Putyin is csatasorba állt

0
821
Orosz védelmi minisztérium

Az amerikaiak 600 ejtőernyőst küldtek a Zapad 2017 hadgyakorlattal határos NATO tagállamokba, hogy megmutassák az oroszoknak: készek Lengyelország és a Baltikum megvédésére.

Az oroszok szerint védekező hadműveletet gyakorolnak, mert a NATO fenyegetésétől tartanak. Kis szépséghibája az orosz érvelésnek, hogy az orosz és belorusz csapatok a feltételezett NATO támadás után ellentámadást indítanak- tankok segítségével. Mindezt Putyin elnök, aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka,

a parancsnoki harcálláspontról szemlélte meg.

Ott volt az orosz hadügyminiszter és a vezérkari főnök is. 

A NATO azt követelte, hogy megfigyelői is jelen lehessenek a parancsnoki tanácskozásokon, de ezt a kérést az oroszok mosolyogva elutasították. Arra hivatkoztak, hogy a hadgyakorlaton csak nem egészen 13 ezer katona vesz részt. Épp ezért csak három NATO megfigyelőt kötelesek fogadni, és a megfigyelőknek azt mutatják meg, amit ők akarnak. A NATO vitatja a létszámot,

egyes források szerint csaknem százezer katonát érint a Zapad hadgyakorlat.

Lengyelországban és a három balti államban a NATO 4000 fővel növelte a létszámot, hogy elrettentse Oroszországot bármiféle katonai kalandtól. Mike Pence amerikai alelnök nemrég felkereste az érintett NATO államokat és megerősítette Trump ígéretét: az USA szükség esetén megvédi őket! A térségben járt a Zapad hadgyakorlat előtt Jens Stoltenberg a NATO főtitkára is.

- Hirdetés -

Oroszország – miközben hadgyakorlatot rendhez – a békevágyát hangoztatja. Anatolij Antonov, Oroszország új nagykövete nemrég bemutatkozó látogatást tett a Fehér Házban. A veterán diplomata, aki nemrég még a hadügyminiszter helyettese volt Moszkvában, azt javasolta Trump elnöknek: legyen újra forró drót a két nagyhatalom hadserege és titkosszolgálata között! Ez a kapcsolat 2014-ben szakadt meg amikor Oroszország annektálta az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet. Emiatt Washington és Moszkva kapcsolatai a mélypontra kerültek. Donald Trump választási kampánya során az orosz kapcsolat javítását ígérte, de ebből a gyakorlatban egyelőre semmi sem lett.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .