Sokk és rezilivencia – VI.

0
699
Flickr

Akárhogy is végződik a járvány – lehet hogy lanyhul és aztán újra erősödik, az is lehet, hogy egy idő után észrevétlenül eltűnik, stb. – és mennyire mély vagy felületes következményei lesznek már most is látszik, hogy óriási kihívásként, sokkhatásként érte a Föld lakosságának, az emberiségnek (ezúttal nem is képletesen) nagy részét.

A pandémia az általános rezilienciánk számára jelent kihívást – hogy ezt a két csúnya latinos kifejezést használjam –, ezért ezt a képességünket kell egyéni és társadalmi, de akár gazdasági és kulturális, és mindenképpen politikai értelemben is erősítenünk, a járvány múltával. A reziliencia – egy elnagyolt és rövid meghatározás szerint – azt a képességét jelöli minden típusú önfenntartó rendszernek, hogy erős külső sokkhatás mellett is képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Egy dinamikus folyamatot fejez ki, az egyének szintjén a traumából való felépülést, a hatékony megküzdést a kihívásokkal, vagy a sikeres alkalmazkodást hirtelen megváltozott és szokatlan körülményekhez.

A közösségi reziliencia (szociológiai jelenségként) „rugalmas ellenállási képességet” jelent, azt, hogy a nagyon erős életmódbeli behatást is képesek vagyunk feldolgozni és vagy visszatérni az eredeti állapothoz közel (ez a komplex és hirtelen változások esetén aligha lehetséges, hiszen a helyzet annyira képlékennyé és eltérővé válhat, hogy az eredeti állapothoz való visszatérés, gyakorlatilag lehetetlenség), vagy új helyzetet teremteni a regenerálódás során (és ez fog következni, meglátásom szerint). Az a kérdés tehát a közösségi rezilienciával kapcsolatban, hogy képese-e a társadalom tanulni és új adaptív stratégiákat kialakítani az élet legkülönfélébb területein?

A válságnak – a pandémiát életmódbeli krízisként is meghatározhatjuk – önmagában nem sok tanulsága van, illetve annyiféle van ahány területet veszünk számításba, az orvosi/közegészségügyiektől és járványtaniaktól kezdve a gazdasági, társadalmi, és egyéni szintig, stb.

Minden esetre és minden területen, illetve szinten, a tanulási és adaptációs folyamatot tudatosan, rezilenciát segítő stratégiák és közpolitikák kialakításával lehet előmozdítani.

Ezért gondolom, hogy a járvány utáni időszak (természetesen, azt, hogy mikor tekintjük lejártnak a pandémiát, szintén politikai kérdésként „döntésként” kell kezelni) a kulcsszó a reziliencia, mégpedig egy dinamikus és tudatos stratégiákba beépített kell, hogy legyen.

Számba kell venni, hogy mi változott az egyének szintjétől, azoktól a bezártságot és tehetetlenséget kísérő pszichikus jelenségektől kezdve, melyek sokakat és egyszerre, egymás állapotát akár befolyásolva érnek; a közösségi elzártság szociálpszichológiai következményeit, vagy a gazdasági változásokig, a legkülönbözőbb kihívásokat. És közben óhatatlanul át fog rendeződni a piac, horizontálisan és vertikálisan is, új integrációs/dezintegrációs formák fognak megjelenni, egyes szektorok súlya és jelentősége megnő, másoké lecsökken, áthelyeződnek a prioritások és vele együtt a lehetőségek is, új piaci mechanizmusokra lesz szükség, poszt-globalizációs tendenciák jönnek, stb., stb.

Társadalmi szinten pedig az on-line univerzum fölértékelődése és a hozzá kapcsolódó teljes szektor fontosságának és piaci értékének megnövekedése, máris nyilvánvaló. A kulturális élet változásairól még keveset lehet látni – egyelőre a lockdown talán ezen a területen hozza a legdrasztikusabb változásokat – de bizonyosan, a sportélettel együtt, radikális változások elé nézünk.

Föltűnő és szinte hihetetlen lenne, ha ezekre a világméretű és az emberiség egész életmódját érintő változásokra, a sokkhatásra egyedül a politikai mezőny nem válaszolna, maradna változatlan!

A változatlanság, ugyanis azt jelentené, hogy a politika világa – ennek egyébiránt számos jele volt/van – teljességgel elszakadt a társadalmak valóságától. Ezért gondolom, hogy „jőni fog, mert jőnie kell”, a poszt-populista politikai korszaknak, mely többé nem mehet az alternatív-tények és poszt-igazságok horizontja fele, hanem a reális kihívások valós és szakértelmen alapuló megoldását kell célul kitűzze.

A poszt-populista politika középpontjában a reziliens stratégiák kell hogy kerüljenek!

Már ha élni, sőt jól élni, akar az emberiség és nem az önpusztító hajlama győzedelmeskedik, amit persze sohasem lehet kizárni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .