Trump a NATO szövetségesek kínai kapcsolatainak leépítését követeli

0
1200
youtube.com

Az egész EU – kínai kereskedelmet fenyegetheti a lengyel határzár, melyet épp akkor hosszabbítottak meg amikor Vang Ji külügyminiszter Varsóban tárgyalt.

A Zapad – Nyugat – orosz – fehérorosz hadgyakorlat véget ért, de Lengyelország továbbra is zárva tartja keleti határát, ez pedig azt jelenti, hogy a Kínából induló vasúti szállítmányok nem érkeznek meg Európába abban az időszakban amikor Trump amúgyis a kínai kapcsolatok visszafogását “kéri” Európától.

Évi 25 milliárd eurót jelent az a vasúti forgalom, amely Kínából indulva Oroszországon és Fehéroroszországon át Lengyelországba vezet. Varsó most csak annyit közölt, hogy a határt “akkor nyitjuk meg amikor ez teljesen biztonságos lesz.”

Miután Oroszország 19 hírszerző drónnal támadta Lengyelországot megváltozott a határ megítélése:

”a kereskedelem logikáját felülírja a nemzetbiztonság.”

A probléma ebben az, hogy az EU-Kína vasúti kereskedelem 90%-a eddig ezen az útvonalon bonyolódott le, vagyis súlyos csapást jelent az amúgyis feszült viszonyra. Tavaly 10,6%-os volt a növekedés ezen a a vasútvonalon a kínai szállítmányokban. A 25 milliárd eurós forgalom persze csak a 3,7%-a az EU – Kína kereskedelemnek.

- Hirdetés -

Ha tartós marad a határzár, akkor az északi vasúti forgalmat felválthatja a déli, mely Kínából Kazahsztánon, a Kaspi és a Fekete tengeren illetve Törökországon keresztül éri el Európát. A lengyel vasúttársaság, a PKP épp egy hete indította meg járatát Kínába, hogy megmutassa az északi és nyugati uniós tagállamoknak ezt az exportútvonalat, melyből jelentős bevételt reméltek.

A határzár más területeken is komoly gondot okoz, mert a lengyel gazdaság több mint 10 ezer fehérorosz kamion és teherautó sofőrt alkalmaz, ők jelen pillanatban kieshetnek a munkából, mert vagy nem tudnak oda eljutni vagy pedig nem mehetnek haza.

Alternatíva nincs? Elvben van Lettországon és Litvánián át, de ez hosszabb út vagyis pénzt visz el, és egyáltalán nem lehet tudni, hogy meddig marad nyitva a fehérorosz határ.

Miről tárgyalt Vang Ji külügyminiszter Varsóban?

Peking már a kínai külügyminiszter érkezése előtt kifejezte reményét, hogy Lengyelország mielőbb megnyitja fehérorosz határát, de Sikorski külügyminiszter közölte, hogy “a nemzetbiztonsági szempontok fontosabbak mint a gazdaságiak.”

Itt diplomáciai játszmáról is szó van: Trump elnök nemrég fogadta Karol Nawrocki államfőt a Fehér Házban, és megígérte neki:

”az USA örökre ottmarad Lengyelországban. Másutt csökkenthetjük a csapataink létszámát, de Lengyelországban még növelhetjük is.”

Aztán jött Trump levele a NATO szövetségesekhez, melyben közölte, hogy az Egyesült Államok akkor hajlandó olajszankciót alkalmazni Oroszországgal szemben, ha azt minden más NATO tagállam megteszi. Miután ez az esze ágában sincsen sem Magyarországnak, sem Szlovákiának sem pedig Törökországnak, ezért nyilvánvaló, hogy Trump ajánlata komolytalan. Különösen azzá teszi, hogy 100%-os másodlagos vámot javasol Kína és India ellen, mert e két állam sok orosz olajat vásárol és ezzel támogatja Putyin hadigépezetét.

Szerdán kellett volna közzétenni az Európai Uniónak a tizenkilencedik szankciós listát Oroszországgal szemben, de ezt elhalasztották. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi főképviselője azt mondta Brüsszelben, hogy péntekre vagy hétfőre várható a tizenkilencedik szankciós csomag Oroszország ellen, de az olaj ebben már nem szerepel.

“Az Egyesült Államok egyáltalán nem búslakodik amiatt, hogy le van zárva a határ Lengyelország és Fehéroroszország között. Mi nagyon szoros kapcsolatban állunk az Egyesült Államokkal, amely uniós vámokat akar Kínával és Indiával szemben az orosz olaj miatt”

– nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Piotr Krawczyk, a lengyel hírszerzés korábbi vezetője. Aki hozzátette:

”biztos vagyok benne, hogy az amerikaiak arra ösztönzik a lengyel kormányt , hogy ne nyissa meg a határt Fehéroroszország felé vagy legalábbis ne siesse ezt el.”

Varsót Brüsszel sem sürgeti: “nem hallottam egyetlen tiltakozást sem az Európai Unió központjából vagy valamelyik tagállamból.”

Mindez persze lehet üzleti érdek is:

“Ha nem működik a vasúti forgalom Kína és Európa között, akkor felértékelődik a tengeri kereskedelem, és ebből Hamburg vagy Rotterdam kikötője profitálhat”

– fűzte hozzá a lengyel hírszerzés egykori vezetője.

A kínai külügyminiszter a közép-európai kapcsolatok fejlesztése miatt tett körutat Szlovéniában, Ausztriában és Lengyelországban – írja a pekingi Global Times, amely rámutat arra, hogy Lengyelország fontos tranzit állam, de nem említi a határzárat.

Mit mondott Vang Ji külügyminiszter, akit miniszterelnök-helyettessé is előléptettek Varsóban

“Ebben a turbulens világban Kínának és Európának össze kell fognia az egyoldalú hatalmi politikával szemben.”

Ez nyilvánvaló célzás Donald Trumpra, aki Angliában Károly király vendégeként fogalmazhatja meg épp aktuális álláspontját az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és hogy mit vár el NATO szövetségeseitől a védelemért cserébe. Trump mindenesetre meghívta Karol Nawrocki lengyel elnököt a G 20 csúcstalálkozóra, melyet idén az Egyesült Államokban rendeznek meg.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .