Putyin: fontolgattuk, hogy legyen hasonmásom

0
2338
kemlin.ru

Legendák régen keringenek Oroszországban arról, hogy Putyinnak több dublőre is, de most maga az érintett nyilatkozott erről. A TASZ hírügynökségnek elmondta: felmerült az ötlet korábban, hogy legyenek dublőrök, akik helyettesítik Vlagyimir Putyint. Minden oroszok ura 1999-ben lett miniszterelnök a haldokló Jelcin akaratából, és azóta szinte teljhatalommal kormányozza az országot.

Híres elődei közül Joszif Sztálin alkalmazott dublőröket – különösen az élete vége felé amikor egy agyvérzés következtében elveszítette képességeinek egy részét. Putyin is benne van a korban: 1952-ben született és több mint húsz éve üldögél a Kremlben. Ez Sztálinhoz kívül még senkinek sem sikerült.

Tervbe vettük majd elvetettük

A csecsen háború idején merült fel komolyan az ötlet, hogy Putyinnak egy vagy több dublőre is legyen, de végül maga az érintett döntött úgy, hogy ez nem szükséges. Ennek ellenére az oroszok első számú kérdése az interneten: igaz-e, hogy Putyinnak hasonmása van?

Többször megkérdezték ezt az FSZB főnökétől is. Oroszországban a titkosszolgálat a felelős az elnök biztonságáért. Az FSZB főnöke nevetséges kitalációnak nevezte az ötletet, hogy Putyinnak hasonmása lenne.

Vlagyimir Putyin 2024-ig Oroszország elnöke. A jelenlegi alkotmány szerint többször már nem lehet elnök. Az alkotmány jogászok most olyan megoldásokon dolgoznak, melyek lehetővé teszik, hogy Putyin megőrizze a hatalmat 2024 után is. Az alkotmány reformját viszont meg kell szavaznia a parlamentnek. Ezért nagyon fontosak a jövő őszi választások Putyinnak , hogy akkor olyan parlament legyen Moszkvában, mely megszavazza az ő élethosszig tartó uralmát Oroszországban.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .