A kínos kapcsolatra mutat rá egy tanulmánykötet, amely azt elemzi, hogy az orosz titkosszolgálatok miképp próbálják meg Ukrajna ellen hangolni a magyar és a lengyel közvéleményt.
A hibrid háború elvét Ukrajna kapcsán fogalmazta meg Geraszimov vezérkari főnök Moszkvában még azokban az időkben, amikor az oroszok magát Ukrajnát ily módon akarták “visszaszerezni.” 2014-ben a hibrid háború sikeres is volt: a Krím félszigetet az oroszok szinte puskalövés nélkül “visszaszerezték.” Putyin népszerűsége az egekbe emelkedett orosz földön. A második kísérlet, Kijev elfoglalására, teljes kudarc, de ettől még az orosz titkosszolgálatok szorgosan dolgoznak tovább Ukrajna destabilizálásán.
Hűséges szövetségesük ebben a magyar kormány, mely a választási kampányban is intenzíven használja az orosz titkosszolgálat narratíváit.
Moszkvában már korábban is írták a magyar kormánypropagandát
A Kossuth és a Petőfi rádió a Szovjetunióban jött létre abból a célból, hogy a náci Németország mellett harcoló magyar katonákat átállítsa a másik oldalra. Rákosi Mátyással és Gerő Ernővel az élen ott szorgoskodott a kommunista párt akkori vezetése is, mely azután hazatérve megvalósította Sztálin elvtárs elképzeléseit. Orbán Viktor ezen az úton jár?
A két választás között című kötet szerzői minden estre szimbiózist vélnek felfedezni az orosz titkosszolgálat és a magyar kormány Ukrajna narratívája között.
Teczár Szilárd, a Lakmusz főszerkesztője, a könyv bevezetőjében így összegzi a hasonló narratívákat:
- “A Nyugat az agresszor, és Magyarországot is bele akarja vonni a háborúba” – Orbán Viktor ezzel vádolta meg Magyar Pétert illetve Manfred Webert a Fidesz kongresszuson
- “ Az Európai Unió szankciói okolhatóak a magyar gazdasági nehézségekért” – ezt is szinte szó szerint átvette Moszkvától a kormánypárti propaganda Magyarországon
- “A háború csupán két szláv ország konfliktusa”- személyesen Orbán Viktor adta elő ezt is noha Moszkvában írták
- “Ukrajna mint korrupt állam” – ez is a magyar választási kampány egyik kedvenc plakát témája. A forrás ezúttal is Moszkva
- “Az ukrajnai magyar kisebbség elnyomása” – ez is kedvelt témája a magyar propagandának, ha Ukrajnát kell bírálni miközben néma csöndben asszisztál Orbán a Benes törvényhez Szlovákiában, ahol azt az oroszbarát Fico vezette be, és a magyar miniszterelnök biztosította támogatásáról a magyarfaló George Simiont a romániai elnökválasztáson, mert ő is Putyin embere.
- “A tradicionális keresztény Európa védelme” – a magyar diplomácia levettette az uniós feketelistáról Kirill pátriárkát, az orosz ortodox egyház vezetőjét, aki elszántan támogatja Putyin háborúját Ukrajnában, a magyar kormány állampolgárságot adott Hilarion metropolitának, aki Kirill pátriárkához hasonlóan az orosz állambiztonság magasrangú tisztje, és akit szexuális zaklatás miatt leváltottak budapesti állomáshelyén, ahol korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kitüntette őt.
Putyin miért az SZVR-n keresztül jelezte Orbán támogatását?
Egyáltalán nem szokásos az a titkosszolgálatok gyakorlatában, hogy nyilvános közleményben jelzik egy külföldi vezető támogatását – állapította meg Földi László ezredes, aki a magyar hírszerzéstől kilépve a kormányzati propagandában találta meg önmagát.
Putyin mégiscsak úgy döntött, hogy az SZVR-n keresztül tudatja a világgal: Orbán Viktor az ő embere Magyarországon! Vajon miért?
Moszkvában jóval előbb tudták mint Magyarországon, hogy rendszerváltás lesz a szocialista országokban: Krjucskov tábornok ezért kettős céllal utazott Budapestre 1988-ban. Egyrészt elhozta a selyemzsinórt Kádár Jánosnak, másrészt volt még egy utolsó kérése a KGB főnökének az öregedő diktátorhoz, akit 1956 óta ismert hiszen részt vett a kommunista politikus elrablásában. Mit kért Kádártól a KGB utolsó kommunista parancsnoka? A Fidesz engedélyezését!
“Ők a jövő emberei”
– jósolta Krjucskov tábornok 1988-ban.




















