Valóban nő a bűnözés, ha sok a bevándorló?

0
256
Illusztráció (MTI/EPA/Kay Nietfeld)

A kormánypropaganda egyik kedvenc, az orosz dezinformációs kampányokból átemelt toposza, hogy Nyugat-Európa több országában már gyakorlatilag élni sem lehet, olyan szintű a bűnözés a bevándorlás miatt, míg Magyarország a béke szigete. Megnéztük, hogy az adatok mennyire támasztják ezt alá. Spoiler: semennyire.

Kezdjük Németországgal, a kormánypropaganda egyik kedvenc célpontjával, amellyel kapcsolatban nemrég kiderült, hogy a magyar állami tévé híradójában „bevándorlóktól rettegő állampolgárokként” bemutatott németek valójában a szélsőjobboldali, populista AfD párt politikusai voltak.

A Welt Am Sonntag néhány hónapja közzétette a rendőrségi adatokat, amelyekből az derült ki, hogy Németországban

évtizedek óta nem csökkent olyan arányban a bűnözés, mint 2017-ben.

Közel 10, egészen pontosan 9,6 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányban a zsebtolvajlások és a betörések száma esett, de a propagandában előszeretettel a bevándorlókhoz kötött erőszakos bűncselekmények száma is csökkent, 2,4 százalékkal.

A gyilkosságok és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma ugyanakkor nőtt. Ami viszont fontos adat: az összesen mintegy 5 millió 762 ezer esetből mindössze 736 ezer volt a nem németek által elkövetett bűncselekmények száma (ez egy év alatt 22,8 százalékos csökkenés). A rendőrség szerint

az összes kategóriában a német bűnelkövetők vannak többségben.

A statisztikák alapján egyébként Angela Merkel vissza is szólt Donald Trumpnak, amikor a valósággal gyakran ambivalens viszonyban lévő amerikai elnök azt állította, hogy Németországban növekszik a bűnözés. Horst Seehofer belügyminiszter pedig májusban arról beszélt: Németország biztonságosabb országgá vált. 100 ezer lakosra 6982 bűncselekmény jutott tavaly: ez harminc éve a legalacsonyabb szám.

Nézzük meg Ausztriát is, ha már a kampányban Lázár János is ellátogatott Bécsbe. Az Osztrák Bűnügyi Hivatal statisztikái szerint

tíz éves mélypontra süllyedt a bűncselekmények száma.

2018 első felében mintegy 229 ezer esetet regisztráltak, ez 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első felében – az akkori adat is sokéves mélypontot jelentett. Itt is csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, nőtt viszont az interneten elkövetett csalásoké, valamint a „vágó- illetve szúrófegyverrel elkövetett támadások és a szexuális bűncselekmények száma. Ez utóbbinál azonban minden ország esetén fontos elmondani, hogy a metoo-mozgalom hozzájárulhatott ahhoz, hogy egyre többen mernek beszélni ilyen esetekről, míg korábban sok ügy titokban maradt.

Ausztriában

a gyanúsítottak 40 százaléka külföldi, de csak kis részük (7 százalékuk) menedékkérő.

A legtöbb külföldi gyanúsított Romániából, Németországból és Szerbiából érkezett, utánuk jönnek az afgánok, de Magyarország is szerepel ezen a listán, a hetedik helyen, 4737 bűnözővel.

Svédország is kedvenc célpontja a kormánypropagandának, főleg a nemi erőszakok magas számát szeretik hangsúlyozni a magyar megszólalók – és nem csak a magyarok, a szélsőjobboldal egyik kedvenc toposza ez mindenhol.

A svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács adatai szerint a menekülthullám csúcspontja után, 2015 októbere és 2016 januárja között

1 százalék volt a bűnelkövetők között a menedékkérők aránya, miközben a teljes lakosságnak 1,6 százalékát tették ki.

Az Aftonbladet adatai szerint pedig például a gyilkosságokat tekintve Svédország kifejezetten jól áll az amerikai statisztikákhoz képest, a no-go zónának leírt Malmö és Stockholm is messze elmarad a veszélyesebb amerikai városoktól.

A nemi erőszakok száma valóban magas, de ennek okai sokkal szerteágazóbbak annál, mint amit a propaganda sulykol, miszerint „a migránsok megerőszakolják a nőket”. Svédországban egyrészt sokkal szigorúbbak a szabályok, másrészt a kultúra miatt sokkal többen fordulnak szexuális erőszak ügyében a rendőrség,

sokkal kevesebb ügy marad titokban.

Ha pedig valaki azzal tesz feljelentést, hogy három hónapon keresztül mindennap megerőszakolta a barátja vagy a férje, azt 90 külön esetnek tekintik – ezért is ilyen magas a szám.

Amikor tavaly a svéd bevándorlás- és igazságügyi miniszter Magyarországon járt, beszélt is az ilyen bűncselekményekről. Azt mondta: a bejelentett nemi erőszakok száma évek óta 6000 körül van.

Ami viszont tény, hogy Svédországban gyakran vannak bandaháborúk, ezeknek azonban kevés köze van a bevándorláshoz. Ezeket viszont nem csak a magyar, hanem az orosz propaganda is kihasználja: egy tavalyi tanulmány szerint az oroszok valóságos információs háborút vívnak azért, hogy Svédországot minél veszélyesebb helynek tudják bemutatni.

És hogy egy kicsit a magyar adatokról beszéljünk: a kormány szereti azt hangoztatni, hogy „Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa” – közben viszont

a gyilkosságok száma Európában Magyarországon az egyik legmagasabb.

Minden országot tekintve a 2016-ra vonatkozó adatok a legfrissebbek: ezek szerint 100 ezer lakosra Ausztriában 0,66, Hollandiában 0,55, Németországban 1,17, Franciaországban 1,31 gyilkosság jutott, Magyarországon viszont 2,05 – ez ráadásul a 2010-es 1,38-hoz képest komoly növekedést jelent.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..