“Orbánnak már nem kéne országot vezetnie”

0
715
Facebook

Ezt a véleményt a párizsi Le Mondenak fogalmazta meg Azariah, az első magyar pop zenész, aki a hazai sikerek után nemzetközi karriert szeretne elérni.

Még egyetlen magyar pop zenésznek sem jött össze, de eddig senkinek sem sikerült kétszer is három alkalommal megtöltenie fizető nézőkkel a Puskás Stadiont annak ellenére, hogy nem tartozik épp Orbán Viktor kedvencei közé: a kegyelmi válság idején tartott influenszer tüntetésen ő is elmondta a véleményét az ügyről, amely furcsa fényben mutatta meg: miképp működik a hatalom valójában?

Hogy adhat kegyelmet egy pedofil ügybe keveredett pedagógusnak annak a rendszernek a köztársasági elnöke, amely zászlajára tűzte a gyermekvédelmet? Novák Katalin, aki korábban családügyi miniszter volt, magára vállalta ugyan a felelősséget, de hamar kiderült, hogy a döntést minden bizonnyal maga Orbán Viktor hozta meg Balog Zoltán református püspök közbenjárására. Orbán azután a nők szoknyája mögé bújt, és lemondatta Novák Katalint és Varga Juditot.

Azariah érdeklődve figyeli Magyar Pétert, aki ott volt egyik koncertjén

“Orbán Viktort szívesen láttam volna a koncertemen a közönség soraiban, de azt is elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie!”

– mondta a népszerű pop énekes a Le Monde tudósítójának.

Azariah “érdeklődéssel követi Magyar Péter pályafutását.”

Magyar Péter a nulláról indulva Magyarország második legerősebb politikai pártját hozta létre néhány hónap alatt – komoly gondot okozva ezzel Orbán Viktornak éppúgy mint a baloldali-liberális ellenzéknek.

Azariah elmondta a francia liberális lap tudósítójának, hogy “Magyar Péter ott volt az egyik koncertemen a Puskásban Rost Andrea operaénekesnő és Nagy Ervin színész társaságában.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .