Putyin bajban, mert Orbán pácban

0
641
stern.de

A Kyiv Insider nyíltan örvendezik, hogy az Orbán rendszer népszerűsége csökken Magyarországon, és ezzel gyengülhet Putyin befolyása Európában.

Az ukrán lap idézi a Medián közvéleménykutató felmérését, mely szerint az ellenzéki Tisza Párt már 15 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Persze ez csak egy közvélemény kutatás, de jól mutatja a trendet: Magyar Péter mozgalmának népszerűsége felfelé míg Orbán Viktor kormánypártjáé lefelé  mutat.

Ennek sok oka van: a stagnáló gazdaságtól és az inflációtól kezdve egészen a morális válságig, mely a kegyelmi üggyel kezdődött, de még mindig nem ért véget, a magyarfaló román elnökjelölt, George Simion támogatásáig. Az ukrán lapot persze nem ez érdekli hanem az, hogy

“a Putyin barátság gondot okoz Orbánnak.”

Orosz – kínai protektorátust akar Orbán Viktor?

Bogár László többször is úgy nyilatkozott, méghozzá támogatólag, hogy a magyar miniszterelnök valódi célja az, hogy orosz – kínai protektorátussá változtassa Magyarországot méghozzá Donald Trump jóváhagyásával. Mindez Bayer Zsolt Háttérkép című műsorában hangzott el, és köztudott, hogy az ötös számú fideszes tagkönyv birtokosa Orbán Viktor első számú propagandistája. Más kérdés, hogy az orosz – kínai protektorátus ötletével nemigen állnak elő, mert erre aligha lenne vevő a magyar átlagpolgár és még kevésbé az Európai Unió vagy a NATO.

“Ha Orbán bukik, akkor Putyin elveszíti legjobb hívét Európában”

– jósolja az ukrán lap. Amely hozzáteszi:

- Hirdetés -

“Putyin egész európai projektje megroppanhat Orbán bukásával.”

Miért oly jó barát Orbán és Putyin?

A magyar miniszterelnök nemrég úgy nyilatkozott a francia LCI televíziónak, hogy “szívesen látjuk Budapesten Putyin elnököt, ha úgy határoz, hogy hozzánk kíván látogatni.” Putyint ugyan háborús bűnösnek nyilvánította a Hágai Nemzetközi Bíróság, de Orbán Viktor emiatt a bíróságra neheztel, ahonnan Magyarország ki is lépett.

Putyin potenciális látogatását persze az is zavarhatja, hogy az Európai Unió légterén kellene keresztül repülnie, és onnan ki vannak tiltva az orosz repülőgépek. Orbánnak nem jönne jól egy ilyen látogatás hiszen a lengyel miniszterelnök már így is “Putyin ügynökének” nevezte. Az USA ex nagykövete, David Pressman rámutatott az egyik okra, amiért Orbán szereti Putyint: 2,2 milliárd dollárt kapott az orosz elnöktől az energia szállításokon keresztül az ukrajnai háború három éve alatt. Ennyiért már megéri védelmezni a szuverenitást Brüsszellel szemben. Persze Orbánnak ezzel is csínján kell bánnia, mert mind Putyin mind pedig Hszi Csin-ping kínai elnök az értésére adta: Magyarország csakis annyiban érdekli őket amennyiben a NATO és az Európai Unió tagja marad. Vagyis Orbánnak ügyesen kell manővereznie nehogy Rákosi Mátyás sorsára jusson, akit moszkvai gazdái 64 éves korában visszahívtak, és attól fogva haláláig a száműzöttek keserű kenyerét ette. Orbán Viktor a választás évében 63 éves lesz…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .