Kezdőlap Címkék Szilágyi Zsófia

Címke: Szilágyi Zsófia

Szilágyi Zsófia filmje díjat nyert Cannes-ban

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, a Kritikusok Hetének programjában szereplő Egy nap elnyerte a FIPRESCI egyik díját a 71. cannes-i filmfesztiválon.

A magyar rendező filmjét az első- és második filmes alkotókat bemutató, a versenyfilmekkel párhuzamosan futó Kritikusok Hete programjának keretében vetítették a világ legrangosabb filmfesztiválján. A háromgyerekes anya egy napját bemutató film nagy sikert aratott, de a Kritikusok Hete fődíját a Diamantino című olasz film nyerte meg szerdán.

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) viszont díjazta az Egy napot: a párhuzamos válogatásokban, a Rendezők Kéthetére és a Kritikusok Hetére meghívott első és második filmek közül ezt találták a legjobbnak.

A zsűri azzal indokolta a döntést, hogy Szilágyi Zsófia filmje figyelemreméltóan magabiztos bemutatkozás, amely az erőteljes rendezéssel

egy teljesen hétköznapi helyzet rendkívüli feszültségét és intenzitását érzelmekkel, humorral, drámaian jeleníti meg. 

A világ több száz filmkritikusát tömörítő FIPRESCI díjainak sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment, a Positif című filmes szaklap főszerkesztője mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai voltak benne.

A FIPRESCI egyébként még két díjat osztott ki: a versenyprogramból a Burning című dél-koreai alkotást, míg az Un Certain Regard szekcióból a Girl című francia filmet találták a legjobbnak.

A díjazottakat a cannes-i fesztivál versenyprogramjának szombat este esedékes hivatalos díjkiosztása előtt jelentették be. A film stábja viszont már hazautazott Cannes-ból, ezért személyesen nem lehetettek jelen a díjátadón, csak a rendező üzenetét olvasták fel.

Az Egy nap elkészülését a Magyar Nemzeti Filmalap 2015-ben útjára indított Inkubátor Programja támogatta 62 millió forinttal. Havasi Ágnes, a Filmalap vezetője a díjról azt mondta az MTI-nek, hogy „jelentős nemzetközi elismerés az Egy nap alkotóinak és egy mérföldkő a Filmalap által életre hívott Inkubátor Program történetében is”.

Az Egy nap esélyes még a filmfesztivál szintén elsőfilmeseknek járó Arany Kamera díjára is, amelyet este osztanak ki.

A film egyik producerével, Pataki Ágival közvetlenül a filmfesztivál előtt készítettünk interjút, aki kiemelte, hogy egy ennyire kis költségvetésből készített alkotás bekerülhetett a Kritikusok Hetének programjába. Szerinte a film ereje abban rejlik, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, hanem egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes lehet.

A magyar anya nehéz napja lenyűgözte a kritikusokat Cannes-ban

Kedden kezdődött a cannes-i filmfesztivál, szerdán pedig már be is mutatták a Kritikusok Hetének válogatásában szereplő Egy nap című magyar filmet, amely egyből elnyerte a kritikusok tetszését. Szilágyi Zsófia rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, így nem csak a szekció fődíjáért, hanem az Arany Kamera díjért is versenyben van a legrangosabb nemzetközi filmfesztiválon.

 

Habár a 2015-ben a fesztivál nagydíját elnyerő Saul fia rendezőjének, Nemes-Jeles Lászlónak az új filmje, a Sunset nem került be a cannes-i versenyprogramba, idén is izgulhatunk magyar filmért és filmesekért fesztiválon.

Az első- és másodikfilmes alkotóknak teret adó Kritikusok Hetének programjába 1100 film közül választották ki Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, amely egy háromgyerekes anya egy napját, pontosabban 36 óráját mutatja be. A FüHü-nek a film egyik producere, Pataki Ági azt mondta, hogy a napi rutinnal járó kötelességek között őrlődő családanya története azért is különösen erős, mert „nem csupán egy kelet-európai történet, azaz egy kelet-európai rendező kelet-európai filmje, hanem egyben

egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes”.

Szilágyi Zsófia rendező az Annát alakító Szamosi Zsófiát instruálja
MTI Fotó: Kallos Bea

Az első reakciók már meg is érkeztek a filmről, és nem csak a magyar kritikusok méltatják a filmet. A Hollywood Reporter szerint nagyon intenzív a napi feladatokkal zsonglőrködő háromgyermekes anya egy napját bemutató alkotás. Kiemelik, hogy az érzékeket folyamatosan bombázó képi világának és nem szűnő zajoknak (gyereksírás, háztartási képek zaja stb.) köszönhetően

az Egy nap képes berántani a nézőjét a főszereplő napjába, hiteles képet adva arról.

A szerző viszont arról is, hogy a film kereskedelmi sikerét visszavetheti ez a fajta realizmus, és nem lesz könnyű eladni a filmet azoknak az átlagos embereknek, akikről valójában szól. Hiszen általában a nézők valami olyan filmet szeretnének látni a moziban, ami kiemeli őket a hétköznapok fojtogató légköréből, és nem olyasmit, ami az arcukba tolja a saját életük nehézségeit. Mindenesetre kiemelik, hogy

Szilágyi Zsófia tehetséges rendező, akinek érdemes lesz figyelemmel kísérni a munkásságát.

A Hollywood Reporter kritikusa úgy fogalmaz, hogy Szilágyi Zsóifa képes arra, hogy fájdalmasan láthatóvá tegye azt a hatalmas feladatmennyiséget és megterhelést, amely a világ leginkább alulértékelt munkájával, az anyasággal együtt járt. A Szamosi Zsófia által játszott főszereplőnek, Annának senki sem köszöni meg az erőfeszítéseit, csak elvárják tőle, hogy megfeleljen a milliónyi elvárásnak, amelyek a hétköznapjait jelentik. Kiemelik, hogy Domokos Balázs operatőrnek és Szórád Máté vágónak köszönhetően film ideges képi világában is visszaköszön az a feszültség, amely átjárja Anna napját. A Mán-Várhegyi Réka és Szilágyi Zsófia által írt forgatókönyv pedig még egy plusz konfliktusforrást is tartogat: a film elején kiderül, hogy bekerült a képbe egy másik nő (Láng Annamária), és ez a párkapcsolati dráma végig a felszín alatt feszül, miközben Anna a napi feladatait kénytelen ellátni, és még csak ideje sincs végiggondolni mindezt.

Szamosi Zsófia alakításáról azt írják, hogy Anna olyan a filmben, mint az anyaság katonája, aki nem szorul az együttérzésünkre, hiszen képes mindent, még saját érzéseit is a háttérbe szorítani azért, hogy ne törjön meg a napi rutin.

A Screen International szerint az Egy nap váratlanul erős film lett, és Szilágyi Zsófia debütálása csodálatosan sikerült, hiszen egy háromgyermekes anya hétköznapjából hatásos drámát sikerült varázsolnia. Hangsúlyozzák, hogy

a filmnek a nagyszerű casting biztosít erős alapot.

A film erősségének tartják azt is, hogy itt az a feszültségforrás, ami máskor az események középpontjába kerülne – a férj és Anna barátnőjének kapcsolata – ia háttérbe szorul, hiszen egy háromgyermekes anya nem teheti meg, hogy a gyerekek szükségleteit és saját munkáját félretéve a párkapcsolati drámájával foglalkozzon. De azért azt is kiemelik, hogy az anyasággal járó terhek mellett örömök is megjelennek filmben.

A fesztivál kedden, május 8-án kezdődött, így nagyon a program legelején mutatkozott be az Egy nap. Pataki Ági elmondta, hogy

igyekeztek minél több stábtagot kivinni Cannes-ba,

hogy legalább ezzel kompenzálják őket, hiszen a film kis költségvetése miatt – az Egy nap készítését 62 millió forinttal támogatta a Filmalap – mindenki áron alul dolgozott rajta. A film női főszereplője, a Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmjében, a Mindenkiben is kulcsszerepet kapó Szamosi Zsófia, a filmezésben amatőrnek számító férfi főszereplő, Földi Leó és a három gyerekszereplő közül a legidősebb utazott el Cannes-ba a filmmel. Ők a stáb többi tagjával együtt hamarosan már vissza is utaznak Magyarországra, de Szilágyi Zsófia a producerekkel, Pataki Ágival és Kenesei Edinával Cannes-ban marad, hiszen interjúk és közönségtalálkozók is várnak még rá (a filmet többször is levetítik a bemutató után a fesztiválon).

Az Egy nap stábja Cannes-ban. Forrás: Facebook/Semaine de la Critique

A Kritikusok Hete díjait jövő hét szerdán osztják ki, a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát, amelyet korábban Szilágyi Zsófia tanára, Enyedi Ildikó is megkapott Az én XX. századomért, a fesztivál végén, május 19-én adják át.

Szilágyi Zsófia 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán, ahol Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályába járt. Első nagyjátékfilmjét azonban csak a Magyar Nemzeti Filmalap 2016-ban útjára induló, elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programjának keretében készíthette el.  Korábban dolgozott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt filmjében, illetve kisjátékfilmeket rendezett. Az Egy napot várhatóan ősszel mutatják be Magyarországon.

Az Egy napon kívül van több más magyar vonatkozású alkotás is a fesztiválon:

Az Euphoria című olasz drámát azért érdemes kiemelni, mert operatőre a Fekete kefét és a Taxidermiát is jegyző Pohárnok Gergely. Az Euphoria az Un Certain Regard szekcióban versenyez, és az a Valeria Golino rendezte, akit Magyarországon elsősorban azért ismerhetnek a nézők, mert az Esőemberben ő játszotta Tom Cruise karakterének barátnőjét. Rendezőként az Euphoria már a második nagyjátékfilmje, amely két testvérről szól, akik kénytelen egymással élni egy időre.

Még egy nap élet

A lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban létrejött Még egy nap élet (Another Day of Life) című animációs filmet szintén az Un Certain Regard szekcióban, speciális, versenyen kívüli vetítésen mutatják be május 11-én, pénteken. A Még egy nap élet Ryszard Kapuscinski lengyel író azonos című könyvén alapul, aki újságíróként a helyszínen élte át az angolai polgárháború 1975-ös kitörését. A Még egy nap élet érdekessége, hogy hagyományosan forgatott filmes és animációs technika ötvözésével jött létre. Magyar oldalról a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió vett részt a munkálatokban, amelyet Frantisek Ambrus formatervező alapított. A Puppetworks videójáték-grafikus stúdióként indult még 2009-ben, de egyre több filmes megkeresést is kapnak. A Még egy nap az élethez Magyarországon készültek a koncepciórajzok, a három dimenziós karaktermodellek és az animáció jelentős része. A film a tervek szerint a magyar mozikban is látható lesz majd.

Pataki Ági: Nincs könnyű rendező

Idén is lesz magyar film Cannes-ban, hiszen az elsőfilmes rendezők seregszemléjén, a Kritikusok Hetén mutatják be Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amely egy negyvenes családanya átlagos hétköznapját meséli el. A filmről a cannes-i utazás előtt az egyik producerrel, Pataki Ágival beszélgettünk, aki elmondta, hogy miért szeretett bele egyből a projektbe, milyen volt a közös munka Szilágyi Zsófiával, de a női filmesek helyzete is szóba került.

 

1100 beküldött játékfilmből választották ki az Egy napot a Kritikusok Hetére, ami már önmagában nagy elismerésnek tűnik.

Ez iszonyatosan nagy dolog, és ami külön érdekessé teszi, hogy a film az Inkubátor Program keretében készült, tehát abszolút low budget alkotás.

Hogyan reagáltatok, amikor kiderült, hogy beválogatták a filmet?

Mindenki iszonyatosan örült. A producertársamnak, Kenesei Edinának, akinek ez szintén az első filmje, időbe telt, mire elhitte. A rendező, Szilágyi Zsófia pedig ijedtséggel vegyes boldogságot élt át, szintén egy kis késéssel.

Egy első filmnél az ember nem is akarja elhinni, hogy sikerült, hiszen olyan sok film próbál bekerülni Cannes-ba.

Több magyar film is szeretett volna egyébként, de az idén ez csak nekünk sikerült.

A szervezők külön kiemelték, hogy idén kifejezetten sok női alkotó filmje került be a válogatásba.

Igen, de az elsődleges szempont mindig a minőség és az izgalmasság Cannes-ban. Minden más csak utána jöhet. Nem gondolom, hogy kifejezetten fókuszáltak a női alkotókra, és nem is lennék boldog, ha így lenne. Inkább arról van szó, hogy egyre erősebb a felhozatal női filmesek munkáiból is a világban. Egyszerűen a felszínre kerültek erős női alkotók, és ilyen például Szilágyi Zsófi is.

A Kritikusok Hetének programját bemutatva Charles Tesson művészeti vezető úgy jellemezte az Egy napot, mint amely egy a napi rutin igáját nyögő pár életét tárja fel, különös tekintettel az anya egy napjára, amelyet a hétköznapok könyörtelensége ural. A film intim közelségbe enged egy nővel, aki megpróbál valamiféle egyensúlyt teremteni az életében a munkája és a családja által diktált feladatok közepette. Egyetértesz ezzel a jellemzéssel?

Nagyon pontos a leírás, annyit tennék hozzá, hogy bár női szemszögből, egy középosztálybeli anya szemszögéből tárja fel a film a napi rutint, ami felemészt, a mindennapok küzdelme igazából mindenkire érvényes. Nem feltétlenül női kérdés ez: mindenki életében felmerül, hogyan tud megfelelni a mindennapi kihívásoknak, hogy tudja elkerülni az összeomlást. Ez egy általános érvényű probléma, de van egy speciális női szemszög, amelyen keresztül ezt bemutatja az Egy nap.

De azért a trailerből az is kiderül, hogy nem csak a mindennapi problémákkal kell megküzdenie a főszereplőnek, hanem egy ennél nagyobb horderejű gond is felmerül a házastársi hűséggel kapcsolatban.

Nyilván ez egy olyan konfliktus, ami okoz egy plusz feszültséget a mindennapi rutinnal járó stresszen kívül a filmben. De ez is olyasmi, amit valahogy meg kell oldani, ha meg lehet – ez egy nagy kérdés a filmben -, és szerintem egyébként ez is hozzátartozik a mindennapokhoz. Persze, nem minden nap, nem mindenkivel és nem ugyanúgy, de nagyon sokunkkal, nagyon sokszor előfordul, hogy megcsalják.

Jelenetfotó a filmből

A téma miatt az időkezelése is érdekes a filmnek, hiszen úgy kellett bemutatni a Szamosi Zsófia által játszott nyelvtanárnő egy napját, hogy pontosan azokat az érdektelennek tűnő dolgokat nem akarta kihagyni a rendező, amelyek máskor kimaradnak a filmekből. 

Pontosan ezért érdekes ez a párkapcsolati kérdés is, hiszen nyilván nem egy napos probléma egy párkapcsolati hullámvölgy, de ennek az egy napnak a történéseibe tökéletesen bele tudta építeni a rendező a teljes problémát.

Hiába egy nő „csupán” egy napjának történetét meséli el, egy egész család életéről szól.

Ami szerintem még nagyon erős a filmben az az, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, azaz egy kelet-európai rendező kelet-európai filmje, hanem egyben egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes.

Szóba került az interjú elején az Inkubátor Program, amelynek keretében elkészült a film. Így kerültél kapcsolatba a rendezővel?

Én az első két évben vettem részt a programban, az első évben zsűritag voltam és válogató, a második évben már csak válogató, mert nagyon helyesen elválasztották ezt a két szerepet egymástól. Ez a film az első, 2016-os Inkubátor Program nyertese volt, és amikor megnyerte a támogatást, akkor kerestem meg Kenesei Edinával együtt a rendezőt. Nagyon érdekes volt, mert én már ismertem a projektet,

végigasszisztáltam a teljes pályázási folyamatot, és teljesen beleszerettem a filmtervbe.

A producertársamnak semmit sem mondtam, csak elhívtam a pitchfórumra, ahol kihirdették a nyerteseket. A végén azt mondta, hogy egy film tetszett neki nagyon, és ez volt az Egy nap. Mondtam neki, hogy akkor már ketten vagyunk. Ez annyira jó indítás volt, hogy azonnal megkerestük Zsófit, hogy szeretnénk megcsinálni ezt a filmet. Azt hiszem, hogy pont a lelkesedésünk volt az, ami felénk irányította őt, és mellettünk döntött. Érezte rajtunk az őszinteséget.

És mi okozta ezt a szerelmet?

Készített egy pár perces pilotot, amiből tökéletesen kiderült számunkra az a fajta érzékenység és természetesség, ahogy ehhez a dologhoz viszonyult. Ez az a helyzet, amikor a tehetség egyszerűen és őszintén, de megszólal.

Hogyan találták meg Szamosi Zsófiát a főszerepre?

Nehezen. Minden szereplőt nagyon nehezen találtunk meg, egy komoly, hosszú casting előzte meg a forgatást. Három gyerekfőszereplő és egy házaspár van, tehát egy egész család, és az egész családnak passzolnia kell vizuálisan is, habitusban is, mindenben. Hiába talált volna egy tökéletes női főszereplőt a rendező, ha az összes többi szereplő lelóg róla. Kohézióra kellett törekednie. Itt nagyon finom dolgokról van szó, nem pedig nagy történésekről. Ha nem működik a kohézió, akkor a néző nem tudná beleélni magát a család életébe, a dráma sem tudna feszültséget kelteni. Ráadásul kisgyerekeket is castingolni kellett, ami szintén nagyon nehéz. Amikor a gyerekekről beszélünk, nyilván nem színészekről van szó, és egyébként az apát játszó Füredi Leó sem profi. A főszereplők közül csak Szamosi Zsófia hivatásos színész.

Érdekes egybeesés, hogy legutóbb Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjét mutatták be a magyar alkotások közül a Kritikusok Hetén, és ha jól tudom, pont most dolgoztok a rendező következő filmjén, az Édenen, amely már a második forgatási szakaszába lép májusban. Mit lehet még tudni erről a filmről?

Már a Friss levegővel kiderült Kocsis Ágiról, hogy egy nagyon különleges látásmódú és nagyon tehetséges rendező, akinek biztos volt, hogy van tovább útja. Utána megcsinálta a Pál Adriennt, ami szintén egy nagyon izgalmas film volt, és Cannes-ból elhozta a FIPRESCI-díjat. Akkor még csak irigykedve néztem mindezt, de egyszer csak megkeresett minket egy tervvel, és akkor halálosan boldog voltam. Ez a film szintén egy általános, az egész világon érvényes problémát feszeget, női szemszögből. A gyártó nem a Filmpartners, de producere vagyok én is. Az első része már leforgott a filmnek, és nagyon ígéretes…

Az is érdekes, hogy a film férfi főszereplője egy belga rockzenész lett.

Évekig kereste a rendező a megfelelő főszereplőket, hiszen itt is nagyon fontos volt, hogy a két főszereplő passzoljon egymáshoz. Sok magyar színészt is megnézett, de végül egy horvát színésznőben (Lana Baric) és egy belga rocksztárban (Daan Stuyven) találta meg azt a párost, akiket el tudott együtt képzelni a vásznon. Az egész folyamat alatt kicsit értetlenkedve néztem, hogy miért találjuk meg a főszereplőket ilyen nehezen, hiszen kiváló színészeket castingoltunk. Mikor megtalálta a két főszereplőt, egyből kristálytiszta lett, hogy miért volt erre a hosszú válogatásra szükség.

Fontos számodra, hogy női rendezők projektjeit karold fel, vagy egyszerűen csak így alakult?

Mindig a tehetség a legfontosabb.

Az a lényeg, hogy egy alkotónak legyen mondanivalója,

és azt úgy tudja megfogalmazni, hogy sokak számára érthető és érdekes legyen, minőségi formában. Hogy ezt meg tudja-e valaki valósítani, az nem attól függ, hogy férfi e vagy nő. De a világ, ha nagyon lassan is, arrafelé halad – nem a teljes egyenjogúságról beszélek, mert arról tudjuk, hogy nem létezik – , hogy a nők is meg tudják mutatni magukat, és egyre komolyabb karriereket tudnak építeni a filmszakmában is. Egy világjelenség része, hogy egyre több nagyon erős női rendező van. Közéjük tartozik Kocsis Ági is.

Szilágyi Zsófia rendező az Anna szerepét alakító Szamosi Zsófiát instruálja
MTI Fotó: Kallos Bea

Hollywoodban nagyon fontos téma a női filmesek helyzete. A Testről és lélekről kapcsán Mécs Mónikával is beszélgettem korábban, és tőle is megkérdeztem, hogy producerként érezte-e valaha annak a hátrányát, hogy nő. Azt mondta, hogy ez fel sem szokott merülni. Neked milyen tapasztalataid vannak?

Szerintem a filmszakma olyan speciális sziget, ahol nincs diszkrimináció, semmilyen olyan hátrányt nem érez az ember, ami női mivoltából fakadna.

Mármint úgy érted, hogy Magyarországon.

Igen. De ettől függetlenül igaz, hogy arányaiban sokkal több férfi van a szakmában.  Ez szerintem nem abból fakad, hogy a nők nem jutnának szóhoz, hanem a szakma fizikai nehézsége okozza. A filmkészítés nagy megerőltetés, ami annyira bizonyos időszakokra koncentrálódik, ráadásul olyan kiszámíthatatlanul, hogy hagyományos családi élet mellett filmes karriert építeni nagyon nehéz. Az most mindegy, hogy valaki rendező, producer, vagy a technikai stáb tagja, mert

ahhoz, hogy filmes legyen és a filmszakmában teljesíteni tudjon, mindenképpen támogató családra van szüksége.

Szerintem ez az, ami eltolja az arányokat a férfiak javára, nem pedig a diszkrimináció.

Eddigi filmjeid között művészfilmek, de kifejezetten közönségfilmek is akadnak szép számmal. Mivel foglalkozol szívesebben?

A filmek minőségét vagy szerethetőségét nem az dönti el, hogy mi a műfajuk. Ha egy közönségfilm kvalitásos, én arra ugyanolyan büszke vagyok, mint egy fesztiválokon szereplő filmre. Az igaz, hogy több kvalitásos film születik művészfilmként, mint vígjátékként.

Mit gondolsz a jelenlegi magyar filmtámogatási rendszertől?

Szerintem egy nagyon átlátható és tiszta rendszer épült ki, aminek ugyan nem minden döntésével értek egyet, hiszen nyilván azoknak az embereknek az ízlését tükrözi, akik a filmekről döntenek, de

projektalapon születnek ezek a döntések, és nem poltikai, ideológiai vagy haveri alapon.

Ezért mondom, hogy tisztességes a rendszer, és csak üdvözölni tudom. Főleg amióta az Inkubátor Program is létrejött, ami lehetőséget ad első filmes rendezők bemutatkozására is. Igaz, hogy nagyon kevés pénzből, de pont annyit forrást biztosítanak ezekhez a filmekhez, amiből már kiderül, hogy valaki tehetséges e vagy sem. Eddig a kezdők csak véletlenszerűen jutottak filmhez, vagy szívesség alapon. Ez pedig nem egy üzleti modell. Most ez pályázati alapon történik.

Gondolom az alacsony költségvetés azért elég nagy kihívást jelent most is.

Igen, de ha a rendezőnek és a producernek van hajlandósága a kereteken belül gondolkodni, akkor nincs baj ezzel. Akkor van baj, ha a rendező és a producer ezt nem veszi tudomásul. De olyan szigorú az elszámoltatás a Filmalapnál, hogy nincs arra mód, hogy egy rendező elszálljon: mar a fejlesztési szakaszban, a forgatás előtt és közben is kordában tartják a produkciót.

Milyen rendezőként jellemeznéd Szilágyi Zsófiát?

Szerintem nincs egyszerű rendező, hiszen aki tehetséges, annak mindig vannak olyan dolgai, amikhez ragaszkodik, viszont producerként nehéz a megvalósításuk. Én még nem találkoztam könnyű rendezővel, de ha van egy normális emberi kapcsolat a rendező és a producerek között – mint ahogy Szilágyi Zsófi és Kocsis Ágnes esetében így van -, akkor ezek a nehézségek áthidalhatók. Az óhatatlanul keletkező feszültségek mindig feloldódnak a kölcsönös tisztelet miatt. Tehát abszolút szeretetteljes a viszony az alkotók és köztünk, beleértve a producertársamat és az egész stábot.

Hogy néz ki a következő hete a stábnak?

Kedden indulunk Cannes-ba, és akit csak tudunk, elviszünk. Erre pályáztunk a Filmalapnál, és ők is nagyra értékelték, hogy van egy magyar film Cannes-ban, ezért nagyon segítőkészek voltak. A kis költségvetés miatt mindenki annyira áron alul dolgozott, hogy szeretnénk legalább ezzel a gesztussal viszonozni az erőfeszítéseiket.  8-án indulunk, a hivatalos rész pedig 10-éig tart. Több vetítés is lesz, de az első bemutató, ahol a szakma és a sajtó is ott lesz, az 9-én, kedden van. Mi, saját költségen még kinn maradunk a producertársammal és Zsófival két napot, hiszen őt még biztosan fogják hívni interjúzni és közönségtalálkozókra. Szóval összesen négy napot leszünk Cannes-ban, de nem nyaralás lesz, az biztos.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK