Egy napig vártunk, hátha csak elfoglaltak. Más, a közvélemény tájékoztatásánál is fontosabb dolguk akadt, és ha ezzel végeztek, akkor ránk is bizonyára sort kerítenek.
Rogán Antal minisztert kérdeztük volna, vagy ha ő nem ér rá, akkor valamelyik helyettesétől is elfogadtuk volna a választ. Esetleg a helyettese helyettesétől.
Mindegy, nekünk már az is elég, ha embernek néznek bennünket. Vagy ha bennünket nem is, akkor azokat, akiket képviselünk. Jelesül, az olvasókat. Nem a mi magánkíváncsiságunk okán kérdeztük (volna) ugyanis a Miniszterelnöki kabinetiroda vezetőjét, hanem a közvélemény kívántuk tájékoztatni. Ez a dolgunk, erre szerződtünk.
A napokban elindult ENSZ és EU ellenes plakátkampánnyal kapcsolatban vártunk válaszokat Rogán Antaltól. Megkérdeztük (volna) például, hogy rendelkeznek-e engedéllyel a plakátokon és a videoüzenetekben szereplő személyektől arcképük kampány célú felhasználására? Kértek-e egyáltalán erre vonatkozó engedélyt? Kinek a fotói a szóban forgó képek, fizetnek-e szerzői jogdíjat értük? Ha igen, kinek és mekkora összeget? Hány példányban nyomtatják, illetve sokszorosítják a plakátokat és a videokat, ezzel arányos-e az értük fizetendő díj? Amennyiben ingyenes forrásból származnak a fotók, melyek ezek, kértük, nevezzék meg.
Vártuk a választ. Realisták vagyunk, ezért nem gondoltuk, hogy a kérdéseinkre minden igényt kielégítő választ kapunk, de abban azért reménykedtünk, hogy valamilyen válaszféle érkezik. Mellébeszélő, maszatoló, esetleg kioktató. A legjobban persze annak örültünk volna, ha valódi kérdéseinkre valódi válaszokat kapunk, de megvalljuk őszintén, miután Magyarországon élünk, kevesebbel is beértük volna.
De még ezt a keveset sem kaptuk meg. Rogán Antal hivatala szóra sem méltatta az érdeklődő újságírót. Aki, lásd, mint fenn, nem a magánérdeklődését próbálta ily módon kielégíteni, hanem a kormány által gyakran hivatkozott embereket szerette volna tájékoztatni.
Talán majd legközelebb. Addig is, várjuk Rogán úr válaszát. Határidő folyamatos.
