagyon magával ragadó, ami a nemrég tragikusan fiatalon meghalt Jóhann Jóhannsson egyik utolsó munkája volt.
„Valószínűleg nem túlzunk, ha azt állítjuk: az utóbbi idők legsúlyosabb belpolitikai botrányát fogjuk kirobbantani” – ezzel harangozta be a Migration Aid azt a sajtótájékoztatót, amelyen a kormánymédiában velük kapcsolatban megjelent vádakra reagált a szervezet vezetője, Siewert András. Szerintük, akár kormányzati támogatással és titkosszolgálati háttérrel, illegális tevékenységbe próbálták beszervezni őket, hogy ezzel járassák le a civil szervezeteket.
Március 19-én közölt leleplezőnek szánt cikket a Magyar Idők egy hangfelvétel alapján, amelyen szerintük Siewert András egy oknyomozó újságíróval beszél többek között Soros Györgyről. A cikk szerint az is felvetődik, hogy illegálisan épített a civil szervezet adatbázist a tranzitzónába érkező menekültekről.
Siewert szerdán megtartott sajtótájékoztatóján ismertette a Migration Aid verzióját a történetből. Azzal kezdte, hogy a cikket jegyző
Bayer Zsolt nem tudhatta, hogy ő is készített hangfelvételt ezen a bizonyos találkozón.
Saját bevallása szerint a Magyar Idők cikkének megjelenéséig ők maguk sem tudták, hogy valójában ki állt az akció mögött.
Elmondta, hogy 2017. december 19-én keresték meg egy fintechcég nevében e-mailben, és migrációs szakértőnek kérték fel. Siewertnek gyanús volt a bizonyos Alekszandrov úrtól érkező felkérés, ezért utánanézett a cégnek, és nem találta nyomát. Először azt gondolta, hogy kamuról van szó, és valaki „szórakozik” a szervezettel. Két nappal később újra kapott egy e-mailt ugyanettől a „megbízótól”, és ezúttal úgy döntött, hogy válaszol rá.
Egy bécsi találkozóra invitálták Siewert Andrást, hogy egyeztessék a megbízó elképzeléseit. Erre január 9-én került sor, és mivel a Migration Aidnél felvetődött a gyanú, hogy akár külföldi titkosszolgálat beszervezési kísérletéről is szó lehet, úgy döntöttek, hogy rögzítik a beszélgetést. A találkozón Alekszandrov mellett egy nő vett részt, aki az asszisztensének adta ki magát. Siewert saját beszámolója szerint előre felkészült a találkozóra, hogy úgy tűnjön, hajlandó közreműködni, mert kíváncsi volt, ki áll a háttérben. A találkozón a menekültek mellett arról is kérdezték, hogy
vannak-e kapcsolatai ellenzéki politikai pártokkal és más civil szervezetekkel.
Siewert András igyekezett mindenre kitérő választ adni, pedig még tüntetések szervezése is szóba került, de amikor törvénysértésre akarták rávenni, azt elhárította – állítja. Ekkor még konkrétan nem derült ki Siewert szerint, hogy mit akarnak a szervezettől. Az első után újabb bécsi találkozóra invitálták őket, erre február 12-én került sor, amikor Soros Györgyöt is szóba hozták. Ekkor merült fel a menekültekkel kapcsolatos adatbázisépítés is, és Siewert Andrásék azt mondták, hogy valóban létezik ilyen adatbázisuk, hogy lépre csalják a „megbízót”.
A találkozó után többször is leveleztek még. Siewert részletesen ismertette, hogy mikről kérdezgették az e-mailekben, és ebből az derült ki, hogy a pártok mellett civil szervezeteket is be akartak keverni az ügybe.
Siewert szerint pénzt csak költségtérítésként kapott a titokzatos megbízótól a Migration Aid. Azt mondta, azért tárgyalt továbbra is az Alekszandrovként bemutatkozó férfival, hogy rájöjjenek, ki áll az egész hátterében. Közben bejelentették az egész ügyet a magyar hatóságnál is, és átadták a három órás hangfelvételt, illetve az egész levelezést, amit a titokzatos cég képviselőjével folytattak.
„Alekszandrov” aztán a cégének honlapjával együtt eltűnt, és három héttel később, március 19-én megjelent a cikk a hangfelvétel részleteivel együtt a Magyar Időkben. Nagyon meg voltunk döbbenve – mondta Siewert arról, hogy nem gondolták volna, kik állnak a háttérben.
Illegális cselekedetekre akartak rábírni minket
– foglalta össze Siewert András, aki szerint a fideszes kampánycsapat áldását adhatta minderre. Szerinte fontos kérdés, hogy ki tudott még erről a kormánypártoknál, és ki finanszírozta az akció szerinte több tízmilliós költségét. (Az nem derült ki, hogy miből következtetnek ekkora összegre azon kívül, hogy hosszú ideig tartott az akció.)
Siewert azzal zárta le a sajtótájékoztatót, hogy ők mindenben a nyomozóhatóság rendelkezésére állnak.
A Fidesznek pedig azt üzente, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele”.
Később újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a beszélgetés jegyzőkönyvéből, amelyet közzétesznek, világossá válik majd, miért gondolták azt, hogy egy titkosszolgálat és profik állnak az ügy mögött. Magát a hangfelvételt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán, még Siewert sajtótájékoztatója előtt felszólította a Migration Aidet, hogy válaszoljanak arra, valóban készítettek-e a bevándorlókról titkos adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, mire használták azt. Szerinte tovább nőtt a Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel szembeni aggodalom, miután ezek a szervezetek illegális tevékenységeket, például törvénytelen adatgyűjtést folytattak.
A kormány azonnal reagált Siewert sajtótájékoztatójára is:
„Amit a Migration Aid képviselője ma előadott, az egy szánalmas magyarázkodás.
Továbbra sem kaptunk választ arra, hogy építenek-e illegális adatbázist a tranzitzónában, és ha igen, akkor milyen céllal. A Migration Aid egy Soros által kitartott szervezet, melynek célja a bevándorlás szervezése” – írták.
Ismét megtartotta Legyen köztársaság! című rendezvényét az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, amely ezúttal természetesen az április 8-i választások jegyében telt. Szakértőket és ellenzéki politikusokat hívtak meg, de a téma ezúttal nem a választási összefogás volt, hanem elsősorban az, hogy mi várható április 8-a után. Az Együtt, az MSZP és a DK megjelent politikusai szerint nem szabad finomkodni a NER lebontásában, az LMP és a Momentum álláspontjába viszont nem fér bele, hogy antidemokratikus eszközökkel állítsák vissza a demokráciát.
Majtényi László jogtudós, korábbi adatvédelmi biztos és az EKINT elnöke azzal vezette fel a rendezvényt, hogy illiberális állam ide vagy oda (szerinte az illiberális demokrácia fogalmi ellentmondás), az április 8-i választásoknak az egyenlőtlen, és a kormánypártoknak jelentősen kedvező feltételek mellett is komoly tétje van. Annál is inkább, hiszen március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a választások után elégtételt vesz, ami Majtényi szerint annyit tesz, hogy az állami szerveket még jobban ráuszítja majd ellenfeleire.
A programban szereplő panelbeszélgetésen és az azt követő politikusi vitában azonban nem arról volt szó, hogy mit kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy legyen esélye április 8-án, hanem hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen helyzetben megtartott választás, mi a tétje, és az eredménytől függően mit lehet és kell tenni utána, hogy illiberálisból újra liberális demokrácia legyen Magyarország.
Az első beszélgetés résztvevői Demeter Áron emberi jogi szakértő, a politikusi múlttal rendelkező Elek István közíró, illetve Fleck Zoltán jogtudós voltak. A beszélgetést vezető Váradi Júlia először arról kérdezte őket, hogy mennyire tekinthető legitimnek egy ilyen rendszerben megtartott választás. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ha egy ilyen erősen a kormánypártok felé lejtő pályán győzni tud az ellenzék, az mindenképpen legitim eredménynek tekinthető. Elek István szerint akármilyen rossz a választási rendszer, van esélye az ellenzéki pártoknak győzni, el lehet zavarni a kormányt. Fleck Zoltán pedig elmondta, hogy alapvetően kétféle jellegű autoriter berendezkedés létezik: az egyikben már nem is tartanak választásokat, viszont ezek kevésbé tartósak, mint azok, ahol egyre formálisabban ugyan, de még tartanak. A választási rendszer megtartása azonban a kormányzó erőnek mindenképpen kockázat, bármennyire is a maguk kénye-kedve szerint alakítják a feltételeket.
A résztvevők ezután sorra vették a különböző választási kimeneteleket, illetve azt, hogy milyen szerepet kaphat a mostani ellenzék attól függően, hogy ki és milyen arányban nyer április 8-án.
Váradi Júlia, Fleck Zoltán jogtudós, Elek István közíró és Demeter Áron emberi jogi szakértő. Forrás: EKINT/Facebook
Az első, a résztvevők és a hallgatóság által legkedvezőtlenebben tartott esettől indultak: ha ismét kétharmados győzelmet arat a Fidesz-KDNP. A meghívottak szerint ekkor mikroszinten kell erősíteni a társadalmi együttműködést: újra meg kell tanulni szóba állni és együttműködni egymással, és az oktatásnak is nagyon fontos szerepe van, hogy minél többen tisztába kerüljenek a demokratikus intézményrendszerek működésével és az állampolgári jogokkal.
Ha viszont nem lesz meg kormánypártoknak a kétharmados győzelem, akkor Elek István szerint az ellenzéki pártoknak
nagyon gyorsan meg kell találniuk a közös nevezőt, amit eddig elmulasztottak, és ezt fel kell tudni mutatni a választók felé.
Fleck Zoltán szerint ebben az esetben kemény aprómunka következik, konszenzusra kell jutni bizonyos kérdésekben, legfőképpen abban, hogy mit jelent az ellenzéki pártok szerint a demokrácia. A jogtudós szerint ebben az esetben is lenne mozgástere az ellenzéknek, pláne, hogy a Fidesz-KDNP-nek már a nem nagy nyerés is veszteséget jelent az elmúlt két választáshoz képest. Ennek belülről is bomlasztó hatása lehet a fennálló rendszerre.
„Nem logikus a NER, ezért nem stabil”
– mondta Fleck Zoltán. Demeter Áron szerint is az eddig elmulasztott együttműködés lenne a legfontosabb teendő az ellenzék számára, és a meglévő demokratikus eszközök kihasználása, bármennyire is értelmetlennek tűnik például egy parlamenti interpelláció.
Mielőtt az esetleges ellenzéki győzelemre került volna gondolatban a sor, szóba került, hogy választópolgárként mit tehet valaki, ha mindenáron kormányváltást szeretne. Elek István szerint könnyű tájékozódni az egyéni választókerületekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltről, és ha a hét közepéig nem tudnak megállapodni a pártok, akkor tovább nem is érdemes várni erre.
Úgy véli, hogy még egy kétharmados ellenzéki győzelemre is van esély, ha 70 százalék fölött van a részvétel, és ha a kevésbé tájékozott állampolgárokhoz is sikerül eljuttatni, hogy az adott körzetben ki tudja legyőzni a Fidesz jelöltjét.
Fleck Zoltán viszont felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a Fidesz-KDNP most jobban érzi a választás tétjét, arra is fel kell készülni, hogy dezinformációval vagy akár a választójogi törvénybe ütköző módon is be akarják biztosítani a győzelmet.
Fleck Zoltán úgy gondolja, ha akármilyen arányban is, de ennek ellenére nyer az ellenzék, akkor
fel kell puhítani a rendszert, meg kell kérdőjelezni a hatályos alaptörvényt, és elkezdeni az alkotmányozási folyamatot.
Demeter Áron szerint, ha nincs elegendő közös pont a pártok elképzeléseiben, akkor új választásokat kell kiírni, immár egy igazságosabb rendszerben. Szerinte el kell kerülni a szimbolikus, de valójában nem jól funkcionáló alkotmányozást. Elek István szerint egyszerű többséggel lehetetlen lenne kormányoznia egy ennyire megosztott közösségnek, mint amit az ellenzék képvisel, és nagy lesz a kísértés arra is, hogy valaki lepaktáljon a Fidesszel. Demeter Áron és Elek István szerint egyébként van esély egy ellenzéki közös nevező kialakítására, Fleck Zoltán viszont nem volt biztos benne, hogy az ellenzéki pártok leértek-e már annyira a gödör aljára, hogy felismerjék az ilyesfajta kompromisszum szükségességét.
Szerinte társadalmi nyomás kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mert „az nem egy élhető Magyarország, ami az autoriter rendszerbe belerohad”.
Az ezt követő politikusi vitán hasonló kérdések kerültek szóba. Ezt Pikó András vezette, aki két-két percet adott az ellenzéki pártok (DK, Együtt, MSZP-P, LMP, Momentum Mozgalom) képviseletében megjelent résztvevőknek arra, hogy kifejtsék álláspontjukat, majd egy percben lehetett reagálni az elhangzottakra. A politikusoknak nem mindig sikerült a feltett kérdésre válaszolniuk, hanem a jól ismert kommunikációs paneleket, illetve kampányszövegeket vetették be, de azért nyomokban vitát is tartalmazott a vita.
A törésvonal elsősorban a DK-Együtt-MSZP tengely és az LMP-Momentum között alakult ki, bár az MSZP-s Tóth Bertalan igyekezett néha kibékíteni az ellentéteket.
Az első kérdésben azonban konszenzus volt: Pikó András arról faggatta a résztvevőket, hogy ha már mindannyian azt mondják, hogy nincs már demokrácia, felmerült-e pártjuknál a választások bojkottja. Erre mindenki azt mondta, hogy nem, mert egyrészt a választópolgárok felől is érezték az igényt arra, hogy elinduljanak, másrészt pedig minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy leváltsák a kormányt.
Pikó András, Varju László (DK), Szigetvári Viktor (Együtt), Tóth Bertalan (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Gönczi Gergely (Momentum) Forrás: EKINT/Facebook
Ezután Pikó András felvetette, hogy a parlamenti munka bojkottjára gondoltak-e, amennyiben ismét kétharmaddal nyert a Fidesz-KDNP. A momentumos Gönczi Gergely szerint ez a lépés értelmetlen lenne, mert senkinek sem tudnák bizonyítani vele, hogy a rendszer nem demokratikus. Hiszen valaki vagy eddig is tudta ezt, ahogy külföldön, például az EU-ban is látják, vagy ha eddig elvakultsága miatt nem vette észre, ezután sem ébredne rá. Emellett szerinte egy ilyen helyzetben is lehet hasznos ellenzéki munkát folytatni. Az LMP képviseletében Ungár Péter helyett megjelent Kanász-Nagy Máté szerint sem kell otthagyni a Parlamentet, mert ez csak zavart okozna az emberek fejében: nem értenék, hogy ha egyszer részt vettek a választáson és bejutottak, akkor miért nem politizálnak. Illetve szerinte is ki kell használni a képviselőséggel járó lehetőségeket. Tóth Bertalan azonban el tud képzelni olyan forgatókönyvet, amikor a demokrácia további leépítése miatt kénytelenek lennének bojkottálni az üléseket. Ugyanezt mondta az Együtt miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor is. Hozzátette,
ha fideszes kétharmad lesz, akkor ők a parlamenti helyüket arra is kihasználnák, hogy az ezt megakadályozni képtelen ellenzéket „üssék”.
A legkevesebb hajlandóságot arra mutatták a jelenlévők, hogy érdemben válaszoljanak arra, mi tennének, ha a Fidesz-KDNP-nek többsége lenne, de nem kétharmados. Az MSZP-s Tóth Benedek szerint ezzel már bevinne az ellenzék egy mélyütést, amit lehetne folytani a 2019-es önkormányzati választásokon, hogy a kormánypártok ne bírjanak ki még egy menetet 2022-ig a ringben. A legtöbben kizártak bármiféle együttműködést a parlamenti munka során a kormánnyal, de az LMP-s Kanász-Nagy Máté szerint konkrét ügyeket kellene nézni, ahogy ők eddig is tették (sokat is bírálta a vitán Szigetvári Viktor az LMP-t azért, mert például az Alkotmánybíróság felállításában segédkezett). Gönczi Gergely szerint pedig akkor lenne a kétharmad és az egyszerű többség között érdemi különbség, ha az ellenzéki pártok ki tudnák vinni az emberek közé a politikát.
Itt kialakult egy kis vita, ugyanis a monentumos Gönczi Gergely úgy fogalmazott arra a kérdésre, hogy konkrétan mit csinálnának ellenzékben, hogy biztosan nem azt, amit az eddigi ellenzék. Ez Szigetvári Viktornak (és a jórészt idősekből álló közönségnek) nagyon nem tetszett. Szigetvári szerint a baloldali képviselők, az LMP-sek és még a Parlamenten kívüli együttes politikusok is minden rendelkezésre álló eszközt kihasználtak eddig is, hogy fellépjenek a kormány politikája ellen. Az MSZP-a Tóth Bertalan erre békítőleg úgy reagált, hogy elismerte a Momentum nolimpiás sikerét, és hozzátette, hogy egymásra van utalva az ellenzék, ezért nyitottnak kell lenni.
A következő kérdés arra vonatkozott, hogy ha kisebbségbe került a Fidesz, képes lehet-e egy ennyire megosztott ellenzék kormányozni. Gönczi Gergely szerint
egyszerű ellenzéki többség esetén is ki lehet fogni a szelet a Fidesz vitorlájából,
és a pénzcsapok elzárása merőben új helyzetet jelentene a Fidesz stabil holdudvarában. Ugyanezt mondta lényegében Kanász-Nagy Máté is, hozzátéve, hogy az oktatás, az egészségügy és a választási rendszer átalakítása kapcsán már most is sikerült közös platformot kialakítania az ellenzéki pártoknak. Szigetvári Viktor hangsúlyozta, hogy a Jobbikkal nem lehet koalíciót kialakítani (és az LMP álláspontjára utalva többször is elmondta, hogy a kormányváltáshoz sem kell a Jobbik), főleg, hogy szerinte az is elképzelhető, hogy Vona Gáborék a Fidesszel egyeznek meg. Szigetvári radikálisabban fogalmazta meg azt, amire a jelenlévő MSZP-s és DK-s politikus is utalt, hogy nem feltétlenül kell kétharmad a kétharmaddal bebetonozott NER visszacsinálására. Szigetvári szerint egy
„feles többség is rendszerváltás”,
és mivel illiberális demokrácia van az országban, a demokrácia visszacsinálásához az illiberális eszközök is megengedhetők, és szerinte ezt a nemzetközi közösség is így látja. A DK-s Varju László is arról beszélt, hogy a NER körülményei között jogállam nem létezik.
Kanász-Nagy Máté szerint viszont csak ördögi körbe kerülnénk, ha a Fidesz eszközeit használva akarnánk leépíteni a Fidesz rendszerét, mert nehezen lehetne visszatalálni egy ilyen pozícióból az alkotmányosság terepére. Az LMP álláspontja az, hogy a feles többség nem jelent elég felhatalmazást a választóktól ahhoz, hogy kétharmados törvényeket csináljanak vissza, és egy ilyen győzelem távolról sem hasonlítható a rendszerváltáshoz. Antidemokratikus eszközök ellen demokratikus eszközök kellenek – mondta, hozzátéve, hogy az új alkotmányról például lehetne népszavazást kiírni. Szigetvári szerint a jogfolytonossággal óvatosan kell bánni, mert le kell váltani a Fidesz által kulcspozícióba ültetett embereket és helyreállítani a demokratikus intézményrendszert. Az alkotmányozás egy következő lépés lehet az új választás után.
„Többet nem lehet elkövetni azt a hibát, hogy mi vagyunk az úriemberek”
– mondta Tóth Bertalan arról, hogy a nem jogállamot nehéz lebontani jogállami eszközökkel, és a Fideszt soha nem is izgatta, hogy a demokráciát szem előtt tartsa. A DK-s Varju László szerint az igazságosság és a jogbiztonság kérdésében az igazságosság a fontosabb szempont. A momentumos résztvevő viszont inkább Kanász-Nagy álláspontjához csatlakozott: legitim, jogállami eszközökkel kell elkezdeni a rendszer leépítését, eközben pedig szerinte úgyis annyit gyengülne a biztos hátországát vesztett NER, hogy működjön ez a módszer.
A legutolsó kérdéskör az elszámoltatásé volt, amit már többször is érintettek a pártok, és a közönség is nagyon szeretett volna hallani róla, annak ellenére, hogy a vita már kicsúszott az előre meghatározott időkeretből.
Itt nagyjából konszenzus volt abban, hogy a közbeszerzések felülvizsgálata, a kormánypárti politikusok elleni vagyonosodási vizsgálatok elindítása, a korrupciós ügyészség felállítása, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lenne fontos.
Az LMP és a Momentum tagjai a széles körű vizsgálatok és a nyilvánosság hívei voltak, illetve azt a jogi eszközt is kihasználnák, amely a törvény betűje szerint ugyan megfelelő, de az erkölcsileg elítélhető szerződések semmissé tételére ad lehetőséget. Kanász-Nagy szerint ugyan csábító lenne akár új büntetőtörvénykönyvi tényállásokkal vagy visszamenőleges hatályú ítéletekkel fellépni a korrupció ellen, de enélkül is van elég eszköz az elszámoltatásra. Tóth Bertalan és Szigetvári Viktor szerint azonban nagyon sok ügyletről már most is lehet tudni, hogy visszaélések történtek, és nem kellene hosszas vizsgálatokkal tölteni az időt. Szigetvári például a legnagyobb fideszközeli oligarchákat vagyonelkobzással is sújtaná. Varju László pedig kifejezetten Polt Péter legfőbb ügyészt említette, akit el kellene küldeni, míg más prominens Fideszhez köthető szereplőket, például Matolcsy Györgyöt pedig bíróság elé állítani.
A Sztálin halála közben végig azon gondolkodtam a moziban, hogy vajon miért nem működik. Jók a karakterek, akiket jó színészek formálnak meg, érdekes, és önmagában is groteszk a sztori, ami megjelenik a filmben, mégis csak nagyon ritkán volt igazán szórakoztató, és még kevesebbszer vicces Armando Iannucci alkotása.
Pedig kifejezetten jó visszhangot kapott a filmszatíra: a kritikusok szerették, mi több, a nézők is, és a trailere alapján megfelelően elborultnak tűnt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen. Aztán valahogy mégsem lett az.
A Sztálin halálának alapja egy francia képregény, amelyet britek vittek mozivászonra. Mint ilyen, azt mutatja meg, hogyan képzelik el Nyugat-Európában a legsötétebb szovjet időket, amikor bárkit bármelyik pillanatban bebörtönözhettek/megkínozhattak/kivégezhettek. Azért, mert olyat mondott vagy tett, amit nem kellett volna, vagy csak nem volt elég lelkes a rendszer építésében, netán a származásával akadtak gondok. Ez az az időszak, amikor az a gyanús, ami nem gyanús, és még a Sztálin közvetlen környezetében élők is retteghettek, hogy mikor kerülnek rá a likvidálandók listájára.
Ez az egész társadalmat átszövő,
egyre extrémebb módon megnyilvánuló paranoia,
és a főnöknek való megfelelni akarás jelenik meg a filmben. Igazából még eltúlozni sem nagyon kellett mindezt, hogy kész legyen a politikai szatíra, hiszen önmagában groteszk, hogy mire kényszerített embereket a keleti blokkban az 50-es évek.
Molotov (Michael Palin), Malenkov (Jeffrey Tambor), Sztálin fia (Rupert Friend), Hruscsov (Steve Buscemi) és Berija (Simon Russell Beale) Forrás: ADS Service
1953 márciusának elején járunk, a történet kezdetén Sztálin (Adrian McLoughlin) még él és virul. Átnézi és kiadja a legfrissebb listákat azokról, akiknek végleg befellegzett, a hivatalos üléseket helyettesítő lakomán látja vendégül a Központi Bizottság tagjait, és a jól végzett munka után egy kis zenét hallgat a dácsájában. Közben megismerjük a történet főszereplőit: a mókamester Hruscsovot (Steve Buscemi), akinek arra is van gondja, hogy minden este lediktálja a feleségének, hogy aznap melyik viccen nevetett Sztálin és mi nem tetszett neki; Malenkovot (Jeffrey Tambor), a Szovjetunió minisztertanácsának elnökét, aki már maga is kezd belezavarodni abba, hogy éppen ki és mi kedves a főnöknek és a belügyminiszter Beriját (Simon Russell Beale), aki saját kezűleg is hajlandó elvégezni a piszkos munkát. Fontos szerepet kap a Michael Palin által alakított Molotov is, aki felesége után maga is rákerült a listára. A letartóztatására viszont már nem kerül sor, mert Sztálin súlyos agyvérzést kap, és a saját vizeletében fekve találnak rá.
A KB tagjai először teljesen tanácstalanok, hogy mi tévők legyenek ebben a súlyos helyzetben, majd hamarosan beindul a taktikázás és a frakciózás. Megjelenik Sztálin két gyereke, a beszámíthatatlan Vaszilij (Rupert Friend) és a gyámolításra szoruló Szvetlana (Andrea Riseborough) is, nagy nehezen orvost is kerítenek (Sztálin nem sokkal a halála előtt rendelt el tisztogatást az orvosok között), de már nem lehet megmenteni a vezért. A film nagy része ezután arról szól, hogy mit kezdenek ebben a hatalmi hiátusban a KB tagjai, illetve az eseményekbe szintén aktívan beavatkozó Zsukov marsall (Jason Isaacs), a Vörös Hadsereg vezetője.
És bár tényleg tragikomikus, hogy ezek a korántsem nagy formátumú „politikusok” a filmben ábrázolt módszerekkel döntöttek milliók sorsáról, miközben azon gondolkoztak, hogy egy halott ember mit szólna mindehhez, mégsem lehetett önfeledten szórakozni a Sztálin halálán.
Pedig az egész filmnek még a sajátos britsége is ad egy csavart.
Itt még az orosz KB titkárok egy része is úgy viselkedik, mint egy angol úriember, és elég csak egy Monty Python szkeccsre gondolni annak igazolására, hogy ez milyen vicces tud lenni. De Michael Palin ide vagy oda, itt ez a varázs sem működik.
Valahogy a moziteremben senki sem tudott hangosan nevetni olyasmiken, hogy a titkosszolgálat emberei véletlenül kezdenek el a békés tömeg közé lövetni, egész családokat tuszkolnak nagy, fekete autókba, Beriját pedig éppen egy fogoly kínvallatása közben éri a hír Sztálin agyvérzéséről. Nem azért, mert az 50-es évekkel márpedig nem illik viccelni, hiszen a humor a hasonló történelmi traumák feldolgozásának legitim és fontos eszköze. (Itt van mindjárt Bacsó Péter legendás filmje, a fentebb is megidézett A tanú, ahol ez tökéletesen működik.)
Igaz, a Sztálin halála néha kevéssé intelligens humorral operál, például amikor abból adódik a helyzetkomikum, hogy nehéz hozzáférni a saját vizeletében fekvő, eszméletlen Sztálinhoz anélkül, hogy mindenki összekoszolná magát. Érthető, hogy a sztálini örökséget éppen rehabilitálni és konszolidálni próbáló orosz vezetésnek mindez nem tetszett, és a kulturális minisztérium nem engedte mozikba a filmet, miután bántónak és túlzónak minősítették. Pedig tényleg lehet ilyesmivel viccelni, sőt, valószínűleg kell is, de elképzelhető, hogy a Sztálin halála humora csak nagyobb kulturális és földrajzi távolságból nézve tud igazán élvezetes lenni.
Ezúttal is több ezren mentek el a diákok által szervezett tüntetésre, amely egyben március 15-ei megemlékezés is volt. A rendezvényt az Operánál tartották, majd átvonultak a Nemzeti Múzeumhoz. A demonstráció főként az oktatásról szólt volna, de a legnépszerűbb rigmus a résztvevők között az Orbán, takarodj! volt. A szervezők nyolc óra előtt jelentették be, hogy vége a tüntetésnek, de egy főként fiatalokból álló csapat sokáig az utcán maradt, rengeteg rendőrtől körülvéve.
Öt órára hirdették meg a Diákvagyok mozgalom tüntetését, de lassan gyűlt a tömeg a Magyar Állami Operaház előtt felállított színpadnál. A szervezők bejelentették, hogy fél órával csúszik a kezdés, így sokan át tudtak jönni a Fővám téri ellenzéki tüntetésről, és rengeteg résztvevőn látszott, hogy már a Kétfarkú Kutya Párt ellen-békemenetét is megjárták. A végül több ezresre duzzadt tömeg (a szervezők tízezer embert emlegetettek) a Székely Mihály utcáig állt, és nagyjából felét tették ki a diákok.
A főként diákparlamentes felszólalók őket a márciusi ifjakhoz hasonlították: többször is elhangzott, hogy diákok a ma hősei, illetve mindenki, aki ki mer állni magáért. A szervezők elmondták, hogy még mindig nem hallgatta meg a kormány az első, januári tüntetésen megfogalmazott 12 pontjukat az oktatás korszerűsítésére, de ezúttal korántsem csak ez volt a téma.
„Ti vagytok a megoldás az ország összes problémájára” – mondta Ország Olivér, aki szerint nagy tévedés leírni őket annyival, hogy unatkozó gyerekek csinálják a tüntetéseket.
Rendet teszünk az oktatásban és az országban, elvezetjük a 21. századi Európába
– mondta arról, hogy a fiatalok jelentik a jövő zálogát.
Áder János is megkapta a magáét
Az egyik kedvelt rigmus a tüntetésen a „Felébredtünk!” volt, amely arra utalt, hogy az Y generáció is hallatni akarja a hangját a politikában.
A legnagyobb ovációt viszont az váltotta ki, amikor a szervezők „tantárgyanként” értékelték a kormányzat eddigi tevékenységét az oktatással kapcsolatban. Kijelentették, hogy mindent összevetve a kormány oktatáspolitikája megbukott, a pótvizsga pedig április 8-án lesz.
Az egész tüntetésen nagyon sok szó esett a választásokról. A szervezők hangsúlyozták, hogy nem akarják megmondani, kire szavazzanak a résztvevők, de mindenképpen éljenek demokratikus jogukkal. Egy olyan felszólalót is meghívtak Tiszai Anett személyében, aki a szavazz.info.hu nevű oldalt népszerűsítette, ahol a pártok programjait lehet egyszerűen összehasonlítani, és az alapján döntést hozni.
Színpadra hívták a diákok mozgalmát támogató oktatási és civil szervezetek képviselőit is, és közösen énekelték el a Himnuszt.
A szervezők időről időre az oktatással, illetve a demokráciával kapcsolatos jelszavakat skandáltak a résztvevőknek, de a tömegből rendre felhangzott a spontán Orbán, takarodj! is. A színpadról ezeket megpróbálták túlharsogni, de
a tüntetők nagy részét érezhetően jobban lázba hozta a kormányzat szidása, mint a diákok által előadott reformtörekvések,
például az ezúttal is felolvasott 12 pont.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
A rendezvény első részét Gyetvai Viktor beszéde zárta le, aki arról beszélt, hogy a demokrácia nem csak politikai berendezkedés, hanem össztársadalmi ügy is, amelyért mindenkinek tennie kell. Ez nem csak azt jelenti, hogy mindenki menjen el szavazni, hanem hogy támogassa a civil kezdeményezéseket, és álljon ki a véleménye mellett. Gyetvai szerint borzasztó, hogy milyen sok fiatal hagyja el az országot, de ők pont azért tüntetnek, mert nem akarnak kivándorolni, szeretik ezt az országot. Szerinte azt a döntést kell mindenkinek meghoznia, hogy lemond-e az országról, mert ha nem, akkor igenis ki kell állni bizonyos ügyekért, és ilyen az oktatás is. Gyetvai arról beszélt, hogy nem megoldás, hogy „az utolsó kapcsolja le a villanyt”. Ők azt szeretnék, ha
külföldre menni nem kényszer lenne, hanem lehetőség,
mert elsősorban a saját hazájukban szeretnének tanulni és dolgozni.
Beszéde végén arra kérte a résztvevőket, hogy együtt vonuljanak át a Nemzeti Múzeumhoz, hogy elszavalják a Nemzeti Dalt. A tömeg nagy része meg is indult, és útközben folyamatosan szólt az Európa, Európa, meg a Demokráciát!, illetve rendszeresen felhangzott az orbánozás is. A transzparenseken is gyakran elővették a kormánytagokat: volt „Viktor, kicsengettek”, „Orbán Viktor takarodj, vidd az összes haverod”, de a legutóbbi Kósa-ügy is előkerült. Egy kreatív páros pedig Semjén Zsoltot ábrázoló maszkokban vonult, miközben plüssrénszarvasokat hurcolt magával.
Mivel a Nemzeti Múzeum kertje be volt zárva, a diákok nem tudták a terveiknek megfelelően a lépcsőn elszavalni a Nemzeti Dalt, csak a menetet vezető teherautó platójáról. Újra elmondták a 12 pontot is, de a résztvevők egy része tovább akart vonulni, és a demokráciát éltető rigmusokat egyre inkább elnyomták a miniszterelnököt szidó szövegek, illetve a „helikopter” vagy a „rénszarvas”.
Néhányan bemásztak EU-s zászlókkal felvértezve a Nemzeti Múzeum kertjébe,
de a rendőrök felsorakozása megakadályozta a további ilyen akciókat.
Az emelvényen Tarnay Kristóf, a Független Diákparlament kommunikációs koordinátora. MTI Fotó: Kovács Tamás
A szervezők is igyekeztek kordában tartani az indulatokat. Gyetvai Viktor a program lezárásaként nagyon sokszor megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek. „Rabok legyünk, vagy szavazattok” – mondta, illetve arról beszélt, hogy Petőfi örömében sírna, ha mindezt látná. Végül nyolc óra előtt bejelentette, hogy a tüntetés hivatalos részének ezennel vége, és mindenki békésen menjen haza. Akkor azonban már jó ideje ment a tanakodás, hogy hová vonuljon tovább a kemény mag: a Fidesz székháza és a rádió épülete került szóba, és mivel ez utóbbi volt közelebb, erre esett a választás.
Több százan indultak el a múzeumtól a Bródy Sándor utcai épülethez, ami egyébként már nem funkcionál a Magyar Rádió székházaként. Időközben rengeteg rendőr összegyűlt, és a sorfalat álltak a vonulók mellett. A rádiónál volt egy kis kakaskodás, mert az egyik tüntető mindenáron át akarta törni a rendőrsorfalat, hogy bejusson, de nagyobb balhé nem történt. Ekkora már főként a diákok maradtak az utcán, az idősebbek pedig hazamentek. Ők viszont mindenáron menni akartak még valahova, ezért hosszas tanakodás után a Blaha Lujza tér felé indultak, de a Rákóczi úton a rendőrök megelégelték az úttesten vonulást és közbeléptek.
A várakozásoknak megfelelően a Testről és lélekről nyerte a legfontosabb kategóriákat a 3. Magyar Filmdíjak átadóján, amelyet vasárnap este tartottak meg a Vígszínházban. Andy Vajna nem jött el a gálára, de többször is megidézték a filmügyi kormánybiztost. Nemcsak a „show” koreográfiája hajazott a rendelkezésre álló szerényebb eszközökkel a világ legnagyobb filmes díjátadójára, de még abban is volt hasonlóság, hogy a női filmesek helyzete is szóba került a magyar Oscaron.
Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről amellett, hogy a legjobb film lett, Enyedi Ildikó megkapta a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat is. A legjobb női főszereplő a játékfilmek kategóriájában az Európa Filmdíjat is elnyerő Borbély Alexandra lett, Tenki Rékát pedig mellékszereplőként díjazták, így a Testről és lélekről stábja összesen öt szobrocskát vihetett haza.
Borbély Alexandra az Oscar-díjátadó után még Amerikában maradt, így nem tudott eljönni a díjátadóra, ahogy Enyedi Ildikó sem, de bejátszották a videóüzenetüket. A rendező amellett, hogy megköszönte az elismerést, a szakmának üzent, amiről nagyon gyakran elmondják a filmesek, hogy nem elég összetartó. Enyedi Ildikó most arról beszélt, hogy nagyon sok kiváló magyar film van, de
jó lenne, ha gyakrabban együtt lennének a szakmabeliek,
és olyan közösség jönne létre, mint korábban a magyar film nagy korszakaiban.
A legjobb játékfilm díját elnyert Testrõl és lélekrõl stábja a 3. Magyar Filmdíj gálán a Vígszínházban 2018. március 11-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
De nem csak Enyedi Ildikó üzent a szakmának: az Egy nő fogságbanért a legjobb a dokumentumfilmnek járó díjat elnyerő Tuza-Ritter Bernadett arról beszélt, hogy a moziknak nem csak játékfilmeket kellene vetíteniük, hogy az övéhez hasonló alkotások is eljussanak a nézőkhöz. A legemlékezetesebbre viszont Gryllus Dorka beszéde sikerült, aki Nagy Zsolttal együtt a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat adta át tévé kategóriában. A két színész már igen emelkedett hangulatban érkezett a színpadra, és egy picit azzal is meggyűlt a bajuk, hogy a jelöltek – vagy, ahogy a gálán hivatkoztak rájuk, a „nomináltak” – neveit felolvassák. De, ha már ott voltak, Gryllus Dorka felvetette, hogy mi értelme van egyáltalán külön női és férfi kategóriákban díjazni a színészeket, miért ne lehetne összevetni egy nő alakítását egy férfiéval. Nagy Zsolt erre úgy reagált, hogy biztos azért, mert eleve sokkal kevesebb női szerep van a filmekben. Gryllus Dorka erre megkérte a forgatókönyvírókat, hogy legyenek kedvesek több női karaktert beleírni a filmekbe, de még a női és férfi színészek közti fizetéskülönbségek is szóba kerültek – bár Gryllus Dorka szerint erről jobb nem is beszélni. A spontán kortesbeszédet, és úgy általában Nagy Zsolt és Gryllus Dorka eredeti díjátadását nagy ünneplés fogadta.
Az este házigazdája Nacsa Olivér volt, aki főként Andy Vajnára hegyezte ki a poénjait.
A filmügyi kormánybiztos nem tette tiszteletét a gálán, de Bagi Ivánnak köszönhetően nem maradtunk teljesen Andy Vajna nélkül. Az ál-Vajna beszédet is tartott, amelyben elmondta, hogy nagyon bejött neki az élet Magyországon, de Nacsáék viccelődtek többek között a kormánybiztos kaszinóbizniszén és újkeletű magánéleti válságán a feleségével, Vajna Tímeával. Tulajdonképpen még magának a díjátadónak is beszóltak egy kicsit, amikor Bagi Iván Vajnája mindenkinek jó szórakozást kívánt a magyar Oscarhoz.
A díjátadó menete egyébként egy az egyben az Oscar-gálát idézte: volt nyitóbeszéd, borítékból húzták elő a díjazottak nevét, megemlékeztek a tavaly meghalt filmesekről, és még a zenés-táncos produkció sem maradhatott el. Az egyes kategóriák jelöltjeiről pedig bejátszásokat mutattak, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy igazán komolynak tűnjön a díjátadó, csak mivel a legtöbb kategóriában ugyanaz a néhány alkotás versengett, egy idő után elég okafogyottá vált a dolog. Mint ahogy az is elég érthetetlennek tűnt, hogy miért kell minden díjat két embernek átadnia. Annál is inkább, mert sok díjazott nem tudott eljönni, így helyettük mások vették át a szobrocskát, de olyan is volt, hogy valakiről bemondták, hogy nincs ott, aztán mégis megjelent, vagy azt hitték, hogy ott van, de aztán hiába várták, hogy megjelenjen a színpadon.
A legjobb tévéfilmes férfi fõszereplőnek járó díjjal kitüntetett Hegedûs D. Géza, mögötte Gryllus Dorka és Nagy Zsolt, a díj átadói. MTI Fotó: Balogh Zoltán
A több mint két órás díjátadón összesen 23 kategóriában osztották ki a szintén nagyon oscarosra tervezett szobrocskákat azoknak az alkotásoknak, amelyeket a Magyar Filmakadémia Egyesület erre legméltóbbnak ítélt. Ez a rengeteg kategória úgy jön ki, hogy külön díjazzák a tévéfilmeket is.
Ebben a mezőnyben az Árulók szinte mindent vitt: nemcsak a legjobb tévéfilm lett, de Fazakas Péter elnyerte a legjobb rendezés, Köbli Norbert a legjobb forgatókönyv, Sztarenki Dóra a legjobb női főszereplő, Hegedűs D. Géza pedig a legjobb férfi főszereplő díját.
A szakmai elismerések mellett
kiosztottak egy közönségdíjat is, amelyet Herendi Gábor vehetett át a Kincsemért.
Herendi arról beszélt, hogy őt általában a közönség szokta díjazni, aminek nagyon örül is, de azért néha nem ártana, ha a szakma is elismerné a filmjeit. A tavalyi év legnézettebb filmje egyébként két díjat nyert: a legjobb jelmezért (Bárdosi Ibolya), a legjobb sminkért/hajért (Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata).
A Jupiter holdja, az 1945 és A Viszkis is két-két díjat kapott. A Jupiter holdját az operatőri munkáért (Rév Marcell), illetve a látványtervezésért (Ágh Márton), míg Viszkist a vágásért (Kovács Zoltán), és a hangmesteri munkáért (Balázs Gábor) díjazták. Az 1945 pedig a zenéjéért (Szemző Tibor) kapott díjat, illetve a falusi kiskirályt játszó Rudolf Péter a legjobb férfi főszereplő lett. A játékfilmes kategóriában a férfiaknál a másik színészi díjat Znamenák István kapta Az állampolgár mellékszerepéért.
„Még sosem meséltem arról, hogy milyen volt, amikor Apa tavaly elköltözött. Lehet, hogy azért, mert el akartam felejteni. Nem sikerült, itt van a fejemben. Vagy valahol másutt, de mindenképpen énbennem” – kezdődik Barni története az Azt mondták, válnak című könyvben, amely a sok családot érintő élethelyzetet mutatja be egy nyolcéves gyerek szemszögéből.
Rigó Kata könyvében Barni egy évvel a szülei válása után idézi fel az eseményeket és azt, hogy mi mindent érzett azután, hogy apukája váratlanul elköltözött otthonról. Barni nehezen birkózik meg a helyzettel, nem tudja, hogy viszonyuljon a szüleihez, akik szintén szomorúak, és ki az, akiben megbízhatna.
Rigó Kata egy olyan témát dolgoz fel az elsősorban gyerekeknek, azon belül is a nagyóvodásoknak és a kisiskolásoknak készült kötetben, amellyel nap mint nap szembesülnek, mégis alig van reprezentálva a könyveikben. A szerző tapasztalatai szerint a gyerekek nagyon szeretik az olyan történeteket, amelyekkel azonosulni tudnak, ezért számos olyan gyerekkönyv készül, ami hétköznapi eseményeket dolgoz fel. Például arról szól, hogy milyen iskolába menni, viszont
ezekben általában tökéletes családokat látunk.
Apa és anya együtt van, úsznak a boldogságban, miközben egyre több gyerek él egyszülős családban, vagy közös felügyelet alatt, ami nagyon más tapasztalat. Az Azt mondták, válnak lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekek megtapasztalják, mások is élnek így, és hozzájuk hasonlóan zűrzavaros érzésekkel küzdenek, amikor megbomlik a családi egység.
Rigó Kata elmondta, hogy azért gyereknézőpontból beszélte el a történetet, mert a problémák feldolgozásában sokszor nem segít, ha egy kívülálló magyarázza el, hogy mi történik. Az viszont annál inkább, ha lelki rokonságot tudunk felfedezni valakivel; ha megtapasztalja a gyerek, hogy nincs egyedül.
A szerző szerint, mivel egyre több a válás, és sokan vélik úgy, hogy nem megoldás egy megromlott kapcsolatban maradni a gyerekek kedvéért, hiszen ők is ugyanúgy megérzik a konfliktust, kiemelten fontos beszélni a témáról. A könyvben ábrázolt család viszont bizonyos szempontból ideális, mert a válás ellenére az apa és az anya együtt tud működni, és mindent megtesznek azért, hogy Barni a lehető legkevésbé sérüljön.
Nagyon fontos, hogy Rigó Kata nem akart ítélkezni: nincs arról szó, hogy miért hozták meg a szülők ezt a döntést, mindössze annyit lehet tudni, hogy megromlott a kapcsolatuk. Ezt pedig a természetesen Barni is érzi, hiába próbálják elrejteni előle:
„Rossz volt, hogy anyáék folyton veszekedtek, de az még rosszabb, hogy utána nem nevették el magukat, és nem simogatták meg egymást”.
Az író arra is odafigyelt, hogy legyen más gyerekszereplő is a történetben, akinek a szülei elváltak, és hasonló problémákkal küzdenek, de más megoldást választottak, mint Barniék. Bálint például nem találja a melegítőfelsőjét az edzésen, de nem tudja, „melyik otthon” felejtette azt, mert hol az apukájánál, hol az anyukájánál lakik.
Rigó Kata szerzőtársa a könyv megírásában Holló Kati volt, aki az ötletadó, másrészt ő készítette az illusztrációkat a könyvhöz, amelyek szerves részei a történetnek. A szerzők azt a megoldást választották, hogy Barni és szülei mackócsaládként jelennek meg, nem emberekként. Egyrészt úgy gondolták, hogy egy konkrét kisfiú alakja megnehezítené, hogy bármelyik gyerek könnyen azonosulhasson a történettel, másrészt a téma érzékenysége miatt is jobb választásnak tűntek az állatfigurák.
Rigó Kata a könyv megírása előtt több, a témával foglalkozó, szakirodalmi jellegű művet olvasott, és klinikai gyerekpszichológus, Dragomán Judit is segítette a munkáját, hogy bemutathassa azokat a viselkedésformákat és érzéseket, amelyek a Barni korosztályába tartozó gyerekre jellemzőek egy válás során. Rigó Kata elmondta, hogy persze minden gyerek más és más, de Barni története azt tükrözi vissza, amik
a kisiskolás gyerekek tipikus és természetes reakcióinak számítanak egy ilyen helyzetben.
Az egyik ilyen az okok keresése és az ezzel kapcsolatban felmerülő önhibáztatás. De ugyanilyen jellemző az úgynevezett lojalitás-konfliktus is: a szülők vitáiban a gyerek akarva akaratlanul is két tűz közé kerül. Ha pedig beszél a gondjairól, óhatatlanul is „kibeszéli” az egyik felet a másiknak, ami egymás hibáztatásához vezethet akár olyan egyszerű problémáknál is, mint egy elfelejtetett matekházi.
Az is fontos, hogy Barni iskolai magaviselete az otthoni gondok miatt még számára meglepő módon is megváltozik: focizás közben agresszív lesz, néha érzelmi kitörései vannak, és a figyelme is elkalandozik az órán. De ebben is szerencsés: tanárai megértőek, és büntetés helyett inkább segíteni akarnak neki.
A könyv éppen ezért felnőtteknek is szól. A gyerekszemszögből elmesélt történetből ők is megérthetik, hogy mi megy végbe a felszín alatt, milyen érzésekkel, problémákkal kell megküzdenie egy kisiskolás gyereknek válás esetén. Rigó Kata hangsúlyozta, hogy ebben a korban még sokszor közösen olvasnak a gyerekek a szülőkkel, így lehetőség van arra is, hogy megbeszéljék, hogy mi minden történt Barnival, és ez mennyiben hasonlít arra, amit ők tapasztalnak. Fontos, hogy a könyvben ábrázolt szülők is beszélnek a kisfiúval, és nem rejtik el a szomorúságukat sem.
A kommunikáció, amit az Azt mondták, válnak elősegíthet, a történet szintjén is fontos.
Alapvető, hogy a szülők is felismerjék a gyerek igényét arra, hogy feldolgozza a történteket, és ne csak arra figyeljenek, hogyan valósul meg a különélés – mondta a szerző arról, hogy mi a legfontosabb célja a könyvnek. A feldolgozatlanság ugyanis sok későbbi probléma forrása lehet, ami akár évekig a gyerekekkel maradhat.
Rigó Kata azt viszont nem szerette volna, hogy a történet happy enddel érjen véget abban az értelemben, hogy a szülők újra egymásra találnak, hiszen pont a helyzet elfogadása a feldolgozás egyik kulcsa. Itt a happy end azt jelenti, hogy a szülők és a gyerek is megtalálják, hogyan lehet tovább lépni ebből a szituációból. Barni megérti, hogy apukája és anyukája továbbra is ott van neki, csak egymáshoz viszonyulnak másképp.
„Ez nem feltétlenül egy elveszett helyzet” – mondta a szerző kapcsán, hogy összességében a komoly téma ellenére is pozitív kicsengése van a könyvnek.
A könyv a Betűtészta Kiadó gondozásában jelent meg.
Meglepetések nélkül zajlott le a 90. Oscar-díjátadó: sajnos a legjobb idegennyelvű film kategóriájában is a legesélyesebbnek tartott jelölt, A Fantastic Woman kapott díjat, nem a Testről és lélekről. A víz érintése négy Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járót. A legjobb női főszereplő Francis McDormand lett, és Gary Oldman Churchill alakítása is Oscart ért. A show-ra a pedig az nyomta rá a bélyegét, hogy a díjakat átadó Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia mindent megtett azért, hogy minél nyitottabbnak és befogadóbbnak tűnjön.
A 90. Oscar-gála nem sikerült olyan emlékezetesre, mint a 89. Ezúttal nem volt nagy baki vagy botrány, de az este folyamán többször felemlegették a tavalyit, amikor a legjobb film díjánál először rossz nyertest hirdettek ki. Az Oscar-gála házigazdája, Jimmy Kimmel is ezzel kezdte a show-t. Arról beszélt, hogy a PricewaterhouseCoopers – amely a szavazatok számlálását végzi – megígérte, hogy a megfelelő borítékok átadása lesz a legfontosabb számukra idén. Ezt Jimmy Kimmel úgy kommentálta, hogy nagyszerű, de kérdés, hogy akkor az elmúlt 89 évben mi lehetett számukra a legfontosabb. Ezután a zaklatási botrányra és a metoo mozgalomra tért rá, és az Oscar-szoborral példálózott, ami a kezeit megfelelő helyen tartja, és még pénisze sincs. Majd komolyra fordította a szót és arról beszélt, hogy éppen ideje volt kiállni a visszaélések ellen, annál is inkább, mert Hollywoodnak jó példát kellene mutatnia a világnak. Kimmel szerint pozitív változás jöhet a filmiparban, és ezzel kapcsolatban beszélt arról is, hogy mekkora siker jelenleg a mozikban a Fekete Párduc, amely az első fekete szuperhősfilm – pár éve pedig még senki sem akart volna ilyet csinálni.
2017 az az év volt, amikor a férfiak annyira elszúrták, hogy a nők halakkal kezdtek randizni
– foglalta össze az évet Jimmy Kimmel A víz érintésére utalva, amely a legtöbb, 13 jelölést gyűjtötte be.
Ennek megfelelően a legtöbb, összesen 4 Oscart is A víz érintése kapta: a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek (Guillermo del Toro) járó díj mellett a látványt és a film zenéjét (Alexander Desplat) díjazták. A 8 Oscarra jelölt Dunkirk három díjat kapott (legjobb vágás, legjobb hangvágás, legjobb hang), a 7 Oscarra jelölt Három óriásplakát Ebbing határában alkotói pedig a színészi díjakkal vigasztalódhattak.
A legjobb férfi mellékszereplő díját a várakozásoknak megfelelően Sam Rockwell kapta, a legjobb női főszereplőnek járó Oscart pedig Frances McDormand vehette át, akinek a Fargo után ez már a második szobrocskája. Frances McDormand valószínűleg köszönőbeszédével is bevonul majd az Oscar-történelembe: vitathatatlanul a legkülönlegesebb volt, amit az este hallhattunk, és a gála egyik legemlékezetesebb pillanata is neki köszönhető. Arra kérte az összes női Oscar-jelöltet a teremben, hogy álljanak fel vele együtt, és így mutassák meg, mennyien vannak. Ezután arról beszélt, hogy mindannyiuknak vannak tervei, amelyek megvalósulásra várnak, de ne a ma esti partikon akarjanak erről beszélni velük, hanem az irodákban.
A beszédét két szóval zárta le, amit mindenki figyelmébe ajánlott: „inclusion rider”.
Ez azt a kikötést jelenti, amelyet a színészek a szerződésükbe iktathatnak arról, hogy minél sokszínűbb stábot szeretnének a filmjükbe.
A legjobb férfi főszereplő esetében szintén a papírforma érvényesült: Gary Oldman vehette át a díjat Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb órában. A brit színésznek meglepő módon ez volt az első jelölése, és látszott rajta hogy nagyon meg is hatódott, mikor átvette a díjat. Korábban, a vörös szőnyeges bevonuláskor Oldman arról beszélt, hogy szinte ő maga sem ismerte fel magát a filmben: nem meglepő módon A legsötétebb óra a legjobb maszkmesteri munkáért járó díjat is elnyerte.
A legjobb női mellékszereplő Allison Janney lett (Én, Tonya), akinek a legjobb köszönőbeszéd díját is odaítélhetnék. Mikor átvette a díjat azt mondta: „Teljesen egyedül csináltam”, majd a meglepett nevetés után hozzátette, hogy igazából semmi sem áll távolabb a valóságtól, és persze ő is felsorolta, ki mindenkinek köszöni az Oscart.
Fontos kiemelni a legjobb operatőri munkának járó Oscart is. Ugyan a kategória első női jelöltje, Rachel Morrison nem nyert a Netflix által gyártott Mudbounddal, ezt most valószínűleg senki sem hányja majd az akadémia szemére.
Nagyon kijárt már a díj a tizennégyszeres Oscar-jelölt Roger E. Deakins-nek,
akinek győzelmét hatalmas ováció fogadta. A 68 éves Deakins-t korábban olyan filmekért jelölték, mint A remény rabjai, a Fargo, A felolvasó, a Skyfall vagy a Sicario. Végül ennyi jelölés után a Szárnyas Fejvadász új részével nyert, amelyet Budapesten forgattak, és Deakins ezt köszönőbeszédében meg is említette. A Szárnyas Fejvadász 2049 egyébként a vizuális effektekért járó Oscart is elvitte.
Emlékezetes volt James Ivory győzelme is, aki 89 évesen nyerte meg a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat a Szólíts a nevedenért, és ezzel ő lett a legidősebb Oscar-nyertes. A tavalyi év legnagyobb meglepetés filmsikere, a Tűnj el! is kapott egy Oscart: Jordan Peele, akit rendezőként is jelöltek, a legjobb eredeti forgatókönyvárt járó szobrocskát kapta meg. Greta Gerwig filmje, a Lady Bird viszont hoppon maradt, hiszen az öt jelölésből egyet sem tudott díjra váltani.
Az érdekességek sorát gyarapította a korábbi NBA-sztár, Kobe Bryant feltűnése a színpadon, aki a legjobb animációs rövidfilmért (Dear Basketball) kapott Oscart. Az egész estés animációnak járó díjat pedig a Pixar fimje, a Mexikóban játszódó Coco kapta, amely a legjobb betédal Oscarját is elvitte.
A minket leginkább érdeklő Oscart, a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat az előzetesen legesélyesebbnek tartott chilei film, az A Fantastic Woman nyerte meg, így 2016 és 2017 után idén nem lett magyar Oscar. A Testről és lélekről stábja ettől függetlenül úgy tűnik, jól érezte magát a gálán: a film női főszereplője, Borbély Alexandra több képet is posztolt az Instagramjára.
Összességében – valószínűleg a hollywoodi zaklatási botrányok miatt – idén
komolyabbra sikerült a díjátadó, mint a korábbi években.
Nagyon látszódott, hogy a szervezők minden eddiginél több figyelmet fordítottak arra, hogy ne csak fehér férfiakról szóljon a show, és lépten-nyomon ki is emelték a női és színes bőrű alkotókat. Ez mindenképpen értékelendő gesztus, de néha már erőltetetten hatott, és izgalmas semmiképpen nem lett tőle a műsor.
A nők és a színes bőrű filmesek helyzete mellett a bevándorlás témája is sokszor szóba került, minden bizonnyal az amerikai elnök migrációs politikájára utalva. Amikor Guillermo del Toro megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, azzal kezdte a köszönőbeszédét, hogy ő is bevándorló. Meglepetést jelentett, hogy ezt a díjat Emma Stone adta át, akinek a hagyományok szerint a legjobb férfi főszereplőt kellett volna bejelentenie, mivel tavaly ő nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. A változtatás oka az volt, hogy a tavalyi férfi győztes, Casey Affleck a szexuális zaklatási vádak miatt idén távol maradt a díjátadótól, tehát nem tudta volna átadni a legjobb női főszereplőnek járó Oscart. Végül a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Jane Fonda és Helen Mirren adta át, akik arról beszéltek, hogy rengeteg minden változott az elmúlt 90 évben Hollywoodban, többek között az is, ahogy a férfiak és nők egymáshoz viszonyulnak. A legjobb női főszereplőnek járó díjat is nők adták át: Jodie Foster és Jennifer Lawrence.
Nemes gesztus volt, hogy a tavalyi botrány ellenére nemcsak a műsorvezetőt, Jimmy Kimmelt hívták vissza, hanem a Faye Dunawaye-t és Warren Beatty-t is, akik 2017-ben elszúrták a legjobb film díjának átadását. Idén újra megpróbálhatták, és gond nélkül prezentálták A víz érintése Oscarját, Guillermo del Toro rendező pedig a díjat a fiatal filmeseknek, a következő generációnak ajánlotta.
A legnagyobb showelem az volt, hogy Jimmy Kimmel idén is megtalálta a módját annak, hogy hétköznapi embereket is bevonja a díjátadóba. Arról beszélt, hogy a nézőknek is illő köszönetet mondani, ezért míg tavaly „turistákat” hozott a gálára, idén a show közepén összegyűjtött egy csapat sztárt, hogy átmenjenek a szomszédos TCL Chinese Theater nevű legendás moziba, és „meglepjék” a nézőket. Többek között Margot Robbie, Gal Gadot, Mark Hamill és Guillermo del Toro volt a társaságban, akik vittek egy kis nasit a mozi közönségének, és az egyik néző még a következő díj átadóit is felkonferálhatta.
Az este visszatérő poénja pedig az volt, hogy Jimmy Kimmel felajánlott egy jetskit annak, aki a legrövidebb beszédet mondja az idén, és sok díjazott utalt is rá a beszédben, hogy örülne a nyereménynek. Ettől persze nem lettek rövidebbek a köszöngetések: végül a Fantomszál jelmezeiért díjazott Mark Bridges kapta a jetskit.
Jimmy Kimmel egyébként elég jó házigazdának bizonyult idén is, de nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a majd négyórás műsor továbbra is unalmas és nagyon kiszámítható. Ráadásul idén a díjazottak névsora is annyira a várakozásoknak megfelelően alakult, hogy még ennyi izgalmat sem tartogatott a show.
A legfontosabb díjazottak:
Legjobb film
Szólíts a neveden
A legsötétebb óra
Dunkirk
Tűnj el!
Lady Bird
Fantomszál
A Pentagon titkai
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb rendező
Christopher Nolan (Dunkirk)
Jordan Peele (Tűnj el!)
Greta Gerwig (Lady Bird)
Paul Thomas Anderson (Fantomszál)
Guillermo del Toro (A víz érintése)
Legjobb női főszereplő
Sally Hawkins (A víz érintése)
Francis McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
Idén elég szoros a verseny a legjobb film Oscar-díjáért: habár néhány nappal a díjátadó előtt A víz érintése győzelme tűnik a legvalószínűbbnek, számos más erős jelölt is van a mezőnyben. Ha a legjobb film díját esetleg nem is, a legjobb rendezőnek járó Oscart minden bizonnyal megkapja A víz érintése, illetve Guillermo del Toro. A színészi kategóriákban is elég lefutottnak tűnik a verseny – összeszedtük, mi várható a 90. Oscar-gálán.
A legjobb film
A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro felnőtteknek szóló tündérmeséje, A víz érintése kapta. Ezt követi a Christopher Nolantól a Dunkirk 8, és a Három óriásplakát Ebbing határában 7 jelöléssel. Mindhárom alkotást jelölték a legjobb film díjára, amelyért még A Pentagon titkai, a Szólíts a neveden, a Lady Bird, a Fantomszál, A legsötétebb óra és a Tűnj el! van versenyben.
A legtöbb amerikai kritikus A víz érintése győzelmét tartja legvalószínűbbnek, de korántsem biztos, hogy Guillermo del Toro filmje kapja a legfontosabb díjat. Ott van például Három óriásplakát…, amely sokáig befutónak a fogadóirodáknál, és a legjobb drámának járó Golden Globe-díjat is megnyerte, illetve a legjobb filmnek járó BAFTA-t. Egyébként is mindkét díjátadón tarolt a Három óriásplakát…: összesen négy Golden Globe-ot és öt BAFTA-díjat kapott Martin McDonagh filmje.
Igaz, a legjobb rendezőnek járó díjat a Golden Globe-gálán és a BAFTA-díjátadón is Guillermo del Toro vehette át, A víz érintése 13 Oscar-jelölése pedig majdnem rekord. Ennél többet, 14-et csak a Mindent Éváról (1950), a Titanic (1997), illetve a Kaliforniai álom kapott tavaly. A Kaliforniai álom esete viszont intő példa is lehet abból a szempontból, hogy
a rengeteg jelölés nem feltétlenül jelent a legfontosabb kategóriák megnyerését is.
A Kalifornai álom 6 Oscart kapott, és Damien Chazelle ugyan a legjobb rendező lett, illetve a női főszereplőt, Emma Stone-t is díjazták, a legjobb filmnek járó Oscar viszont az emlékezetes fiaskó után végül a Holdfényhez került. Ez fontos eredmény volt azután, hogy az Oscart évek óta azzal vádolják, hogy túl fehér: színes bőrű alkotók filmjei ritkán nyerik el a legjobb díjakat. Idén is csak egy ilyen versenyez a legjobb film díjárért, a Tűnj el!, amelynek nyerési esélyeit a díjátadóhoz közeledve egyre valószínűbbnek tartják a fogadóirodák, de azért így is meglepetés lenne. A horrorfilmek általában nem rúgnak labdába a legjobb film díjáért, igaz, a Tűnj el! valójában a rasszizmussal foglalkozik, és 2017 egyik meglepetés filmsikere volt.
Mildred Hayes (Frances McDormand) és az óriásplakátjai Forrás: Fórum Hungary
A Szólíts a neveden a kritikusok egyik kedvence volt a mezőnyből, és sokan úgy vélik, hogy az olasz rendező, Luca Guadagnino filmjének kellene nyernie a díjat. Hiába nagyszerű film a Szólíts a neveden, ez a kimenetel nem tűnik valószínűnek. Ha a kilenc folmet felvonultató mezőny többi jelöltjét nézzük, a díjátadóhoz közeledve a Dunkirk esélyei igencsak elhalványultak. Daniel Day-Lewis gyönyörű búcsúfilmje, a Fantomszál, Steven Spielberg konvencionálisra sikeredett újságírós drámája, A Pentagon titkai és Gary Oldman churchilles mozija, A legsötétebb óra pedig inkább csak a töltelékjelöltnek számít.
A legjobb rendező
Idén is előfordulhat az, ami tavaly a Kaliforniai álomnál, illetve az elmúlt éveben többször is, hogy
a legjobb film és a legjobb rendezés díját nem ugyanaz az alkotás kapja.
Mint láttuk, a legjobb film díjáért korántsem lefutott a verseny, a rendezői kategóriában viszont egyértelműen Guillermo del Torót tartják a legesélyesebbnek. A mexikói rendezőt először 2006-ban A faun labirintusáért jelölték, most pedig a legjobb eredeti forgatókönyv díjáért is versenyben van. (Érdekesség, hogy A víz érintése kapcsán plágiumvádak merültek fel, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez befolyásolná a film Oscar-esélyeit.)
A rendezői kategóriában Christopher Nolant tartják a fogadóirodák a második legesélyesebbnek, őt követi Greta Gerwig, aki az egyetlen női jelöltje a mezőnynek, ráadásul elsőfilmes alkotó. Rajta kívül még egy fiatal filmes van a mezőnyben, Jordan Peele, a Tűnj el! rendezője. Mindkettőjük győzelme meglepetés lenne, de a jelölésükkel legalább kipipálták, hogy legyen női, illetve színes bőrű rendező is a mezőnyben.
Martin McDonagh a Három óriásplakát… miatt nem kapott jelölést rendezőként csak forgatókönyvíróként. Mivel eddig mindössze négyszer fordult elő, hogy a legjobb film díját olyan alkotás kapta, amelynek rendezőjét nem jelölték Oscarra – ez megint csak olyasmi, ami nem jó ómen a Három óriásplakát… esélyeire nézve a legfontosabb kategóriában.
Színészi díjak
A főszereplőknél az alapvető kérdés az, hogy
az idősebb vagy a fiatalabb generációt díjazzák majd az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tagjai.
A legjobb női főszereplő díjára Francis McDormand a legesélyesebb a fogadóirodáknál és a filmes szakíróknál is, viszont Saoirse Ronan is lenyűgöző alakítást nyújtott problémás tinédzserként a Lady Birdben. A Három óriásplakát… főszereplőjének már van egy Oscarja, amelyet a Fargóért kapott, az ír-amerikai színésznőnek pedig ez lenne az első díja, viszont már harmadjára jelölték. Rajtuk kívül Sally Hawkins (A víz érintése) az, akit még az esélyesek között emlegetnek, neki ez a második jelölése.
Gary Oldman A legsötétebb órában. Forrás: Jack English / Focus Features
A legjobb férfi főszereplőknél hasonló a helyzet. A befutónak egy régi motoros, Gary Oldman tűnik, aki jelentős átalakuláson ment át ahhoz, hogy megformálja Winston Churchillt A legsötétebb órában, ezt pedig általában szeretik az akadémia szavazói. A második legesélyesebb Timothy Chalamet, a Szólíts a neveden Eliója, aki a filmben kamaszfiúként egy nála idősebb férfivel esik szerelembe. A 22 éves francia-amerikai színész győzelme a szakértők szerint egyfajta szemléletváltás jele is lehetne Hollywoodban: azt mutatná, hogy a természetesebb alakítások felé billen a szavazók ízlése. A Fantomszállal a filmszínészettől elbúcsúzó, és emlékezetes utolsó alakítást nyújtó Daniel-Day Lewist is jelölték a kategóriában, de most nem tartozik a legesélyesebbek közé, és már így is 3 Oscarja van.
A mellékszereplőknél a nők között Allison Janney (Én, Tonya) és Laurie Metcalf (Lady Bird) a két legesélyesebb jelölt, a férfiaknál viszont nagyon úgy tűnik, Sam Rockwell (Három óriásplakát…) mellett senki sem rúghat labdába. Érdekesség, hogy a legjobb férfi mellékszereplő díjára Christopher Plummert is jelölték, aki Kevin Spacey botránya miatt kapta meg J.P. Getty szerepét A világ összes pénzében. A maga 88 évével Plummer a legidősebb, akit valaha színészi Oscar-díjra jelöltek.
Fogadóirodák és szakértők ide vagy oda, ha az Oscart megelőzően kiosztott díjakat nézzük, elég egyértelmű a helyzet az összes színészi kategóriában. Most először történt ugyanis olyan, hogy a Golden Globe, a BAFTA, a Critics Choice Awards és a színészszakszervezet díja, a SAG Awards is ugyanazokhoz vándorolt. Ezek alapján Frances McDormand, Gary Oldman, Allison Janney és Sam Rockwell örülhet majd az Oscarnak.
Jimmy Kimmel és az Oscar (MTI/EPA/Paul Buck)
A díjátadó
Az Oscar-gála házigazdája a tavalyi évhez hasonlóan idén is a tévés műsorvezető, Jimmy Kimmel lesz. Összesen 24 kategóriában osztanak díjakat helyi idő szerint vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban. A tavalyi botrány után, amikor rossz borítékot adtak oda a legjobb film díját bejelentő Warren Beattynek és Faye Dunawaynek, óvintézkedéseket vezettek be. Míg eddig csak a szavazatokat összeszámoló PricewaterhouseCoopers két alkalmazottja tudta a győztesek nevét, idén először egy harmadik személy is felügyeli majd, hogy minden rendben megy-e a díjátadón.
A show-val kapcsolatban a legnagyobb kérdés az, hogy mit kezdenek a szervezők a hollywoodi zaklatási botránnyal. Az már kiderült, hogy Casey Affleck, aki az ellene felhozott vádak ellenére tavaly megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart, a hagyományoktól eltérően idén nem ad át díjat. De a metoo-n kívül is van téma, amire vélhetően reflektálni fog a show: Donald Trump elnöksége, az iskolai lövöldözések, és a fegyvertartás is biztos előkerül majd.
Természetesen a díjátadó magyar vonatkozásáról sem feledkeztünk meg, a legjobb idegennyelvű film Oscarjáért versenyző Testről és lélekről esélyeiről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
