Szele Tamás: Borongós útijegyzet az ember természetéről

0
268
gyorsvonaton

Ezeket a sorokat egy nemzetközi gyorsvonaton írom, hogy megelőzzek minden aggodalmat, a legnagyobb kényelemben és kupém fejedelmi magányában. A hőmérséklet kellemes, uzsonnám, üdítőm van, és Püspökladányban le fogok szállni pipálni is. De ezt csakis annak köszönhetem, hogy nem keltem birokra embertársaimmal.

Ugyebár, mikor a jegyet megvettem a Transilvania Expressre, még minden szép volt, és jó, tiszta volt az ég, zöld ág virított a föld ormain. S a béke izzadt homlokát törölvén meghozni készült a legszebb jutalmat, az emberüdvöt, melyért fáradott. Arról már nem is szólva, hogy a Bécs-Bukarest járatra először kaptam jegyet, vártam ettől mégis valami kis Nyugatot, kultúrát, esetleg egy kávényit Kelet fényűzéséből…

Mikor megláttam a szerelvényt, azonnal tudtam: egzotikummal van dolgom. Ez, kérem, az Uganda-vasút harmadosztálya 1927 esős évszakából. Két magyar MÁV-os termeskocsi van a szerelvényben, az elsőre esély sem volt felszállni, a másodikat megpróbáltam.

Szuronyroham után kaptam egy ülőhelyet – itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a nemzetközi járatokon csak országon belül kell helyjegyet váltani, míg el nem hagyjuk az Európai Uniót. De országon belül viszont kötelező. Mivel én Nagyváradra indultam, nem is vettem helyjegyet. Leültem, kicsomagoltam a tábori híradós központot, laptop, egér, mobilnet, fülhallgató, energiabank, megfelelő kábelezés, és már meg is érkezett egy nyolctagú család, akik nehezményezték, hogy a helyükön ülök. Azt nem nehezményezték, hogy nyolcuknak adták el nyolcszor ugyanazt az ülést, csak én takarodjak.

Két perc alatt nem lehet elrakni ennyi technikát, így volt egy kis cigányozás is, mármint ők neveztek engem annak, meg migránsnak. Cigány azért voltam, mert nem vettem helyjegyet (hiszen nem is kellett), migráns meg azért, mert külföldre utazom.

Hirtelen haragú ember vagyok, de ha meg nem ették egymást, még életben kell legyen legalább a felük. A másik felük hő-és laposgutát kaphatott a negyven fokra felfűtött, ordítástól visszhangzó kocsiban. Én a magam részéről elmondtam, hogy otthagyom a tanyájukat, az idevágó rím kíséretében, aztán átmentem – a következő kocsiba.

Ami vagy román, vagy német, de hogy ide nem adott el a MÁV helyjegyet, az bizonyos. Egyedül ülök egy tiszta, kényelmes kupéban, 21 fok van, néha hátulról ordítást hoz a szél… A jegyem érvényes, a kalauz udvarias. Mindjárt uzsonnázok.

Feleim, nem lehet, hogy néha nem kéne ragaszkodni azokhoz az ócska, hazug papírokhoz, amiket megfizettetnek velünk? Ha a fél kocsi most átjönne a szomszédból, még mindig kényelmes lenne az út, csak épp mindenkinek.

De nem jönnek, az az ő helyük, azért fizettek, vérzivataros századokon át, illetve bocs…

Néha egy kocsival odébb már Európa van, feleim.

Néha nem érdemes harcolni az ócska, koszos, zsúfolt helyekért.

Néha tényleg jobb odébb menni.

Hiszen a jegyünk ide is érvényes.

Csak itt jobb.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..