Szaud Arábia fütyül a klímaváltozásra

0
889
twitter.com

Szaúd Arábia fütyül a klímaváltozásra bár legnagyobb egyedi üvegház hatást a szaúdi Aramco okozza. Ez derül ki abból a levélből, melyet az ENSZ küldött a világ legnagyobb olajtársaságának azt hangsúlyozva, hogy megsértik a párizsi klíma egyezmény előírásait.

75%-ban a fosszilis energia hordozók idézik elő az üvegház hatást – állapítja meg a levél, melyet már két hónapja elküldtek az Aramco részvényeseinek és igazgató tanácsának, de az ENSZ csak most a hétvégén tette közzé. Miért? Mert hatvan napos határidőt adtak az Aramconak, amely nem fárasztotta magát válasszal.

“Szaúd Arábia történelmi mértékben sérti meg a környezetvédelmi előírásokat”

– hangsúlyozza a levél, amely tíz pontban foglalja össze a kifogásokat, melyekre hatvan napon belül választ várt. Az ENSZ azért is tette közzé a levelet, hogy válaszra késztesse az Aramcot, amely eddig a füle botját sem mozdította.

Az Aramco nem véletlenül ilyen hallgatag: Mohamed bin Szalman trónörökös az olaj óriás csillagászati bevételeire alapozza az ország jövőjét.

Tavaly 161 milliárd dollár volt az Aramco profitja, az idén ugyan az első negyedévben ez némiképp csökkent, de a második negyedév már remekül sikerült, és így az Aramco alkalmas arra, hogy Szaúd Arábia gigászi fejlesztési terveinek a szponzora legyen. A tavalyi rekord profit lehetővé tette, hogy Szaúd Arábia költségvetése évtizedek óta először többlettel zárja az évet. Az első félév nyeresége 88 milliárd dollár volt – közölte nemrégiben az Aramco.

Az Aramco tulajdonosa 90%-ban a szaúdi állam. A világ második legnagyobb cége teljes mértékben Mohamed bin Szalman trónörökös irányítása alatt áll. Szaúd Arábia jelenleg visszafogja az olaj kitermelést, hogy megállítsa az olaj árának csökkenését.

A londoni Guardiannek nyilatkozó szakértők szerint Szaúd Arábia költségvetése akkor van egyensúlyban, ha egy hordó Brent olaj ára legkevesebb 80 dollár.

Szaúd Arábia képes lenne napi 12 millió hordó olajat a piacra dobni, de a kitermelést visszafogja napi 9 millió hordóra.

Szaúd Arábia a BRICS csúcstalálkozóján belépett a szervezetbe, az Aramco igen aktív Kínában, ahol hatalmas beruházásokat hajtott végre az olajiparban.

És a környezetvédelem?

“Így nem érjük el a hőmérséklet emelkedésének 1,5 Celsius fokos célját” – hangsúlyozza az ENSZ levele rámutatva arra, hogy Szaúd Arábia kizárólag a piaci feltételek miatt változtatja az olaj kitermelést miközben az Aramco a világ legnagyobb szennyezője marad.

“A cég mostani fosszilis kitermelése és a további tervei mind arra mutatnak, hogy a környezet szennyeződés folytatódni fog. Azzal, hogy az Aramco elutasítja a kitermelés visszafogását, veszélyezteti a párizsi klímavédelmi konferencia előírásait.”

Mi csapta ki a biztosítékot az ENSZ-ben? Az, hogy Szaúd Arábia azt tervezi, hogy az olaj kitermelést 2027-ben már napi 13 millió tonna olajra növeli!

Mohamed bin Szalman trónörökös “nagy víziója” Szaúd Arábia számára azt jelenti, hogy 2030-ra modern országgá válik. Utána állítólag majd foglalkozik a környezetvédelemmel is, de nem a párizsi klímavédelmi konferencia miatt hanem azért, mert Rijádban is tisztában vannak azzal, hogy a fosszilis fűtőanyagok aranykorának vége, a világ áttérőben a zöld energiára. Szaúd Arábia is nagy pénzeket költ erre miközben fölényesen negligálja az ENSZ környezetvédelmi felhívásait.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .