Akár hiszik, akár nem, van ilyen. Még a mai, az egyre kegyetlenebb önzés irányában haladó világunkban is. Az ember közösséget érez valakivel/valakikkel, így ha annak rosszul megy, vagy valami baja van, segít neki, támogatja, anyagilag vagy más egyéb módon, a többi körülménytől függő mértékben és módon.
A „szolidaritást vállal” kifejezésből egyértelműen következik, hogy a szolidaritás önkéntes, olyan, hogy valakit szolidaritásra kényszerítenek, elvileg nincs a sifonérban. Eklatáns példa a magyar személyi jövedelemadó egykulcsossága, amelyben egy fél mikrogrammnyi szolidaritás sincsen, az állam nem kötelezi szolidaritásra a polgárait, ha valaki szolidáris akar lenni nemzettársaival, akkor azt tegye önként és lehetőleg dalolva. Az állam abba nem szól bele.
A jelenlegi kormány egyébként nem kifejezetten szolidáris jellegű. Például az előző kormányok által gondosan gyűjtögetett és növelt MANYUP vagyont egy laza mozdulattal nyúlta le, és helyette minden leendő nyugdíjas kapott a kormánytól egy ígéretet, hogy ha majd nyugdíjba megy, az akkori kormány fizetni fog neki.
Ez persze csak egy többnyire más nevében tett ígéret (a legtöbb dolgozó nyugdíjba menésekor már nem ez a kormány lesz hatalmon), azaz az „akkori kormány” vagy szolidáris lesz a dolgozni már nem tudó, idős emberrel, vagy nem. Vagy telik neki rá, és hajlandó fizetni is, vagy nem teszi – esetleg csak csökkent mértékben teszi. Mindegy mi lesz, a mai kormánynak az már érdektelen. Az ígéret szép szó, és úgy jó, ha nem nekem kell megtartani.
A másik példa a rokonellátás törvényi kötelezettsége. Ha valaki nem tudja magát eltartani, azt tartsák el a rokonok. Az államnak sok dolga és kevés pénze van, majd hülye lenne gondoskodni azon polgárairól, akik egzisztenciális válsághelyzetbe keveredtek.
Akik már nem tudják tolni a szekeret, és nem is viszi őket ölben rokon, azokat
a mai kormány nem felülteti a szekérre, hanem otthagyja az árokparton, mivel neki a nemzet a fontos, nem pedig a nemzettársak.
És hogy a nemzet leginkább a mai kormány és pár százezres sleppje, sőt az utóbbi időben már csak és kizárólag ők a nemzet, az sohasem volt kérdés brancson belül. A többi kinti már eleve nemzetáruló, kivéve azokat, akik annyit tudnak, hogy Orbánra kell szavazni. Ők még elmennek semlegesnek.
Következő példa az egészségügy meg az oktatás. Egyes szirénhangok szerint ugyan jó lenne, ha a kormány szolidaritási okokból az egészségügyet legalább akkora összegből működtetné GDP arányosan, mint 2010. előtt, mert akkor a gyorsan és jól meggyógyított állampolgárok nem csak örülnének, hanem több hasznot is hajtanának az államnak, mintha sokat betegeskednek. Ha pedig az oktatásba a kormány annyi pénzt fektetne GDP arányosan, mint 2010. előtt, akkor a jobbak (még több pénz esetén a legjobbak) mennének tanárnak, és az ennek révén kiműveltebb emberfőkkel az ország többre jutna, mint ha véglegesen az összeszerelő üzemek országává süllyednénk mindenestül… na de pokolba ám a szirénekkel! Ravasz egy társaság, a mélybe akarják húzni a derék miniszterelnök urat, a mindenkit pátyolgatós szörnyűségbe, ami egy komoly és szuverén nemzetállam esetében egyszerűen megengedhetetlen!
Nem fog a kormány hülye módon szolidaritást vállalni azokkal, akik gyógyulni akarnak meg tanulni, na meg főleg életben maradni, ugyanis az sok pénzbe kerül, és nálunk másra kell a pénz.
Hogyhogy mire? Másra! Nem volt értehető?
A magyar kormány magát tekintve már nem ennyire szolidaritásellenes. Úgy gondolja, és ebben az EU is egyetért vele, hogy a gyengébb országokkal az erőseknek szolidaritást kell vállalnia, ezért nekik felzárkózási pénzt kell adni, amit az EU folyósított is… egy darabig. Ám, amikor látta, hogy nálunk a nagy részét ellopják a csókosok („egyajánlatos” pályázatok, elképesztő túlárazás, stb.), azt mondta, hogy ez nem szolidaritás, hanem a bűnözők segítése, és részben abbahagyta már egy ideje. Miután pedig Magyarország külföldi pénz nélkül teljesen működésképtelen (Mészárosék külföldön nem tendereket nyernek, hogy hazahozzák a pénzt, hanem focicsapatokat adnak, vesznek, szponzorálnak), a magyar kormány igencsak balhézik a visszatartás miatt. Érdekesség, hogy az EU által kijelölt feltételeket nem teljesíti, mégis balhézik. Még szerencse, hogy valamennyi EU pénzt csak sikerült lehívnunk, mert különben már korábban annyi lett volna nekünk.
Megjegyzendő, hogy ezen külföldi szolidaritási tevékenység erőteljesen felveti a szuverenitás kérdését. Ez egy hatalmas mérékű, ráadásul pont a „jól ismert” Brüsszelből érkező külföldi beavatkozás, amelynek révén egy magyar szervezet (esetünkben egy párt, név szerint a FIDESZ) fenn tudja tartani az országra nézvést rendkívül kártékony hatalmát. Nagyobb beavatkozás a szuverenitásunkba Magyarországon nincsen.
A külföldi pénzek miatt, ahogy a kormány szokta mondani, az ország elvesztette szuverenitását, főleg hogy a pénz jó részét a kormány áttételesen saját propagandájára (223 milliárd HUF) használja, azaz a hatalmát nagyrészt külföldi pénzből tartja fönn.
Hol van ilyenkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal, tessen mondani?
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a magyar kormány másokkal nem szolidáris, viszont magával szemben a szolidaritást megköveteli. Na, persze csúnya dolog lenne tőlem, ha szegény kormányunkat egy abszolút önző, nemzetállami diktátorbrancsként jellemezném, mert ez nem teljesen így van. A kormány ugyanis szívén viseli az elesetteket… legalábbis részben… mármint egy helyen… ami az önkormányzatokat illeti. A szívén viselés abból áll, hogy az általa gazdagnak kijelölt önkormányzatoktól az általa szegénynek kijelölt önkormányzatokhoz pénzt csoportosít át. Azaz szolidáris szegény szegényekkel. Csak egy a baj, hogy nem a saját, hanem a más pénzéből szolidáris, mégpedig egészen véletlenül az Orbánék által nagyon utált, az utóbbi időben rendszeresen ellene szavazó Budapestnek muszáj szolidárisnak lenni, azaz az állam által kijelölt összeget „szolidaritási adó” címén fizetnie kell.
Az önkormányzati szektor működtetése ~2700 milliárdba kerül évente. A települések kétharmadának nincs számottevő saját bevétele és nem is lesz, így feladatellátása az állami apanázstól függ. Az önkormányzatok, idén 1350 milliárd forint támogatásra számíthatnak, de ebből az állam csak 990 milliárdot ad, 360 milliárd a „gazdag” településektől elvont szolidaritási adó. Budapest és a kerületek ebből 162,4 milliárdot kell hogy vállaljanak.
Rossz nyelvek szerint ez az egész szolidaritási adós konstrukció csak és kizárólag Budapest tönkretételét szolgálja, mert a főváros költségvetése ~425 milliárd, az állami költségvetés meg ~38 000 milliárd, azaz a közvetlenül a várostól elvont 89 milliárdos összeg a főváros költségvetésének 21(!!!) százaléka, az állami költségvetésnek meg csak 2,3 ezreléke. Ebből az 1:91 aránytalanságból egyértelműen látszik, hogy bizony a rossznyelveknek igazuk van, annál is inkább, mert az elvonás Tarlós idejében a jelenlegi huszadrésze volt.
Hát, igen. A kispolgári-középparaszt jelleg sok mindenre képes, és egyáltalán nem hasonlít az úrifiús országvezetéshez. Annál néhány százalékkal ócskább. Hogy az számszerűen mennyi, arról inkább nem nyilatkozom.
Az ember néha csodálkozik, hogy egy ilyen – ma már – rendkívül visszafogott képességekkel bíró ember alá hogyan sorakozhatott annyi másik, vállalva a beosztotti létet, de aztán elolvassa az ember például parlamenti elnök urunk bármely megnyilvánulását, és rögtön látszik, hogy ezen beosztottak nagy része még a miniszterelnök úr szintjét tekintve is csak alá lehetnek besorolhatók. Mert fölé aztán semmiképp! Ez a brancs szintjét meg is határozza.
Ami az ország szempontjából nem szerencsés. Hogy mennyire nem, azt mindenki döntse el maga.
