Idén is lesz magyar film Cannes-ban, hiszen az elsőfilmes rendezők seregszemléjén, a Kritikusok Hetén mutatják be Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amely egy negyvenes családanya átlagos hétköznapját meséli el. A filmről a cannes-i utazás előtt az egyik producerrel, Pataki Ágival beszélgettünk, aki elmondta, hogy miért szeretett bele egyből a projektbe, milyen volt a közös munka Szilágyi Zsófiával, de a női filmesek helyzete is szóba került.
1100 beküldött játékfilmből választották ki az Egy napot a Kritikusok Hetére, ami már önmagában nagy elismerésnek tűnik.
Ez iszonyatosan nagy dolog, és ami külön érdekessé teszi, hogy a film az Inkubátor Program keretében készült, tehát abszolút low budget alkotás.
Hogyan reagáltatok, amikor kiderült, hogy beválogatták a filmet?
Mindenki iszonyatosan örült. A producertársamnak, Kenesei Edinának, akinek ez szintén az első filmje, időbe telt, mire elhitte. A rendező, Szilágyi Zsófia pedig ijedtséggel vegyes boldogságot élt át, szintén egy kis késéssel.
Egy első filmnél az ember nem is akarja elhinni, hogy sikerült, hiszen olyan sok film próbál bekerülni Cannes-ba.
Több magyar film is szeretett volna egyébként, de az idén ez csak nekünk sikerült.
A szervezők külön kiemelték, hogy idén kifejezetten sok női alkotó filmje került be a válogatásba.
Igen, de az elsődleges szempont mindig a minőség és az izgalmasság Cannes-ban. Minden más csak utána jöhet. Nem gondolom, hogy kifejezetten fókuszáltak a női alkotókra, és nem is lennék boldog, ha így lenne. Inkább arról van szó, hogy egyre erősebb a felhozatal női filmesek munkáiból is a világban. Egyszerűen a felszínre kerültek erős női alkotók, és ilyen például Szilágyi Zsófi is.
A Kritikusok Hetének programját bemutatva Charles Tesson művészeti vezető úgy jellemezte az Egy napot, mint amely egy a napi rutin igáját nyögő pár életét tárja fel, különös tekintettel az anya egy napjára, amelyet a hétköznapok könyörtelensége ural. A film intim közelségbe enged egy nővel, aki megpróbál valamiféle egyensúlyt teremteni az életében a munkája és a családja által diktált feladatok közepette. Egyetértesz ezzel a jellemzéssel?
Nagyon pontos a leírás, annyit tennék hozzá, hogy bár női szemszögből, egy középosztálybeli anya szemszögéből tárja fel a film a napi rutint, ami felemészt, a mindennapok küzdelme igazából mindenkire érvényes. Nem feltétlenül női kérdés ez: mindenki életében felmerül, hogyan tud megfelelni a mindennapi kihívásoknak, hogy tudja elkerülni az összeomlást. Ez egy általános érvényű probléma, de van egy speciális női szemszög, amelyen keresztül ezt bemutatja az Egy nap.
De azért a trailerből az is kiderül, hogy nem csak a mindennapi problémákkal kell megküzdenie a főszereplőnek, hanem egy ennél nagyobb horderejű gond is felmerül a házastársi hűséggel kapcsolatban.
Nyilván ez egy olyan konfliktus, ami okoz egy plusz feszültséget a mindennapi rutinnal járó stresszen kívül a filmben. De ez is olyasmi, amit valahogy meg kell oldani, ha meg lehet – ez egy nagy kérdés a filmben -, és szerintem egyébként ez is hozzátartozik a mindennapokhoz. Persze, nem minden nap, nem mindenkivel és nem ugyanúgy, de nagyon sokunkkal, nagyon sokszor előfordul, hogy megcsalják.
A téma miatt az időkezelése is érdekes a filmnek, hiszen úgy kellett bemutatni a Szamosi Zsófia által játszott nyelvtanárnő egy napját, hogy pontosan azokat az érdektelennek tűnő dolgokat nem akarta kihagyni a rendező, amelyek máskor kimaradnak a filmekből.
Pontosan ezért érdekes ez a párkapcsolati kérdés is, hiszen nyilván nem egy napos probléma egy párkapcsolati hullámvölgy, de ennek az egy napnak a történéseibe tökéletesen bele tudta építeni a rendező a teljes problémát.
Hiába egy nő „csupán” egy napjának történetét meséli el, egy egész család életéről szól.
Ami szerintem még nagyon erős a filmben az az, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, azaz egy kelet-európai rendező kelet-európai filmje, hanem egyben egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes.
Szóba került az interjú elején az Inkubátor Program, amelynek keretében elkészült a film. Így kerültél kapcsolatba a rendezővel?
Én az első két évben vettem részt a programban, az első évben zsűritag voltam és válogató, a második évben már csak válogató, mert nagyon helyesen elválasztották ezt a két szerepet egymástól. Ez a film az első, 2016-os Inkubátor Program nyertese volt, és amikor megnyerte a támogatást, akkor kerestem meg Kenesei Edinával együtt a rendezőt. Nagyon érdekes volt, mert én már ismertem a projektet,
végigasszisztáltam a teljes pályázási folyamatot, és teljesen beleszerettem a filmtervbe.
A producertársamnak semmit sem mondtam, csak elhívtam a pitchfórumra, ahol kihirdették a nyerteseket. A végén azt mondta, hogy egy film tetszett neki nagyon, és ez volt az Egy nap. Mondtam neki, hogy akkor már ketten vagyunk. Ez annyira jó indítás volt, hogy azonnal megkerestük Zsófit, hogy szeretnénk megcsinálni ezt a filmet. Azt hiszem, hogy pont a lelkesedésünk volt az, ami felénk irányította őt, és mellettünk döntött. Érezte rajtunk az őszinteséget.
És mi okozta ezt a szerelmet?
Készített egy pár perces pilotot, amiből tökéletesen kiderült számunkra az a fajta érzékenység és természetesség, ahogy ehhez a dologhoz viszonyult. Ez az a helyzet, amikor a tehetség egyszerűen és őszintén, de megszólal.
Hogyan találták meg Szamosi Zsófiát a főszerepre?
Nehezen. Minden szereplőt nagyon nehezen találtunk meg, egy komoly, hosszú casting előzte meg a forgatást. Három gyerekfőszereplő és egy házaspár van, tehát egy egész család, és az egész családnak passzolnia kell vizuálisan is, habitusban is, mindenben. Hiába talált volna egy tökéletes női főszereplőt a rendező, ha az összes többi szereplő lelóg róla. Kohézióra kellett törekednie. Itt nagyon finom dolgokról van szó, nem pedig nagy történésekről. Ha nem működik a kohézió, akkor a néző nem tudná beleélni magát a család életébe, a dráma sem tudna feszültséget kelteni. Ráadásul kisgyerekeket is castingolni kellett, ami szintén nagyon nehéz. Amikor a gyerekekről beszélünk, nyilván nem színészekről van szó, és egyébként az apát játszó Füredi Leó sem profi. A főszereplők közül csak Szamosi Zsófia hivatásos színész.
Érdekes egybeesés, hogy legutóbb Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjét mutatták be a magyar alkotások közül a Kritikusok Hetén, és ha jól tudom, pont most dolgoztok a rendező következő filmjén, az Édenen, amely már a második forgatási szakaszába lép májusban. Mit lehet még tudni erről a filmről?
Már a Friss levegővel kiderült Kocsis Ágiról, hogy egy nagyon különleges látásmódú és nagyon tehetséges rendező, akinek biztos volt, hogy van tovább útja. Utána megcsinálta a Pál Adriennt, ami szintén egy nagyon izgalmas film volt, és Cannes-ból elhozta a FIPRESCI-díjat. Akkor még csak irigykedve néztem mindezt, de egyszer csak megkeresett minket egy tervvel, és akkor halálosan boldog voltam. Ez a film szintén egy általános, az egész világon érvényes problémát feszeget, női szemszögből. A gyártó nem a Filmpartners, de producere vagyok én is. Az első része már leforgott a filmnek, és nagyon ígéretes…
Az is érdekes, hogy a film férfi főszereplője egy belga rockzenész lett.
Évekig kereste a rendező a megfelelő főszereplőket, hiszen itt is nagyon fontos volt, hogy a két főszereplő passzoljon egymáshoz. Sok magyar színészt is megnézett, de végül egy horvát színésznőben (Lana Baric) és egy belga rocksztárban (Daan Stuyven) találta meg azt a párost, akiket el tudott együtt képzelni a vásznon. Az egész folyamat alatt kicsit értetlenkedve néztem, hogy miért találjuk meg a főszereplőket ilyen nehezen, hiszen kiváló színészeket castingoltunk. Mikor megtalálta a két főszereplőt, egyből kristálytiszta lett, hogy miért volt erre a hosszú válogatásra szükség.
Fontos számodra, hogy női rendezők projektjeit karold fel, vagy egyszerűen csak így alakult?
Mindig a tehetség a legfontosabb.
Az a lényeg, hogy egy alkotónak legyen mondanivalója,
és azt úgy tudja megfogalmazni, hogy sokak számára érthető és érdekes legyen, minőségi formában. Hogy ezt meg tudja-e valaki valósítani, az nem attól függ, hogy férfi e vagy nő. De a világ, ha nagyon lassan is, arrafelé halad – nem a teljes egyenjogúságról beszélek, mert arról tudjuk, hogy nem létezik – , hogy a nők is meg tudják mutatni magukat, és egyre komolyabb karriereket tudnak építeni a filmszakmában is. Egy világjelenség része, hogy egyre több nagyon erős női rendező van. Közéjük tartozik Kocsis Ági is.
MTI Fotó: Kallos Bea
Hollywoodban nagyon fontos téma a női filmesek helyzete. A Testről és lélekről kapcsán Mécs Mónikával is beszélgettem korábban, és tőle is megkérdeztem, hogy producerként érezte-e valaha annak a hátrányát, hogy nő. Azt mondta, hogy ez fel sem szokott merülni. Neked milyen tapasztalataid vannak?
Szerintem a filmszakma olyan speciális sziget, ahol nincs diszkrimináció, semmilyen olyan hátrányt nem érez az ember, ami női mivoltából fakadna.
Mármint úgy érted, hogy Magyarországon.
Igen. De ettől függetlenül igaz, hogy arányaiban sokkal több férfi van a szakmában. Ez szerintem nem abból fakad, hogy a nők nem jutnának szóhoz, hanem a szakma fizikai nehézsége okozza. A filmkészítés nagy megerőltetés, ami annyira bizonyos időszakokra koncentrálódik, ráadásul olyan kiszámíthatatlanul, hogy hagyományos családi élet mellett filmes karriert építeni nagyon nehéz. Az most mindegy, hogy valaki rendező, producer, vagy a technikai stáb tagja, mert
ahhoz, hogy filmes legyen és a filmszakmában teljesíteni tudjon, mindenképpen támogató családra van szüksége.
Szerintem ez az, ami eltolja az arányokat a férfiak javára, nem pedig a diszkrimináció.
Eddigi filmjeid között művészfilmek, de kifejezetten közönségfilmek is akadnak szép számmal. Mivel foglalkozol szívesebben?
A filmek minőségét vagy szerethetőségét nem az dönti el, hogy mi a műfajuk. Ha egy közönségfilm kvalitásos, én arra ugyanolyan büszke vagyok, mint egy fesztiválokon szereplő filmre. Az igaz, hogy több kvalitásos film születik művészfilmként, mint vígjátékként.
Mit gondolsz a jelenlegi magyar filmtámogatási rendszertől?
Szerintem egy nagyon átlátható és tiszta rendszer épült ki, aminek ugyan nem minden döntésével értek egyet, hiszen nyilván azoknak az embereknek az ízlését tükrözi, akik a filmekről döntenek, de
projektalapon születnek ezek a döntések, és nem poltikai, ideológiai vagy haveri alapon.
Ezért mondom, hogy tisztességes a rendszer, és csak üdvözölni tudom. Főleg amióta az Inkubátor Program is létrejött, ami lehetőséget ad első filmes rendezők bemutatkozására is. Igaz, hogy nagyon kevés pénzből, de pont annyit forrást biztosítanak ezekhez a filmekhez, amiből már kiderül, hogy valaki tehetséges e vagy sem. Eddig a kezdők csak véletlenszerűen jutottak filmhez, vagy szívesség alapon. Ez pedig nem egy üzleti modell. Most ez pályázati alapon történik.
Gondolom az alacsony költségvetés azért elég nagy kihívást jelent most is.
Igen, de ha a rendezőnek és a producernek van hajlandósága a kereteken belül gondolkodni, akkor nincs baj ezzel. Akkor van baj, ha a rendező és a producer ezt nem veszi tudomásul. De olyan szigorú az elszámoltatás a Filmalapnál, hogy nincs arra mód, hogy egy rendező elszálljon: mar a fejlesztési szakaszban, a forgatás előtt és közben is kordában tartják a produkciót.
Milyen rendezőként jellemeznéd Szilágyi Zsófiát?
Szerintem nincs egyszerű rendező, hiszen aki tehetséges, annak mindig vannak olyan dolgai, amikhez ragaszkodik, viszont producerként nehéz a megvalósításuk. Én még nem találkoztam könnyű rendezővel, de ha van egy normális emberi kapcsolat a rendező és a producerek között – mint ahogy Szilágyi Zsófi és Kocsis Ágnes esetében így van -, akkor ezek a nehézségek áthidalhatók. Az óhatatlanul keletkező feszültségek mindig feloldódnak a kölcsönös tisztelet miatt. Tehát abszolút szeretetteljes a viszony az alkotók és köztünk, beleértve a producertársamat és az egész stábot.
Hogy néz ki a következő hete a stábnak?
Kedden indulunk Cannes-ba, és akit csak tudunk, elviszünk. Erre pályáztunk a Filmalapnál, és ők is nagyra értékelték, hogy van egy magyar film Cannes-ban, ezért nagyon segítőkészek voltak. A kis költségvetés miatt mindenki annyira áron alul dolgozott, hogy szeretnénk legalább ezzel a gesztussal viszonozni az erőfeszítéseiket. 8-án indulunk, a hivatalos rész pedig 10-éig tart. Több vetítés is lesz, de az első bemutató, ahol a szakma és a sajtó is ott lesz, az 9-én, kedden van. Mi, saját költségen még kinn maradunk a producertársammal és Zsófival két napot, hiszen őt még biztosan fogják hívni interjúzni és közönségtalálkozókra. Szóval összesen négy napot leszünk Cannes-ban, de nem nyaralás lesz, az biztos.
